Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)

1948-12-31 / 304. szám

HÍREK Ssak iiiRtfé? sistffta szabad b népszámlálási Iveket Hinteni Utyelefes gvésysjtrtÉrik »Kígyó gyógyszertár« Széche. íiyi u. 33. »Szent Anna« Gero u. Al. szára. JMfácás Mérsékelt délnyugati, nyugati fezé!, erősén felhős, heiyenkint kö- ttios aő, több felé, főleg nyugaton '$>$ északon havazás és havaseső. hőmérséklet egy-két fokkal tovább emelkedik. »Előre kell látni, hogy a revízió folyamán sok tízezer nem közénk való tagot fogunk eltávolítani, de kífyanakkor előre kell látnunk, Sí agy ez a tisztulási folyamat rend­kívül meg fogja növelni Pártunk fjsszekovácsoitságát, öntudatát, er- jkSIcsi súlyát.« (Rákosi elvtársnak ja Központi Vezetőség ülésén ei- jstondott beszédéből.)-» Dtd/1 István miniszterelnök jtett vallomást Balogh Mihá'y csendőrnyomozó ügyében, akinek 'áryomozá^'i alap ián annak Idején a' ,miniszterelnököt családjával együtt internáltak. — Eljegyzé*. Sebő Szidónia (Miskolc) és Mixtai László rend- íírhadnagy (M'skolc) jegyesek. Minden külön értesítés helyett. — Felhívjuk mindazokat a hadi­rokkantakat, akik ingyenes vagy V.yáru villamosjegy váltására jogo­sultak, hogy igazolványukat a Szó. e.iáíis felügyelőségen január 3-án déli 12 óráig adják le a Vármegye- háza II. emelet 14. sz. szobájában. — A román nemzetgyűlés egy. hangúén ratifikálta a román-cseh­szlovák barátsági, kölcsönös se­gélynyújtási és együttműködési egyezményt. Átlátszó kohótok. cssifaibőr & íe§s;8SYoaa véiaszfókiKtft Linóleum Széchenyi utca 6 * Felhívás Ä Miskolci 'Adó! a kiskereskedőkhöz. Kereskedők , Szakmai z 1949. évre is íelhívjuk azon akik még eddig _ nek tágjai nem jelépési szándékukat 8-ig nálunk jelent, ék be, iiletvtj a belépési nyilatko­zatot irodánkban írják alá: »Veze. ■ tőség . — Visszavont gyűjtési. engedély. A- Krisztuskirály.nŐvérek árvaháza részére kiadott gyűjtési engedélyt » belügyminiszter visszavonta. Aki ilyen címen a város és a megy» területén bárhol gyűjtést: eszközöl, azt a legközelebbi- rendőrőrsnek, vagy posztján, álló rendőrnek át kell ladni. — A nyugatindial tenger felett rjtimfe, egy. kétmoíoros dakota re­pülőgép, fedélzetén 30 u kassal. Az eltűnt gép keresésére 43 repü­lőgép indult, de még nem akadtak tiyomára. _____ KOSSUTH ___ Dec. 30 - Jen. 5-ig Hatalrcstes újévi nzttsor Két mimküzt Főszerepben s PIERRE BLANCHAR Ulőadáskezd ések: hétköznap 5, tél $, vasár és ünnepnap fél 8,5, fél g ESZAKMAGYARORSZAG —• 20 forint jutalmat űzetnek azoknak a gazdálkodóknak, akik beszolgáltatás! kötelezettségeken felül C vételi jegyre napraforgó magot adnak el december 31-ig. — Bekapcsolták a kétszázötvene- dik községbe, Vashertyánba is a villanyt. Ezzel már 30 ezer falusi ház rendelkezik villamosáramma!, ami azt jelenti, hogy körülbelül 200.000 ember részére vált köz­kinccsé a villamosítás. Olcsón és jól szórakozhat a MDP SZILVESZTERI BÁLJÁN 31-én este8 órakor a Kossuth-bsn — Uj hadlrokkantjelvényeket rendszeresített a népjóléti minisz. tér. Az új hadirokkant jelvény vise­lésének joga — tekintet nélkül ar­ra, hogy részesül.e pénzellátásban vagy sem — azt a hadirokkantot illeti meg, akivei szemben a rer.^ letek kizáró vagy megszűnési oko­kat nem állapítanak meg. — Jövőre rizst csak termelési szerződés alapján szabad termesz, leni a kormány legújabb rendelete érteimében. Az új szerződéseket január 15-ig kell megkötni. — Az úgynevezett ,,orlovi mód- ,szer”.rel Moszkvában most épített két többemé] épület külső falai levegőréteg közbeiktatásával ké­szültek. Ez a módszer Pjotr Orlov kőművesbrigádvezető találmánya, aki ezze], a rendszerrel mintegy 25 százalékkal olcsóbbá tette az épít. kezest. — Megszűnik a sóhivata!, ügykö­rét január elsejétől a Sóértékesítő Nemzeti Vállalat veszi át. AZ MDP HÍREI Január: 4-én sorra kerülő szemi­nárium füzetei megérkeztek. Át­vehetők az Erőss testvérek üzleté­ben. A Pártmunkás legújabb száma megérkezett. Kapható Erőss test­vérek könyvkereskedésében, Szé­chenyi u. , C8R30 tilirtszinfesiiisnsa Dec. 31—ijjn. 3-ig Fernandel a címszerepben Ignác Az ezrejl kedvence Zenés, énekes, táncos vígjáték Pompás szilveszteri műsor I Előadások kezdése; hétköznap 5 és V, vasárnap 3, 5 és 7 órakor R. Nviry Üli szobrász és Rutttey György festő­művész HHiiiäsa vos&rasp oviiig mei Vasárnap délben 12 órakor nyiiik meg ünnepélyes kere­tek közt RuUkay György fes­tőművész és R. Nyiry^ Lili szobrászművész gyűjteményes kiállítása a Kossuth szálló ki­állítási termében. Az ismert nevű művész házaspár már többször szerepeit sikerrel a miskolci kiállításokon, vala­mint a főváros és más vidéki városok kiállítási termeiben. A most megnyíló kiállításu­kon 70 képpel és U szoborral mutatkoznak be Miskolc mü- vészetszeretg közönségének és ezek a műtárgyak egész művészi pályái utasukból ad­nak ízelítőt. A tárlatot Bor- tus Ödön, a miskolci képzőmű­vészek szagadszeévezetének elnöke nyitja meg. A Központi Statisztikai Hi­vatal felhívja a lakosság fi­gyelmét, hogy a számlálolapo- kát legkorábban csak január el­sején szabad a szilveszteri éjféli állapotnak megfelelően kitölteni. Ha számlálólapokat január el­seje előtt kapnák kézhez, ak­kor sem szabad ezeket még az 1948-as évben kitölteni és január elseje élőit a szám­lálóbiztosoknak visszaadni A számlálóbiztosok legkorábban csak január el­sején kezdhetik meg a ki­töltött kérdőívek összegyűj­tését. Azok a személyek, akik meg­felelő előképzettséggel rendel­keznek, maguk is ki tölthetik a kérdőíveket Ha valaki nem tudja a számlálólapokat egyedül megfelelően kitölteni, akkor a számlálóbiztosok kötele­sek segítségére menni. Szsvfc! fiSfáreizloSás e ne rí isig&zdasáiért A szovjet tudósok tudományos munkájukkal nagy szolgálatokat tesznek az ország nemzetgazda­ságának. gly például Tranov, a tromszki egyetem tanársegéde nagy művet írt az Attaj-hegység jégmezőiről, melynek nemcsak a földrajztudomány, szempontja, bői van nagy jelentősége, ha­nem a hegyi folyók vizi erejének kihasználása szempontjából is. — Tronov könyve 35 évi munkája eredménye. Ez idő alatt több expedeióí, vezetett az Altáj-hegy. ségbe. A SZÍNHÁZI iroda hírei Figyelem! 1949 január 3-án Ope. raest. Az Állami Operaház tagjai­nak felléptével. »Bohémélet«.. Péntektől minden este, kizáró­lag csak felnőtteknek »Tombol az erény«, nagy kacagtató operett kerül színre. A főszerepeket játsz- szák: Takács Margit, Soltész Má­ria, Sima Éva, fnke László, Igió' György, Szakács Sándor, Füiöp Sándor, Bánó Pál. Szilveszter napján, pénteken ,,-es- te 10 órakor nagy kacagtató Szil­veszteri műsor. Budapesttel egy- időben színre kerülő bohózatokkal, ének, tánc és pár jelenetekkel. Fel­lép az egész színtársulat. Szilvesz­ter - napján mind a két előadáson értékes ajándéktárgyakat sorso­lunk ki. HETI MŰSOR; Pénteken este V28 órakor; Tom­bol az erény. Pénteken este 10 órakor: Szil­veszteri kabaré. Szombaton d. u. Va4 órakor: Tombol az erény. Szombaton este 7:8 órakor: Tombol az erény.. /• Vasárnap d. u. 'A4 órakor: Tombol az erény. ófakor: Vasárnap este •7a8 Tombol az erény. Hétíőn este 728 órakor: Bo­hémélet. Operabérlet 6. Kedden este 728 órakor: Tombol az erény. Premier bérlet ?0. és Üzemi C. bérlet. * _____ URÁNIA_____ Dec. 30—jan. 5-ig Káprázatos szilveszteri és újévi műsor Jön a kanyar Dal, tánc, szemein és rengeteg nevetés kiséri Formby próba­rendőr kalandjait Klőadásközdesek ; hétköznap ö és 7 óra, vasár- és ünnepnap 3 5, 7 ' TESTEDZÉS ü pest—Soroksár 5:2 ( :0) bajnoki labdarugó mérkőzés So- roksárott. GóSiövők: Szusza 3, Ba­logh II. és Egrest 1—1 rúgott. So­roksár góljait 'Solti és Hont vári szerezte. Megnyílik a játékvezetők iskolája, melyen ötszáz új bírót képeznek ki A tanfolyam január 10-én kezdő­dik és hat hétig tart hetenkénti két­szer kétőrai tanítási Idővel. Gerő Ferenc, Barna Béla, Fenyves Mik­lós, Kárpáti József, Szigeti György, Tabák Endre stb. lesznek a tan­folyam vezetői. A volt labdarugó játékosok, egyleti vezetők, és az üzemek dolgozói közül, mindazo. kát hívják tanfolyamra, akik sze­relik a labdarugó sportot. Az őszi NB I. állása a követke­ző: Ferencváros 29, MTK 24, SAC 21, Újpest 19, Kispest 18, Vasas 17, Csepel IG, ETQ 16, MA- TEOSz. 14, Tatabánya, 13, Salgó­tarján 11, Szombathely 11, Sorok­sár II, Szeged 10, Goldberger G és a 16. a Kistex. Az év utolsó bajnoki mérkőzést a formába lendült Újpest gyizel­Hiét hozta. A lilafehérek 3:0-ás fél­idő után 5:2-re győztek Soroksá­ron Az Újpestiek vasárnap az Üllői utón a Ferencváros ellen iát. szanak visszavágó mérkőzést év itt akarják megmutatni, hogy jelen* leg semmivel sem rosszabbak tt éllovas zöld-fehcr csapatnál. A visszavágóra az Újpestiek kölcsön, kérték az MTK-tól Tóth György kapust, akit egyébként az őszi idény megindulásakor ők adták át a kék-fehéreknek. Biztosak bcfifié- hogy Tóth Gyurka jobban megártja a helyét Deákék bombáival szem­ben mint Fehéri. A G0 éves MTK jubileumi évéről tartott rádioeíoadást Marsche!} László rendőrezredes, az MTK ügy* vezető elnöke. Bejelentette, hogy az ú jpesti stadionban megrendezés­re kerülő ünnepségre a moszkvai Dinamó világhírű .-futballcsapatéi szeretnék vendégül Ffri. Az MTK új útját a jövőben a kék-fehéi dreszre felvarrt ötágú vörös csillag szimbolizálja. A d!ósgyőri Vasas jószerencse kujtur és sportegyesület december 31-én este 8 órai kezdette! a kui- túrházban, dolgozók Szilveszter estjét rendezi, melyrp szeietette! meghív minden dolgozót az Elnök­ségi ziisik, Apróhirdetést reggel 8 órától délután 5 óráig vess lel a kiadóhivatal Deák-u. lő az. —• Hiányos mentőíádáját egészítse ki a Városi "Drogériából. Eladó Dunkó Pista u. 37. szám alatti 244 négyszögöl házhely, Ér­deklődni lehet Dankó Pista, utca 24. szám alatt. . 1014 KlnnkviÁh áötü).— forinttól ftepnsieii kaphatók LAZAR asztalosnál Miskolc, Szentpóteri-t-apn 49 sz. Nagy árésés a kozmetikában. Győződjön meg a hír valódiságá­ról a Városi Drogériában. Csinosan bútorozott szoba két úr részére azonnal kiadó., Ady Endre utca 14. szám. 3541 Üdít, szépít, gyógyít a békebeli minőségű Fodor-féle kézpaszta. — Kapható a Városi Drogériában. ZCFíB főül . 12 SZÍNBEN Béres kézimunka Széchenyi u. 88» szám Hitelforrás* Mindeneslányt azonnal felvesz a Magyar Dolgozók Pártja, Széche­nyi u. 103. . 3654 SG fokos tiszta alkohol a Váiosi Drogériában. Elsőrendű finom anyagból hasz­nált férfiruhák olcsó áron Simon János féríiruha szaküzletében —- Zenepalota mellett. 3536 Horniocit krém propaganda tu­busban i torint 80 fillérért, kapha­tó a Városi Drogériában. Csodás hatású á Fodor-íéíe fagy- balzsam. Kapható a Városi Drogé­riában. Há#i likőr és páljnka készítési­hez essencia 40 féle ízűén *a Vá­rosi Drogériában. 1 liter BÜK 3.S3 jp Gorifmböíii Dezső íü szerüzletében Csabai kapu 39. Te!«- 55-16 , Olcsóbbak lettek sz összes arc­krémek, kölnik, púderok, rozsok, hajszeszek, ha if estékek a Városi Drogériában. Az áresés cca 25%.. ISKOLAPADOK-! icisze rciésekl SUM AN .disko’c Laborfálvy a. 18 j| ■BWSBBaiiMaiiwwB^aMaggMwirTiiiiaiain Hirdetmény. (12.888/bk. 1948.) "A honvédelmi miniszter a háborús viszonyok folytán megsemmisült katonai beszállásolásokra alkalmas férőhely kimutatásoknak újból yx. ló elkészítését rendeiie el. Közhír­ré teszem, hogy ezek a kimutatá­sok elkészültek és a belvárosi köz. igazgatási kerületre vonatkozóan 1949. év január hó 3-fói 8 napon át közszemlére lesznek kitéve a belv. közig, hatóság hivatali helyi­ségében (Deák utca 20.* I. 14. sz. szoba), ahol az érdekeltek kozna, pokon d. e. 9—! óráig megtekint­hetik és ugyanott a közszemle ide­je alatt esetleges felszcjalásute* írásban benyújthatják, A hatóság vezetője. ÉSZAK M AGY ARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő Vajda- Gábor Felelős kiadó: Faggyas Sándor Szerkesztőség: (Deák u. 16.) telefonszámok: 13-31 és 17-37 Kiadóhiv.: Deák u. 16. Tel. 16-83 Postairól:: 146. CsekkSztr. 403.(552 Borsócü-nyomda kit, Felelős nyomdavezető Fekete Pi

Next

/
Thumbnails
Contents