Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 255-278. szám)
1948-11-24 / 273. szám
ÚJ törvények igazságszolgáltatásunk demokratizálására Mihályíft Ernő az országgyűlés új etoűke Az országgyűlés keddi ülő sén Zöldi Sándor a jegyzők állami státuszba vételéről, Mönus Illésné a választói név- jegyzék helyesbítésének elhalasztásáról szóló törvényja vaslat bizottsági jelentéséi terjesztette be. Az országgyűlés ezután a megüresedett ale'nlU tisztségre közfelkiáltással Mi hályfíi Ernőt választotta meg. , , Uibkpvich György előadó Fs'ifiCrfétte a közjegyzők és bírósági végrehajtók elmozdítására vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot. Ries István igazságügyminiszter a felszólalásokra válaszolva, részletesen indokolta a javaslat szükségességét. — Hangoztatta, hogy a demokratikus magyar rendszer demokratikus és jól képzett bíróságot akar- A segédhivatalokban becsületes, demokratikus, a név érdekében való munkának keli folynia. A népi demokrácia negyedik évében nem várhatunk arra, míg az amúgy is rossz fegyelmi szabályzatok a'apjáp fegyelmi eljárás állapítja meg, vannak-e hibák, vagy sem. — Szükséges, hogy az igazságügyi korrríányzatnak olyan eszközök legyenek a kezében, amelyekkel ezeket az ügyeket gyorsan elintézheti. Áz országgyűlés a javaslatot általánosságban és részleteiben elfogadta. Ezután Hébeit Ede előadó ismertette a büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüntetéséről szóló kedvezmények kiter jesztését meg. állapító' törvényjavaslatot.^ A vita során Huszti Dénes felszólalásában kifejtette, hogy a törvényjavaslat elsősorban hzóciális szempontokat vesz figyelembe. Emellett az ügyintézését is egyszerűsíti. A javaslat a megbékélés szellemét szolgálja és arra törek szik. hogy minden a köz érdekében dolgozni tudó ember felhasználhassa munkaerejét és képességét a köz érdekében. A javaslatot elfogadta. .Székely Béla Kálmán a Demokrata Párt nevében elfogadta a javaslatot, mert annak intézkedései az emberiesség és megbocsátás szellemét sugározzák. A Ház általánosságban és részleteiben elfogadta a törvényjavaslatot. Hét eyltaft ítélt cJ G miskßisl bépfeífésÉg A misboci népblrdsíg kedden ítélkezett Szűcs .Imre síjókazai lakos felelt, aki annak idején belépett a nyilaskerescies pártba, annak tevékeny tagja volt. liat havi börtönre ítélték. Kcncz Béla misko'ci lakatosmester tagja volt a nyi as pártnak, mint nyÜasvczeíő fejtett ki tevékenységet. Egy évi börtönre ítélték. — Uj erdői!gvi miniszter a Szovjetunióban. A Szovjetunió legfelsőbb tanácsa Motovilov erdőügyi minisztert felmentette állásától és utódjául Bovit nevezte ki. Minfcenty ta ügynökök működnek a Baran ovics pártban Barcs Sáadcr, a Kisgazdapárt akinél e beszélt Szikszón szóval arra használja ki a népi demokrácia türelmét, hogy nagyrészt zett formába, de képviselői nyíltan is szeníy ügynökeiként a falvakat. Barcs Sándor, a Kisgazda- párt alelnökc Szikszón Abaúj megye kisgazdapárti választmányi ülésén tartott beszédében kijelentette: a Kisgazda- pártban nincs helye a népi demokrácia ellenségeinek. A Barankovics-párt gyanús aktivitásáról szóivá, megállapította, hogy ez a párt „demokrata” jellepíeegyes Mindjárjíi; Nem tűrhetjük, hogy ez a párt visszaéljen a legális- leit ' tőségekkel. Gazdag ércfgrrdsakra •bgkfcimtgk RiiSioca község körtékén Az északborsodi hegyvidék egyik községe, Rakaca dolgozó népét nagy izgalomban tartják a közelmúltban tett felfedezések. A lakosság régóta tudja, hogy ezen a tájon gazdag természeti kincseket rejt a főid. Valaha, úgy félszázaddal ezelőtt már bányásztak errefelé kőszenet, márványt, kitűnő, minőségű mészkövet egeitek s az útépítéshez szükséges elsőrendű kőanyagot termeitek ki- A kisebb tőkés társaságok, amelyek a bányászatot finanszírozták, nem bírták a versenyt a nagyobb, tőkeerős vállalatokkal, különösen a tengely- fuvarozás költségei miatt. Rakaca népe azonban nyilvántartotta a lelőhelyeket, sőt állandóan kutatóit a hegyekben. A kutatások eredményeként — amint azt Koriisánszky Dezső körjSgyzö közölte velünk — három helyen vasércre, négy ponton jó- minőségű kőszénre, egy helyen kvarcra talállak. Előfordul a vidéken rengeteg mészkő, márvány, útépítési kő is. A természeti kincsek sokasága arra vall, hogy széles kiterjedésű ércrétegek húzódnak meg a földben. Mindenképpen szükséges, hogy illetékes intézményeink szakértői átvizsgálják a környéket, amely nemzetgazdaságunk számára nagyjelentőségű nyersanyagforrásokat igé-r. ß Kfreifcedetoi BüBh. cJ?- uk &iT«ctflp8rtjo b Iracta bsüipszelért A Kereskedelmi Alkalmazottak SzlT-csoportja a -szakszervezeti dolgozókkal karöltve sikeres műsoros teaestét rendezett a francia bä. nyászok segélyalapja javára. A Szomere utcai székhazat zsúfolásig megtöltötte az érdeklődni, szórakozni vágyó közönség. A változatos műsor sok érdekes számai közül sok tapsot aratott Czimbulecz István vckál-együltcsc. Katona Lóránt hatásosan adta elő Villon egyik balladáját. A S::IT csoport vezetősége ezúton mond köszönetét azoknak, akik feliilfizetésekkel fejezték ki együttérzésüket, szolidaritásukat a hős francia bányászokkal; ESEM Pannii- és Selneansqykeresheülefiíii Heazeli Váifa’ai 6-0$ SZÉISH ftékjs Szeaipáíy-ü!ca 9. Telefon: 19-47. felhívja Északmagvar- ország kiskereskedőit, hogy raktáron tartja az államosított textil- 1 gyárak valamennyi [pamut és selyem készítményeit. Selyemárukban Is dús választék ió/.AKMAGYARORSZAG Á tanulás élmuskasai Az úttörő pajtások sokféle feladata között első helyen át! a jő tanulás. Minden úttörő gyermek arra törekszik, hogy a tanulás élmunkása legyen. A nagymiskolci iskolákban is hamarosan kiderül, kik nyerik el ezt a megtisztelő, kitüntető címet. A napokban az iskolákban megtartják a szokásos első negyedévi ellenőrzést. Valaha a rettegett intő onferenciákat tartották ilyenkor. Ma egészen más célt szolgálnak az ellenőrző megbeszélések. Arról döntenek a nevelők, kik járnak a tanulási verseny élén. Döntésük nern titok,, sőt, az iskolák faliújságjain, az úttörő otthonok tanulási grafikonjain tudatják az eredményeket. Az Országos Úttörő Köz- oont minden iskolához megküldi a tanulási verseny vándor őrsi zászlaját s a könyvjutalmakat a győztesek számára. Kíváncsian várjuk, kik lesznek a nagymiskolci iskolák élmunkásai, a szorgalmas, jó tanulás hősei. Csoportsára hallgassuk meg R &G&S eivfárs szombat! beszédéi Rákosi Mátyás nagyjelen tőségi beszédet mond sz .ni haton a Magyar Dolgozók Fártja Központi Vezetőségének ü’ésén. Á beszédet a rádió is közvetíti szombaton este 6 órakor. Felhívjuk a páríszc rvezetek s az elvtársak figyelmét, hogy Rákosi elvtárs nagyfoníosságú, iránymutató politikai beszámolóját minél nagyobb számban hallgassák meg A pártszervezetek szervezzék meg a csoportos hallgatást. __________________________ Áz ipari szervezkedésre va!ó áttérés menetrendje A Szakszervezeti Tanács nemrég megtartott kongresz- szusán határozatilag kimondották az ipari szervezkedésre való áttérést. Az előkészületek megtörténtek s még ebben az évben megkezdik a határozat végrehajtását. Decemberben a nyomdai- és textiliparban, januárban pedig a vas-, vegyész- és élelmezési iparban térnek át az ipari szervezkedésre. A nyomdaipar és a rokonszakmák egyesítése december 5-éri és 6-án történik Budapesten ünnepélyes kongresszuson. Ugyancsak 5-én és 6-án mondják ki a bányászok is az ipari szervezkedésre való áttérést a 14. bányász- kongresszuson. Hatalmas érdeklődés előzi meg a Kodály-hangversenyt Az MNDSz székházában Kazinczy u. 14. alatt november 24-én este o órai kezdettel dr. Zsupán László a mis- mid Lévcv fiugimnázium igazgatója tart előadást „a magyar állam kialakulásáról”. Az érdekesnek Ígérkező előadásra térjük az asszonytársak és az érdeklődők minél nagyobb számban való megjelenését. Vezetőség. Nagyarányú érdeklődés előzi meg ruind Afiskolcon, mind Diós. györvasgyárban a Kodály-diszhang- versenyt. A miskolci Nemzeti Színházban november 29-én, hétfőn délután fél 4 és este fél 8 órakor a világhírű magyar zeneszerző szó. Eí$ RkessfcUa o stiSíörVfcSfüfósrü kepeit píszt A miskolci törvényszék kedden vonta fcelősségre Lászka Lajos sajópüspöki lakost, aki Miskolcon még a műit év elején Farkas László miskolci cukrászmestertől 288 íorintott vett át azzal, hogy azért cukrot szállít. A pénzt saját péijaira használta fel. A bíróság 3 havi fogházbüntetéssel sújtotta. Mayer József miskolci lakost sikkasztásért 3 havi fogházbüntetésre ítélték. Tßfte&z új véres B SZttYjeiESíÓSSííB A legutóbbi kilenc év alatt 457 város létesült a Szovjetunióban- Az új városok főleg a Volga völ gyében, az Uraiban, Nyit- gatszibériában, Kazaksztán- ban, Középázsiában létesültek. Nagyrészük annak köszönheti születését, hogy * háború alatt sok ipartelepet a nyugati területekről a keleti vidékekre helyeztek át. Így nőtt ki a földből Kra- pinszk, Szevero, Uralszk, ívdel, Szuhoj és több más város. A kazakszíáni pusztákon épült új városokat már bekapcsolták a vasúti hálózatba is. Vasas férfikar ugyancsak Forrai István vezényletévé!. Vancsó Dezső hegedűművész Kodály: Adagio, ját játssza, Rcmsey Győző a szerző két dalát énekli. Műsoron szerepel: Háry János Interrftezzója s Kodály: Forr a világ című darab- sz. ? mély es részvételével a közálkalifla. jja, amelyet a szerző maga vezé- —' zottak „Szemere Bertalan” üzemi nyel. - pártszervezete rendezésében 300 í A hangverseny után a Zenemű- . ... , dalos Kodály Zoltán remekeiből ad : veszeti Főiskola növendékei Unger ^e‘pbbi napokban, a hivatalos elő. Fellep: a diósgyörvasgyári ál-.Ernő karnagy vezényletével a diós- lapban történt közzététel után talános iskola énekkara Krompasz- 5győri Vasasok zene., ének és tánc- lépnek életbe. A nő: ha'ina- ky Ella vezényletével, a diósgyör- lesöpört ja közreműködésével bemu- rs’zma ára 203 forinttól *>33 vasgyári Vegyeskar Forrai István Itatják a Székelyfonó című daljátc- j forintig teried A hnrióveiiir irányítása alatt, a diósgyör vasgyári [kot. 1íorjsiyejur J J j felsoreszes. szormebcleses női- A ROMAN munkáspárt íagreviziót hajt végre a pártban. *— Ötezer suba a vasutasoknak. A MÁV ötezer darab subát rendelt az OKISz-on keresztül a szües- kisipari szövetkezetektől, dolgozói réázére. Ezzel a j szücsszövetkeze- tek folyamatos munkájút is sikerült biztosítani. « tél! elnök úf íra A téli cipők új árát meg- iű- v állapították és azok a legköA dolgozó parasztság az iskolákért Az UFOSz és FÉKOSz vezetőségének fe bí*ísa a mozgalom támogatásira Az UFOSz és FEKOSz központi A mi érdekünk, hogy gyermekeink vezetősége felhívja a dolgozó pa raszíságot .adjon meg minden tá »nógatást a »Dolgozók az iskoláé, ú mozgalomnak. Az államosított kólákban a mi fiaink és leány rninéi nagyobb tudást és elméleti felkészültséget" szerezzenek. Ré- js. f rüttk 'tehát mindenkit, hogy a moz- Igaltnat pénzbeli és ‘ természetbeni tanulnak — mondja a felhívás. — jademánnyai segítse. magasszarú cipó 201.50—197 forint. Posztószáras női ni a* gasszárú cinó' 90.50—138 forint!? terjed. A féri! házicipff ára 59.50 és 71 forint között lesz. A női házicipő 79-53—4? • forint. A kézírámán varrott férfi félcipő . borjúbpx felsőrésszel 154 for'nt. a kézirámán vári • rótt női fé’clpő 133.50, 123 jés 119.50 forint.