Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 199-227. szám)

1948-09-13 / 209. szám

Ssalbac! kenyér és lasst GSiskoieon és "A közellátási "kormánybiztos sáahoz és n közellátási szervekhez megérkezett a rendelet, amely kimondja, hogy a törvényhatósági joau városokban „ szabadkenyér forghnát bevezetik. Borsonmegyé- ben Miskolcon kívül Ozdon is fognak szabadkenyeret forgalomba hozni. A közellátási szervek n meg­felelő intézkedéseket már megtették, úgy hogy három napon belül már lesz szabad kenyér. Engedő, lyezték ügyesekkor a szaöadliszt forqalombahozatalát js. Az Országos Közellátási Hivatal által kiutalt havi mennyiség Í200 mázsa fehérliezt. és 320 má­zsa kenyér. Elkészült a Ganz lurtaírciss úszódaruia ' Szombaton bocsátják' Tízre a Ganz hajógyárban a most elkészült új uszódarut, amelyet a legmoder­nebb tervek szerint készítettek. Két propellerje van. hogy minden irányban tudjon mozogni. Yízki- szorítósa 690 tonna. 15 főnyi ke­zelőszemélyzet részére lakóhelyet is építettek rajta. Az uszódarú heggesztő munkálatait a legelső uszódarú munkálataihoz viszonyíts Va 8 ezer órával előbb végezték el. Közelebb jutott az egyesüléshez a két lengyel munkáspárt A lengyel sajtó kimerítően foglalkozik a Lengyel Munkáspárt Központi Bizottságának legutóbbi ülésével. A Glosz Ludu megállapí­tása szerint a teljes ülés a Lengyel Szocialista Pártban is tisztítófo­lyamatot indít meg. A Párt már eddig is jelentős munkát végzett a múlt hjbáinak,helyrehozásában. A munkásmozgalom számára idegen ideológiai befolyások kiküszöbölése tovább folyik. A Lengyel Szocia­lista Pártnak Bierut személye iránt érzett bizalmáról a Lengyel Szó. daUsta Párt Központi Végrehajtóbizottságának legutóbbi határozata tett bizonyságot. A teljes ülés határozata további lépés a két mun­káspárt ideológiai munkájának kimélyítéséhez és értékes hozzájárulás a munkásosztály egyesült pártjának kiépítéséhez. KéSTÜ! snér n JtépkcnzBrvl A Konzervipari Igazgatóság úgy’ nevezett nepkonzervgy ártásámak;, tervével foglalkozik. Már nagybani folynak a konzervé'clek összeáffi“* fásának kísérletei. A tervek szerinti a legváltozatosabb étel összeállítá­sokból 1 kilós népkonzerveketi gyártanának, amelyek 3—4 tagú! családnak- komplett vacsorát nyuj- tanának. i Vagyok » APRÓ LÁSZLÓ női szabó Miskolc, Széchenyi-u. 91. Wallsceék rendezték uz ÜSS legnagyobb politikai gyűlését »íruman Koosevelt bokájáig sem ér el« jelentette ki Wallace Newyorkban pénteken este elmondott hatalmas be« szédében. Wallace népszerűségére jellemző, hogy a gyűlésre 65 ezer jegyet adtak e] 78 ezer dollár értékben. A gyűlés rendezői kijelentették, ez volt á legnagyobb méretű politikai tőmeggyü- lés az USA eddigi .történetében. A miskolci közigazgatás legyen valóban népi! — mondotta Fekete Mihály főispán a miskolci beiktató díszközgyűlésen Szombaton délután díszközgyű­lés keretében iktatták be Fekete 'Mihályt. Borsod GÖmörmegye főis­pánját Miskolc thj. város fc'ispáni székébe. A díszközgyűlésen dr. Gáíffy Imre polgármester köszön­tötte Fekete Mihályt, mint a dol­gozók képviselőjét a főispáni szék­ben. Fzutár Fekete Mihály főispán megköszönve a polgármester üd- v özlését. megtartotta székfoglaló beszédét.1 Fekete Mihály beszéde Üdvözölte Nagymiskoic dolga: zóit s megköszönte a kormánynak és tártjának belé helyezett bizal­mit F. bizalomnak s a dolgozók érdekeinek megfelelően fogom irá­nyítani városunk politikai é« gaz­dasági életét — mondotta. Kém könnyű feladat lesz. de vállalja azt — hangoztatta. Ebben a városban élte élete legnagyobb részét összeforrva a munkásosztály felszabadító küzdelmével. Már 21 éves korában e városháza sötét pincémben zárták le Horthy rendőr kepéi, mint abogv az egész ma. gvar népet sötétségben politikai elnyomás alatt tartották. Hogy a főispánt székbe került, abban a magyar munkásosztály győzelmét kitis. . . — Ez a történelmi ténv meg­szabja egész munkám menetét: a dolgozó osztályokra akarok támaszkodni működésemben- mert ebben n városban egyre job1 an a munkásosztály jelenti a demokrácia vezető ereje' I különösen azóta, hogy Nagymis- kolf Megalakult, s ma már a kor­mány tervei között is úgy sze­repe! mmt az ország má^dik merkásvárosa, ipari központ. gozókat kell kinevelnünk, mert a demokrácia fejlődése nyomán egy­re újabb feladatok hárulnak ránk. Munkánk közben gondoljunk a diósgyőri vasgyár, a vasút és a több; nagymiskolci üzemek dolgo­zóira, forduljunk arccal a nagyüze­mek. a gyárkémények felé, ame­lyekben az a munka folyik, amely­től a város jövője függ. .. — Biztos vagyok benne, hogy ha összeadjuk és fokozzuk erőnket, a hároméves terv eddigi sikerei mellé még további eredményeket fogunk létrehozni és városunkat a Függetlenségi Front szellemében fel fogjuk virágoztatni a dolgozók javára. — fejezte be nagy tapssal fogadott székfoglalóját a főispán. A munkásság jár a haladás óién Ezután Mihala Gyula a törvény den munkájában elsősorban a fizi kai és szellemi dolgozókra akar támaszkodni, de ugyanúgy számit a haladó polgárság támogatásá­ra ís. Hogy Nagym’Skdcon a közigaz­gatás valóban népj legyen, ahhoz dinamikusabb munka kell — mondotta. Ujtjpusú szellemű dol­liatósági bizottság és a Nemzeti Bizottság, a pártok nevében kö­szöntötte meleg szeretettel Fekete Mihályt. Hangoztatta, hogy ebben a városban 3 munkásosztályé, a munkásosztály fiaié a vezető sze­rep. A munkásság jár a haladás élén, s minden demokratikus haladó po\gárnak n munkásosztály mél. leli van a helye, így fogjuk ezt a vpiros naggyá és hatalmassá építeni. Fekete Mihály — mondotta — ismeri e város minden problémáját s ezek megoldásában ugyanolyan erőt fog kifejteni, mint ahogy me­gyei feladatai között szolgálta a dolgozó nép felemelkedését — mondotta Mihala Gyula. Hozzájárul! a városi közgyűlés a Kossuih-száSfó házikeze’ésbe vételéhez es az autóbuszjáratok kiterjesztéséhez A miskolci közigazgatás legyen valóban népi! Meg kell csinálni a ió városren­dezést és a helyes gazdasági szó- j ciális és közgazdasági politikát, a 1 Sfi bizot-tsá telekspekulációt lp kell törni Meg OcskovSjity kell változtatnunk — folytatta Fekete Mihály — a város szociális képét is. mert a város pereidén még siralmas állapotok uralkod­nak. Kifejtette a főispán, hogy" min­A beiktató díszközgyűlés után rendes közgyűlést tartott a tör­vényhatósági bizottság. Napirend előtt dr. Hámmer Fidél főjegyző előterjesztést tett. hogy a közgyűlés küldjön üdvözlő táv­iratot Szakosíts. Árpád köztársa­sági elnöknek és Kádár János belügyminiszternek, Sor* került ezután a törvényhatósá- 1 kiegészítésére, majd János felszólalása után a közgyűlés megkezdte a pol­gármesteri jelentéi» vitáját Fülöp József az MDP nevében alapos vizsgálat alá vette a jelen­ion rámutatott a hiányosságokra, mindampllett hangsúlyozta, hogy a jelentés biztató képet nyújt a város életéről. Köszönetét mon­dat a város vezetőségének és a jelentést általánosságban a MDP. nevében elfogadta. Utána Szederkényi Ferenc szo­ciális vonatkozású ügyeket tett szóvá és javaslatot nyújtott be a kolduskérdés felszámolására. Szűcs Andor a kulturális résznél a mun­kás sportegylet támogatását kerté, a közkönyvtár megnyitását sür­gette. Miskolc iskolaügyeii'őt Oberlän­tést és megtette rá észrevételeit, j de Sándor beszélt Örömmel mit- Egészségügyi és kulturális vona- ' tatott rá. hogy a reakció agitációja nem sikerült több tanulót írattak be a2 isko­lákba. mint valaha, azonban ke* vés a tanterem. Urbancsok Mihály az üzemek fej- lesiyésének szükségéről beszélt- Hiányolta, hogy az élelmezési üzemtervéről nem kaptak tájékoz­tatást. A nők érdekeit Ducsai Jolán kép­viselte, aki rámutatott arra. hogy a kis és középüzemekben egyre kevesebb nőt foglalkoztatnak, kérte lépjen érintkezésbe a város ve- z% őségé a Tervhivatallal egy könnyűipari üzem felállítása ér­dekében. A polgármester válasza után a közgyűlés elfogadta a jelentést. A Kossuth szálló bérletével, il­letve házi kezelésbevételével kapcso latos kísgyűlési javaslatokat Öcs* kovszkj János felszólalása után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ugyancsak elfogadta Eriébe1 Fe­renc felszólalása után a város terü­letén október elsején megindítandó autóbusz járatokkal kapcsolatos ja­vaslatot. Több kisebb-nagyobb jelentősé­gű tárgysorozati pont letárgyalása után a közgyűlés véget ért. CsehszlowöksáfcBa szigorét! rcsgMeftk ez ízpts pspket Mint ismeretes, a csehszlovák kormány a napokbaji jóváhagyta a7 népi demokratikus Kiwársaság vé­delméről szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat értelmében 1—10 évig terjedhető f egyház. ountetéssel sújtják azokat a pa­pokat akik lelkészt hivatásuk, kai riss-, aélve a népi demokrá­cia ellen befolyásolják a közhan­gulatot. KassutiFűksíléniista jelöllek figvetófli i A Diósgyőrben, Ujdíósgyőrber, és Perecesen lakó akádémjsia je­löltek vasárnap délután 2 órakor a vasgyári szabadságkertben gyüle­kezzenek. A Miskolc, liejőcsaba éf Martintelep területén lakó akadél mista jelöltek fél háromkor a Sza­badság-tér 3. sz. alatt gyülekeznek.. Minden Akadémista jelölt saját éri dekében jelenjen meg! ÉSZAKMAGYAROR3ZÁG 3 IS Ernyő — kesztyű — sál **•” / I

Next

/
Thumbnails
Contents