Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 199-227. szám)

1948-09-15 / 211. szám

MégalÉií az 9MH Nyilvántartja a munkaerőt, elhelyezi a munkanélkülieket I Enyhítene az Igazságügyi minisztérium I a rSglitnbírásittfdásl rendeietel Néhány hét múlva megkezdi működését az Országos Munkaerő- ; •gazdálkodási Hivatal, amely gaz- j dasági életünk egyik! legfontosabb szerve lesz- Ennek az új szervnek feladata elsősorban pontosan nyil­ván tartani a munkanélkülieket, mert nincsen helyes képünk a munkanélküliek számáról. A mim­ic anélküli jelenleg gyakran több szakszervezetbe rs jelentkezik, vi­szont nem jeleijA-i be. ha elhelyez­kedett s így továbbra is mint mun­kanélküli van nyilvántartva. A há­roméves terv további szakaszában, valamint az ötéves terv előkészüle­teiben rendkívül fontos hogy is­merjék a munkanélküliek számát, hogv azokat megfelelő munkahely­re lehessen irányítani. Megjelent az igazságügyminiisztérÍL’n végrehajtási utasítása a rógtonitelő bí­ráskodást .enyhítő rendeleiröl. tekintette! arra, hogy az 1945-ben kiadott rögtön- itéiöbíráskodási rendelkezés óta a köz­rend nagy mértékben helyreállott, lehet­ségessé vált, hogy több bűncselekményt kivonjanak a statáriális eljárás alól Ezentúl a betöréses lopás, vasúti lo­pás és gazdasági bűncselekmények el­követői nem kerülnek rögtönítélő bí­róság elé. A gazdasági bűntettesek felett munkás- bíróság ítélkezhetik, amely halálos íté­letet is hozhat, ezért nem kell a bűnösö­ket rögiönítelő bíróság elé állítani. To­vábbra is statáriális bíróság elé kerülnek- azonban azok, akiket gyilkossággal, rab­( lássál, robbantással, lőfegyverrel elköve­tett bűncselekménnyel, vagy robbano- E anyag rejtegetésével vádolnák. Félúrú jegy o budapesti Honvéd üaaepebre A MÁV féláru utazást biztosít akik szeptember 17-én 0 óra és mindazoknak a vidéki utasoknak, szeptember 19-én 12 óra között valamely vidéki vasútállomásról utaznak a fővárosba. A féláru jegy- ügy eszközölhető, hogy a felutazás- fiái egész jegyet váltanak és ugyanazzal a je^-el utazhatnak vissza a. kiindulási állomásra- ha Budapest valamelyik pályaudva­rát szeptember 20-án. 24 óráig hagyják el. A jegyeket visszauta­zásra szeptember 19-én 12 óra és 23 óra között érvényesíthetik a Margit-szigetj Honvéd Ünnepek te riiletém felállított irodában. Hadítogo' y névsor Debrecenbe érkezett felsőmagyar­országi hadifoglyok névsora: Deák Ferenc Erdöbénve, Nagv János Sajószg»-,péter. H. Nagy Ist­ván Miskolc, t-ál Lajos Saiókaza, Celetoczki Lajos Felsödobsza. Hor­váth János Sárospatak, Jeles István Ózd, Tóth József Barcika, Tóth Mik.1 és YatU. Máramarosszigelre érkezett hadtíeglyok névfore Dr. Király Levente 1919. Bodo>‘ László 1915, Gáspár István 1912, l.oskovasti Dezső 1924. Orosz Béla 1922. Török holtán 1913. Szarka Gyula 1920. Havasi György 1919, Bereeska János 1919, Fees Lajos 1921, Pásztor Zoltán 1912 és Ko­vács Lajos 1922. Két Kii&otä dcmíkrácíaű&ass • bbitöst ítéltek el • A debreceni népbíróság dr- Bäcker kiiUintanácsa kedden két bűnügy­ben fiozott ítéletet. Jd. és ifj, Le- hoczkj József miskolci —ári mun­kások 1947 augusztusában megtá­madtak egy utcai rendőrt, miköz­ben id. Lehoczki izgató kijelentése­ket tett a rendőrség ellen. Jd. J,e- hóczki Józsefet 6 havi börtönre, valamint vagyona. 1/10-ed részének elkobzására, ifj. Lchoczkj Józsefet 3 hónapi fogházra ítélte a bíróság. Katko Anna sátoraiiaiühclyi do­hánygyári munkás 1943 februárjá­ban azt a, rémhírt terjesztette, hogy a. férfiakat és nőket 16—10 évig kiviszik Görögországba. A bíróság 6 hónap; fogházra ítélte. — Borsod megye augusztusi népmoz­galmi adatai szerint augusztusban 126 há­zasságot kötöttek, a halálesetek száma 244, születéseké 550. Augusztusban 376 fertőző megbetegedés történt. CORSO fHiriSiiiihíz műsora Szeptember 14, 15, 16 Negyedik periszkóp Figyel Kémlel Félrevezet Izgalmas tengeri küzdelem Előadások kezdete : Hétköznap -6 és 8, vasaruap és ünnepnap 4 órakor is Jegyelővétel hétköznap fél 5-től, vasár- nap és ünnepnap 10—12-ig és 3-tól 4 * ÉSZAKMAGYARORSZÁG Uj rendszer az iskolai osztályozásban Kz idei tanévben az általáns és középiskolákban már új rend zer szerint ‘osztályozzák a diákok elő­menetelét. A kultuszminiszter ren­deleté megszünteti az eddig szo­kásban volt négyszámjegvü « zp lyozási rendszert és helyébe a. pon­tozási rendszert vezeti be. Ezentúl a letjjobb osztályzat 7-es leszv Ezt az osztályzatot az a. diák kapja. aki átlngonfeiuli kivaló eredményt ér el i - „ka** bizonyos tantárgyból. A jelenlegi 1-es osztályzatnak a 60s fog meg­felelni. A legrosszabb 1-es osztály­zat lesz. Az új rendszernél nem az egyes tantárgyakban elért ered­mény lesz a döntő, hanem • összesítik az összes tantárgyak­ban elért eredményt és ebből megállapítják a, tanuló általános előmenetelét. Felsőbb osztályba lép az a tanu­ló, akinek a döntő tárgyak között legfeljebb epéből van gyenge osz­tályzata. Javító vizsgálatot- tehet, akinek a döntő tárgyakból legfel­jebb három gvenge osztályzata van. Osztályismétléssel sújtható az a tanuló, akinek a döntő tárgyak­ból háromnál több gyenge, illetve egynél több elégtelen osztáyzata van. Beszélnek a rozoga bérházak lakói Szívesen fizetik a lakbérpóílékot, csak egészséges, jó legyen a lakás Egyik miskolci utcában egymás melleit' áll a pár év előtt épült mo­dern kétemeletes bérház és egy régi, egyemeletes rozoga bérliáz. Beszél getüuk az uj bérház egyik emeíeU kétszobás, komfortos lakásának bér­lőjével. aki 135 forint havi bért fizet. / Drágálja a lakását, mert a lak­bérhez mérten kicsi a fizetés?. —' Igaz, a lakásban nincs semmi hiba. megvan minden kényelme, a köz­üzemi berendezések kifogástalan állapotban vannak. A falaié tisz­ták. a lakás féregmentes, az abla­kok. ajtók tökéletesen, zárnak. A beszélgetésbe bcleelcgyedik a szomszédos rozoga, bérház lakója. — Hát én mindezt nein mondha­tom el. lgbz, a lakbérem kisebb, m>nt a szomszédé, csak 80 forintot fizetek. De sem fürdőszoba nincs benne, sem „ villany nem volt be­vezetve. Magamnak kellett a -vil­lanyt bevezetnem. A falakról hul­lott n vakolat. magamnak keltett frissen vakoltai nőm, festetnem, mielőtt be költ öz tem. — Ami azt illeti, a maguk házán kívülről is meglátszik, hogy nem dókat áldozott rá a tulajdonos. — Hát ari'a bizony a legöregebb emberek sem emlékeznek, hogy a házigazda valamit s javított volna rajta. Talán száz év óta. amióta a ház megépült, csak a, bért szedtek be a lakóktól de azzal nem törő­dött egyik tulajdonos sem, hogy végre egy kis tatarozás is ráférne. Mindössze js annyi történt, hogv a háború után, amikor a bombától beszakított tető helyreállítására kölcsönt adtak, a tulajdonos azt nagy huzavona után helyreállí­totta-.' De a, rozoga, lépcsőkorlátct, a használhatatlan vízvezetéki be­rendezést ő bizonv nem állítja helyre. Azt mondja, miből? Abból a kis házhérböl am’rp ráfizet?... A szemközti ócska bérházból is odatéved két lakó. E"- asszony, meg prry ember. — Maga panaszkodik.-szomszéd? Hát. mi vöt s^Miunk, amikor a fürprj maid, elhordja a házat. — Nézze men azokat „ sötét nedves, egészségtelen odúkat, amikért a drogé hért fizetjük. — Nem, azt nem lehet mondani, hogy drága a bér — mondja az ember —. régen sokkal többet fi­zettünk s fizetnék én ma is két­szer annyit is. csak rendes, egész­séges lakásban lakhatnék. Ha ki- tatacpznák. rendbehoznák a vízve­zetéket, vizmentesítenék a pincét- Bezzeg a szomszéd urnák nincs gondja ezekre — fordul a modem ház lakójához. Az egyik újonnan érkező meg­nyugtatja a vitázó lakókat: — A kormány, mint annyj nehéz kérdést megoldott, meg fogja ol­dani ezt is. A lakbérpótlék, amit a MÉMOSz és a. budapesti házmegbi* zottak testületé javaslatának elfo­gadásával bevezet'/k. éppen ezt a célt szolgálja. Ez a pénz nem a há­ziurak. hanem az állam kezébe- fo­lyik be és az állam maga fogja helyreállí­tani a háziuraktól elhanyagolt bérházakat és azok közüzemi be­rendezéseit — Ez a helyes — mondják szinte egyszerre a rozoga bérházak la­kói. — Inkább pár forinttal többet fizessünk, de legyen egyszer egész­séges lakásunk. — Hogy én még többet fizessek, mikor ezt is alig bírom! — ellenke­zik a modern új ház lakója. — Tulja mit uram — szól a fé­regtan va lakója —. cseréljünk la­kást és én szívesen fizetem inog azt a drágább bért és a pótlékot ha Mvan lakú°han lakhatom, mint ön. önnek pedig maid jóval r-Leso- nvabb lesi a lakbére. — Azt már nem. — Na ne1 vei Hát maga csak. no panaszkodjék. Magának megéri azt n kis többletbért az, horjy jó lakása van. — — Bizony 'megéri, mert az egész­ség n legdrágább dolog n világon. J ____________ (h.\ Tűz voll a Suzdéren Tűz ütött ki keddre virradó haj­nalban a Búzatér 19. sz. ház istálló iábiu. A tűzoltóság a füzet idejé­ben eloltotta, úgyhogy csak uz is­tálló teteje égett le. A rendőrség a nyomozást megindította, hogv a gondatlanságért kit terhel a felelős­ség. Feladataink A népi demokrácia sikerei kétségkívül nagyok. Csak akkor tudjuk igazán érte-, keim, ha helyzetünket összehasonlítjuk a küilöidi tőkés országok helyzetével. Nem kell nagyobb tanulmányokat vé- gezn., cleg na a nyugati anainok icálbai atakuiasai vetjük össze a magyar dol­gozók életszínvonalának íejlodesevel. A gazdag Amerikában a munkásság élet­színvonala ltí.5 százalékkal eselt. Ang­lia, mint ismeretes, a háború befejezese óta válságokkal ktizd, adagos kalória- fogyasztasa m.ntegy négyötöde a ha- borueiöltinek. Eraric.aorszagban a mun­kásság reálbére az 1938. evinek 49 szá­zaléka. Ezzé] szemben nálunk állandóan javul a gazdasági helyzet, anaiidoan emelkedik a dolgozók eietszinvonala es jobban élűnk, ,nnnt 1938-btan. Megsem akad senki, aki azt állítaná, hogy a mai életszínvonallal neérhetjük. Nem érhet­jük be mert még nagyon szerényen, sőt szegényen élünk. Nem telik úgy minden­re, mint ahogy kellene. Nagy feladato­kat kell megoldanunk, hogy elér­hessük a legmagasabb életn,vót. bio kell teremteni azokat az összegeket, amivel ezt vegre lehet hajtan:, biztosí­tani kell a költségvetés egyensúlyát, takarékoskodni kell. A növekVo beruhá­zások nemcsak növekedő bevételeket, szigorú takarékosságot,' hanem növekvő termelést is kívánna*. Több termelésre van szükségünk az olcsóbb termeléshez. Hároméves tervünk hátralevő részében központi kérdéssé válik az^ önköltség csöaKcntése. Ezen a teriile.en eddig sdk- kal kevesebbel értünk ei., mint amennyit kellett volna. Pedig termelési költsé­geink csökkentése nemcsak árubvs.egunk tokozása' és beruházásaink szempontjából fontos, haneni külkereskedeimümc egyen­súlyának biztosítása érdekében is. beho­zatalunk 59 millió forinttal több volt, mint kivitelünk. A kereskedelemben el­ért eredményeink elmaradnak a gazdasá­gi téren élért egyéb eredményeink mö­gött. Nagyok az elöltünk álló feladatok. A szocializmus építéséről van szó, ahol az osztályharc a dolgozók és kizsákmá­nyolok között kiéiesedik. De kimenetele nem kétséges. A magyar nép, élén a Magyar Dolgozók Pártjával gyó'zni fog. Szívós, nehéz küzdelem áll előttünk, s I arra fel kell készülnünk. 1 Agyvérzést kapott verekedés közben Vasárnap Bukta községben De­meter János 42 é':es földmives ősz- szeszólalkozott bátyjával, ami vere­kedéssé fajult és eközben vftsvillá- val ütötték egymást, A verekedés után Demeter János lakására ment, ahol fejét fájlalta. Később eszméle­tét vesztette és 13-án meghalt. Az orvos a halál okát agyvérzésben ál­lapította meg. Az ügyészség kedden tartja meg a boncolást, hogy a ha­lál a verekedés folytán állt-e he. * HENRY CIRKUSZ... Jegyrendelés te­lefonon: 12—21. URÁNIA, FILMSZÍNHÁZ | Szeptember 13-15-ig iáreiit nemzedék Ragyogó szerep osztású f rancia film Elöadáskezdések; hétköznap 6 és 8 óra, vasárnap 4-kor is.

Next

/
Thumbnails
Contents