Észak-Magyarország, 1950. február (7. évfolyam, 29-50. szám)

1950-02-28 / 50. szám

1A Tretyakov-képtár reprodukcióinak kiállít Asa a szinészklubban Hétfőn délután nyílt meg ün­nepélyes keretek között a mis­kolci Nemzeti Színház MSzT szer. vezet ének rendezésében a Deák u. 6. szám alatt lévő s2ínészlüub helyiségében a moszkvai Tretyar kov.képtár válogatott képeinek színes másolatit bemutató kiállí­tás. A megnyitó ünnepélyen ott láttuk a Párt képviselője, a mis­kolci művészek mellett a dolgo­zók legltülönbözöbb rétegeit, akik ezinültig megtöltötték a kiállítási termet; A színház énekkara a Köztársa. éági Indulót és « szovjet him­nuszt énekelt« el, majd Kertese »Sándor divtára, nz MS ÜT színházi üzemi szervezetének elnöke üdvö­zölte a megjelenteket. Cáabai Kálmán értékes, szíavo. ralfts eladásban ismertette az orosz képzőművészet fejlődését és vezette el hallgatóit ? szovjet szo­cialista-realista művészet kifejlő­déséig, kitünően jellemezve ennek az élenjáró művészetnek sajátos «ágait. A kiállítás! anyag az orosz nemz,-.ti festészet nagyságát és erejét mutatja meg, amiről a ma­gyar közönségnek, de még a ma­gyar művészeknek, szakemberek, nek is keVés fogalmuk volt a múltban. Csak a felszabadulás 6ta és különösképen az utóbbi egy­két évben kezdtünk alaposabban megi3iperkedni aZ orosz nemzeti művészet kimeríthetetlen gazdag, «ágával. Ez a hatalma« művészet három korszakra oszlik. Az orosz kép­zőművészet első korszaka a jobbágy-művészet kora volt, almi­kor a festőművészek legnagyobb része valamelyik földesúr, v«gy a cár jobbágya volt és egész életén •keresztül nekik alkotott. Ezek közé tartozik például a XVIII. századbeli Sipanov, aki Potyern- kinnek, Nagy Katalin cárnii ke- gyt-ncénck jobbágya volt és re­mek- arcképek meilott a nép éle­téből vett jeleneteket festett. Itt látjuk „Paraszteljegyzés“ című jellemző- életképét. AleXajev ugyancsak a „jobbágymüvészet" kiemelkedő festője Pétervár éle. tét, városképét örökítette meg. Ide tartozik Borovikovszki éa Pirszov is. A második korszak a klassziciz­mus és a történelmi festészet Idő. szaka, A művészek fömegrendelői a hübérurak mellett már a gazdag városi polgárok is. Le begy e v i(1811—1837), Scsedrin (1791— 1850) mint tájképfestők törnek utat az űj orosz tájképfestészet kialakításában. Svarc (1838— 1889) mint történelmi f©stő, előd­je a nagy Rjepinnek és Verescaa- ginnak. Itt többek közt ,.A cámo tavaszi sétaút ja“ című egész kort jellemző müve képviseli. Ennek a kornak mestere Fedotov (1815— 1852), aki például az itt szereplő „Háztüznézö", „Kitüntetés", „Encor©“ és egyéb mű ve! lóén bát­ran mutat rá az uralkodő osztá­lyok áiszenteskedésére és maró gúnnyal ábrázolja a polgárság életét. Gé ugyanennek a korszak­nak fostője „Nagy Péter cár ki­hallgatja fiát, AleXejt“ című müvével hívja fel „ figyelmet. A kiállítás anyagának legna­gyobb részét a harmadik korszak, a mai szocialista-r&allsta szovjet festők elődeinek, a nagy forra­dalmi realistáknak müvei alkot, ják. Rjepin (1844—1930) hatal­mas alkotásai közül „A propa­gandista letartóztatása“, Mu­szorgszkij forradalmi ábrázolási! arckép© ragadj« meg a nézőt, míg Vcrescsagint (1842—1904), korának nagy történelmi festő­jét, aki az orosz-japán háború idején Makarov tengernagy zászlós hajójával együtt veszett a tepgerbe „Lejnovoi szoros1 című hatalma» csataképe, Levitant (1861—1900), az új festönemze- #kre nagy hatást gyakorolt táj­festőt két jelentős, beszédes táj­festmény reprezentálja. Az itt felsorakozó nagy orosz realisták grandiózus müvei való­iban forradalmi - hagyományoknak tekinthetők • a mai szovjet művé­szei számára, hiszen mondani­valóikban már ott dübörög az el­kerülhetetlen forradalom minden régit elsöprő ereje. Jakobi „Ra­bok pihenője", Jarosenko „Mindé, nütt van élet", Maximov „Meren­gés“, Korzuhin „A kolostori ven­dégszobában1“, Pjerov „Paraszt temetés", „Az új nevelőnő“, „Hús­véti körménél“ című müvei már nem egyszerűen éles társadalmi kritikát tartalmaző alkotások, hanem olyan döbbenetes müv©k, amelyek követelik .a munkásosz­tály forradalmát, követelik a rot­hadt cári feudális burzgoú társa­dalom megdöntését, elpusztítását. Amíg az előző kor hol mosolyt gerjesztő, hol döbbeneté© erejű társadalom kritikusai, haladó feS. tői még a polgári forradalom szükségességének szemléletét ér. zékeítetik, a nagy realisták már a szocialista forradalom himökel­ként látják Saját társadalmukat. A kiállítás, a Tretyakov-kép- tár anyagából kapott bőséges ízelítő jól szemlélteti, hogy az MNDSz-HIREK Ezen a héten a következő cso­portjaink dísztaggyülést tartanak. Szerda délután 5 órakor: Martin- telep. Előadó: Németh Jánosné. Rendőrség. Előadó: Kiérj Imréné. Szerda délután 6 órakor: Belvá­ros. Előadó: Balogh Ferencné. „Gar- dos Mária." Előadó: Béder Miklós- né. ,,Martos Flóra". Előadó: Stark Józsefné. „Zrínyi Ilona". Előadó: Heinemann Ferencné. Ujdiósgyőr, Bérház. Előadó: Leányfajvy László- né. Péntek délután 3 órakor: Tapol­ca. Előadó: Iruckay Sándorné. Péntek délután 6 órakor: „Há- mán Kató’1, Előadó: Kiss Lászóné. „Klára Zetkin“, fél 5 óra. Előadó: Krajnjk Erzsébet. „Szendrey Julia“ 7 óra. Előadó: Kacsó Józsefné. Szombat délután 6 órakor: £laj- láth. Előadó: Kacsó Józsefné. A belvárosi csoport minden va­sárnap délelőtt 11 óraj kezdette.; bábszínházát rendez a Kazinczy utca 14. sz. alatti helyiségben. A belvárosi csoport márc.us 5-én, este 8 órakor- Kossuth utca 1. sz. alatt műsoros táncestet rendez. orosz nemzeti festészet legutóbbi évszázada haladó, forradalmi szemléletű művészet volt, tartal­milag, szellemében a népet szol. gálta, a nagy orosz realisták nem bukdácsoltak az uralkodó osatá. lyok, a burzsoázia szellemi háló- jában, mint például a mi művé­szeink túlnyomó része. Ez a mű. vészét már « forradalom előtt oda tevődött, hogy talajából kinőhe­tett, kifejlődhetett a szocialista- realista szovjet művészet, ajuedy új utat mutat g szocia&smust építő, a szocialista fejiödés útján haladó népi demokráciák művé­szei számára. (M>.) • A gazdag, tanulságos kiállítás Vasárnap estig naponta délelőtt 10 órától déli 1 óráig és délután 4 órától este 8 óráig áll nyitva a közönség számára. Az Iskolák igazgatóságának figyelmét ezúton hívja fel a színházi MSzT-szerve- zet a csoportos látogatások meg­szervezésére. SZÍNHÁZ Holnap, csütörtökön kivételesen fél 6 órakor kezdődik a Gerol- stoini nagyhercegnö előadása. — Erre az előadásra minden jegy elkelt. Pénteken, kivételesen fél 7 órakor ugyancsak a Gerolsteini nagyhercegnö van műsoron. A pénteki előadásra i8 elkelt minden jegy. Márcsak szombat esti fél 8 órás előadáshoz kapható jegy. Hétfőn este fél 8 órai kezdettel Ady bérletben, ünnepi díszelő­adásban mutatja be a miskolci Állami Nemzeti Színház Fagyejev: „Ifjú gárda“ című hatalmas drá­mai alkotását. Az előadást nagy gonddal, művészi hozzáértéssel készített© elő Szendrö Ferenc, a színház művészeti igazgatója. A darab főszerepeit, Ljubát, a par- tizánlányt Varga Irén alakítja, akinek ez lesz első miskolci be­mutatkozása. Oleg Kosevoj le­gendáshírű alakját Mester János eleveníti meg. Mellettük érdekes alakításokat nyújt Almási József, Agárdi Gábor, Szőke Vilma, Lel­kes Ágnes a a színház művész­együttesének többi tagja. Lelkesen fogadták Miskolc Kedden délben érkeztek meg leülömvona ton a miskolci személy, pályaudvarra a Pjatnyickij-kórus tagjai diósgyőri és miskolci sze. repléáükre. A pályaudvaron a Párt, az MSzT, az MNDSz, a Szabadságharcosok, a MINSz, a város és a megye, a színház, az üzemek képviselői és Nagymis- kolc dolgozóinak népes tömege fogadta 3 begördülő különvona- tot. a vasutas zenekar a szovjet Himnuszt játszotta, majd Kriston András elvtárs, az MDP Megye, bizottságának t«gja, «. Hárt nevé­ben, Lupták István elvtá.r3 ,a Ma­gyar-Szovjet Társaság nevében köszöntött© az illusztris vendége­ket. Krajnyik Erzséh,.t «a MNDSz, Granyola Mária az MSzT nevében nyújtott át virágcsokrot a kóma vezetőinek m«jd Zaharov, a kórus vezetője köszönte meg szíves szavakban a lelkes fogad­tatást a PjafnyíckíJ-kőrusf dolgozói — Feladatunk __ mondaitta — hogy megmutuscuk a magyar dől-1 gozóknak az orosz művészetet, « népi táncokat a szovjet zenoezpr. zök dalait. Féladatunk, hogy fellépésünk. kel megeröaittnik. a- Szovjet. miié és a Magyar Wépkőatár- saséig népeinek barátságát. Igyekezni fogunk, hogy ezt » megtisztélö és felelösségtel*# feladatot, becsülettel teljesítsük. A kórus egyik nőtagja ekkor magyarul kiáltott«: „Éljen Rá- kosi, Éljen , magyar-szovjet ba­rátság! Éljen a ntagy Sztálin!" Az egybegyűltek percekig tartó lelkes, viharos élknzés« volt rá a válasz. A vendégek, a pályaudvarról autóbuszokon a Kossúth.szállóba mentek a tiszteletűkre rendezeti ebédre. Ma nyílik meg Diósgyőrött a munkásmozgalmi kiállítás A dolgozók politikai ismeretei­nek gyarapításához, elméleti szín­vonalának emeléséhez nagy segít- ségSt nyújt a Magyar Munkásmoz­galmi Intézet, amelyről megnyitá­sakor Révai József elvtárs azt mondotta: »A Magyar Munkásmoz­galmi Intézet pártintézraény, ue egyben sokkal több annál. Köz­ügyét szolgáltunk megalakításával, a magyar tudomány, a népnevelés, a magyar közvélemény demokra­tikus fejlesztésének ügyét«. December 1-ével a Munkásmoz­galmi Intézet útnak indítotrn ván­dorkiállítását, hogy a "vidéki dol­gozóknak is bemutassa a magyar munkásmozgalom nehéz küzdelmek­ben, hősi harcokban bővelkedő tör­ténetét. A vándorkiállítás anyaga bemutatja a magyar munkásosztály kialakulását és harcait. Ismerteti a szociáldemokrata párt Tevékeny­ségét, vezetőinek megalkuvó, áruló magatartását, , elénk vetíti az 1918—19-es forradalmi korszakot, a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulását. Foglalkozik a Tanácsköztársaság diesö korsza­kával, a fehér terror elleni harc­cal, Peyerék áruló tevékenységé vei, az illegalitásba szoi-ulfi Kom­munista Párt hősi küzdelmével. Rendkívül érdekes képekben, fak­szimilékben, írásos dokumentumok­ban tárgyalja, a Kommunista Párt vezette ellenállási mozgalmat. A kiállítás anyaga végigvezet a Vörös Hadsereg által íeiszabadi- tott ország munkásosztályának hő­si küzdelmein, az egységes matin­^ta-leninista párt megalakulásáért, ,% népi demokráciáért, a szocializ­mus felépítéséért. A kiállítás be mutatja népünk forrón szeretett vezére, Rákosi Mátyás elvtárs élet- történetét. A munkásmozgalmi kiállítás iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg nemcsak a pártta­gok,* hanem a pártonkívUli dolgo­zók körében is. Érthető, hiszen a kiállítás a Párt történetét mutat­ja be, amelynek vezetésével dol­gozó parasztsággal szövetséges munkásosztályunk egymásután aratja, győzelmeit és szilárdan ha­lad & szocializmus építősének út­ján. A munkásmozgalmi kiállítás ma, március 1-én, szerdán délután 8 órakor nyílik üteg Diósgyőrött, az Ady-pártszerv-ezet helyiségében. Ilt március 3-ig mutatják be az anya­got. Miskolcon március 4-rol 7-ig, Sajószentpéteren 8—10-ig, Ozdon .11-től 13-ig, Borsodnádasdon már­cius 14—16-ig tekint'betik meg a dolgozók a tanulságos, értékes ki­állítást. A Magyar Munkásmozgalmi In­tézet felhívja a borsodi dolgozó­kat, hogy ha a magyar munkás­mozgalom történetére, a Tanács- köztársaságra, a Horthy-reakció elleni harcokra vonatkozó doku­mentum van birtokukban, juttas­sák el a Magyar Munkásmozgalmi Intézethez Budapestre, vagy a ván dorkiállltás vezetőségéhez, hogy az az egész nemzet közkincsévS vái hassék. Igen szépen fejlődik a királdi bányaüzem kulturgárdőja A királdi bányaüzem dolgozói nemcsak jő teljesítményükkel tűn­nek ki, hanem kiváló kulturgár- dájtik is van. Sok munkával és nagy lelkesedéssel komoly prózai darabokat és operetteket tanul­nak be. Nemcsak helyben, hanem Put- nokon, é« Bótáa is sokat vendég- szerepeinek’ tekintettel arra, hogy az üzem dolgozói közül sokan lak­nak oft. Rendszerint havonta két­szer szerepelnek más községben. Legutolsó szereplősük vasárnap volt Bétán, ahol hatalma« sí körrel adták elő Darvas József: «Szaka- dók« rfmfi 3 felvonáson drámáját. A helyi pártszervezet vezetősé­ge az üzemvezetőséggel karöltve minden támogatást megad a ki­tünően fejlődő knlturgárdának. Becsüld meg a vörös nyakkendői! A Vörös nyakkendő c. gyönyö­rű szovjet film megmutatta, mi­lyen munkát kell nekünk. magyar fiataloknak is végeznünk. A film hozzánk szólt, úttörőkhöz. El­mondta nekünk, hogy becsüljük meg azt a pionír nyakkendőt, amit a mi csapatainknál ia kiosz­tottak Sztálin elvtárs születés­napján a legjobb munkát végző' pajtásoknak. Azt kiáltott® felénk a fiim: becsüld meg a vörös nyakkendőt, nehogy folt kerüljön reá. A film után, Valahányszor ke­zembe veszem a vörös nyakken­dőt, mindannyiszor azokra a szov­jet hősökre gondolok, aldk vérüket ontották szabadságunkért, hogy mi most szdbad hazában, szabad emberek között szabad emberek­ként élhessünk és tanulhassunk,, A film elénk állított« mind»ay- nyiunk példaképét, a szovjet pio­nírokat, azokat a vörös* nyakken. dög pajtásokat, akik örömmel, be­csülettel, lelkiismeretesen végzik « rájuk bízott feladatokat. Pop József kollégista Hl. sz. ált. iskola őrsvezetője* r,Legfőbb kincsünk az egészséges, dolgozó ember" Látogatás a Vöröskereszt egyik tanfolyamán A Magyar Vöröskereszt az el­múlt tv tavasza óta szervezetét teljesen az egészségvédelem szol­gálatába állította. A nagyüzemek, ben megindultak a négyhónapos ápolónői tanfolyamok, így Djős. győrvasgyárban is. _A hallgatók heti öt napon át kapnak elméleti kiképzést, három hónap eltette után pedig agy hónapos gyakorlati kép­zésben részesülnek a vasgyári kór­házban. Az üzemj tanfolyamokon kívül a Vöröskereszt miskolci szervezetéi­nek öt bentlakásos 3 hónapos ápo­lónő iskolája van. A tömegszerve­zetekkel karöltve a népegészség, őrök kiképzésével, elsősegélynyúj­tó kiképzéssel is foglalkozik a Vö­röskereszt. Feladata még a gépál­lomásokon az elsősegély állomások felállítása és az egészségvédelem megvalósítása különféle egészség­ügy! állomások létesítésével. Meglátogattuk a Vöröskereszl egyik tanfolyamát a Diösgyőrvas. gyári Acélöntődé nőj öltözőjében. Délután fél 3. Az öltözó'ben fel­csendül egy-egy kedves mozgalmj indujó, kipirult arcú asszonyok, lányok készülődnek a tanuláshoz. Ápolástan, szociológia, egészség­tan, gyakorlati kiképzés- és tn$3 egyebek vannak napirenden. File Piroska éimunkásnő arról beszél, hogy alig várta a tanfo­lyam megindítását. A 4 gyermekes özv. Adorján Sándorné kijelenti, mjndent el lehet érni, csak akarni I kelj es ő nagyon akar most tanul- j nj, mert élni -akar a jogokkal, atne. ■ lyckct a népi demokrácia biztosít a nö'knek. j — Mindezt a nagy Szovjetunió, nak köszönhetjük, — szólt Szabó Sándorné, — majd özv. Saláta Mi- hályné kapcsolódik a beszélgetés­be: — Ha keH még fegyverrel is har­colnék, hogy a mi jobb és szebb életünket megőrizzük. Hasonlóan vélekedik Safetiné és Acsné }s. Mindketten tudják, hogy nagy Pártunknak, a Szovjetuniónak és kormányzatunknak köszönhetik, hogy most szorgalmasan tanulhat, nak a Vöröskereszt tanfolyamán­A tanfolyam hali gate] közül so. kan tagjai a Pártnak, de kivétel- nélkül MNDSz tagok. A Magyar Vöröskereszt « Szov­jet Vöröskereszt példája nyomán a Párt irányításával hozzájárul né­pünk _ boldogulásához. Jelszava: „Legfőbb kincsünk az egészséges, dolgozó ember.” t »sümegi Fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb férj, édes­apa, testvér, nagyapa Pavlánszky Libor 63 éves korában meghalt. Temetése f. hó 2-án d. u. fél négy órakor lesz a diósgyőrvasgyári teme­tőben. A gyászoló csal ád

Next

/
Thumbnails
Contents