Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)
1948-12-25 / 300. szám
%ß #>//*. * \fták I apőMzciam Pavel Vasziljics éppen befejezte reggelijét, amikor inasa a követ* kező szavakkal állított be «zobá. jába: — Egy hölgy vár önre. Sürgős ügyben akar beszélni. Már itt ül ez előszobában vagy egy óra óla... — Menjen a fencbei Mondd neki, bogy nagyon el vagyok foglalva. — De már ötödször jár Itt, Pa ve! Vasziljics. Azt mondja, hogy feltétlenül kell önnel beszélnie. Majdnem sir. — Na jó, vidd be a dolgozószo- bámba és ültesd le. Pavel Vasziljics lassan felhúzta kabátját, az egyik kezébe tollat veit, a másikba egy könyvet, olyan arcot vágott, mintha nagyon el volna foglalva s végül be. nyitott dolgozószobájába. Ott egy jól megtermett, kissé vörös ercú, szemüveges hölgy várt reá, meglepő jó külsővel és választékosán felöltözve. Amikor meglátta a ház urát, szemével az égre nézett és két kezét imára összekulcsolta. — ön persze nem fog rám vissza, 'emlékezni! — kezdte férfias baritonján, látszólag igen izgatott hangulatban. — Nekem... volt szerencsém önt Kruskijéknél meg. Ismerni... nevem Maraskina . — Igen-igen... parancsoljon helyet foglalnii Mivel lehetek szolgálatára? — fcfát kérem.. • ön biztosan nem emlékszik rám... Nevem Maraskina... Nagy tisztelője vagyok. Minden Írását élvezettel olvasom .. Ne gondolja, hogy hízelegni akarok ... Isten ments!. Csak igazságos vagyok önnel szemben Mindig olvasom kritikáit és egyéb írásait! Mondhatom, elraga. dóak. Én sem állok nagyon távol az irodalomtól, persze... nem merem magamat Írónőnek nevezni, bár néhány szerény kis munkával CSFJTOVt KÉMÉNY KRITIKA 12 hozzájárultam sí Irodalom meg- gazdagításához. Az utóbbi időben három ifjúsági elbeszélés jelent meg toliamból! ön persze ezeket nem olvasta el -.. de nagyqp sokat fordítottam... és elhárít bá. tyám a „Djelo" c. folyóirat munkatársa volt — Igen... Igeo.ís Mivel letetek szolgálatára? — ösmerem nagy tehetségét és páratlan jó kritikáját, kedves Pavel Vasziljics. Nagyon szeretném véleményét, illetve tanácsát kikérni. Elhoztam egy színművemet, agy drámát és szeretném ítéletét meg. tudni, mielőtt elküldöm a cenzúrának A hölgy idegesen előkotort egy vastag füzetet. Pavel Vasziljics csak s saját írásait szerette. Ha más Írásait el kellett olvasnia, de különösen, ha valaki ilyeneket felolvasott neki, azt hitte, hogy ágyúcső elé állítják. A füzet láttára borzasztóan megijedi és gyorsan azt mondta: — Jó, hagyja itt nálam... majd elolvasom. — Pavel Vasziljics — mondta a hölgy rajongóan és kezét ismét imára kulcsolta, — jól tudom, mennyire el van foglalva, milyen drága minden perce, sőt ezt is tudom, hogy most... a fenébe kíván engem, de legyen kedves hozzám és engedje meg, hogy drámá. mat Itt' azonnal felolvassam.. Tegye meg nekem ezt! — Nagyon örülök, — mondta Pavej Vasziljics, — de most nmes időm. Azonnal mennem keil... > — Pavel Vasziljics — kérlelte a hölgy, — tudom, hogy áldozatot kívánok öntől, azt iá tudom, hogy tolakodó vagyok, de legyen nagylelkű! Holnap haza kel! utaznom Ka. zánba és nagyon szeretném még ma megtudni ítéletét. Áldozzon nekem egy félórát. Csak egy félóráról van szó. Nagyon kérem mindenre. ami szent, tegye meg ne. kém.. Pave! Vasziljics szfve mélyén puha ember volt, aki csak nagyne- hezen tudott nemet mondani. Az volt az érzése, hogy a hölgy azonnal sírva fakad és kínos jelenetet rendez. Zavarában csak ennyit mondott: — Na jó... Végig fogom hallgatni... De csak egy féóráig. A hölgy szinte ujjongott, levette a kalapját, kényelmesen elhelyezne, dett és elkezdett olvasni. Először arról volt szó, hogy egy komornyik valamelyik gazdag ember szalonjának takarítása közben a ko- mornával arról beszél, hogy Anna Szergejevna kisasszony a faluban iskolát és kórházat akar építeni. — Amikor a komornyik elhagyta a szobát, a komorna hosszas monolókba kezdett, amely a jószívűségről és a műveltségről szólt, majd ismét megjelent a komornyk és hosszasan beszélt arról, hogy gazdája leányát egy előkelő kamaráshoz akarja adni. A háztartási alkalmazottak elhagyták a színpadot, majd megjelent maga a ház_ kisasszonya és közölte a közönséggel, hogy egész éjszaka nem tiadott aludni, mert folyton a sze. fény tanító fiára gondolt, aki min- en fizetés nélkül apjának segédkező, de miután az ifjú sem a szerelemben, sem a barátságban nem hisz, életét céltalannak tartja és a halálba akar menekülni. Végzetes cselekedetét meg kellene akadályozni. A kritikus eleinte türelmesen hallgatott, majd pamlaga felé kacsintgatott, a felolvasónőt gyűlöletes tekintetekkel sújtotta és azt gondolta magában: Ezt a némbert sz ördög küldte a nyakamra. Miért kell nekem ilyen marhaságot végighallgatnom. Tehetek én arról, hogy ez a nő egy darabot írt! Jóságos Isten, milyen vastag ez a füzet. Hát ez az ég csapása. A kritikus hol elhunyt felesége képére bámult, majd arra gondolt, hogy mégis másik nyakkendőt kellene felvennie és remélte, hogy a tizenkettedik jelenetnél az első felvonás talán véget ér. Mindinkább arra a meggyőződésre jutott, hogy a nőnek inkább a konyhában volna a helye, semhogy darabokat írjon. — Nem gondolja, hogy ez a mo. nológ egy kicsit hosszúi — kérdezte a hölgy. A kritikus, aki egy szót sem hallott a monológból, azt mondta: — Dehogy, szó sincs róla! Nagyon jól A nő tovább folytatta: „Anna: ön túlkorán megszűnt szivével élni és csak eszével él. — Bálint: Mi a szív? Egy anatómiai fogalom. — Anna (zavartan): És a szerelem? Nem más, mint az ér. zelmek asszociációja. — Bálint (keserűen): Nem akarjuk feltépni a régi sebeket! — Anna: Úgy rémlik nekem, hogy ön szerencséden.” A tizenhatodik jelenetnél Pave! Vasziljics keserűen sóha/'jtt és azt gondolta: Szent Isten, most jón e tizenhatodik jelenet, mikor fosz ennek vége? Ha ez a kínzás még tíz percig tart, ordítani fogok .. Hát ezt nem lehet kibírni! A nő gyorsabban olvasott és végre ezt a szót mondta: „Függöny”. Pavej Vasziljics felkelt ülő. helyéről és távozni készült. A nő azonban gyorsan tovább olvasott: „Második felvonás. Szin: falusi utca, jobbról az iskola, balról a kórház. A kórház lépcsőjén parasztférfiak és asszonyok ülnek.” — Bocsánatot kérek! — szakította meg Pavei Vasziljics. — Hány felvonásból áll a darab? — ötből! — válaszolt a hölgy és gyorsan tovább olvasott, mintha attól félt volna, hogy hallgatója megszökik. Mint egy halálraítélt, aki mái. nem remél kegyelmet, ült vissza karosszékébe a kritikus. Csak azon volt, hogy el ne aludjon és oly art arcot vágjon, mintha figyelmesért a felolvasásra hallgatna. A darab vége oly távolinak hatott, ami úgyszólván elérhetetlen. Arra gon* dóit, sürgősen szódabikarbónát kellene bevennie, mert már émelyegett, vagy talán egészen *e.íor-’ dúlt a gyomra. Szinte dermedten nézett az írónőre, nem is hallgatott rá, amikor a következőke olvastat „Bálint: Nem maradok itt, elutazom . . Anna (ijedten): Miért? — Bálint (halkan): Egészen elsá. padt. (Hangosan.) Ne kényszerít* sen engem, hogy indítóokaimat el«* áruljam! Inkább meghalok, de 6n ezt sohasem fogja megtudni. —. Anna (szünet után): Nem elutaznia. • Az írónő olvasott és olvasott, Pavel Vasziljics pedig maga elé bámult, szinte rosszul lett. amikor egyszerre a következő szavak ütötték meg a fülét: „XI. jelenet. Bálint: Tartóztasson! le engeml — Anna: Az övé va. gyök! Akkor, apám, engemet is I« kell tartóztatni Szeretem őt, jobban szeretem, mint az életemet - Báró* Anna Szergejevna, ön elfelejti, hogy apját is • nyomorúságóa dönti..." A nő olvasott és olvasott., Pavel Vasziljics felugott Élőhelyéről, vadul maga körül teki v-at és dühösen lefordította. Majd az íróasztalához sietett, felkapott egy vasból készült tintatartót és magából kikelve, önkívületi állapotban minden erejével az írónő fejéhe* vágta. — Fogjatok meg! Megöltem! — kiáltott cselédje felé, aki a zaj hallatára benyitott a szobába. * Az esküdtek a kritikust egyhangúlag felmentették. Ózd, Diósgyőr kirendeltsége és 160 árudá|a áll a dolgozók szolgálatára Demokratikus vezetés alatt szolgálja a dolgozók érdekeit ★ Efvfárssínknak, üzletfeleknek boMog u^ne^eke! kívánnak a Népbolt dolgozói
