Észak-Magyarország, 1950. március (7. évfolyam, 52-75. szám)
1950-03-22 / 68. szám
Az albán Albánja a második világháború első áldozatai közé tartozott. Fasiszta rablóhordák gázoltak rajta •keresztül. A Szovjet Hadsereg elhozta a szabadságot az albán nép számára is. Kiűzte a német és olasz fasiszta betolakodókat és megnyitotta az utat az albán népnek a szabad emberi élethez, a ‘el_ emelkedéshez. Az albán nép derekasan kivette részét a felszabadító harcokból. A kommunisták, a nép legendás hőse, Enver Hodzsa vezetésével, a partizán-csapatok nagy sikereket értek el a hegyekben. A Népi Felszabadító Hadsereg hősj harcai elősegítették a fasiszták kiűzését, az ország felszabadítását. A hétérea terv Az Albán Népköztársaság súlyos örökséget vett át. Helyre kellett állítani, amit a fasiszták leromboltak, vasutakat és országutakat keli építenie, meg kell teremtenie saját korszerű iparát, belterjessé kell tennie szétzüllött, kezdetleges mezőgazdaságát. Az albán nép a kom. munisták pártja, az Albán Munkás, párt vezetésével nagyszerű eredményeket ért el már .eddig is & hatalmas építő munkában. Ehhez élőbb szét kellett vernie a Titó- fasjszták belső ügynökségét, Kocsj Dzodze aljas bandáját,“amely az imperialisták » a Tjto-zsoldosok kapitalista igájába akarta dönteni az országot. A Párt, amely harcokba érlelődött, megmutatta erejét és igen rövjd idő alatt felszámolta a titojsta söpredéket. A Szovjetunió mélyrehajtó támogatáséval a a baráti népi demokra. tjkus országok segítségével az Albán Népköztársaság az ipar össztermelését, a háború előtti színvonal háromszorosára emelte. Felépült az első'vasútvonal. A kétéves terv biztosítja az ipar további fejlődését. Tiranában textjl.kombinát és cukorgyár épül. Bőrfeldolgozó kombinát, fafe!do,gozó üzemek, ce. mentgyárak épülnek, hogy az ország értékes ipari nyersanyagait, a kőolajat, bitument, krómot, rezet, lignitet jói hasznosíthassák. i4s albán népet forró hála tölti el a felszabadító szovjet nép iránt A felszabadulás után végrehajtották a földreformot. Több mint 70 ezer kisbirtokos és szegényparaszt kapott 230 ezer hektár földet. 475 ezer olajfát és több mint 15 ezer darab jószágot. A dolgozó parasztság odaadóan műveli & földet, A vetésterület jóval nagyobb mint valaha, A hires Muzakija termékeny nép a felemelkedés útján síksága a Szkumb} és Szemem alsó folyásánál az ország éléskamrája. Az albán dolgozó parasztok mindinkább rálépnek a közös gépi me. zőgazdaság útjára- A termejőszö. Vetkezetek szépen fejlődnek. A parasztok elsajátítják a szovjet kolhozparasztok élenjáró agrotechnikáját, s meghonosítják a magasszínvonalú növénykultúrát. Az albán nép forró hálával gondol felszabadítójára,: nagy segítője, re, a Szovjetunióra, amelynek ha. talmas értékű gépszállítmányai, nyersanyag szállítmányai segítették hozzá iparának és mezőgazdaságának átállításához és örvendetes arányú fejlődéséhez. 1792 általános, 153 középiskola Lelkesítő adatok számolnak be a kulturális munkában qjért nagyszerű eredményekről. A második világháború előtt, a lakosság 85 százaléka írástudatlan voft. Ma Albánjában 1792 általános iskola, 153 középiskola van. Technikumon, 'tu. dományos főiskolákon képezik az új szakembereket Múzeumok, szín- házak létesültek. 25 újság jelenik meg egymillió példányszámban. Lefordították albán nyelvre Marx, Engels, Sztálin müvejt. A Párttörténet már második kiadást ért meg. Költők, írók emelkednek kj a nép soraiból, akik megénekkk az országépítés harcait és hőseit. Széles körben ismerik Alex Cacsi költőt, a „Veled Sztálin" című gyújtó, hatású vers Íróját. Albánia elindult a felemelkedés útján. Egyre erősítve barátságát a felszabadító szovjet néppel, fáradhatatlanul építi új országát. Az Albán Népköztársaság szoros baráti kapcsolatokat tart fenn a népi demokráciákkal, így hazánkkal. A kapcsolatok elmélyítését szolgálja a most folyó Albán-Magyar Baráti Hét, amelynek alkalmából magyar művészegyüttes látogatott el az országba. „A jövő biztosítéka — írta albánjai utjnaplójában Arkádjj Perven. celv, a* nagy szovjet író (Nemzetközi kérdések sorozat 8 sz, füzet, Szikra kiadás) — szilárd hjt a hatalmas és önzetlen barátban, nagyszerű alkotó tapasztalatainak tanulmányozása, az albán nép haladó eszméi és mindennapi tettei, azé az albán népé, amely szereti és erősitj nélkülözésekkel és vérrel megszenvedett fiatal népköztársaságát." (■•) Budapest nép felszabadítónknak, A népművelési miniszter és Budapest polgármestere páiyáia- . tot hirdetett Sztálin gensralisszi- [ musz szobrának elkészítésére. — Ezt a szobrot Budapest dolgozói állítják a Szovjetunió és a világ békeszeretö népeinek vezére, ha- j Sokat és jól tanultak a mezőgazdasági vándortanfolyamon a tardi dolgozó parasztok munkásosztálynak « szocializmus építésében. Mi, nagymajori dől. gőzök fogadjuk, hogy Pártunk politikáját magunkévá tesszük, men látjuk, hogy a Magyar Döf. gőzök Pártja az egész magyar dolgozó népért küzd. Harcolunk « kulákság ellen, azon leszünk, hogy az éberséget fokozzuk és segítsük Pártunkat győzelmes harcaiban, a falu és város közötti különbség megszüntetésében. — (Petrik Margit, DÉFOSz iroda. I vezető, tszcs, tag, Tárd.) j A községünkben rendezett két- hetes mezőgazdasági vándortanfolyamon a résztvevők száma már aZ első estén meghaladta a 60 főt és a továbbiakban napról, napra emelkedett. Sokat tanul. tunk ezeken aZ estéken és így jöttünk rá, hogy Pártunk, a. Ma. gyár Dolgozók Pártja Rákosi Mátyás vezetésével mennyivel szebb és boldogabb életet biztosit számunkra, amikor a közös nagyüzemi gazdálkodás útjára vezet minket. Ezek az esték ha. talnias lépésekkel vittek minket előre a szocializmus felé. Hogy mennyire hasznos volt számunk. ra> azt bizonyítja aZ is, hogy a tavasszal alakult két termelöcso. port a tanfolyam végére 11—11 taggal szaporodott. Tárd dolgozó parasztsága megértette, hogy a szövetkezeti gazdálkodással többtermelést, jobb életet lehet elérni. Most, amikor a felszabadulás 5. évfordulóját 'fogjuk ünnepelni, termelésünk által bebizonyítjuk, hogy méltó segítség leszünk a q szobrot dilit a nagy Sztálinnak zánk felszabadítója iránti hálájufié és szereltük jeléül. A szobor elkészítésére htr(letett versenyben Való részvételre * legkitűnőbb sizobrá*zmüvészeketi kérték fel. Ersdniényessn versenyeznek salát tervikke! a sármelléki bányászok — Népköztársaságunkban 5 esz. tendő alatt 69 iparos és kereskedő lanulóotthon kezdte meg működését. A 69 otthonból 61-et fju, 8.at pedig leánytanulók részére rendez- ten be. A 69 otthonban összesen 5780 ifjúmunkás,’, helyeztek el, ej. sőserban arukat, akik munkahelyüktől nagy távolságban laknak. A borsodi szénmedencében a bányászok versenymozgalniában egyre lendületesebben fejlődik mozgalom, melynek célja, hogy a dolgozók legyőzzék, túlteljesítsék egyéni tervüket. így Rudolftele- pen a 132-es keleti tárón március I8.án Lévai Sándor és Károlyi Ferenc már első öiJiavi előirányzatukat fejezték be és hétfőn már júniusi tervükön dolgoznák. Az üzemnél megalakult a „Szabadságharcos brigád“ 16 fővel, vállalták, hogy április 4-ig 150 százalékos átlagos teljesítményt érnek el. A III_as aknán meg. alakult az első komplex-brigád 101 fővel Kopasz Ferenc tlsőnyárádi vájár a 28 mázsás norma helyett eddig átlagosan 46.2 mázsa szenet termelt ki ég március 20-án már május S.í előirányzatát teljesítette. Az edelényi bánya dolgozói közül Kerékgyártó József és Szarvas János 175, Siessék Jó. zsef ég Mészáros Gyula 171, E. Sie zsák József, Slezsák András és Szabó János 163 százalékos heti átlagteljesítményt ért el. A sztahánovista beszámoló értekezlet nyomán a dolgozók közül 105.cn tettek, olyan munkafelajánlást április U-Te, ami az üzem termelésének 10 százalékkal való növelését fogja eredményezni. A bánya dolgozói elhatározták, hogy a szomszédos üzemek dolgozóitól átvett tapasztalatok alapján saját erejükből bevezetik a frontfejtést, hogy magasabb, ra fokozzák termelésüket. Jól fejlődik a versenymozgalom a sajószentpéterí üzemnél js. A Il-es almán az ereszkéket részekre osztják, egymással fognak versenyben állni, a harmadonkint alakított brigádok ia egymással. A 4-es és 5.03 ereazkét összecsa- tolják és kihívják a IV. aknát munkaversenyre. A 8- ereszkét és a 19. siklót összecSatolják és a II. akna üzemen belül versenyre hívta lei a ni. és IV. aknát Alacskán, ahol két harmadban dolgoznak, két brigádot létesítőt, tek és külön is kihívták a II. aknát brigádversenyre, A gépműhely 8 brigádot létesített szak. mánkint, a nyolcadik a tftnulóbri- gád. Április 4_re « felajánlások m következőképpen alakultak: a II. akna 104.93 százalékban, a ül-a» akna 110.57, « IV-e» akna 112.27' százalékban teljesíti előirányzatát úgy, hogy az összüzeml termeién együttes átlaga 104.44 százalék-' n»k feM meg. A sajókazai üzemnél, ahol 4! komplex-brigád és egy Újító csúcsbrigád alakult, ass újító csúcsbrigád már eddig ia több újítási javaslatot terjesztett elő. A 4 komplex.brigád közül legutóbb j „Vörös Csillag" brigád után a „Vörös Zászló“ brigád, amely Mihalik József üzemi párt. titkárhelyettes vezetésével 150 százalékos célkitűzéssel alakult, már a múlt hét végén Hk-6 százalékos teljesítményt ért el, a famegtakaritásbun és robbantóanyag megtakarításban pedig az üzemben az elsők közé került, Berentén az elmúlt héten Erneszt István, József ég János heti átlagban 178.4, Konyha János, Kerekes János és Simon László vájárok Pedig 175 száza, léke® teljesítményt értek el. Kurittyánban eddig 315 fő tett egyéni munkafelajánlást április 4-re, a felajánlásokban derekain kivették részüket a brigádok is, Így Sipos Pál 12 tagú, Kónya Pál 12 tagú és Huszár Kálmán 6 tagú brigádja. Az egyéni csapatok közül Blahota József és Dómján Pád 22 mázsás normájukat, 28 százalékkal, id. Csorna Ferenc és Vincze Pál 19-mázsás normájukat 22.5 mázsára emelik. Fontos felajánlást tettek a mühelyi dolgozók a csiUeszükséglet biztosi, t ás ár a. pótnak mondanálak Igatmbb vagy gnnáL Nem jósolta senki azt Amit Te adtál. Hegynek mondanálak, Egy sem ér fel Hozzád. Á Te neved Sztálin Fényesebb a napnál Dzsambul Dzsnbajev, a ka«ah népköltő izzó szavai világítanak a kiállítás egyik sarkában. Min. den ábra árról a fényességről beszél, amely a nagy Sztálin harcos életéből, gazdag munkásságából, eredményeinek sokaságából a szovjet népre B a világ minden dolgozójára sugárzik. Hol lg kezdjük, mit is ragadjunk ki a sokévtizedes hősi küzdelmekből, «melynek minden állomás« egy-egy hatalmas lépés volt előre az elnyomottak felszabadításához, « nép felemelésé, hez. Végigkísérhetjük életét. Az egyik képen a kis goril házat látjuk, ahol Sztálin született. — Márványcsarnokot emelt fölé Grúzia népének szeretető. Képek az első iskolákról, a szeminárium, jól, ahol a lángoló ifjú- forradalmi diákmozgalmat szervez. — A tifliszi vasúti műhely munkásai között. Tanulókörüket veZeU. Átadja máris gazdag tudását, Marx, Engels s yZ orosz forradalmi demokraták müveiből merített is. meneteit. Látjuk az illegális forradalmi munka egy-egy emlékét. 1903: — száműzetésben. — 1905: — Sztá. naSY 7 Sztálin harcos élete -kiállítás Iín beszél az egyik elvtárs temetésén. Látni az arcokon, mint hatolnak be szavai a szívekbe s az agyakba. Hányszor felhangzik majd évek során a drága hang, hogy rögzítse az eredményeket és új harcokra indíts« a munkások, parasztok millióit. — Képek a dicsőséges forradalomról, ame. lyet a hagy Sztálin annyi vezető- helyen segített dladalra. Hatalmas festmény ragadja meg ft látogató figyelmét: Sztálin esküje. Megelevenednek, tér- ben és időben közei jönnek a 'é. lekbemarkoló szavak: „Esküszünk Neked, Lonin elvtárs, hogy be- csülettel fogjuk teljesíteni est n te végakaratodat...“ a végakarat qz volt: ,,Úgy őrizzük Pártunk egységét, mint a szemünk világát.“ Ilyen megingathatatlan egységben összeforrott, legyőzhetetlen Párt, mint a Bolsevik Párt és olyan vezér, mint a nagy Sztálin irányításával, végre lehetett hajtani a gigászi ötéves terveket. Látunk táblázatokat, amelyek a szovjet ipar rohamos fejlődését, a kollektív mezőgazdaság . nagyszerű emelkedését mutatják be. Megcsodálhat; ;k a sztálingrádi traktorgyárat, a moszkvai Metrót, a dnyeprogeszi erőmüvet s a dia. dalmas szovjet ipar egyéb alkotásait. Elámulhatunk a kolhoz- Partsztok gazdaságainak rendkívüli fejlettségén. Itt cséplés villanyerővel, — ott öt vetőgépet vontat a traktor. Fejős villany. árammal — ki tudná felsorolni a sokféle gépi műveletet, amelyek megkönnyítik az ember munkáját, hogy egyre gazdagabb tér- mést hódítson el a természettől. Képek egész sorából ismerhetjük meg a Szovjetunió szocialista kultúrájának kimeríthetetlen gazdagságát, mélységét; erejét. En. nek a kultúrának minden hajtása u népé, mert a népben is gyökerezik. Örömmel pillantjuk meg a felejthetetlen Pjatnyickij- együttest. A nép évszázadokon át formálódó, alakuló sokszínű művészete, amelyet elfojtoLt, gua-ba kötött a feudális kapitalista elnyomás. kiteljesedett, megszépült és új színekkel gazdagodott a szociaHsta valóság nagyszerű élményeitől. A forma, a népi nemzeti hang új tartalma, kát fejez ki. Száz és száz népdal, elbeszélés fonódik például a nagy Sztálin élete, harcai köré. A nép mérhetetlen szeretető, forró hálája zeng bennük. Olvassuk csak el az egyik kis nép, a márj nép egyik kedves dalát: visszatérne újra ,ifjúságom, Es észak felé ömlpne folyunk, Ha szememnek csülagragyogása, Ua arcomnak pírja visszatérne, Utam venném Moszkva városába Es * Moszkvában köszönteném Sztálint. Vinném neki kifaragott tálam, Telistele leveles tésztával, Vinnék neki lágyszövésü inget, És mondanám csengő'' hangon neki: Hü barátunk, tanítónk, Segítőnk Fogadd el, mit hoztam, ajándékba Cserébé, hogy boldogságot adtál.“ Szerető, simogató tekintetek tapadnak azokra a képekre, amelyekről a szovjet nép büszkesége’-, a szabadság és a béke harcosai, életünk megmentéi, dicső felszabadítóink, a szovjet katonák néz. nek felénk. Azok a hősök, akik. n«k a felülmúlhatatlan sztálini bölcsesség, a marxizmus-lcniniz- mus sziklaszjlárd elméletére épülő ragyogó sztálini hadvezetés mutatta az Utat a fasiszta betoiako. dók szétveréséhez, az elnyomott népek millióinak felszabadításához, a végső győzelemhez.. Büszke önérzettel nézünk ezekre a képekre. Sálvünkbe zártuk a Vörös Hadsereg hőseit. Milyen rettenthetetlen bátorságot, magas erkölcsi£éget, a dolgozó ember iránti szeretetett sugároz ez a kép: „A béke őre.“ — Szépszál. termetű szovjet katona áll keményen, kezében fegyver. Mintha jelkép lenne... — így vigyáz a világ legerősebb hadserege, a legyőzhetetlen szovjet hadsereg, mindnyájunk szabadságára, békés életére. Látunk itt partizánokat, akjk a bátorság, „ hősiesség, a helytál. lás fényes példáit mutatták. így esküdtek; „Fogadom, hogy inkább meghalok ádáz harcban az ellen. seggel szemben, minthogy csalá , donion és az egész szovjet népet a gálád fasiszták rabszolgasága- ban hagyjam. Életem Végéig hii leszek hazámhoz, Pártomhoz, ve. vérem h ez és tanítómhoz, Sztáhn elvtárshoz.“ Sztálin nevével ajkukon men. te-k a harcba a partizánok, a szovjet hősök, a Sztálin iránti törhetetlen hűség, ragaszkodás és szeretet adott erőt a szenvedések elviseléséhez, a nehézségek, legyűréséhez, a győzelem kivívásához. Sztálin lelkesíti minden alkotásukban a szovjet embere, két. Sztálin _ hirdeti « kiállítás minden szeglete — a világ dolgozó milliói, a haladó emberiség biztonsága, reménysége, tanítója, és vezére a harcban, amely á legdrágábbért folyik: a szabadságért, a békéért. Dzsambul sorai csengnek fülünkben, «mikor elhagyjuk a felejthetetlen élményt nyújtó kiállítást: Fel.fel regösök! Büszke dalra hát, A nagy törvénynek Zengjétek dalát, S szöjjétek át énekbe Dalba mind Milliókat lelkesít •— Sztálin. SÁRKÖZI ANDOR.