Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)
1948-12-22 / 297. szám
Veszedelmes csempészi logon el » miskolci rendőrség A miskolci rendőrség nyomozói őrizetbe vették Jánosi Béla sátoraljaújhelyi fiatalembert, aki rendszeresen átjár a határon Szlovákiába s onnan csempészárut szállított Magyarországra. Kiballgatásánáiidderült, hogry főfoglalkozásként űzi ezt a mesterséget- Nagymennyiségű csempészárut találtak nala. Jánosit átkísérték az ügyészségre. A mcgyor ifjúság szovjet Ilin rú.pjoi ma délután négy órakor ke*, elődnek Budapesten az U. ánia film. színházban a MINSz rendezésében. Az ünnepélyes megnyitón a MINSz részéről Sándor György köszönti az Ifjúság kikü'd itte't utána Bóka László államtitkár mond beszédet. Ptrfizénok fafrobbanlottak egy spanyol lőszergyárai Az El Fargocben működő nagy lőszergyár egyik műhelye a levegőbe repült. Az anyagi kár eddig felbecsülhetetlen. A robbanás parílzántevékenység következménye. — Ezzel Spanyolország egyik legnagyobb lőszergyárát érte súlyos k áriéi és fél milliót űzettek k* decemberien közműn era Az építés- és közmunka - ügyi minisztérium december ben újabb 2 és félmilliós köz munkát szervezett az ot- szág különböző területein a 3 éves terv végrehajtásának biztosítására- Ezt az összeget a közmunkák, vízművek építésé, árvízvéde'em és talaj ja vitás, stb. mun*\ad'iára főiek tr iták. A munka átok közo t kőlönns jelentősége van az érvi/védelmi, cntözéscmelési é* fílvamszabálvozási munkálat nak. Az ország egész te- fületén folyik az u<ak javítása — A borsod.ne gyei és nagy mis kofcl Patronage Egyesület egyesi tett fiú- és leányotthona (Mskoic Apponyi u. 63. Huszár laktanya? december 23-án este 6 órakor ka- tácsonyfa-űnnepélyt rendez, ame.y- nek jövedelmét a növendékek felruházására fordítják. 50,877.000 forintot fordítottak Sorsod megye 5 hónapos beruházásaira Borsod vármegye most záruló S hónapo$ részle.terve az áilami, magán és közületi beruházások, kai 50.877.000 forintra rug. Ez a hatalmas összeg a következőkép oszlik meg. A mezőgazdasági beruházások előirányzata 19.233.000, a bányászaté és iparé 20.369.000, a közlekedési beruházásoké 2,654.000, építési és szociális célú beruházások előirányzata 5.130.000, összesen 47.394.000 forint. Ehhez járul a vármegye közületi költségvetési beruházásainak összege 3.483.000 forint. A meztigardaságl beruh?zások között szereplő tételek közül kiemelkedik a Hemád-völgyi öntöző berendezések a a tiszakcszl sziA Magyar Tudományos Tanács új faijai A köztársasági elnök a kormány előterjesztésére a Tudományos l aiivcs elnoKeve Gcrő Ernő közlekedésügyi minisztert, társelnökévé Ortu'ayGyula kultuszminisztert nevezte ki. Az elnökség tagjai: Vajda Imre, a Tervhivatal elnöke, dr. Rusznyák István és dr. Zemplény Géza egyetemi tanárok. A Tanács tagjai: Lukács György, Rudas László, Au dics Erzsébet, Fogarasi Béla, Zsirai Miklós, Szalay Sándor, Erdei Ferenc, Szaoó Imre, Móréi Ferenc, Stiaub Brúnó, Petényi Géza, Alexits György, Buzágh Aladár, Gombás Pál, Sántha Kálmán, Fejér LipóL Somos András, Komondi Zol tán, Mihallich Győző, Giileinet László, Major Máté, Bognár Rezső, Hevesi Gyula, Esztó Péter és Jáki József. A kinő. vezések három évre szólnak, 316 borsodi csapatban 14.327 úttörőt nevelnek — Jelentették be az iskolaigazgatók é* P-kol felügyelek miskolci értekezletéit A borsod, és abaujmegyei isko. {«igazgatók, iskoiaíelügye.ők kedden értekezletet tartottak a megyeházán. Szőke Andor, a pedagógus szakszervezet borsodi titkára is mertette a korácsonyl ünnepek rendezésére vonatkozó Irányelveket. Minden Iskolában december 23*án kell megrendezni a ka ácso- ayt ünnepségeket a helyi MNDSz közreműködésével. Az ünnepségeken élmunkások mintagazdák is vegyenek részt, hogy a szellemi és fizikai dolgo. sók kapcsolata elmélyüljön. A jövőben minden iskolában versenynaplót keli vezetni, m-nden Iskolában versenyfelelősi és ssjtó- fele.öst kel! beállítani. Az MNDSz a pedagógusok résiére az országban négy ideológiai iskolát állít fel, az egyik a bor^odmegyel Dubl- csány községben január hónap, ban Indul meg. Az iskolákban meg kell szüntetni a klerikális reakció vallási lepelbe bujtatott ifjúsági csoportjait. Az Úttörő mozgalom topább, építésére »bázisközségeket« szerveznek. A mozgalomban so!: borsodi nevelő kitűnő munkát végez. Kaiser Imre abaujmegyei titkár főképen a klerikális reakció elleni harcra tért ki. Azok, akik a klerikális reakció ifjúsági szervezke. dését elősegítik, ellenségei a népi demokráciának. , Markovics Jánosné, az MNDSz megyei titkára közölte, hogy a du- bicsányi oktató tanfolyam résztvevői számára az MNHSz szállást, ellátást és vasúti jegyet biztosit. A hozzászólások után Glósz Ferenc, az úttörő mozgalom vármegyei vezetője számolt De a mozgalom borsodmegyei eredményéről A karácsonyi vásáron az úttörő csoportok mintegy 30.000 forintot gyűjtöttek, így a csapatok anyagi ereje megnövekedett. Január hó 3—4-én őrsvezetői tanfolyamokat kezdenek a járási székhelyeken. Az értekezlet kitőrő örömmel fogadta azt a bejelentést, hogy Borsodban már 316 úttörő csapat dolgozik, amelyeknek 14 327 tagja van. Az értekezlet végén Freimann Leona úttörő leány szép csokrot nyújtott át Markovics Jánosodnak, köszönetét mondva a2 MNDSz- nek az úttörők hathatós támogatásáért. ' vattyútélep építésére előirányzott 2.783.000 forintra rugó összeg. A : mezÖcsáti, sZentlstvánl, emődi és [ alsózsolcai mezőgazdasági gépállomásokra 1—1 millió forintot, nemesített vetőmag ellátásra, mütrá- gyatelepek létesítésére, takarmánysilók építésére és mfitrágya ellátásra 607.000, a szarvasmarha, sertés, és baromfi tenyésztés fejlesztésére 123.000, mezőgazdasági szók oktatásra és klsérletügyre 138 900, állami birtokokra, tagosításra 114.000 forintot Irányoztak elő. Ezek közé a beruházások közé tartozik az orvoslakások, Iskolák, tanítói lakások, ovodák, fatusi lakások, villany müvek. bekőfő utak stb. építése, articiyek közvetve a mezőgazdaság fejlesztését szolgál* ják. A bAnyógret é* Ipar borsodi beruházása! között 13 198 ezer forinttal szerepelnek a Rima, Ózd. NfK beruházások, 4.663000 forinttal a szénbányák beruházását, 1 millió forinttal a NIK ózdi villa* mosenergia termelési beruházása, 901.000 forinttal, stb. A közlekedtél gzektorhsn 700.000 forintra rúg négy Jelenté* j kenv híd építése, 317.000 foiintba ' kerül, négy postahivatal építése. Különböző vasúti berendezésekre Ernődön, Bánrévén, Barcikán 510 ezer forintot kellett fordítani. A Safó torkolatánál létesített t'szai védömflre 150.000, FelsÖzsolcán Ólát helyezésre 250.000 forintot Irányoztak ető. Építési, kulturális é- svocfáilR téren az őthónapos terv igen széles keletek között mozgat. Nagy összegeket irányoztak elő munkás- lakások építésére. Borsodnádjfid #i bányász* és munkáslakásokre 500 ezer, Borsod egyéb helyén bányász lakásokra 2,250.000 forintot irányozták elő, amiből magára Ozdni 1.200.000 forint esik. Ozdon ezenkívül 400.000 forintot fordítottak munkáslakásokra. A szociális _és egészségügyi Intézmények egész sorára fordított összeg kisebb tété* lekie oszlik meg, annál több község javára szolgál. A lillafüredi Palotaszálló s az edelényl jfrásbi* rósági épület- helyreállítására együttesen 400.000 lorlntot költöttek { A mqtfAnbemh4zA*ok öt hónapi tételei Is nagy összegekre rúgnak. A falusi lakásépítések)* foidított összeg egymagában 3 millió, a szőlészet és borászat be. ruházása 2 millió forint jutott • Az ÜTI beruházásai 230.000 forintot, a szövetkezeti beruházások 56.000 forintot tesznek ki. \ beruhará-os téBjleger ©• edményet az e hó végén összefutó jelentésekből válnak nyilvánvalóvá, B'zonyos na vehető, hogy Borsodmegye, amely a beruházások teliesítésében eddig is élen haladt, még az elő. irányzott összegnél Is magasabb eitöményt fog felmutatni. KIqdüIryI László kitüntetési Klaudinyl László Rrafikwi és festőművészt Miskolc Vá* ros tanácsa 500 forint juta- lommal tüntette’ ki és köszö. letét fejezte ki a háború kó* vetkeztében szdtiombolt diósgyőri Hősök bronzszobra heV* eállításának irányításáért. Klaudinyl nagysikerű kiállítása iránt egyébként tovább !arj az érdeklődés. A Vasgyár, Miskolc városa és magánosok is vásárlásokat esz- űzőitek a kiállított változató« tárgyú erőteljes alkotásokból. Vasárnap délben Bartus Ódon, a miskolci képzőművészek elnöke tartott Igen érdekes tárlatvezetést szépszámú közönség előtt és méltatta a kiállítást mint az élet és a mozgás művészét. A kiállítás 2Q*án este zárul és 10 órától este 7-lg van I nyitva. Kiürülnek az áruval zsúfolt üzletek, elfogynak a „standok"-ról a fenyőfák — így készül Miskolc nép« Ű kordesonyi ünnepekre «vénkor, korácsony küszöbén [ a következő vendéget figyelt, i—i. . —<*—'* I-»'-" '*-• S a forgalom nem csökken. A türelmes vásáilónak aztán van ideje szétnézni e kirakatban Is. na meg at üzletben is. A kirakatban szépen egymás mellé sorakozó zöld kartonlapokon három év távlata Vetődik elénk, amikor az egye* árufajták 1946-os, 47-e* és jelenlegi árait olvassuk. Mandula 46-ban hatvan tor írtba került, egy évvei később 48 g a mai ára pedig 37 forint, A tűkor* nál észleljük a legnagyobb árcsökkenést. Egy éve 14 forint * most tt.80 De felfedezzük a tavaly még csak C0HS0 fil»T)SZinti3z mflsgro December 21, 22, 23 Üde, bájos filmvígjáték 4 SZiV Négy szarehner szírr kacagtató története Előzd« ok kezdése: iiet.öznap 6 és 7, vasárnap 3, 6 é* 7 Órakor — UJJABB ARAMKORLATO ZASOKAT léptettek életbe Bécs- ben, ahol a villany és a gáz csak bizonyos meghatározott órákban áll a fogyaszíóközön:cg rendelkezésére. megtelnek a szívek boldog iá- j Balommal. Az ünnep-vá^ás, a nagy előkészületek mindenütt észlelhetők. Ha kimegyünk az utcára csomagokkal megrakodott, siető emberekkel tatáik zunk. Hu belépünk egy Üzletbe még nagyobb izgalom, serényebb for. galom fogad, így van e* A Máv. Keimre SÓ. száma miskolci indájában te ahol e vevők egymásnak «d|ák a kilincset A pulton már becsomagolva vár « szállításra egy nagy csomag, értéke 200 forint. Szánthó Pál az egyik környékbeli faluból utazott Miskolcra, hogy gea holmikat bevásárolj — Van abban a csomagban a szaloncukortól kezdve m nden — válaszol kérdésünkre Szabó Bandi a kiszolgáló segéd. A mérleg. mellett újabb hatom magasodik 1 édességből textikmyagból, kara- j esonyfadíszekből, Simonyi Miklós! számára készítik sietve, gondosan. A vállalat vezetője a napi lorga. lomról tájékoztat. — Az árak nagyarányú csökkenése — mondj# — megnövelte a forgalmunkat tavaly bizony megtörtént, hogy a karácsonyi szükségletekre hozott áru nagy része visszamaradt. Most meg alig győzzük a rendelést. Napi forgalmunk áilagos számot véve 6—8 ezer forint. A Széchenyi-utcal KÖZÉRT fiákban sem kisebb a forgalom. Az üzletbe lépő fűiét egyszerre Üti meg . . J.nu-z szórványosan kapható pörköl!kávét '• MÖl4sé* fs. Ma mér bőségeién vásá.oihat J r?’ndenk*-A* f*,et,M* •'»*<■» bizony mazsolát is kíván, itt Sem gond már a Rond. Nyolc forint« ár helyett már őt forintért amennyi kell annyit kaphat mid. denkt Az Üzletvezetőnek egyetlen pa* npsza van: a raktárhelyiség, de még a plnca is kicsinek bizonyult az 4ruk befogadására, A (átéküzletek tömött poicalról egymás után kerül le a hini-uó, a fátékputö, a kisvonat, lányoknak as alvó, vagy éppen síró baba, labda és kitudná mindazt elmesélni, amit látunk. A piacon szép sorjába* álltak a sudár fwryWák, a karácsonyfák. Az ünnep előesté* jén a sziporkázó csillagszórók, a dísztktől fénylő és az ajándékok. - KéVek^rVfó^'sz^ukfot, t «« gallyak Is bizonyítótfz deka mazsolát, dióbelet, kará*, ka‘l*,^et”,nvofla,KetTlkllé*íne^ csonyfadíszfl ® jobblétnek, a boldogabb karaa A kiszolgáló személyzet bizony 1 A „standok’* egyre Őre* alig győzi a munkát. MindenWt i ha*' pontosán, gyorsan és gondosan j *en^^ forintos áron f°j?yw>k á fák: akarnak kiszolgálni. Egy percre J *8y‘c£ycsa^ lakásába kerül sem áflmk meg. Egyik kezükkel. fhindegylk. S&St Sr^iekSTkCS IES2AKMAGYARORSZAG g A Kossuth szálló és étterem közüzem A dolgozók cukrászdája és kávézója állandóan nyitva.