Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)
1948-12-06 / 283. szám
híven követjük * Rákosi elvtárs útmutatását, Központi Vezetőségünk irányvonalát Lelkes hangulatban tárgyalta az MDP borsodi aktívája a párt* építés, a szocializmus fejlesztése és a Mindszenty-reaKció elleni küzdelem kérdéseit Ä, vármegyeháza ünnepélyesen Üeldíszitetj nagytermében szembajon délelőtt tartatta meg ülését a IfAagyar Dolgozók Pártja borsod- Jr.egyei aktivája. Prieszol József Jdvtárs megnyitószavai után « Központi Vezetőség részéről Szönyi Tibor elvtárs tartott poti- fikal beszámolót. (A Központi Vezej&ég üfléí?n elhangzott Rákosi beszéd jelentősé, feet méltatta, majd a Párt jés az ország egész népe előtt álló Jleladatokat összegezte. w Feladatainkat — mondottá — fem értékelhetjük helyesen, ha pem világítjuk meg kül- és belpolitikai összefüggésükben. A nemzetközi, helyzetre a Szovjetunió ha- *falmasméretű megerősödése és szilárd békepolitikája nyomja rá bélyegét. Világszerte a' demokratikus grők nagy győzelmei s az imperializmus táborában kipattanó ellentétek bontakoznak ki. A Fzocializtnus építése az iparban és a mező- gazdaságban Ipar! termelésünk —^ állapította [Iheg. Szőnyi elvtárs áttérve a bel. politikai kérdésekre — ebben az esztendőben túlhaladta az 1938-as termelési eredményeket az életszín- fvonal ‘terén pedig máris biztosítottuk azt, amelyet annakidején 1950- té irányoztunk elő. Felmerül ezért jfc veszély, hogy ■ megesszük jövőnket, h'á nem ' tudjuk kellőképpen biztosítani továbbfejlődésünk szilárd alapját, fffz .életszínvonal folyamatos emel. iedését. vívmányaink továbbfejlesz íéséty csak céltudatos akkumulációval, beruházásaink növelésével, íakarékossággal, szocialista munka- módszerekkel tudjuk 1 biztosítani. ^Mezőgazdaságunk szocialista fejlesztésének előfeltétele a dolgozó parasztság egységes táborának ■megteremtése a kizsákmányoló ku- lákokkal szemben, a tartós szövetség a tcözépparasztsáp-gal, melynek btt b helye az UFOSz és a FC- KOSz egyesülésével--létrejövő egy- péges paraszti tömegszervezetben. ’ A mezőgazdaság fölemelésének őt ja a szövetkezet, a közős tár* sasmüvelés útja, előfeltétele, v hogy a dolgozó parasztság saját ' meggyőződéséből^ fejlessze szö- i Vetkezetett, az ipar fokozza a me- 'tógazdasági gépesítés ütemét .és * kivonjuk dolgozó parasztságun- < kát a kizsákmányoló kulákság * gazdasági és. politikai befolyása ’álót _ „ . .Ü rAz egyházi reakcióval _ folytatott Küzdelmünkkel kapcsolatban Szőnyi Wvtárs idézte Rákosi Mátyás szavait: Vége a türelmi időnek a jHindszenty reakcióval szemben. Mindszentyékkel az élen a reakció js földreformot, az államosítást, a Bemokrácia vívmányait akarja visz. ázacsJnálni s a nép uralmának meg (döntésére háborút akar az országC0RS0 filmszínház míisora December 4—6-lg 2 film 1 műsorban , Dorren a fegyver Robban a praéri Eddie Deen szines cowboyfilmje Előadások kezdése.* hétköznap fi és 7, vasárnap 3, 5 és 7 órakor ra zúdítani. Éppen mert népünk ezt megértette. a Mindszenty-kérdés hamarosan neun lesz már kérdés. Döntő szempontok a felülvizsgálás során A Párt Politikai Bizottsága határozatának végrehajtásávals kapcsolatban Szőnyi elvtárs felhívta figyelmet arra, hogy kíméletlenül kell eljárni a Pártunkba nem való osztályidegen elemekkel szemben ,a jóindulatú, de Pártunk tagságának mértékét még el nem érő elemekkel szemben azonban kifejezetten nevelő rendszabályként kell alkalmaznunk a tagjelöltté való átminősítést. Lelkiismeretesen gondoskodni kell neveié# síikről. Ami a felülvizsgálási munkát illeti, ne tévesszük szem elől, hogy nem a túlzott szigorúság á nagyobb veszély, hanem a megengedhetetlen liberalizmus, amelynek semmiképen sem szabad érvényesülnie. Taggyűléseinken, ahol a felűlvizsgá* ló bizottságok javaslatainakismerte tésére kerül a sor, meg kell hogy nyilvánuljon Pártunk belső demokráciája. hogyjezek a taggyűlések a legnagyobb mértékben nevelő hatással legyenek a Párt tagságára. Rákosi Mátyás, Nógrádi Sándor és Berki Mihályné ünneplése Szőnyi elvtárs nagy tetszéssel fogadott beszámolója után az értekezlet résztvevői lelkesen éltették a Párt nagy vezérét .Rákosi elv társat. Utána Prieszol József elvtárs, megyei titkár számolt be arról a t vékenységről, amelyet a Párt' borsodmegyei bizottsága a Központi Vezetőség és Rákosi Mátyás eívtárs útmutatása alapján lo’y- tat. A vita során Kopácsi József Kovács Erzsébet, Eke Béla (Ede- lény), Herczeg Ferenc (Diósgyőr), Csáki Margit, Szél Gábor (Szent- István, Deák FeFrenc (Ózd), Galambos Györgyné (Mezőkövesd), Istók Béla (Sajószentpéter). Vajda Gábnrné, Örkényi Albert, Bar’a Anna, Balázs Márton (Diósgyőr). Valkó Márton (Ózd), Rácz Zsig- mondné (Mezőkeresztes), Kovács Béb (Orinospuszta), Markovics János, Kovács Lóránt és Drenkó István (Ózd) szólaltak fel. Szőnyi elvtárs Válasza után az értekezlet forró lelkesedéssel ünnepelte a Párt Központi Vezetőségét és üdvözlő táviratban ígérte meg, hogy egységesen fog a munkához a párttagság elé tárt iránymutatás alapján. Ugyancsak láviratban üdvözölte az értekezlet az altábornagyi rangban a hadügyminiszter helyettesévé kinevezett Nógrádi Sándor elvtársat. a megye és Északmagyar- ország dolgozóinak szeretett vezetőiét és Berki Mihályné elvtársnő ároktői parasztasszonyt, akit a kormány Zemplén megye főispánjává nevezett kL Az értekezlet Prieszol elvtárs zárszava után az Internacionálé hangjaival ért véget. Szakasits Árpád 60 éves December 6-án tölti be 60. életévét Szakasits Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke. Jobbágyok unokája a magyar népi demokrácia köztársasági elnöke, akinek élete egybeforrt a magyar munkásmozgalommal. A megalkuvó jobboldali szociáldemokrata vezetéssel szemben a baloldali szárny vezetője volt és küzdött a munkásosztály legforradalmibb csapata, a kommunistákkal való együttműködésért. Az illegalitásban az 5 vezetésével dolgoztak együtt a baloldali szociáfdé-i mokraták a függetlenség és! szabadsggküzdeímek élharcos saival, a kommunistákkal* Történelmi érdemei vannak abban, hogy a munkásáruló jobboldali szociáldemokratái tevékenységet felszámolhat-* tűk, s megvalósulhatott a ma-« gyár munkásosztály hatat-1 más, egységes pártja, a Ma* gyár Dolgozók Pártja. A magyar dolgozók szere* teltei köszöntik Szakasits Ár-« pád elvtársat 60. születés^ napján. ............. .......................—"t Nyárády Miklós pénzügyminiszter küllőidről lemondott Illetékes helyről közük: Nyárády Miklós, aki a Független Kisgazdapárt képviselőjeként került a pénzügymi-' .misztérium élére, novemberben hivatali ügyek elintézésének ürügyével külföldre utazott és küldetésének lejártával nem tért vissza az országba. Külföldi tartózkodási helyéről írásban benyújtotta lemondását pénzügyminiszteri megbízatásáról és -képviselői mandátumáról, valamint bejelentette a Független Kisgazdapártból való kilépését. Nyárády szökése okulás, hogy a demokratikus pártok, nak fokozott éberséget kell tanusítamok megbizottaiknak felelős kormányzati funkciókra való kijelölésénél. ISMERJÜK MEG A SZOVJETUNIÓT ! Az ötéves terv 4 év alatt való végrehajtásáért harcol a Lett Köztársaság Ä Lett SzovjetköztársasSg hatalmas programot valósít meg, amely olyan változásokat hoz, amilyenek a lett nép életében eddig ismeretle. nek voltak. 3 év alatt a lett ipar nemcsak, hogy elérte a háboiuelőttl színvonalat, hanem túl is szárnyalta azt. A fiatal Lett Szovjetköztársaság sikereit annak a hataí.nas segítségnek köszönheti, amelyet a icstvérköztársaság kormányai nyújtanak neki. Az összes értékes és fontos berendezéseket, nyersanyagokat leg nagyobb részt a testvér szovjetköztársaságokból kapja, A villamosság hazája társaság 118.7 százalékban hajtotta végre. Az egész évi terv bruttó termelésének 74.5 százaié* kát 8 hónap alatt végrehajtották, amely másfélszer annyi, mint a multévi termelés. A rigai Elektrotechnikai ^ gyár ebben az évben már 24 millió rubel nyereséget ért el. Ezt úgy tudta elérni, hogy észszerűsítette a mun. kafolyamatot, tökéletesítétte és jobban megszervezte a termelést, jobban gazdálkodott a munkaidővel és ezzel sikerült az iparcikkek ön- költségi árát majdnem egynegyed- részével csökkenteni. A gyár munkásai kötelezték magukat, hogy terven felül 7 miÜ'ó rubel nyereséget fognak elérni A lett munkások, hivatalnokok és értelmiségiek figyelmesen tanulmányozzák a testvérköztársasigek gyárainak tapasztalatait. A Lett Szovjetköztársaság több vállalatának mérnökei és munkásai, r.kik Moszkva és Leningrád gyáraiba jár tak, meggyőződtek arról, hogy mennyit tanulhatnak e városok dolgozóitól. Mindazt, amit láttak és tanultak, most saját gyáraikban Az ötéves terv végén Lettország ipara kétszerannyit fog termelni, mint 1940-ben, A háború utáni Sztálini Ötéves terv teljesen megváltoztatta a Lett Köztársaság arculatát. Azelőtt Lettországban leginkább a könnyűipari cikkeket gyártották. A könnyűipar most még nagyobb fejlődésnek indult, de nem ez a döntő ága a? ország gazdaságának. A szovjet országok népeinek testvéri családjában Lettország ma már úgy ismeretes, mint a mindenrendű villanyberendezések, viUanyvasutak, telefon és táv, irdal berendezések szállítója. Uj iparágakat létesítettek: vegyi, hajóépítési stb iparágakat. A vegyipari vállalatok közül egyike a leg. hatalmasabbaknak a rigai Szuper- foszfát-gyár, ahol minden nenéz és veszélyes munkafolyamatot gépesítettek. A lett nép a Szovjetunió többi országaival egyetemben harcol az ötéves tervnek 4 év alatt való vég* rebajtásáért. Napról-napra nő a termelés a gyárakban és üzemekben. I I Miskolci Vaskereskedelmi Részvénytársasai Tel: 20—87. — MISKOLC — Besenyöi-u. 6. 3 NEHÉZIPARI KÖZPONT BIZOMÁNYOSI! Állandó nagy raktár az Állami Vas Acél és Gépgyárak, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., Weiss Manfréd rt. müvek kereskedelmi és gazdásági ter- meivényeiben. Gyors és pontos kiszolgálás. A népi demokrácia megbecsüli a dolgozó értelmiséget % , tuuunan, hív I Az augusztusi ipari tervet a köz. »hasznosítják. Szülői értekezlet a Tóth Pál állami leány gimnáziumban A Tóth Pál állami leánygimnázium siombati szülői értekezletén Gyárfás Imre megbízott igazgató megnyitó beszédében rámutatott srra, hogy a nők egyenjogúsításának napjaiban a leánygimnáziumnak is fokozottan fel kell készülnie az értelmiségi utánpótlás nevelésére. A valóban dolgozó és valóban ér. telmes értelmiségieket, férfiakat, nőket egyaránt a népi demokrácia minden etkligi társadalmi lend nél jobban meg fogja becsülni — mondotta. Ezért kell az eddigi méltányosság és szeretet mellé a szigorúbb mértéket is alkalmaznunk. Bede Lajos, a Diákszövetség tanácsadó tanára a szülők és tanutók megvjáltozott helyzetét ismertette. Utalt arra, hogy a diákszövetségi munka alapja a rend, fegyelem és önfegyelem, célja pedig jobban tudni, többet tudni, a közösségért tanulni. Ezért hirdettük meg a munkaversenyt az osztályok és szakkörök, az első félév után peri-g az iskolák között is. Aki jövőnkért dolgozik, annak érdemes tanulnia. A tervgazdálkodás leányaink számára is nagyszerű távlatukat tár fel, ha szakismeretük melletti ... . I ÉSZAKMAGYARORSZAG a világ es a társadalom nagy * Megrendült lélekkel, de a* Isteni gondviselésben való I bittel tudatjuk, hogy a legönfeláldozóbb és legjobb édes anya, j a megértő és szerető anyós és jó rokon özv. Győry Hogy Samumé szül. Forgon Irma I életének 80. évében, december hó 3. napján este 10 órakor rövid { szenveíés után váratlanul elhunyt. Szeretett halottunk földi maradványait Miskolcon december 5-én délután 3 órakor temetjük az avasi ref. templomtól. A gyászoló családi. . kérdéseivel Is tisztában lesznek, , majd a szülői munkaközösség munkáját ismertette. Kiss Ernő tanár az új osztályozásról szólott. Kifejtette, hogy - a régi négy jeggyel nemcsak árnyalatokat, de lényeges különbségeket sem lehetett megítélni. A tanulók nagy többségével, az igaz! közepesekkel felfelé és lefelé egy-« aránt igazságtalanul kellett bán- niok. Az új minősítésben viszont igazi szociális szempont domborodik ki: mennyire vesz részt a tanuló a közös munkában, mennyire szereti társait és mennyire segíti előrehaladásukban. A magatartás legjobb Jegyét —* mondotta — csak az kaphatja meg, aki aktív közösségi életének is tanujelét adja. Az értekezletet ezután a Pedagó-- gus Szakszervezet, a Megyei Szakszervezeti Titkárság s a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége kiküldötte üdvözölte. A szülők nevében Simkó Gyula, a szülői munkaközösség elnöke szólalt tel. A nagy múltú Tóth Pál leány gíra-' názium megtalálta a fejlődés helyes út ját és nem akar csak a múltjából élnL'