Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 255-278. szám)
1948-11-26 / 275. szám
HÍREK Ihyeleies gyógyszemr^k »Kígyó« Széchenyi u 33. szám, »Szent Anna« Szent István utca, »Őrangyal« Kazinczy utca. "J * * Mérsékelt északi, északkeleti szél, íe.hőátvonulások, egy-két helyen, inkább csak keleten kisebb Jutó havazás lehet. A hideg idő tovább tart. — A kultuszminisztériumban általános iskolai főosztály és szülői munkaközösségek ügyosztály létesül. — UJ SZAMLABELYEGEK. A pénzügyminiszter a számiaillctck lerovására új bélyegeket bocsátott ki 5, 10, 15, 20, 50 és 50 fillér, va laminí 1, 2, 3, 5, 10, 20, 30 és 50 forintos címletekben .A mai hivatalos lap közli a bélyegek leírását. — Az amerikai ha óságok megtagadták az átutazó vízumot a budapesti nökongresszusra utazó tíz francia kiküldöttől. — Autóbuszjáratot kapott a hároméves terv első évének befejezésével 280 olyan község, amely vasút hijján eddig ie’jesen el volt zárva az ország többi részétől. — A lapkiadók nemzetközi szö- vets'ge értekezletének előkészítő bizottsága Koppenhágában összeült, hogy megvitassa a »ajtör« vonatkozó különböző kérdéseket. — Gottwald csehszlovák köztársasági elnök születésnapja alkalmából 55 elítéltnek kegyelmezett meg. — A szovjet hadsereg négy évvel ezelőtt szabadította fel Szov- jetoroszországot a német fasiszta iga alól. — Faragó Zottán arcképfestő kiá.lítása november 27-én dé;után 6 órakor nyilik meg a Kossuth szálló kiállítási termében. A kiállítás november 27-től december 3-ig tekinthető meg. — Elkészült a vidéki színházak kollektív szerződése, a szerződés a tavalyihoz képest 25—40 százalékkal magasabb fizetéseket állapít meg a vidéki színházak tagjainak. — Dr. Árokszállásy Zoltán előadása a Múzeumban. A Múzeum- pártoló Egyesület és a Múzeum november 26-i, pénteki vetítettképes előadásán délután fél 6 órakor Dr. Árokszállásy Zoltán gimn. tanár »Az ehető és mérges gombákról« tart bemutatást. Az előadás a Múzeum könyvtári olvasótermében lesz. — A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt a hajóforgalom erősen csökken. — Tripoliszban kivégeztek öt kommunistát, akiket a katonai vészbíróság fté't halálra. — A vietnami köztársaság az UNO-nál azt a kérést terjesztette e’.ő, hogy vegyék fel az Egyesült Nemzetek tagjai sorába. AZ MPP HÍREI Pártmunkás legújabb száma meg érkezett. Kapható Erős Testvéreknél. Széchenyi u. 83. sz. Felhívás! Minden felülvizsgáló bizottság elé járuló párttag föltétlenül vigye magava! tagsági könyvét s ha pártmunkás, pártmunkás igazolványát, ha pártbizaimi, párt- bizalmi zsebkönyvét. Az MDP József Attila pártszervezete november hó 27-én este 7 órai kezdettel műsorral egybeköI " tött táncmulatságot rendez. Vezetőség. Felhívom a Rákóczi Ferenc párt- szervezet tagjait, hogy 27-én este ÍV26 órakor a párthelyiségben ponto- jsan jelenjenek meg Rákosi elvtárs ^ rád óbeszédét hallgatjuk meg. Párttitkár. TESTEDZÉS Ss ivetekben a fejuplú választék Linoieu Széchenyi utca l> KÖNYVESPOLC * Sütölparosok! A burgonya pehely megérkezett, utalvány kiváltása kötc.ező. Elnökség. Martintelcpről Iskolás autóbusz Indul 7.35-kor! — Az Országos Magyar Repülőegyesület diósgyőri repülőiskolájához tartozó növendékek november 26-án délután 6 órára az iskola kultúrtermében saját érdekükben jelenjenek meg. Repülőiskola parancsnokság. Pécsi koksz ^S“,SZ minőségben kapható Prohús-zha utca 2. FeheténíL Teleton 25-9G — Az állami Tóth Pál leánygimnázium VI. A) osztályának tanulói november 27-én este 6 órakor tánccal egybekötött műsoros estet rendeznek a megyei Szakszervezeti Titkárság Rákóczi u. 12. sz. a at- ti helyiségében az iskola újjáépítésére. — Az albán kommunista párt elhatározta, hogy szorosabbra fűzi kapcsolatait a népi demokráciákkal és fokozottabb harcot vív az an. golszász imperializmus, va’ammt a troclcijista jugoszláv vezetők támadásai ellen. — Magzatelhajtásért a miskolci törvényszék Németh Kata in szihal- fni asszonyt 10 havi börtönre ítélte. KOSSUTH_ November 25—dec, 1-ig Az uj magyar filmgyártás xnegieiv'téso! TŰZ Főszereplők Tolnay Klári, Yár- konyi Zoltán, Básfi, Rajnai stb. Előadás» ezdések: hétköznap 5, fél 8, vasár és Ünnepnap fél 3, 5, f 18 ÉSZAKMAGYARORSZAG Az elektromosig diada'útja A modern ember élete elképzel- I hitetlen az elektromosság ezer és eper áldása nélkül. Nemcsak az bari és mezőgazdasági termelésben, de a háztartásban, az ember I köznapi foglalatoskodásaiban :s [döntő szerepet játszik a villamos- jság. Mindenütt elektromos gépek, készülékek, berendezések vesznek körül bennünket. Mi tagadás benne, az iskolában elsajátított fizikai ismeretek elhalványultak, nomeg e tudományág hatalmas fejlődése következtében el is évültek. Hézagpótló dicséretes munkát végzett te. hát a Dante könyvkiadó, amikor kiadta Lawrence Bragg népszerűén, érdekesen megírt munkáját. A szerző mindvégig a tudemánvosság színvonalán maradva közérthető, világos stílusban, az olvasó mindennapi tapasztalataira és ismereteire támaszkodva vezet be az elektromosság legbonyolultabb fejelzeteinek titkaiba. A könyvben foglaltak megértését nagyon elősegítik a pompás képek s ez ügyesen 1 összeállított ábrák. A Nóbel-díjas Bragg kielégíti a jegkiváncsibb, sokoldalú érdeklődésű olvasót is. A kémia csodavilága Hermann Rőmppnek ugyancsak a Dante kiadásában megjelent [könyve más, alig helyeselhető úton .balad. Ahelyett, hogy megviiágíta- jrá az érdeklődő nem szakember' [számára a kémia szinte hónapok jí-latt új mc" új területekkel bővüli") hatalmas világát s ismertetné en- jnek a rendkívül gyors fejlődést! ; tudománynak fontos szerepét a (termelésben, a gazdasági éleiben, a I tudományos dilettantizmust, mrnd- h-tni a kóklerséget terjeszti. Szűk. s'günk van egynéhány tanácsra, ú1 mutatásra, hogy a leggyakrabban c'őfidódó vegyi feladatokat (folttisz- jtílás, ruhafestés stb.) házilag is el-, ivégezhessük,, de kinek van szándékában teljes házi laboratóriumot felszerelni. ,,ki akar magányos órái. ban. •— mint a könyv beharangozóI ja biztat rá — vasat olvasztani, illámot gyújtani, műmézet, tűzoltó eszközt, rakétaautót készíteni”. A?" elméleti ismeretek nyúlása szempontjából a könyv száraz, unalmas, fölösleu-es adatokkal terhelt. A könyv semrmkén sem sz-M- ■ gól ja a kémia tudományának nép- 1 szerűsitését, megismertetését. I (s- «-) Szakszewz'zeU ítél A famunkás szakszervezet értesíti tagjait, hogy 27-én este 7 órai kezdettel családias estélyt rendez. Szinre kerül: »Az elcserélt ember«. A tagokat és érdek.ődőket szeretettel meghívja a »Vezetőség. Felhívom a nagymiskolci szak- szervezetek összes vezetőségi tagjait (elnök, alelnök, titkár, jegyző, pénztáros, ellenőrök, nőfelelős, — oktatás — kultur — sport — pro- DPgandafele.ős, termelés és versenyfelelős, va'amint ölösbizottság tagjai), akik a Magyar Dolgozók Pártja tagjai, hogy felülvizsgálasi kérdőívük kitöltése végett legkésőbb november hó 26-ig, péntek este 8 óráig jelenjenek meg a nagymiskolci Szakmaközi Tilkárság (Rákóczi u. 12. sz.) helyiségében. MDP tagsági könyvét mindenki hozza magával. Az elmaradás a párttagság elvesztését vonja magával. Szakmaközi titkár. A Kereskedelmi Alka’mazottak Szakszervezetének miskolci csoportja értesíti a kartársakát, hogy november hó 28-án délelőtt 9 óra. , kor a Szikszervezetek Megyei Titkárságának székháziban (Rákóczi u. 12 sz. alatt) tartja tisztújító közgyűlését. A kartársak pontos megjelenését kéri a »Végrehajtó Bizottság. A magána'katmazottak gyáripari szakosztálya november hó 26-án. pénteken este 7 órakor taggyűlés keretében előadást tart. Előadók: Dr. Hoffmann Ferenc tiszti főorvos. aki a »Demokratikus egészségügyi politiká«-ról és Kovács Énére kartársunk, aki aktuális poitikaí kérdésekről fart eoadást. Vendégeket szívesen látunk. A Kereskede’mi Atka'mazottak Szabad Szakszervezetének miskolci csoportja felhívja a kartársak figyelmét, hogy november hó 28-án délelőtt 9 órakor a Szakszervezetek Megyei Titkársága székhazában (Rákóczi u, 12. sz. alatt) tartandó tisztújító közgyuésen kendnek kiosztásra a Szakszervezetek 17. kongresszusa alkalmával rendezett kirakafversenyen díjat nyert miskolci cégek alka'mazottainak jutalmai. Végrehajtó bizottság. Farkss Gizi és Sgús Ferenc Ki&iSfcSQ A MALLERD rendezésében november 27-én 6 órakor kezdődik Miskolc város bajnoki címéért a nagyszabású asztalitenisz küzdelem. A mérkőzés színhelye a népkerti Vigadó Sportcsarnoka. Az ország é.jálékosai is, elindulnak, hogy az értékes dijakért az újonnan feltörő tehetségekkel; összemérjék erejüket. Soós Ferenc, Farkas Gizi, a miskolci Farkasok,, Soltész, Krausz, Szepesi küzdelme nagy érdeklődésre tarthat számot. Több vidéki város is bejelentette részvételét, Budapesten kívül Kispest, Ózd Sopron, Cegléd versenyzői indulnak a kétnapos küzdelmekben. A döntőkre vasárnap délelőtt és délután kerül sor. Hagy osszecsspűsiok igéi kézi* ez MYSe-OVTK merges A miskolci Szirma úti pálya rég nem látott hatalmas küzdelem színhelye lesz vasárnap. Az MVSE— GVTK NB 11. bajnoki mérkőzést játsszák le. Az OVTK vezet a bajnokságban, így mindent »belead« majd, hogy élőké ő helyezését biztosítsa. Bár az MVSE játékosain még meglátszanak a MOGÜRT elleni mérkőzés nyomai, bizonyosak vagyunk, hogy egyesületük iránti szeretetüktől hajtva mindent elkövetnek, hogy a bajnoki pontokat Miskolcon tartsák. A szépszámú szurkolóhad színvonalas küzdelemben gyönyörködhetik majd. Az MVSE II.—OVTK II. és az MVSE III. csapata is Miskolcon játszik előmérkűzéseket. HETI TOTOTIPPÜNK: Sal.BTC—MTK 2, x, Ferencváros—Vasas 1, 2, Szeged—Kispest 2, 2, Győri ETO—GSE 1, 1» SzAC—M/vTEOSz x, 2, Soroksár —Tatabánya x, 1, Kispest—Újpest 2, 2, Szombathely—osepel 1, I, Kecskeméti AC—Szegedi MTE x, 2, MVSE—Ózdi Vasas 1, 2, Pécsi BTC—Pécsi VSE 2, 1. A Gázgyár —KMTK mérkőzést törölték. Portsmouth—Arsenal 2, I, MESz- HARi—Dinamo—Győri Vasutas 1, x, PTK—MMTE 1, 2, Mátészalka—Diósgyőr 1, 2. A MMTE—PTK összecsapás a bányászcsapat le.kes szurkolóhadát mozgatja meg. A mérkőzést Pc? recesen játsszák le. A Riíf által vezetett edzéseken készül a MMTS a PTK elleni küzdelemre. Mint hírlik, ismét helyet kap a csapatban a kiváló összekötő is. A PTK otthonában még az NB I.-es csapatoknak is »kellemetlen« elleniéi volt, így nem va.ószinü, hogy 4 MMTE győztesként tér haza, A diósgyőri vasasok vasárnap Mátészalkára látogatnak el. A vasgyáriak legutóbb a DVSE-t verték meg nagy gólaránnyal. Eséz lyesnek tartjuk a Mátészalka elleni mérkőzésen is. — Hároméves kislányát akarta meggyl.kolr.i Arkovics Sándor budapesti kárpitos, aki gyermekével 40 gramm Veronáit itatott, mert összeveszett a feleségével. Az orvosszakértők megállapítása szerint a kárpitos ön- és közveszélyes elmebeteg. Hirdetmény. Az átte’epítésre kljelö't németeknek minősített, valamint a 12.200/1947. Korm. rend. 2., 3. és 14. §§. alá tartozó miskolci [lakosok név’egyzéke a városháza iktató h'vatalában 1948 november hó 26-íól december hó 11-ig közszemlére van kitéve. Polgármester. \ 6 Apróhirdetést renget 8 órától délután 5 óráig vesz fut a kiadóhivatal Deák-u. Ili sz. RÁ M I A I FILMC7MMH/M7 November 25—2 -la HALÁLOS JÁTÉK Izgalmas szerelmi történet Fősz. Euch von Stroheim Elöadáskerdések • hétköznao 5 é» 7 Óra, vasár- és ünnepnap 3 5. 7 Könyvszakmában jártas, ügyes kiszolgálót felvesz Nemes könyv- kereskedés. 3320 ELVESZETT 3 darab lakáskulcs, jutalom el.enében leadható Kádár Szidónia, Széchenyi u. 91, földszint' 96 fokos tiszta alkohol a Városi Drogériában. Olcsóbbak lettek az összes arckrémek, kölnik, púderok, rúzsok, hajszeszek, hajfestékek a Városi Szövő foasaä 90 forint Vidékre postán utánvéttel Béres kézimunka Széchenyi u. ÍL8. szám Drogériában. Az áresés cca 25%, Mindenféle kárpitos munka leg-' olcsóbban, fizetési kedvezménnyel Győri Bútorhazban, Szeles u. 25. 3098 A3g használt, jó minőségű férfiöltönyök, télikabátok nagy választékban olcsó áron Simonnál. Zenepalota mellett. 3244 Üdít, szépít, gyógyít a békebeli minőségű Fodor-féle kézpaszta. — Kapható a Városi Drogériában. Szemere utca 10. számú ház eladó. Érdeklődés Brucker, Mikes K. u. 9. Telefon 59-01. 3306 Eladó Dankó Pisla u. 37. szám a'atti 244 négyszögöl házhely. Érdeklődni lehet Dankó Pista utca 24. szám alatt. 1014 Lapárusf flx-saeet és Italaiéi*fial felvesz a kiadóhivatal Deák-utca 16. sz. Házi likőr és pálinka készítéséhez essencia 40 féle ízben a Városi Drogériában. ISKOLMPADOKl leiszerelés«ii| SÍ.U4AN uisko’c V.abcrfulvy n 18 g Hirdetmény. Közhírré teszem» hogy Miskolc thj. város törvény- hatósági bizottsága az 1948. év* ; november hó 13-án tartott kis és ! rendkívüli közgyűlésében hozott határozatainak jegyzékét a közszemlére tétellel kapcsolatos tájékoztatás kíséretében a városháza va'amint a városi i. fokú közigazgatási hatóságok hirdető tá:> kifüggesztett hirdetményben közzé tettem. Polgármester. Csodás hatású a Fodor-féle íagy- balzsam. Kapható a Városi Drogériában. 50-féle borotvapengében válogathat a Városi Drogériában. Középtermetre való női macskabunda és egy sí-öltöny eladó. Cím Tetemvár 52. # ÉSZAKMAGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő Vajda Gábor Felelős kiadó: Faggyas Sándor Szerkesztőség: (Deák u. Ki.) telcíonszámok: 13-31 és 17-37 Kiadóhiv.: Leák u. 16. Tel. 16-83 .Postafiók: 146. Csekk szia: 403.052 Borsodi-nyomda kft. 1 Felelős nyomdavezető. Fekete Pál Hiányos mentöládájái egészítse ki a Városi Drogériából Nagy áresés a kozmetikában. Győződjön meg a hír valódiságáról a Városi Drogériában.