Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)
1948-12-22 / 297. szám
Végeiért a miskolci 3 hónapos MDP-lskota első tanfolyama A Magyar Dolgozók Pártja mis. ko!,ci 3 hónapos pártiskolájának hallgatói kedden este rendették tan'ojyaTizáró ünnepélyüket. Az iskola feldíszített előadói termébe r A ifid' Vilmos elvtárs az is* kóla vezetőj- üdvözölte a megje. lent vendégeké: és a hallgatókat. A bcitodmegyei Pártbizottság nevében Mihala Gyula a Diósgyőri Vasgya í üzen.i pártszerv‘’et nevében Herceg Ferenc elvtárs mondót. üdvözlő íicvakat. Az üdvözlések után Aradi Vilmos elvtárs beszédében megállapította, hogy az kkola jó munkát végzett, majd kél te a hallgatókat, hogy az isicoán elsajátított elméleti tudást, használják fel eredményesen a gyakoriban, a magyar munkásosz. ta!y és egész dolgozó népünk érdekében. A beszédet az iskola hallgatóinak színvonalas kultúrműsora követte. w 25 hallgató sikeresen elvégezte a miskolci ápolónői tantolyamot Az egészségügyi szakszervezet kezdeményezésére hathónapos ápolónői átképző tan- folyamot rendezek a miskolci Erzsébet-kórházban, amelynek vizsgáját a napokban tartották meg. A tanfolyam hallgatói nagy előrénaladásról, jó felkészültségről tettek tanúsé got. A vizsgaelnöki tisztet a minisztérium s a szakszervezet képviseletében Alpár Mi- hályné töltötte be. Az elméleti és gyakorlati szaktárgyak mellett társada- lomtudományból is vizsgáztak a hallgatók és bebizonyították, hogy ideológiailag is jelentős haladást tettek. A szépen sikerült vizsga után az új ápolónők fogadalmat teltek. Alpár Mihályné elismerő és buzdító szavai után az egyik legkiválóbb hallgató, Ferenczi ilona tolmácsolta a tanfolyam résztvevőinek hálás köszönetét az MDP-nek s a magyar lép vezetőiének, Rákosi Mátyásnak, valamint a szakszervezetnek, hogy lehetővé tették számukra a tanfolyam elvégzését. Az orvosok és szakelőadók, akik a tanfolyamot vezették, derekas munkát végeztek, amelynek eredménye .ént 25 kiválóan képzett szakmunkás állhat népi demekrá ciánk egészségügyi szolgálatábaKeresztes egyesülni szeretne Püspökivel Egészségházat. óvódat, ItkoldUrdőt és körrrvosl laka t szeretne építeni a járási sz fche y Mezőkeresztes és KeresrJespüí- pöki szinté teljésen össze van épülve. Ennek ellenére közigazgatásilag önállóak ami ma már szám;>s hátránnyal jár. Hosszabb idő óta mindkét község azt a kívánságát hangoztatja, hogy egyesítsék őket, mert közös erő. vei nagyobb eredményeket érnének el a falu dolgozóinak érdekeben. A járási székhelyük jelenleg mintegy 4 5 ezer lakosú. Püspökivel együtt megközelítené a 6000 'e. Idcszámat és lendületesebb fejlődésnek indulna. De egyéb kívánságai is vannak még a mezőkeresztesieknek. Egészségházat, ovodát, iskolafürdőt' és köiorvosi lakást szeretnének építeni, megfelelő kormánytámogatás, sál. Nemrégiben t népjóléti minisztérium már meg is vásárolt a községben egy megfelelő épületet 25.000 forintért ovoda céljára, ígéretet tett arra is, hogy a berendezéshez szükséges 40,000 fo. rintot is rendelkezésre fogja bocsátani. Remélhetőleg ezt a segélyt éppúgy meg fogják kapni, mint a többi szociális célzatú intézményt. Anyagi feltételeit s a járási székhely egészségügyi szempontból is a vidék központjává válik. Jutalomban részesítették a miskolci £ áj színház tagjait A szocializmust építő népi demokráciában aiiglia juthat szebb feladat színésznek, mint segíteni a dolgozó tömegeket kulturális felemelkedésükben. Érhet.e magyar »zínészt nagyobb megtiszteltetés, minthogy ő mutathatja be a lalu dolgozóinak azokat a kulturális kincseket, amelyeket a feudálkapi- talista Magyarország reakciós urai tudatosan, tervszerűen elzártak előttük. Ezért vagyunk büszkék arra mi, í miskolci Nemzeti Színház és Tájszínház tagjai, hogy játszha tunk a friss művészi érdeklődéstől telített dolgozó parasztságnak és munkásságnak. Részesei vagyunk annak a harcnak, amely a burzsoá Ideológia maradványainak fe’szá- molására, a haladó szellem meg. győkereztetésére irányul. A színésznek is döntenie kel!: továbbra is a polgári hazugságok toimácsolója akar-e lenni, vagy a kultnra terjesztésének egyik zászlóvivője. Mi, a misko’ci Táiszínház tagia> hz utóbbit választottuk és feladatunkat mind tökéletesebben akar. juk meno’dani. Munkánk elismeré2 ESZ AKM AGYA RORSZAC. sét jelenti a közoktatásügyi mi. nisztérium mpst kiadott jutalma. Az MDP borsodmegyei bizottsága ajánlására a vármegyei szabadművelődési felügyelőség javaslatára a közoktatásügyi miniszlérium külön jutalomban részesítette a Táj. színházban dolgozó színészeket. Hálás köszönetűnket fejezzük k! ebbő! az alkalomból a MDP me gyebizottságának, különösen Gailó Ferenc kulturvezetönek, aki fáradozásával, támogatásával nagyban elősegítette eredményeinket. Köszönet illeti a megye szabadműve- ’odcsl felügyelőségét, amely ugyancsak szívügyének tekinti a miskolci Tájszinházat. Munkánk meobersfi'ése fokozott erőt ad nekünk, bogy célunkat, a dolgozók kidttrábs • teteme, ’ését még nagyobb le’kespdésset még nagyobb erővel szolgáltuk. Szabados Ambrus, a misko'ci Táiszínház vezetője. — Az áll. Fráter Gvőrgv ghrná zium karácsonyi ünne-'é'vét decem bér 23-án. csfit5-t"kőn d. e. ló órakor tartía a Rákóczi u. 12 sz a'att a Szak"z°rvez'tek kultúrtermében, amelyre a szü’Őket és az intézet barátait szeretettel várjuk A roaixs a biológia A Magyar-Szovjet Müve.odé- si Társaság ieniicszctdolomu.iyi szakosz.áiy«n Kapa.cn Raymuuu részletesen ismeretté az imperializmus korának bio.ógiáját és a most kiaiaku.ó marxista b.ola* gia j-Ie-.tőségét Az imperia.iz. mus korának biológiájában a szerveződés jutott érvényre, de ezt a Unt, amely polgári vonalon fejlődőit, tagadni volt kénytelen. Ezzel az imperialista biológia önmaga döntötte meg tanait és helyt adott a maixista aiapelveknek. A Szovjetunióban Micsurin kertészeti gyakorlata nak és elméleti tanainak kidolgozásával megindult az uj blológa megalapozása és az új bloógla öltött alakot Liszenko két évvel ezelőtt megjelent Agrobiológiá- jában s a nyár folyamán Moszkvában megtartott biológiai kon- gresszusun is a marxista fi ozó- fia a'apján építették fel az új biológia alapjait Liszenko nrldá- já a Szovjetunió más természettudományi művelői Is követni fogják. El lehetünk készöve ar. ra, hogy a marxista biológia nagy eredményeit röv'desen a marxisa fizika, kémia és csil'a- gászat hasonló eredményei követik. I dahánydruddk toráessnvl nvlffntorfís« A dohányjövedék közli, hogy a Jtizárólagos ■ dohányárusok az ország egész területén december fó.én és 26-án, valamint január elmeién «rudáiUt 9 órától déli 1 óráig taitMják nyitva. Az ügyeletes árudák azonban kötelesek ezeked a napokon nyitva tartani. A városé kisoyüfén kedden tartott ülésén eiőkész tette , mélkihordással kapcsolatosan bew a rral szerdai közgyűlés napirend- zttendő díjakat az egy-két szobás jét. Perényi Rezső, az üzemi ügy. j lakásokra vonatkozóan nem -nge-' osztály vezetője beszámolt az új ‘ délyezte, így a szabályrendelet í üzemek felállításáról, így a Fék 5-' elvan megváltoztatását javasol ;ák, lia-telep, az új autóbuszjáratok « hogy az ezek után fizetendő egy a köztisztasági üzem eddigi ered* forintokat a háztulajdonosok'a hú* ményelről. A belügyminiszter a sze. . rítják. Jelentkezzenek a karácsonyi segélyért a műn*anélküliéül A Szakmaközi Munkaközvetítő Hivatal relíiívja a nagy- miskolci munkanélkülieket, je 'entkez2enek azok. ak'key karácsonyi segélyre felír ak. A segélyek megérkeztek. Mindenki érdeke, hogy azokat mielőbb szét osszák. Haladéktaia nul keressék fel le,iát a Szakmaközi Munkaközvetítő Hivatal, Vörösmarty u. 12. száiQ sukkor bélyegző és lakásbeje alatti helyiségét. Jelentkeze* iento lapjaikat vigyék magukkal. N DCS me r akaday , uo«y szabi- lyoizáti a DKa$yartCsiihsz)ovdK poliflbai bapcsolalosai Is — Állapította meg (Lementig csehszlovák kb ügy in nlezter Qeme->tls csehszlovák I miniszter hétfőn este a nemzetgyűlés kü.ügyi bizottságában beszámolt a moszkvai tárgyalásokról A csehsz.ovák küipo'itika — mondotta — a Szovjetunióval és az új demokráciákkal kötött szövetségen és a szövetséges áilamok legszorosabb együttműködésén alapul. Hangsúlyozta, hogy »A szomszédos Magyarországon és Csehszlovákiá ban nincs már többé semmi akadó, lya annak, hogy a máris jó gazdasági kapcsolatokon túlmenően a jó, vő évben amilyen hamar csak lehetséges, szabályozzuk politikai éa kulturális kapcsolatainkat is«. A mimkásáruló Philipps fenyegeti F&sz8rkisJu;eskeiiö&! A várható fokozott karácsonyi forga óra alka.mával áll.unk a vásárló közönség rendelkezésére különös e.őzéke.y- séggei és figyelemmel Értsük j meg és értessük meg a vevővel, hogy a népi demokrácia hároméves tervének kötzönleti azt, hogy jóval több karácsonyi ajándékot vihet haza az idén, mint az előző években. Adjuk meg a lehetőséget, hogy a legkisebb bérű dolgozó is visá ol- hasson keresetéhez ké;est. Módunkban áll ennek a segítségnek a. megadása azóta kUI nősen, amióta nemzeti vá lalatok dúsan megtöltött raktárai e látnak bennünket áruval. Mulassunk rá a vásárló dolgozóknak arra, hogy a nyugati őryzes országokban azon közsziikség éti cikkek egész sorát adják még ma is jegyre — vagv már rregint Jegyre —, a"-el eket tn’ gazdasági felemelkedésünk fo'y- tán teljesen- szabadon és korlátlan mennyiségben adhatunk. az olasz szocialistákat Az olas2 többségr! szocialista párt központi lapja, a?. Avanti VezetSbtílverí tiltakozik a szociáldemokrata pártok nemzetközi irodája végrehajtó bizottságának ultimátuma ellen, amely ar/a akarja kényszeríteni a Metro Nenni többségi szocialista pártját, hogy még a jövő év márciusa előtt szakítson a kommunistákkal és csatlakozzék a Sarragat szakadór jobboldali szociáldemokratákhoz Az ultimátumot tartalmazó levelei Morgan Phillips, az angol munkáspárt politikai bizottságának titkára, az ismert »jobboldali szociáldemokrata ■munkásáruló irta alá. Fegyelmezetten folyt le az oígsz figye meztető sztrájk Az olasz közalkalmazottak figyelmeztető sztrájkja országszerte szervezetten folyt le. Észak- és Középolaszor- szágban teljesen megbénult a vasúti forgalom. A sztrájkban a vasutasom 23 százaléka, a postaalkalmazcttak 90 százaléka vett részt. Szakszervezeti körökben kijelentették, hogy ha a kounány nem tel* •cí-.i' haladéktalanul a közat* kslmazottak követeléseit» sztrájkba lépnek. Kitűnően szerepeltem a Rer dŐre$ yesület * ni* urgardf stfál R dídSfyRrmgrár? zencknr szépszámú hallgatóság előtt sikeres hangversenyt rendezett a miskolci Nemzeti Színházban. A klasszikus muzs’ka válogatott remekműveiből álló műsora, amelyet nagy élvezettel hallgattak, bizonyság arra, hogv ez a kitűnő együttes jó nevelő munkát végzett, felkeltette a klasszikus muzsika iránt! igényt-, fejlesztette a zenei ízlést, a dolgozók szeles tömegeit vezette be e ne* mes művészetbe. Beethoven, Csaikovszki, Bizet, Verdi s a klasszikus operett jeleseinek műveit tolmácsolta a zenekar a megszokott átéléssel, össze- fcTottsággal. Különösen kimagaslott Beethoven Egmont nyitányának és Csajkovszkij Olasz caprlcciójának kiforrott, lenyűgöző előadása. Dr. Bánhegyi László mellett Profánt István, a* miskolci vasutas zenekar karnagya vezényelte vendégként a nagv lehesedé-- sel játszó zenekar'Nehéz feladatra vállalkoztak a miskolci Rendőregyesület kultúr, gárdájának tagjai, amikor a miskolci színtársulat néhány tagjával karöltve hétfőn este a Nemzeti Színházban színre hozták Meliere: Fösvény című vígjátékát, A színház nézőterét zsúfolásig megfőltö közönségnek Pogóhyi Antal rendőralezredes mondott megnyitót. Az előadáson a főszerepeket játszó Juhász József, Ínke László, Mattyasovszkl Zojka. Szily János és Kovács Terus mellett igen jól mozogtak a rendőiszíne? szék, Révai Katalin, Radó Józsefné, ! Kós István, Hencz Endre. Kertész I Béla, Hubay László, dr. Fiers Má. | té, Nagy I. István és Szekeres Jó* 1 zsef. A rendőregyesület szereplő gördülékeny előadásmódjuk* kai bebizonyították felkészültségű* két. Nem érdemtelenül kapták a sok tapsotj, amellyel a közönség játékukat jutalmazta. A nagy sú kerrel zárult előadás műkedvelő no* szereplőinek a Rendöregyesület egy-egy szép csokor virágot nyúl* tott át 0 demokrácia ellen uszított A miskolci rendőrség állam- védelmi osztálva őrizetbe vette Balogh Józset hevesi fakereskedőt, aki demokráciaellenes kijelentéseket tett s valótlan híreket »erjesztett. ír- ternálási eljárást indítottak ellene. Menyhért Lajosné gönci lakost demokráciaellenes izgatásért letartóztatták s a deb- teceni ügyészségre kiséi- ték át. A sztnűgyi bizottság legutóbbi ülésén felhívta az igazgató figyelmét a színház fokozottabb tisztántartására. Faggyas Sándor felszólalása* ban hangsúlyozta, a színház műsorának a népi demokrá* cia kulturális célia’t keíl szol* gálnia. Szerepeljenek a dara. bök között a kiássíikus és ha* ladó irodalom válogatott remekei, amelyek művészi színvonalon mutatják be a dolgozók széles tömegeinek a való. ságot.