Észak-Magyarország, 1948. október (5. évfolyam, 228-254. szám)
1948-10-05 / 231. szám
A miskolci Mivészfelepről harcos forradalmi művészetnek kell kiindulnia — mondotta tárlntnyitó beszédében Bóka László államtitkár Mtadszanlyve! is tárgyallak a huzaaruó Vidtovícs »Öklétől Eräszakkol nkarták Étvenni o hatalmat a szervezkedő .íasiszták A Képzőművészeti Főiskola miskolci müvésztélepóvel kapcsolatban áj!ot.t művé*zek. reprezentatív kiállításának megnyitójára nagyszámú közönség ggíilt össze szombaton este a. K°s«uth-száUó kiállítási termében. Megjelentek a közületek, párték vezető személyiségei é8 a Miskolcon, tartózkodó képzőművészek úgyszólván kivétel nélkül. A ” Művé*ztelép vezetői. Benkhardt 'Ágoston és Elekfy Imre ' professzo- rok fogadták a kultuszminisztérium képviseletében megjelenő dr. Bóka László államtitkárt, akit Farkas Dezső helyette® polgármester Miskolc város képviseletében üdvözölt. Bóka László államtitkár tárlatnyitó beszédében rámutatott arra, milyen nagy jelentősége van ebben a nagy ipari gócpontban egv mii- vésztelepnek, amely azt a célt 8zoIgál.ia, hogy a. főváriéban élő művészeknek, művésznövendékek' nek alkalmuk legyen a dolgozók műhelyeivel, munkájával és harcaival megismerkedni. A miskolci Művésztelepnek eqyik fontos feladata az, hoqy innen induljon ki az új h°rcos, forradalmi müvéhek A népbíróság hétfőn folytatta Vidovic* Ferenc és társai bűnügyének tárgyalását. Elsőnek Tóth Árpádot hallgatták ki. Elmondotta, hogy több társával 1946-ban illegális szervezetet alakítottak. A szervezkedés célja az volt, hoqy a szovjet csapatok l.ivonu- hísa alán a halaimat erőszakkal átveszik. Tóth rendőrségi vallomása szerint 500 csendőrt is be akartak szervezni ebbe az illegális alakulatba. Ez év februárjában szétosztották egy más között a, szervezési területeket. Amikor márciusban Vidovics szökéséről értesültek, elhatározták, hogy a, Dunántúlon ^zabotáz? csoportokat állítanak fel. Egy ápr/isi összejövetelen kormánylistát i* áhítottak, össze. Tóth Árpád saját magának szánta a politikai rendőrtég vezetői szerepék Részletes vallomást tett' Tóth Vidovics szökésének előkészítéséről. Eqyik vádlott társa. Szabolcs Károly közölte vele. hoqy já/t Esztétámban Mindssentyidl Vi- dovicsiiak tovább*zöké*e érdekeben. Az elnök bejelentetté aztán, hogy a hüt'enségj ügyben zárt tárgyaláson hallgatja ki Tóth Árpádot. EZ TÖRTÉNT... fi Hoiimumstfl és Kunkóspurtek lüjüéoztatú iradöja egy évvel eze'ött. október 4-én alakult meg. Közös / nyilatkozatuk döntő, nagyjeleutöségü fordulatot jelentett a világpolitikában. A kiáltvány vá'aszt adott azokra az amerikai megnyilatkozásokra és intézkedésekre. . amelyek* az amerikai imperialisták alig ^titkolt . támadó céljait Volgálják. Azóta eíry év tett eh A kilenc Kommunista Párt értekezletén lefektetett programponthoz Jugoszlávia- Kommunista Pártjának kivételével szorosan felzárkóztak a résztvevő országok kommunista munkáspártjai. Szilárd egységben a Szovjetunió vezetésével őrködnek a békén s viszik győzelemre azokat 8 célkitűzéseket, amelyeket Var-óban lefektettek. AZ MDP HÍREI l'ártnapok: A külső területen csütörtökön 6 órakor tartunk pártnapot. Diósgyőr összevonva 6 órakor; Mihala Gyula, Üjgyör összevonva 6 órakor: Fe. kéie Mihály, Pereces fél 7 órakor: Príe- szol József. Agitátor értekezlet szerdán 6 órakor a következő helyeken tartunk: Pereces: NyirŐ Sándor, Diósgyőr Ady: Huzsvári József, Ságváfi: Fabriczius Béla, Ujgyár központ: Leniczky József, iVasgyár-Nyirjes: Keltái Árpád. A miskolci kerületekben csütörtökön 6 órakor tartjuk agitátor értekezletein, két; Kossuth: Tóth Sándor, Sallai: Somos Ferenc, Táncsics: Tichy István, Dózsa- Lányi Lajos, József Attila: Fabriczius Béla. Esze Tamás: Szederkényi Ferenc, Petőfi: Naményi Géza, li. Rákóczi: Dr. Kende István, Hejőcsaba: Tóth Lajos. Az agitátor előadói értekezletet kedden d. u. 6 órakor Széchenyi u. 103. sz alatt tartjuk. m A városi kerületeknél az ágit. értekezleteket' csütörtökön fogjuk megtartás1. Agitátor előadói értekezletet kedden es. te 6 QFakór a Széchenyi u, 16. sz. alatt tartjukEgyéni tanulók figyelmébe! Azok az egyéni tanulók, akik utalványukra még nem kapták meg az anyagot, jelentkezzenek a Szikra lerakatban, Széchenyi u. S3, sz .alatt. URÁNIA Október 5, G A dán vígjáték gyöngye: Megszöktem az esküvőmről Szerelem, ötlet, humor-------- e... ■ vT-t------—--*T------------------—-Előadáskezdések; hétköznap 6 é-s Sóra, vasárnap 4-Vor is. 4 £SZAKM AGYARORSZÁG Egyetlen napon 522 új előfizetővel erősödött a Szabad Nép nagymiskolci tábora 600 lelkes pártmunkás Tett részt á vasárnapi agitáclón Révai József a Szabad Nép szeptember 19-i számában »Százezrek kenyere* címen írt vezércikkében megálla. pította, hogy a Magyar Dolgozók Pártja központi lapja, a Szabad Nép a legnagyobb példányszámban megjelenő’ magyar napilap, mégis olvasottsága aránytalanul kevés a Párt súlyához viszonyítva. Ezért határozták el, hogy október hónapban országszerte Szabad Nép agitációt indítanak. Miskolcon vasárnap vette kezdetét az előfizető gyűjtés. A Széchenyi utcán hatalmas kifeszített transzparens hívta fel a járó-kelők figyelmét a Szabad Nép előfizetésére és olvasására. A pártszervezetekben már a korareggeli órákban gyülekeztek a pártmunkások, akiket a Párt vezetői személyesen irányítottak. Majd 600 felkes pártmunkás vett részt a vasárnapi agitációban. A forgalmas utcákon Szabad" Nép sátrakat állítottak fél és ott példányonként árusították a Szabad Népet és vették fel az elö’fizetési rendeléseket. A lelkes pártmunkások hónuk alatt hataj. más tömegű Szabad Néppel indultak útnak, hogy mjndenüvé elvigyék a Szabad Népet. Minden házba bekopogtattak és 'mindenütt szeretettel fogadták őket. — Nem is lehet élni jó újság nélkül — mondotta Kónya Pál üzemi munkás. Most, hogy előfizetek az Északmagyar, ország mellett a Szabad Népre, megtalálom mindazokat a tájékoztató és ideológiai cikkeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy tisztán lássunk a pofi. tikáben és a mozgalomban. Késő esti órákig tartott az agitácics munka. A pártmunkások beszámolójából kitűnt, hogy mennyire a dolgozókhoz nőit a Szabad Nép. Az agitáció- tovább folyik. Az üzemekben a dolgozók lelkesen Szednek elő a Szabad Népre. A pártmunkásaink jó munkát végeztek. Egyetlen napon — az yddigi számlálások" adatai szerint — 522 új előfizetővel gazdagították a Szabad Nép olvasóinak táborát. A terjesztés folyik annak érdekében, hogy minél tötó kézben forogjon és minél több dolgozó olvassa a magyar sajtó vezető orgánumát, a Szabad Népet. / tídtitÁ-k&'á'Z c-4.dk kekcU u-a&pdk..." Miről szól a Miskolcon is bemutatásra kerülő ül Chaplln-fllm? Amerika kapitalista hatalmasságai hajszát indítottak a világhírű 'filmszínész, Chaplin eltép. A hajsza csak fokozódott legújabb hata'ma® filmmüvének, a Monsieur Verdoux- nak diadalutja nyomán, Uj Chaplin mutatkozik be álarc nélkül, a patinás chaplini szedem szolgálatában. A poiffári kapitale* la rendben tévelygő elnyomott kisember a hőse egriek a fi1 miiek is. Verdoux 30 esztendeig tisztességes, beendetes pénztárosként- dolgozott- egy bankban, amikor egyik napról a másikra utcára került. Saját bőrén tapasztalta, hogy a kapitalista társadalomban csík a kisemberek k izsákmánvol á s á v a * tehet pénzt szerezni. Eddigi foglalkozását tehát uj pályával cseréli fel, hogy pénzt ^erezzen és ö is kizsákmányoló tehessen: különböző álneveken gazdag nőket vesz feleségül, akiket azután meggyilkol és péuzükbői tartja el béna feleségét és 1 * A vízmedeneéSjs fűit ■ wí meziftiivditii bfsiőw Belefulladt p vízmedencébe vasárnap délután Mezőkövesden Urbár. Mária négy éves kislány, aki játék közben véletlenül megcsúszott a medence szélén és vízbe esett. A nyomozás folyik, kit te1"- hel a felelősség a kislány haláláért. kisgyermekét. Kettős étetet él. Otthon a, régi békés családapa, rejtett második életében pedig pénzszerző tömeggyilkos. Amikor elfogatja magát, az esküdtek és az egész társadalom arcába vágja a maga vádját; őt. lefejezik. de életben maradnak mindazok, akik nagyban folytatják azt, amit ő kicsiben műved. „Én a háborús újítókhoz képest csak kezdő vagyok“ — mondja a véres bűn ú»jára sodort kispolgári családapa szerepét megjátszó Chaplin. Igen. az a kapitalista polgári társadalom, amelynek ábrázatát Chaplin n Verdoux esetében keresztül — amihez a mintát* a hírhedt francia tömeggviiko*ró]; Landrurót vette —- mutatja meg, csak bűnt tud kitermelni. Erről szól n Miskolcon a napokban bemutatásra kerülő, új Ckapih-'- film. Kegszurkéitiik egv ntlsNaíci r Sissvört Szombaton éjjel Csorna András mis. kolei hegyőrt szolgálat közben két ismeretien fiatalember megtámadta és késsel megsebesítette. A hegyőr állapot a nem súlyos. A nyomozás folyik a két szur- káió kézrekerüésére. Múrcmorosszigetre érkezett fels&mogvarorsz&gi haúifeglvek Simon i Dániel Gagybator, Schmieg Gyula Diósgyőr, Szabó Ferenc Tiszadorogma. Szabó Mikló* Tiszadorogma, Szegedi István Me- zőzombor, Szentgvörgyi Sáadtu Diósgyőr, Sz&lóki László Szom'Jiya, Székely András Szakácsi, „ Szabó Lajos .Dáuióc, Szekeres Jáno* Sza- da.. Szilágyi Viktor Hangouy. Taliga János Űzd. Takáts Alidra5 Me- zőesát, Tapolcsányi György óio- mo'ya, Tóth Ferenc Tiszapalkonya, Tóth Zoltán Ernőd, Trenka Béla Boldva, Tankó Andor No»sv*j, Tóth Károly Keresztespüspöki T»; kács András Hollóháza. Uzscki Nándor Tállya. Unterberg Pezaö, Diósgyőr. Vámos György lüzath-b. Vámos József Mezőköveté, Varró Bertalan Felsötelekes, VinUtti Jú- no* Vencsellö. Varga István Tisr«; dob." Varga Antal örhaloru. /évei István Erdőhorváti, Z*igus József Olaszlis.zka. Füvesítik a miskolci repiiiefere! ■ A városi tanács elhatározta, hogy a körforga'mi repülőtéren 30 holdat füvesit. Erre a célra 25 ezer forintot irányoztak elő. SzinUá-K \ színházi iroda hírei Október -5-én, kedden este Denevér, Üzemi bérlet B. Szerdán és csütörtöki este 8 órpkor .Moliere örökbecsű vigjá. tékfi. a Fösvény kerül színre. A cimsze- repben Juhász Józseffel, a magyar filmek közismert művészével. Szerdán esté Premier bérlet 2. Csütörtök este B. bérlet. Jön! Jön! Oktober 8-tól. pénteken estétől cs az azt'követő esteli, valamm-t vasárnap délután Laíabár Kálmán, a legnagyobb magyar komikus felléptével »Nyitott ablak«. HETI MŰSOR: Ok-báb,r 5-én, kedden este 8 órakor: Denevér, üzemi bérlet B. Október 6-án,, szerdán este 8 ólakor Fösvény. Premier bérlet 2.. Október 7-én. csütörtökön esle 8 óra--, kor: Fösvény, B. bérlet 2. Október 8-án. pénteken este 8 órakor: Nyitott ablak, üzemi bérlet A. Október 9-én. szombaton este 8 órakor: Nyitott ablak. Premier bérlet 3. ____KOSSUTH, | VOLT KORONA Október 5, 6 ...és megfordul a szél • . Fősz.: Chips Rafferty és Peter Pagan Figyelem ! Uj kezdések ! Hétköznap félti és 8 ár», vasár- és ünnepnap 3, fél 6 és 8 órakor