Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 255-278. szám)

1948-11-14 / 265. szám

Megdöbbentő mniasitäsokröl rántotta le o leplet a város hözggfllése Szigorú vizsgálat Indul a város feieíős vezető tisztviselői ellen Miskolc 1949. évi költségvetése' tárgyalását az’ elmúlt hét szombatjára össze­hívott törvényhatósági bizoí'sígi közgyűlés napirendjére tűzték ki. A Magyar Dolgozók Pártja törvényhatósági frakciója már a költségvetés nagy általánosságban való átvizs­gálásakor olyan súlyos hibákit, mulasztásokat állapított nr.g, hogy szükségesnek tar­totta a költségvetés behatóbb áttanulmányozását, amihez természetesen időre volt szük­ség. Ezért a legutóbb megtartott közgyűlésen javasolta a törvényhatósági bizottság halassza el a költségvetés tárgya'ását, a pártok megbizottaiból küldjön ki bizottságot a részletes vizsgalat megejtésére s megfelelő javaslat beterjesztésére. A bizottság Faggyas Sándor (MDP) vezetésével té-íelről-tételre behatóan felül­vizsgálta a költségvetést s megállapításait, módosító javaslatait a szombat délutánra összehívott kisgyülés, majd az ezt követő közgyűlés elé. terjesztette. Mlhala Gyula: A mulasztásokért mié felelősség kérdésébeu nem ismeritek engedményese!! A Magyar Dolgozók Pártja tőr- jliogy a dolgozók pénze hová kerül, frakció ia részért* ein* mirp forrt í Male. P.nnnn P7crt vényhatósági frakciója részér?1 elő szőr Mihala Gyula szólalt fel. Az 1949. évi költségvetés — mondot­ta — különösen jelentős, hiszen a hároméves terv harmadik évéie esik, s alapot kell vetnie a hatal­mas perspektívákat nyitó ötév-s terv végrehajtásához. Éppen ezert í Magyar. Dolgozók Pártja külö­nös figye'cmmel s ebei seggel ta­nulmányozta át az új költségvetést. A bevételi tételek kimunkálásánál nagyobb hiányosságok nincsenek. Annál meglepőbb s megdöbbertő az a szellem, amely a személyi cs dologi kiadások beállításából tük­röződik. Meg kell állapítanunk: nem érvé­nyesül a takarékossági elv. ami a népi demokrácia gazdálkodásának a dolgozó tömegek érdekében (Tö­rendő elve. Elismerés jár a kikul- dött bizottságnak, — elsősoroan el­nökének, Faggyas Sándornak azéit n fáradságos munkáért, mellyel a számok rengetegéből felfedte kát a súlyos hibákat, am kell küszöbölni. Túlméretezett télé' lek, nyugodtan mondhatjuk erkölcs­telennek minősülő tételek szerepel, oek a költségvetésben. S ezt tudva a legkomolyabban fel kell vet­nünk a felelősség kérdését. Szükséges ez annál inkább, mert ellenségeink, amint azt a MAORT s a földművelésügyi minisztérium ügyénél láthattuk, igen gyakran a gazdasági élet vonalán akarják hátbatánradni népi demokráciánkat. A mi véleményünk szerint felelősséggel tartoznak ezért a költségvetésért mindazok, akik összeállításában részt vettek s a város vezetéséért felelősek. 'Mint e!Jig, ezután h a Itgmcsz- »zebtmenő ebcrs'get fo{juk tanú. sita.ri a vörös g.v'-jíllí'iria’ival és vezetősáv.-! szemben. A Magyar Dolgozók Pártja, az ország v-zető pártja álerzi felelősség-! minden kérdésben; erre kötelezi a nép szol. , gála1» — olérzi ezt 1 elvi viszony­latban is M’skolc dőlg népe ér­dekében. Ft éren őrk í Üu-k azon, OLCSON mire fordítják. Éppen ezért a felelősség kérdésében nem Is­merünk engedékenységet, azok. kai szemben legkevésbé, akik Pártunk tagjaiként foglalnak he. lyet a város vezetésében. Ezekkel szemben viszgálatunkat Pártunk vonalán külön is megindít­juk. kérje fel a közgyűlés a főispánt a vizsgálat elrendelésére, kik felelő­sek az 1949. évi költségvetés ösz- szeállításáért. Az általános helyesléssel foga­dott felszólalás után Tóth Dezső is. mertette a kisgazdapárti frakció álláspontját. Megállapította, hogy a felelősség kérdése fennáll s pártja .nevében csatlakozott ahhoz a ja- [vaslathoz, hogy a főispán rendelje Mihala Gyula végül javasolta: el a vizsgálatot Megűütkbesfi pazarlás az ádázéi pénzéből A’ költségvetés felülvizsgálására’szemben 302 ezer forint, s ennek kiküldött bizottság részéről ezután Fjiggyas Sándor terjesztette be je­lentését. Részletesen felsorakoztat­ta azokat a megdöbbentő tétcieket, amelyek az 1949. évi költségvetés­be bekerültek. A város néhány ve- zető tisztviselője részére több hely­ről húzott, túlméretezett fizetés var 'edíe azo- (beállítva. A belügyminiszteri ren- elyeket ki jtíelkezés lehetőséget ad arra, hogy városi alkalmazottak összfizetésé- riek 10 százalékát még külön 'olyó- síthassák. Ezt a 10 százalékot úgy osztották el, hogy a vezető tisztviselőknek 149 fo­rintok vannak beállítva, ugyan­akkor a kisfizetésű tisztviselijí- nek 35 forint jut. A legkülönbözőbb címeken (lakbér- átalány, kiszállási díj, túlórád?! s'b.) húznak egyesek külön dotációkat. Olyan vezető tisztviselőnek iktat, tak be a költségvetésbe lakbér- álalányt, aki természetbeni lakást kap a várostól. Tarthatatlan, hogy égy szetnéiv hi- viMi főnök s egyben két üzem ve­zetője is legyen, mindegyikért kü- lön-külön fizetéssel. Ma Is fizetést kapnak az eltávolított fasiszták és jól vásárolhat nagy választékban télikoHtak felöltők, öltönyök GZITROM ruhaüzietében Kirily-hidnál Hitelforrás tag)a javarészét is az adó emészti fei. A város vezető tisztviselőiből ki­kerülő gondnokok külön javadal. mazására viszont 22,000 forintot iktattak be. Túlméretezett a ífitésre beállított 330.000 forint. S vájjon írószerekie 120.000, nyomtatványokra 210.000, tógépek karbantartásba 12.000 ío. rint kell? A színházzal megkötött szerző- eés minden mértéket meghaladó i idokolatlan kedvezményeket nyújt e színház igazgatójának. A város mintegy évi töC'.OOO fo­rint vigalmi adót enged cl neki. Szövetekben a lejnapbl választék Linóleum Széchenyi utca 6 fedezi a fűtést, világítást, szub­vencióban részesíti a színházat# emellett a vasfüggöny és piabát- függöny hirdetési bérletét, nem­különben a ruhatár bérletét is a színház igazgatójának engedte át. A költségvetést felülvizsgáló bi­zottság jelentését a közgyüiés nagyi megdöbbenéssel fogadta. 27 holdas szemétdombért — 300 hold évi 32*000 Somi a minorita rendhazstah A városi költségvetés közgyűlési tárgyalásán a költségvetést felül­vizsgáló bizottság vizsgálata alap­ján a Magyar Dolgozók Pártja lö­széről Ocskovszki János szóváteite s Minorita rendház részére beállí­tott évi 400 mázsa búza, azaz 2.000 forint juttatás beállítását. Az ügy ismertetése előtt hangsú­lyozta: senki ne próbáljon íeiszó- alásából reakciós tőkét kovácsolni, mintha az MDP a vallást támadná. Az a szerződés, amelyet 1943-ban íz akkori városvezetőség a Mmori. ia rendházzal kötött, s amelynek fjlyamányakép állították be a szó. banforgó tételt önmagáért beszél. Rávilágít a reakciós osztályurdoin répeilenes iejl.eg.ére, s arra, hogyan l ilái Koztak öksze a dolgozók ve- jtékéből eredő pénz elherdálásá­ban a reakció világi és egyházi urai. 27 hold földet vett meg a város 1943-ban a minorita rendháztól lóversenyíénsek, szemétgyűjtő­nek s más ilyesminek., lizért el. lenértékül 300 hold földet kellett vásárolnia és 100.000 pengőt kel­lett készpénzben kifizetnie a rendháznak. A felháborító szer« ;ődés egyik pontja kikötötte, hogy ha a város nem vásárolná meg azonnal a 300 hóid földet, liinden meg nem vásárolt hold után évi két mázsa búzát kell adnia £? mi­után akkor csak iüű holdat vett meg a rendház számára, azóta évente 400 mázsa terményt jutta­tott a minoritáknak. A 2000 .mázsa búza értéke, amennyit eddig fizettek, — külö­nösebb számítás sem kell hozzá, — hatalmas összegre rúg s a vá­rost súlyos összegekkel károst, tóttá meg. Súlyos felelősség terheli a város' vezetőségét, hogy erről a felhábo­rító szerződésről korábban nem vi­lágosította fel a törvényhatósági bizottságot s nem tett • ’épéseket,- hogy a város megszabadul jón ettől az erkölcstelen szerződéstől. A fe- lülvizsgá'ó bizottság megállapítás« alapján javasolta: töröljék a költségvetésből £ rendház javára beállított 32000 forintot. A közgyűlés á módosítási javas­latot egyhangúan magáévá tette. Fekete Mihály főispán s Ablftef felelősség terhel favGfcBtoh hell-1 gesnek’ tartottá á módosított kőit-' sag fenntartotta magának a jogot tségvetés ilyen fenntartással való a költségvetési tételek további át-leifogadását, hogy a város ügyvi- vizsgálására. A közgyűlés szüksé-■ lele fennakadást ne szenvedjen. 3 évre ilélték a scjívánsosi lelkészt felszólalásoké dr. Gálffy vaslatára a törvényhatósági bízott-1 gesnek' tartottá a polgármester válaszolt, majd1'"" :i„«„ Megállapította a bizottság, hogy a költségvetés 30 fogalmazói kar. ban lévő tisztviselőről tud, a való­ságban 29 működik. Kiderüit. hogy a harmincadok ez ismeretien he­izen tartózkodó dr. Ajus voP ta­nácsnok, akit szélsőséges fasiszta múltja miatt távolítottak cl, de íe- li'-ége kezéhez ma is rendszeresen folyósítják a fizetést. De ezen túl- menően a város vezetősége szük­ségesnek tartotta, hogy ennek a dr. Ajusnak feleségét 1947-ben a csanyikvölgyi nyaraltatásnál. ezév- ben a tapolcai üdültetésnél külön is alkalmazza. Hasonlókép a javadal. mi hivatal költségvetésében ma is szerepel az ugyancsak a reakciós rendszer városvezetőségéből jól is­mert Heinemann, aki évek óta tá^ vol él Miskolctól. A személyi kiadások más terüle­tein is ilyen jelenségekkel talá1 ko­zunk. Különféle serkentési díjak terepeinek a költségvetésben, mintha azért, 'hogy valaki a munká­it elvégzi, a tendes fizetésen kí­vül külön díjazást érdemelne. Ráfizetés a bérházaknál, hatalmas kedvezmények a színigazgatónak A dologi kiadások taglalására rá­térve kimutatta Faggyas Sándor, hogy a város tulajdonában lévő 110 épfdet karbantartására évi 550 ezer forint van beállítva. A lak­bérekből befolyó jövedelem ezzel A Imre Fekete Mihály főispán emelkedett szólásra. — Mint a kormány képviselője —mondotta — szükségesnek tar­tom, hogy megtegyem észrevéte­leimet. A polgármester válasza csak megerősíti a költségvetést felülvizsgá.ó bizottság megállapí­tásait Úgy látszik, a város egyes főtiutvkelői nem voltak elég ebe­rek, vagy nagyon is éberek vol­tak. Megtalálták azokat a rendele- teket, amelyek révén fizetésüket növelhették, de nem lelték fel azo­kat, amelyek érvényesítésével csökkenthették volna a város ter­heit. Helyes, hogy felvetődött a felelősség kérdése egyes főtisztvi­selőkkel szemben. A magyar dol­gozók pénzét nem lehet a dolgo­zó nép ellen felhasználni. Elfogad­hatatlan az az okfejtés, hogy a ki­fizetéseket rende'etek, közgyűlési határozatok jóváhagyták, mert az országos panamákat is eféle hatá­rozatok fedezték egyidefg. Sike­rült egyeseknek megtéveszteni ők a nép képvise'őit, de vegye tudo­másul mindenki, hogy a magyar nén egyre éberebb lesz. s mindin­kább leiár az ideje a félrevezeté­seknek. Azoknak a tisztvlse’őknck. ak'ket felelősség terhel, távoznlok ken. $00 ©zur osftkíter a defici* A közgyűlés ezután n?vszerinti szavazással elfogadta a fn',"'v,zs- (Táló bizottság módosításával a költségvetést, amely az eredetileg lÍTrmlafott 3,727.4F!R forint Mányi a fölösleges személyi és dolom kiadások lefaragásával 800.000 fo­nottal csökkentette. A Magyar Dolgozók Pártja előadójának ja­K miskolci népbíróság szombaton tárgyalta Váradi József sajóvámosi református lelkész népellenes bűnügyét. Váradi a háború alatt a templomban és ünnepé­lyeken a németeket és a fasizmust dicsőítő beszéde­ket tartott. Az iskolás- gyermekekkel Hitlert élje­nezFeffé s az ünnepnapokon német imát olvasott fel a templomban. A községben mint a MÉP e-1 nöke fejtett ki romboló tevé­kenységet. K bíróság 3 évi börtönbüntetésre, \ VagyoneF kobzásra és állásvesztésre’ ítélte­Ma nyílik az újságíró kiállítás Nagy érdeklődést keltett Nagy. miskolc dolgozói körében a hír, hogy a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége Északi Kerülete Miskolcra hozta a Budapesten sok­százezer látogatót vonzó, centená- rs sajtókiállítás anyagát. A kiállí­tás, amely jelentős részében a bor. sodi és miskolci sajtó történetét is bemutatja könnyen áttekinthető összeállításban, az anyag rendkívül tanulságos elrendezésével készen várja a látogatókat. Ünnepélyes keretek között ma délelőtt 11 órakor nyitja meg a Kossuth (Korona) szálló kiíilítási ŐSZI CIPÓK Magyar Cipőh&z&ban Sz* ch^nyi-u. 14 termében Prieszoj József ország­gyűlési képviselő. A kiállítás egy hétig marad nyitva s naponta díf- efötf 10 órától 2 óráig, s déliuár) 3-tól 7-lg tekinthető meg. Ezúton is felhívjuk az iskolák, Czemi dolgozók, szakszervezetiOta- gok ffgyelipét, hogy csoportos lá­togatásukat lehetőség szerint előre jelentsék be az Északmagyarország szerkesztőségéhez, (Deák u. 16., telefon 13-31.), hogy kalauzolásuk« ól gondoskodhassunk. Stanks tábornak ö Szovjet hadsereg őj vezérkari fonáké A Szovjetunió miniszterta­nácsa Szergej Stimenkónak a haciseregtábornoki címet ado­mányozta, egyúttal vezérkari főnökké és a fegyveres erők miniszterhelyettesévé neve*«! te ki. ÉSZAKMAGYARORSZAG \m u IlDSz hatodik Bssysi lißtenciija! i

Next

/
Thumbnails
Contents