Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 199-227. szám)
1948-09-15 / 211. szám
Ki VÍGEZT ÉK a Eébényi nyissa tömeasvilkosokat. Hsgysn fizettek s^ét Mlskoíccn? Nagynjiskolcoa az adóbevételek az év első 8 hónapjában 10.754-527 forintra rúgtak, ebből a várost 6.875.127 forint illeti- A javadaí- raj hivatalnak a bevétele 574.738 forint volt, A 48.300 közmirakakó- telezeU közül 10.800 személy nem tett eleget. A közmunkaváltság augusztusban befolyt ,, összege 127-311 forint volt. A miskolci törvényszék fogháza- j nak udvarán kedden reggel kivé- 1 gezték Drótos Gyula és Kraics'i Ja- I nos nyilas tömeggvilkosokat a,kik { Miskolcon és Dunántúlon Lébény } községben több polgári személyt | I és katonát legyilkoltak. A miskolci • népbíróság többheti tárgyalás után halálra Ítélte őket. amit a NOT helyben hagyott és szabadfolyást engedett az ítélet végrehajtásának. Először Krajcsj Jánoson, majd utána Drótos Gyulán hajlói' Iák végre a halálos Ítéletet. és piraszlassziifÉ fenénk a íilitazivetaleii élés — szögezte fe Príeszo! József, az MDP szövetkezeti konferenciáján Az MDP borsodmegyei szövetkezeti konferenciáján nagy érdeklődés és figyelem előzte meg Prjeszol József országgyűlési képviselő, a Párt megyei titkárának előadását a szövetkezeti mozgalom boreodme* gyei helyzetéről és feladatairól. A beszámoló rámutatott azokra az eredményekre, amelyeket mind- ezideig sikerült elérni. Értékes bírálatot gyakorolt a végzett tevékenységről és kiűzte azokat a célokat, amelyeket Borsodban el kell érni a meglévő hibák kiküszöbölés« érdekében. így dolgoznak a Mindenekelőtt képet vázolt a kiindulási helyzetről, azokról az alapokról, amelyekre elősző1' építenünk lelett. A megyében 125 Hangya-. 36 hitel- és 3 tejszövetkezet volt, valamennyien a falu kapitalista, elemeinek a kezén. Kizsákmányoló tevékenység-ükkel alaposan lejáratták a szövetkezeti gondolatot ée ennek tulajdonítható, hogy a dolgozó parasztság egyrésze még in* is előítélettel, bizalmatlansággal van a szövetkezetek felé. Hitelszövetkezeteinkről — Érthető idegenkedésük ezektől a szövetkezetektől, ha megnézzük, hogy dolgoztak például a borsodi hitelszövetkezetek a múltban — mondotta. — Csak a kulák ■> ..... -azdáhnak seqítettek, n dolgozó paraszt csak drága és rövidlejáratú kölcsönöket t&pott. eladósodott földjét, házát elárverezték. A háború után mindenféle üzleteléssel foglalkoztak, csak éppen feladatukat, a dolgozó parasztság hitelellátását nem végezték el. De vannak már szerencsére jól működő hitelszövetkezeteink is, ott ahol a demokratizálást végre tudtuk hajtani és biztosítottuk a dolgozóknak a vezetést. Ilyenek például a diósgyőri, vasgváii. az ózdi, a putnoki, mezőkövesdi és ti- bolddaróci szövetkezetek. Legközelebbi feladatunk valamennyi hitel- szövetkezet átadása a dolgozó parasztság kezére. A borsodi földművesszövetkezetek A megyében 103 földmüvesszö vetkezet működik. Kiválnak muu tájukkal a keresztespüspöki. a tf- szabábolnaj. a putnoki. az ároktői, * domaházaí. a borsodszemerei- a tiszatarjáni, az abod királykuci és a sajószentpéferi szövetkezetek- Ezek nem korlátozták működésüket csak a fogyasztási ámzaira, dolgoztak az értékesítés és , tér melés vonalán is. Tagságuk bekapcsolódott a közös munkába és egymást segítve hatalmas eredményeket, értek eh Így például a keresztespüspökiek sze pen rendben tartják vagyonukat. 3000 forintos díjat nyertek munkájukért. ezen 3l pénzen vetegépt-t vásároltak tagjaik támogatásait. Tiszabábolnán darálómalmot építettek, apaállathtáUót létesítettek, fajállatokat vet'ek. belter jessn gazdálkodhak és ennek köszönhetik, hogy megháromszorozták állatállományukat. A putnoki szövetkezet szerződéses jó szövetkezetek termeléssel segítette tagjait, közel fél millió forint értékű gyapjút vásárolt, hatalmas gabonaraktárával bekapcsolódott a gabonagviij- tésbe és mezőgazdasági gépállomást állított fel. v Hibák és veszélyek a borsodi szövetkezetek körűi Álcádnak persze rosszul működő szövetkezetek is. Felsőábrányban bekapcsolták Szeizler volt termény kereskedőt a munkába és magánkereskedőnek adták bérbe a szövetkezetét feles haszonra. Ónodon ugyanígy feles haszonra dolgoztak a textilüzletben. Felsőtelekesen as üzletvezető eltulajdonította a szövetkezei áruit, vevőkörét magának biztosította. A nyékládházai szövetkezetét Stumpfhauser volt kereskedő tette tönkre, aki saját zsebére gazdálkoA népügyészség most adta ki a vádiratot dr. Varannai Aurél újságírónak a Reuter Iroda budapesti tudósítójának bűnügyében. Varan- nait folytatólagosan elkövetett rágalmazással és izgatással vádolják. A vádirat megdöbbentő részleteket leplez le abból az aknamunkából- amelyet a magvar köztársaság és a magyar nép ellen folytatott. Varannaí részben karrierje érdekében részben vedén kizárólag ’pénzszerzés céljából tahdta ki rágalmait, hazuadígaii, . nmei veket a félhivatalos londoni hű-közvetítő iroda íitiái: az egész világsajtóban terjesztést, Varannai nemcsak koholt, hírekkel, hanem megtévesztő -módon összeállított képanyaggal is ellátta megl izéit. A Donátb-féle öeszeoskhvést- úgv tttnietb? fel hogv árlaGan re ke állító: Lk birnk »óé. j.Kénes ]°r>clpz'':l*n FwHiU-slréiV' ámen közreadott <Cikksorozata- » dott. Sajópetriben volt uradalmi ispán és egykori csendőr adott a szövetkezet élén. akik a maguk hasznát nézték. Ernődön szintén rossz volt a régi vezetőség, leváltásuk után megjavult a munka. — Megállapítottuk, hogy ott. ahol szűk csoportok vagy rétegek kiszorították a dolgozó parasztságot. hiányzott n szövetkezeti demokrácia, ott nem mentek jól a dolgok, — szögezte le Prieszol József. Be kell vonni a paraszeasszonyokat Igen súlyos hiba az is,, hogy a nőket sem vonták bele H munkába. Pedig ahol részt vettek, jól ment a szövetkezet. Okvetlenül szükséges, hogy be. vonjuk a nőket n vesekésbe, mert van szivük, eszük, becsületük, türelmük és kitartásuk a szívós és alapos munkára.. Nagy szerep vár rájuk’, elsősorban a népművészet Aa a háziipar fejlesztésénél és értékesítésénél. Eddig kapitalisták zsákmánvolták ki népművészeinket. akik kénytelenek voltak j elkótyavetyélni verejtékes munkájukat. — Mezőkövesd és Tárd asszonyai ban qyalázta a magyar demokráciát. Rágalmaival odáig ment, hogy a felszabadító szovjet katonák becsületét is kikezdte. Dr. Varannai Aurél a legközelebbi napokban áll a. népbíróság elé. kíséritek iiíl&tf&Ü A Szovjetunióban mint ismeretes a. széntélepeket a föld alatt e'gázcső ják és az így uvert gázokat használják fel fűtésre, és energia-, szolgáltatásra. Ezen á téren most jelentős lépések történtek Magyarországon is. Bizottság alakult, amely feido’yozza az ide vágó külföldi irodalmat és tanulmányozza, hogyan !?!y t az új módszert magyar viszonyokra alkalmaztok A tervek szerint a kísérleteket 1949 tavaszán meg is kezdik. , SziT-nsigygytiiés vasárnap ó*doa^ Nagy esemény színhelye lesz szombaton délután Diósgyőr, ahol mintegy 3 ezer ifjúmunkás előtt ismerteti Dénes István a SzíT országos főtitkára az ifjúsági világszövetség varsói konferenciájának határozatát. Az ünnepség a Szabadság téren vagy. „ mozihelyiségben zajlik le- délután hat órakor. A gyülekezés délután 4 órakor a Búza. téren, ahonnan együttesen vonul a SzIT ifjúsága as ünnepség színhelyén?. Vasárnap délelőtt 11 órakor Ozdon ifjúmunkás nagy gyük és ahol a felszólaló szintén Dénes István lesz. NépMröság élőit Varannai Aorél a magyar demokráciát rágalmazó Reuter- tudósító 1 e g ol cs ó I ban Linoleum Széchenyi utca. 6 már nem engedik kizsákmányolni magukat, szövetkezetbe tömői ülnek érdekeik védelmére. — közölte Prjeszol József taps és éljenzés között. Ezután azokról a. hibákról szó lőtt, amelyeket a .pártszervezetek és a MOtózK vonalén történtek. Nem segítették eléggé a föbJmüves- szövétkezeteket. de elhat»roztál;, hogy a jövőben munkájukon minden vonatkozásban javítani fognak. A szövetkezeti munka irányításával Szei'ankó Rezsőt bízták me‘-% aki máris nagry hozzáértéssel és Jel kegedéssei dolgozik, személy« biztosíték arra, hogy megfelelő tárpoga tássai megoldja feladatát. Jövőre, a következő szövetkezeti konferenciánkon bizonyos, hogy a mainál sokkal jobb helyzetről számolhatunk be. • Parasztvezetőket a szövetkezetek élére — Azt akarjuk, hogy Szövetkezeteink élén becsületes, osztályba dolgozó parasztok legyenek és nem utolsó sorban paraszt asszonyok. — jelentette ki lelkes helyeslés közben. Szólt végül 3i földbérlő szövet* kezetek ügyéről is. A megye terű létén sajnos aránylag kevés — 5*— 6 ezer hold — bérlet vehető igénybe. Szűkös lehetőségeinket annál alaposabban ki fogjuk használni, mert a földhaszonbérleti rendelet a jobb élet lehetőségeit nyitja meg a mezőgazdasági munkások fámára. Éljenzés és taps dübörgő« fel Prieszol József beszéde után, ma.id megkezdődött a színvonalas vita. melyről következő számunkban adunk tudósítást. Hová Isit a megszelt reskeiés pslitlmeK VBPSHQ? Az országot elhagyó ég külföldre távozó clisszidensek vagyontárgyainak felkutatása és elkobzása rendszeresen folyik. A nyomozás azonban gyakran rendkívül nehéz és körülményes munkával jár. így például Stühmemő Oberschail Ilma vagyontárgyai' egyszerűen eltűntek. Ugyanígy Sulyok Dezső elrejtett ingóságai is. Acsay László a megszökött pfeifferista képviselő. panamista építész belvárosi irodájában egy lezárt páncélszekrényt találtak, amelynek a kulcsa hiányzik. Lefoglalták és gondoskodnak a felnyitásáról. Műsoros eSüsip az MNQSz-kn Az MNDSz szerdán, 15-én tí órai kezdettel nőnapot tart Kazinczy u. 14. sz. helyiségében, Elnököl Dr. Molontay Jánosné, a MNDSz diszelnöke. Szemere Bertalanról tart előadást Gáspár Gyula pedagógus. Ady verseket szaval Szőke Csaba, Chopint zongorázik Sziics Ilonka Kérjük a tagok pontos megjelenését. Miskolci Izr. Anyahitközség HIRDETMÉNY A templómülések bérbeadásét megkezdtük. Régi bérlők és tulajdonosok előjegyzési jogaikat szeptember eszközölhetik. Felhívjuk hiitestvéreink figyelmét arra, hogy szeptember 2i-tol kezdve az elővételi jog megszűnik és az üléseket az újonnan jelentkezőknek Ingjuk bérbeadók Előjegyzés és jegy-k'adás hivatalos órák alatt a hitközségi irpclaban. Elnökség I ÉSZAKMAG YARORSZAü 5