Észak-Magyarország, 1950. február (7. évfolyam, 29-50. szám)

1950-02-03 / 29. szám

Miskole, 1950 február 3 péntek Ara 50 fillér VII. évfolyam. — 29 ssám A Központi Vezetőség határozd iának végrehajtásáért R ÁKOSI ELVTÁRS irányt- mutató beszéde óta, ame­lyet a Nagy budapesti Pártvá­lasztmány kibővített ülésén mon­dott el, az egyéni versenymoz- g-alom' hatalmas mértékben fel­lendült, A Sztálin elvtára szille- i félnapjának méltó megünneplésé­ire tett forró szeretettől áthatott IniUíikafelajánlások, a sztálini mű­szak idején pedig tömegmozga­lommá fejlődött. Rákosi elvtárs, a Párt ráirá­nyította a figyelmet a munka- I verseny terén mutatkozó hibákra. 1 íízemi pártszervezeteink megja­vult munkájának köszönhető, hogy 700 ezer ipari dolgozóból ."00 ezer, 180 ezer vasipari dol- ; gozóból több, mint 90 ezer lőtt irnár egyéni versenyző. E számok nagy eredményeket, * jó munka sikerét mutatják. Amint azonban Pártunk Köz­ponti Vezetőségének határozata jí szocialista munkaverseny ered­ményeinek megszilárdításáról és ‘továbbfejlesztéséről megállapítja, »mégsem hunyhatunk szemet a 3ett, hogy az egyéni1 verse száma még alig öleli fel az toan dolgozók felét«. A' hibá tárása mellett Pártunk útmutatást te lőtt ezek kiküszöbölésére, meg­jelölte azokat a módokat, ahogyan » versenyt továbbfejleszthetjük, jjogy újabb százezres tömegeket jyonjank be a versenybe, s »a szo- ieializmus építésének kommunista jttióilszerével« vigyük győzelemre ötéves tervünket, emeljük tovább népünk életszínvonalai. A PÁRT határozatinak 12 pontját minden dolgozónak 'ismernie kell- Legelsőredű felada], hogy kivétel nélkül minden dolgo­zóval tudatosítsuk, mit kér, mit ftár tőlük a Párt közős munkánk, közös ügyünk elöbbreviteie érdeké­ben. Jój dolgozik ezen a téren a Diós. igryörj Kohászati Üzemek Pártbi* |ZO|tsága. Először taggyűléseken tárgyalták meg a Párt határozatát. !A taggyűléseket széleskörű, a'apos 'leivilágos!tó munka előzte meg, ennek eredménye, hogy a kommu­nista dolgozók tanácskozásán péida- Ijmutató munkafelajánlások, munka. Vállalások születtek. Megérteitek a [«Mgozök, hogy a kommunistáknak [kötelessége, hogy élenjárjanak, péi- rtíamutatásukkal magukkal ragadják (minden dolgozó társukat. Helyes t« tamterv szerint készült fel a [Párt határozatának tudatosítására te pártonkívüü dolgozók körében a [kohászati üzemi bizottság is- Az fcjítök, éjmunkások, sztahánovisták 'értekezleten tárgyalták meg fe'ada­E alkat, valamennyi üzemben külön izemi háromszög-értekezleten be- zélték meg a teendőket Ma ősz jszevosi] nagyakíiva értekezlet lesz, te jövő hét elejétől kezdve minden Szemben müheiyértekezeten tár jgyalják meg a versenymozgalom ^íimpányszerűségéneR felszámoló. lt, a sztahánovista-mozgalom fej- ,'sztését, sztahánovista és komplex vigadok alakítását, a munkamód .jzerátadás döntő jelentőségű kjszé. Jesltését, a se'ejt és önköltség csök­kentését. Hasonlóképpen jő! dolgoztak Oz- ílon, ahol ezek a gyűlések javarészt \nár meg is történtek. Sokkal ke­vésbé állapítható meg ugyanez a Tbósgyőri Gépgyárról. Gyenge volt V taggyíí'ések előkészítése, érthető, fei maguk a taggyűlések sem h z. Mgíik meg azt az eredményt, amit méltán elvárhattunk volna. A pár- áonkívüli dolgozók körében vég- jjcosdö felvjlágosító munkával a szakszervezet elmaradt. Hibájukat látja* és kiküszöbölésére helyes in­tézkedéseket tettek, fokozott len. dülettel kell azonban dolgoznion, hogy e döntő fontosságú feladat megoldásában Jemaradásukat be­hozzák. Ennek elősegítése érdesé­ben nagy gondot kell fordítanjok a népnevelő-gárda megerősítésére. A DOLGOZOK az üzemekben ** kitörő örömmel, hataimas lelkesedéssel tették magukévá a határozat rájuk vonatkozó pontjait. A Párt határozata után Ózd — ahol eddig js figyelemreméltó eredmé­nyekkel szervezték a versenyt — jogos büszkeséggel jelentette: a gyárban minden kommunista egyé- nj versenyben van. Ózd példamuta­tását követniök kell a diósgyőri, nagymiskolci, borsodi üzemeknek! Uj lendületet adptt a munkaverseny szervezésének Pártunk útmutatása a diósgyőri mechanika1: javítómű­helyben. 60 százalékról 100 száza, lékra emelték a versenyzők szá. mát, a javítóműhely minden dolgo­zója versenyben áll- De nemcsak ebben, hanem a sztahánovista bri­gád szervezésében is jó példát lá­tunk itt: Ká]na József brigádja vál­lalta, hogy 400-as, majd néhány nap múlva, hogy 500-as brigáddá alakul. így alakultak sorra a többi 200-as brigádok a nemesacélkovács, műhelyben, a gépgyár} megmunká­lóban, szerszám- és’ készülékűzém. ben, vasszerkezeti műhelyben. Sőt: a szerszám- és késziiléküzem dol­gozói arra törekszenek — eredmé­nyesen —, hogy üzemátlaguk el­érje a 200 százalékot- A határozat útmutatását követve Rudolftelcpen 76 csapatból 64 van már verseny­ben, ennek köszönhetik, hogy ja­nuári termelési tervüket 115 szá. zajokra teljesítették és vállalhat­ták, hogy 3 hónapos termelési fel­adataikat március 15-re tel­jesítik. Ugyanilyen „üzemi el­lentervek" születtek másutt js. A diósgyőri Martin dolgozói az előirányzaton felül 130 százalékra kívánják emelni teljesítményüket, a 2-es kemence dolgozói már túl is teljesítették 80 tonnává] azt a lei- ajánlásukat, hogy a januári elő. * irányzaton felül 350 tonnával több acélt termelnek. Nagyjelentőségű az a vállalkozásuk, hogy a selejtet jelentősen csökkentik, annál s in­kább, mjvel a selejtjük megakaszt­ja a durvahengermű jó munkáját A HATÁROZAT felhívta a fe­gyelmet a komplex-brigádok­ra. A gépgyári megmunkálóban a mechanikai javítóban újonnan ala­kuló ilyen brigádok mutatják, hogy az értelmiségi dolgozók megértet­ték a Párt szavát. »Ki kell fejlesz­teni újra a versenyt az egyes öze. mek között, az üzemeken belül a különféle brigádok és műhelyek k5- zött" — olvassuk a Központ] Veze­tőség határozatában. Azóta, ennek nyomán a diósgyőri Martin ver­senyre szólította az elektroacélmút, az üzemen belül egyik műszak, brigád a másikát, a vasöntöde az acélöntődét» Alberttelep Ormos, pusiztát, Rudolftelep Kunttyánt basonlóképen üzemi páros verseny­be léptek a Sajómelléki Szénbá­nyák NV többi üzeme; is. Az ifjúmunkások versenyében biztató, szép jeleit látjuk annak, hogy megértették, milyen nemes, megtisztelő nagy feladatra tartja őket képesnek a Párt, hogy »az ifjúság... a termelés rohaui- csapatává Váljék«. A diósgyőri gyárakban több, mint 50 százalékkal emelkedett az ifjú­munkás egyéni versenyzők szá­ma. a nagy eredményekkel dől­Viharos tüntetéssel fogadták Nápolyban Bevin angol külügyminisztert Csehszlovákia és Korea elismerte a Vietnámi Demokratikus Köztársaságot angolok gyarmati politikája ellen tiltakozó olasz ifjak záptojások zá­porával fogadták Nápoly utcáin. Bevin angol külügyminisztert, midőn Nápoiyből Rómába utazott, viharos angolellenes tüntetésekkel fogadták. Bevin gépkocsiját az „Az amerikai katonai ellenőr távozzék Olaszországból !* A háborús előkészületek és az új De Gasperi miniszterelnökkel és de Gasperi-kormány elleni tiltako­zó mozgalom egyre szélesebb mé­reteket ölt Olaszországban. Az Unita jelenti, hogy az USA torinói és firenzei kon­zulátusának épülete előtt ja­nuár 31-én tiltakozó tömegtün­tetést rendeztek. A rendőrség megtámadta a tünte­tőket. A torinói munkások ennek eljenére a Garibaldi-himnuszt éne­kelve, többször összegyűltek az amerikai konzulátus épülete előtt és közben ezt kiáltozták: »Jacobs amerikai katonai el­lenőr távozzék Olaszországból!« Piacenza városában általános tiltakozó sztrájkot hirdettek. A főtéren a Béke Hívei városi bi­zottsága képviselőinek részvételé­vel tömeggyiilés volt. A városba reggel katonai misszió érkezett, amely amerikai, angol, francia és más tisztekből éli. Amikor ez a misszió az egyik legnagyobb hadiüzem fegyver- műhelyében megjelent, a mű­hely 2000 munkása beszüntette a munkát és leállította & gépe­ket. Milánóban, Torinóban, Firenzé­ben, Terniben, Tarantóban és más városokban szintén voltak tiltako­zó gyűlések. Bevin a pápánál Mint a párisi rádió jelenti, Be­vin angol külügyminiszter szerdán Sforza külügyminiszterrel tárgyalt. A munkáspárti külügyminiszter meglátogatta Einaudi elnököt, majd szerdán este magánkihailga- táson jelent meg a pápánál. A vatikáni angol nagykövetség részéről rámutatnak, első ízben fordult elő, hogy angol külügymi­niszter kihallgatáson jelenik meg a pápánál. Újabb rendőrprovokációk a dolgozók ellen Délolaszországban Délol? szőrszálban folytatódnak a rendőrprovokációk a dolgozók el­len. A Bari környékén fekvő Bar- letta városában a kétórás általá­nos tiltakozó sztrájk idején a rend­őrség megtámadta a tüntetőket, 3 sztrájkolót megsebesített. Mai sala városában motoros rend­őrőrs osztag támadta meg a tün­tető építömunkásokat. 3 munkást súlyosan bántalmaztak. Ugyanaz­nap Léccé tartományban a tüntető dohánygyári munkásnőket is rend­őrtámadás érte. Egy másállapotban lévő munkásáét a rendőrök bán­talmaztak. Súlyos állapotban szál­lították kórházba. Szardínia szigetén Sassari tarto­mányban a rendőrség letartóztatta a munkanélkülieket támogató szak­szervezeti vezetőket és munkáso­kat. Csehszlovákia diplomáciai kapcsolatot létesít a demokratikus Vietnámmal Ha-Si-Minh, a Vietnami Demo­kratikus Köztársaság elnökének ismeretes felhívásával kapcsolat­ban, % csehszlovák köztársaság kormánya elhatározta, hogy meg­teremti a diplomáciai kapcsolatot a vietnami demokratikus kormány­nyal. Dr. dementis csehszlovák külügyminiszter közölte a cseh­szlovák kormánynak ezt az elhatá­rozását Ho-An-Min-Ziammal, a Vietnami Demokratikus Köztársa­ság külügyminiszterével a követ­kező táviratban: A csehszlovák köztársaság kor­mányának utasítására van szeren­csém értesíteni Önöket arról, hogy a Csehszlovák Köztársaság kor­mánya eleget téve a Vietnami De­mokratikus Köztársaság elnöke fel­hívásának, tekintettel arra a tény­re, hogy a Vietnami Demokrat.iku3 Köztársaság kormánya az ország lakosságának túlnyomó többségét, képviseli és gyakorolja felelés a kormányhatalmat, elhatározta, hogy diplomáciai kapcsolatot léte­sít a Vietnami Demokratikus Kög- társasággal. gozó finomhen gerdei SzIT-brigád mintájára ifjúsági brigádokat szerveztek a gyár másik 6 üze­mében is. A finomhengermü 3 tagú ifjúmunkás hengeresztergá- lyoä brigádja azt. a “agy célt tűzte ki maga elé, hogy jelenlegi 212 százalékát 300 százalékra fo­kozza. Éppen ezek az eredmé­nyek hívják fel a figyelmet arra, hogy a Gépgyárban fokozott tá­mogatást kell nyújtani ahhoz, hogy mielőbb megszülessék a süllyesztékes kovácsra ühely, az üzemfenntartás, a vasszerkezet dolgozóinak kidolgozás alatt lévő üzemi ellenterve, mielőbb meg­alakuljanak az ifjúmunkások ál­tal tervezett SzIT-brigádok. Lemaradás mutatkozik azonban a nőmunkások, a dolgozó nöls verseny mozgalmának továbbfej­lődése, a női brigádok szervezése terén. Egyedül a csavargyárból kaptunk hírt női brigád alakítá­sára. Jelentős feladata üzemi pártszervezeteinknek, hogy »az üzemi bizottságok, szakszervezeti bizalmiak és az üzemi MNDSz-szer- vezetek többet törődjenek a dolgo­sé nőknek a munkaverseuybe való bevonásával, segítsenek megterem teni számukra a feltételeket az egyéni munkaversenvbe való be­kapcsolódásra«. A KÖZPONTI VEZETŐSÉG határozata ellenére sem lá­tunk még döntő fordulatót a két diósgyőri gyárban, »hogy az összes üzemekben a legrövidebb időn be­lül megtörténjék a tervnek egé­szen a munkapadokig, az egyes dolgozókig való felbontása«. A íervfelbontás meggyorsítására, mind a két gyárban külön bizottságot is alakítottak már, a munka mégis vontatottan halad. Nem tudnak megfelelni a dolgozók sürgető kö­vetelésének, akik egyéni terviek alapján akarnak dolgozni, hogy ne o. normájukkal, hanem a tervük­kel versenyezzenek. Hasonló von- tatottság tapasztalható a csopor­tos akkord felbontása terén is. E két munkát jelentősen meg kell gyorsítani, egyidejűleg ki kell kü­szöbölni a, tervfelbontás olyan hi­báit, például azokban a diósgyőri üzemekben, ahol a tervben nem számoltak az anyag behordásához szükséges idővel és csak tiszta termelési időt állítottak be, vagy ahol — éppen ellenkezőleg — pél­dául a finomhengerdében túlsók időt számoltak hengereserére és alacsonyra értékelték a tervet. Ugyanígy lendületesebb munkával kell mielőbb eleget tenni a dolgo­zók sürgető igénylésének, hogy ki­szélesítsék a szakmai oktatás ke­retét és a dolgozók, köztük jelen­tős számban a nők és a fiatalok, tovább emelhessék szakmai kép zc.taégüket, Még mindig nem for­dítanak kellő gondot üzemeinkben arra, hogy a. verseny szervezésé­ben teljes mértékben felhasználják a nyilvánosság erejét. Borsodban mindössze 250 munka- mödszerátadő van. Ez a szám ma­gában súlyos bírálatot jelent. Szé­leskörű, hatékony felvilágosító ás szervező munkával oda kell hatni, hogy ez a szám a legrövidebb időn belül sokszorosára emelkod- jék* A PÁRT HATÁROZATÁNAK első pontja, tűzi ki a legfon­tosabb feladatot: »fel kell számol­ni a versenymozgalom kampány- szerűségét«. Ezt csak úgy biztosít­hatjuk, ha üzemi pártbizottságaink, pártszervezeteink, szakszervezote- ink, az üzemi SzIT és MNDfte szervezetek vezetői megértik, hogy a határozat tudatositása, megis­mertetése minden dolgozóval sem­miképpen sem lehet kompányszerit feladat, hanem ezt munkájuk ál­landó, szerves részévé kell tenniők. A pártbizottságok vezetésével min* denütt meg kell tehát vizsgálni az eddigi végzett munka eredményeit és hibáit, hogy a hibák kiküszöbö­lésével munkájukat megjavítsák, fokozzák és minden részében si­kerrel vigyék át a gyakorlatba a Párt határozatát, az új nagy győ­zelmek biztosítékát. Eszakmagworszäg

Next

/
Thumbnails
Contents