Észak-Magyarország, 1948. október (5. évfolyam, 228-254. szám)

1948-10-27 / 250. szám

UJ BORSODI CSODA Piros búza, kék rozs termett a kazincbarcikai határban Érdekes és nagyjelentőségű kísérleteket folytat Sítép sikerrel kutl István gazdajegyző Sokat beszélnek a kazincbarcikai paraszok azokról a kísérletekről, ame­lyeket fiatal gazdjegyzőjük, Kjuti István végez a földjén. Amulva nézték a különös nádszeríí búzáját és kék színben csillogó rozsvetését. Törték rajta a lejüket, honnan vette a furcsa növényeket. A piros búza titka hajlandó tl­f. rajokban volt csak ái'jini a titkát­— Bizony, őszintén szólva egyelőre még magam sem tudom, hogy milyen ga­bonafajták ezek, de ha a kísérlet si­kerül, akkor Borsodban hamarosan gyakoribb látvány lesz az új növény­csoda, — mondotta. — Amerikából kaptam a magvakat, de egész véletlenül kerül­tek hozzám. Tavaly az egyetemre jár­tam még és egy ottani diákegyesület­től adomány érkezett; volt benne né­hány mázsa liszt is. Éhez mellékeltünk néhány zacskót, amelyben 1—2 külön­váló magnita vo]t. Kíváncsi voltam rá­juk, hazahoztam a falumba és elvetet­tem... Eredetileg háromféle mag volt a cso­magban, volt egy különös fehérszínű búza is, de abból semmi sem kelt ki- Viszont a piros búza annál szebben fejlődött. Olyan erős, vasmag szárakat fejlesz­tett, mint a nád, ami különösen ed­zetté tcszj a széllel szemben és amellett terméseredménye, is jóval nagyobb, mint a hazai búzafiajtáké. Amíg a híres Bánkuti 1201-es kalászon­ként 70 szemet hoz, ez, a fajta 80—< szemet adott. De nemcsak mennyiségileg, minősé­gileg is igen jó a termése. A szén;, egészen pirosak, acélosak és a sú’y is nagyobb a szokottnál. Most már 40 kg van belőle vetőmagnak, ami elég agy magyar holdra, jövőre már a kísér­leteket gyakorlatilag is igazolni lehet. Bevált a kék rozs — Ugyanígy bevált a kék rozs is, rmely a most elterjedt fajta, 56 szeme helyett 75—80 szemet adott kalászonként­Hozzá kell tennem azt U, hegy kísér íeteim még nem teljesek, nem advak végleges eredményt, valószínűleg a iermés sokkal riagyobb lesz az ideinél. A, magkisérletet nem készítettem elég jondosan elő, rossz volt az elővetemó- fiye és nem használtam hozzá ?yát sem. Kuti István azt hiszi, hogy megfelelő gondozás mellett az új ga­bona a mi átlagos termésünknek a kétszeresét is megadnák. — Igyekeztem megtudni a fajtáink de nem sikerült, sem az egyetemek, sem a kísérleti állomások nem ismerik- .Megállapítottuk, hogy nem Manitoba .búza* de nem is Marquis. Alighanem ,az a különös fajta került el hozzánk '' véletlenül, amelyet járóbúzának hív­nak. Felváltva kell vetni, egyik évben ősszel, másik évben tavasszal,. Óriási eredmény vrilna, ha sikerülne n.á u. . meghonosítani. „Csak“ 40 mázsát hoz holdanklnt a kukorica Holland burgonyával és kukoricával folytat ezenkívül kísérleteket a gazda­jegyző, szintén nagy sikerrel. A neme­sített Péttendi aranyözön kukoricát ; eredménnyel próbálta ki, ____KOSSUT H„ ^VOLT KORONA) Oktober 23­Izgalom! Tarzan győz Az őserdők királyának újabb esodállatos kalandjai. Figyelem ! Uj kezdések ! Hétköznap tél 6 és 8 óra, va«ár- és ünnepnap 3, fél 6 és 8 órakor holdanként 40 mázsa termést hozo't- de nincs vele megelégedve. Jobb eredménye van a heterózis kukoricá­nak. — . Ezt a kukoricát úgy kell vetni, hogy a sorokban egymást váltva két­fajta magot kell vetni s akkor a szét segítségével kereszteződés jön létre- porzójuk kölcsönösen kicserélődik is ten- méseredményüle lényegesen magyoob. Megpróbálkoztam a PeRendi arany- özönnel és a Bánkuti aranysárga luiotjL kukoricával s az eredmény kie'égp" Az a hátránya,- hogy ez a keresztezett fajta csak 1—2 évig termelhető. — Sokat ke]! még kísérletezni, amíg az eddigi sikereket véglegessé' tehetjük, de megérj az időt és a fáradtságot, mert csak így lesz nagyobb -a kenyerünk, —mondja elgondolkozva Kuti István. A fiatal gazdajegyző szép cé]t tű' zott ki magának és- úgy látjuk, jó úton hajad feléje. Tbut-cteMda Tűnjön el Ernődről a íár Kaptuk az alábbi levelet; A felszabadulás után' megindult ha­talmas építőmunka eredményei minde­nütt mutatkoznak. Sajnos, nálunk Ernő­dön ezen a téren, különösen az 'utak építése és javítása 1 terén hiányosságok tapasztalhatók. A felszabadulás ó-ta egyetlen épület, a községháza épült újjá. Az 5000 lelket számláló község egyetlen utcáján sincs gyalogjáró. Pe­dig a megoldásért csak ki kellene nyújtani a kezünket- A MÁV az állo­máson már liosszú idő ideje tárolt sa­lakot 2 forintos áron adná, amivel ki­tünően lehetne burkolni az utakat és megszűnne a sár. A 10—12 forintos fuvarköltséget is beleszámítva, 25—26. forintba kerülne egy-egy ház előtt a járda kiépítése, amire a háztulajdono­sok, a község lakossága kellene» hogy áldozzon valamit. A közmondás is azt mondja: »Néma gyermeknek az anyi„ sem érti a szavát«. Hát bizony, ne­künk sem lesz solia jó utunk, ha félünk a kezdeményezéstől- Ugyanekkor az alig 1000 lelket szám­A moszkvai Művész Színház 50 éve A szovjet nép szere­tettel s megbecsüléssel íoruul a moszkvai Mű­vész Színház leié, amely 50 évvel ezelőtt, ezen a napon kezdte meg műkő- .dósét, hogy beálljon a forradalmi harc kulturá­lis csatavonalába s forra­dalmasítsa a színjátszást. Nemcsak a szovjet nép, az egész világ haladó színmüvészetének ünnepe a mai nap, hiszen Nemi- rovics Dancsenko s Kon­stantin Sztaniszlavszki a Művész Színházban olyan munkát indított el, amelynek hatása alól a világ egyetlen fejlődő színpada sem vonhatta ■ ki magát. A Moszkvai Művész Színház félszázados mun­kásságát összegező ada­tok is rávilágítanak ar­ra, milyen jelentős szol- gálatot telt ez az intéz­mény az orosz nép kul­turális felemelkedése érdekében, 121 darabot, az orosz és külföldi iro­dalom válogatott alkotá­sait mutatta be. 20 mil­lió ember fordult meg ez alatt az idő alatt a színházban. Egy-egy át­ütő sikert aratott dráma ezernél is több előadást ért meg, mint Tolsztoj: Fedor cárja, Gorkij: Éj­jeli menedékhelye, .Cse­hov: Cseresnyéskertje, vagy Macterlink: Kék Madár c. színjátéka. Gogoly szerint »i színház olyan szószék, ahonnan nagyon sok mindent meg lehet mon­dani a világnak«. — A Moszkvái Művész Szín­ház a színpadot olyan szószékül használta, ahonnan leleplezte a ka­pitalista rend belső el­lentmondásait, á feudá­lis cári elnyomás aljas­ságát- a polgári életfor­ma romlottságát Ezen a színpadon kaptak hangot a proletariátus fprraclal- nu törekvései, a mun­kásosztály s a vele szö­vetséges forradalmi pa­rasztság harca felszaba­dulásáért, a burzsoá rend megdöntéséért- * A Moszkvai Művész Színház íorradalm.saga nemcsupán a haladó szellemű, a feudális pol­gári társadalmat élesen bíráló darabok összevá- logatásában merült ki. Ez a színpad gyökeresen megváltoztatta a szín­játszás stílusát, addigi megcsontosodott módsze­reit. »Halálra ítéltük — írja megemlékezéseiben Sztaniszyavszki, a gics- c es. romantikus, szenti­mentális, pathétikus, ér­zelgős ripacskodást s mind játékban, ,m'nd kül­sőségekben az élet való­ságát mutattuk meg. A realista színjátszás, amely a népi demokrá­ciánkban, a szocializmus építésében különösen döntő fontosságú, a Moszkvai Művész Sz'n- ház munkájává} kezdő- d k- Sztaniszjavszkiék ' véglegesen Jeszámo’tak azzal a- hazug, mester­kélt előadó stílussal, amely szervesen beleil­leszkedett az Uralkodó osztály kujturp-ogramjá- ba s annak politikai és gazdasági hadállásait erősítette. A Művész Színháznak volt bátor­sága ahhoz, hogy mit sem törődve a cárizmus kopó'nak lesbenállásáva], őszintén feltárja az élet kérlelhetetlen valóságát, az igazságot. Ehhez arra is szükség volt, bogy leszámoljan-k a sztárrendsre-rcl, s ki­alakítsák a kollektív színjátszást- »Nincsenek kis szerepek, csak kis színészek... A költő, a színész, a festő, a ruha­tervező, a gépkezelő munkás -ugyanazt a célt ' szolgálja: a költői célt« — írja Sztaniszlavszki- * A Moszkvai Művész Színház az októberi for­radalom után a szocia­lista hazában boníako- 'zott ki teljes erővel. A szovjet kormány minden lámogtást megadott en­nek a nagyszerű intéz­ménynek. lódult az új közönség, a politikailag, gazdaságilag, szellemi­leg felszabadult, dolgozó- emberek, akikről Szfa- niszlavszkj ezt írta: »Nem véletlenül, vagy futólag jöttek a színház­ba, hanem szinte remeg­ve léptek be, mint a szentélybe, s valami nagy, sohasem látott dolgot vártak- A prole­tár közönség őszinte szívből akart sírni és ne­vetni. Nem a kü].ső for­mák szövevényességét kereste, hanem a szelle­mi é[et egyszerű és vi­lágos, erős és meleg ki­fejezését; Egyáltalán nem szereti a csípős 1 cs mesterkélt ízeket. Szel­lemi éhsége egyszerű és táplálékot kíván«- * A magyar színpad ha­ladó szellemű munkásai szeretettel gondolnak a Moszkvai Művész Szín­ház dolgozóra, akiktől megtanulhatják, hogyan teljesíthetik a népi de­mokráciától reájuk rótt nemes feladatokat, ho­gyan erősíthetik meg a színjátszás s a dolgozó urA.3ni| ürjnjosodü:! dfu alakíthatnak ki a szfn- P-'di kuRura fellcgvá"a;- ból Művészi Színházat Mindenki Számára. Sárközi Andor. lá]ó Vatta község évente 2—300 sze­kér salakot szállít a mintegy 7 kilo­méterre fekvő emődj állomásról gyalog­járói karbantartásáa. Nekünk itt hely­ben van az anyag, mindeddig mégsem történt intézkedés, hogy a mi közsé­günkben, Ernődön is eltűnjön a sár. Többek nevében egy emődi dolgozó 3 millió 200 ezer forintot fordítottak szeptemberben a borsodi fenrberuházásokra ESZAKMAGYARORSZÁG Dr. Pá-ndy Sándor vármegyei terv- megbízott összeállította a szeptember hónapban eszközölt megyei beruházások -kimutatását. Ebben a hónapban is jelen­tős tervösszegeket fordítottak a, közsé­gek fejlesztésére. A közületi beruházások összege 1 mil­lió 629.000 forintra rúg, 405.000 fo­rintot tesznek ki a szövetkezeti beru­házások, míg a magánberuházás! téte­lek összesen 1,173.000 forinttal szere­pelnek. Ebből 315,000 forintot fordítottak az ál­lamosított iskolák helyreállítására. Mint ismeretes, az összeg javarésze a dolgo­zók önkéntes hozzájárulásából jött létre. Együttesen 3,208.000 forint t fordítot­tak Borsod megyében a szeptemberi beruházásokra. Számos községben új dögkutaknt ké­szítettek, helyreállították a megrongált kisebb hidakat, kijavítottak útszakaszo­kat. 294.000 forintot fordítottak az ózdi községi járda építésére, 27 ezret a köz­ségi út rendbehozatalára. 12.000 forintos összeggel folytatták a borsodnádasdi községi út leépítését. A sa ópüspöki híd építésére 200.000, a szendrőire 26.500 forint jutott. A beruházási léte'ek kö­zött szerepe! az ózdi tüdőbeteg és nemi- gondozó, a királdi. ózdi, hódoscsépányi, ház, a sajónémeti, parasznyai, nyéklád- házai. puttioki, aggteleki, hódocsépányi, szuhakállói, kurittyáni községháza. Több községben, így Parasznyán, Csermelyen orvoslakás, Borsodnádasdon községi óvoda épül. 'Előrehaladt a noszvaji egészségház építése. Jelentős összeget képviselnek a mezőgazdasági jellegű beruházások. Mucsonyban árvízmentesí­tési munkák folynak. Edelényben és Hódoscsépányban fedeztetés! állomást létesítenek. A villamosítási programban most első helyen Telsőnyárád és Sajó- keresztur szerepe]. Több helyütt kiegé­szítik a tűzoltófelszerelést. serény,ifalvai. bükkszentkereszti kultúr- j tet'.e ki. Pra arte érdemérmet kupáit Várnav Zseni Október 31-én lesz 30. évfordu­lója annal;, horn/ falrar/aszof; liijá» közöltek Várnai Zseni .,Katona- fiamhoz“ című v-y*et, amell/ fel­száll otta az októberi forradalom napjaiban a munkások ellen kive­zényelt csapatokat. Imi/// tagadják mer/ az engedelmességet. A kultusz- miniszter n neves kölőnőt híres v^rsc mer/jelenésének 30. évforduló­ján o Pro Arte érdeméremmel tu'i­Katonai felkelés Paraguayiban Buenos Ayr estből jelentik: Az ar­gentin—paraguayi \ha’árról érkező hírek hétfőn arról . számoltak be, hogy Asuncionbon Paraguay fővá­rosában katonai felkelés tört ki. AZ MDP HÍREI Alapszervezeteinkben ezen a héten, csütörtökön, 28-án 6 órakor taggyűlést tartunk. Kossuth: Mihala Gyula, Sa]l,ai: Fiilöp József, Táncsics: Knébel Ferenc, Dózsa: Csacsovszky József, József .: Somos Fe­renc, Esze T-: Ducsai Jolán, Petőfi: Szederkényi Ferenc, Rákóczi: Nemes Júlia, Hejőcsaba: Szűcs Andor, Ujgyőr- közponf: MaRák István, Ujgyőr-bérház; Fekete István, Vasgyár-nyirjes:- Tóth Sándor, Diósgyőr-Ady: Ocskovszky Já­nos, Diósgyőr-Ságvári: Malcsitzky László, Barbai: Radocza János, Tapolca: Faggyas Sándor. A taggyűlésen minden párttag jelen jen meg! • Üzemi titkári értekezlet Széchenyi u. 103. sz. alatt 27-én, szerdán 5 órakor. Malcsitzky László üzemszervező. URÁNIA­FILMSZÍNHÁZ r Októöer 25 27-ig Nagy kacagó műsor! 2 film 1 műsorban! STAN és PAN RENDET CSINÁL TEXASI SERIF Élöadáskezdósek; hétköznap 6 és 8 óra, vasárnap 4-kor is.

Next

/
Thumbnails
Contents