Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 199-227. szám)

1948-09-06 / 203. szám

TESTEDZÉS Tovább fejlesztjük a demokratikus magyar sportol A szövetkezetekkel együtt a falu sportéletét Is felépítjük — jelentette be Hegyi Gyula államtitkár sportcsarnoki beszédében Hegyi Gyula nagy beszédben szá molt be a londoni olimpiáról és mu­tatta meg a magyar sport aj útját. A magyar népi demokrácia sport ja a londoni olimpián világra szóló diadalt aratott. Az út, amely spor­tunk fejlődésének ehhez az áiloma sához vezetett, nem volt könnyű- hi­szen a fasiszta Horthy rendszer nem csak szétrombolt országot, hanem szétrombolt sportéletet ig hagyott. A Magyar Kommunista Párt volt az. amely már a felszabaduláskor kezébe vette a magyar sport ujjá- teremtésének kérdését. A londoni olimpián legfontosabb célkitűzésűnk az volt, hogy bebizo­nyítsuk társadalmi rendszerünk fejlettségét. Hölgyek örömére! Megérkeztek a szörmebundák és téli kabátok szebbnél-szebb modellekben STERN S ÁNDOR Széchenyi-u. 68. Hitelforrás tagja Londonban az Egyesült Államok és Svédország kivételével minden ország mögöttünk végzett és maga a rendező Anglia mindösz- sze három első díjat szerzett. Természetesen jól tudom, hogy hatalmas feladatok elvégzése vár még reánk. A legfontosabbnak azt tartom, hogy tovább vigyük népi tó- I megsportunk mozgalmát és a dol­gozóknak mind szélesebb tömegei számára teremtsük meg a sportolás lehetőségét. ■<z utánpótlás hatalmas kádereit a falun találhatják és tudni kell azt is, hogy a falu sportjának fel. virágoztatása a szövetkezetek kérdésével együtt oldódik meg. Minden erőnkkel törekedni keli a sportoktatási rendszerünk- kiépíté­sére. Tovább kell vinni külföldi sportkapcsolatainkat. Népi demo­kráciánk sportjából száműzni kell az üzleti szellemet és a sztárkultuszt. Minden igyekezetünkkel azon le­szünk. hogy a sporttelepeken és a nézőtéren a demokrácia spoiterköl- ose uralkodjék. Kijelentette az államtitkár, hogy tovább folytatjuk a sportegyesü. letek sportfelszereléssel való se­gítését és itt különös tekintettel leszünk a dolgozó paraszt fiatal sáp sporttámogatására. Beszerzési gondjait megoldja ha hundér, kabátot STERN SÁNDOR-tól vásárolja. Széclienyi-u. 56. _____Hitelforrás tagja Mindent elkövetünk sporttele­peink rendbehozatalára és minél több sporttelepünk építésére. Nagymiskolci csapatok vasárnapi erőpróbája . TK—DVSC mérkőzésre kerül sor vasárnap déiután 5 órai kezdettel Pere­cesen. A mérkőzés iránt régen látod nagy érdeklődés nyilvánul meg. A bá- nyaszfiuk Siolokon pihentek, ahonnan közvetlenül a mérkőzés előtt érkeztek haza. Az NB 1.-ből kiesett DVSC mutat­kozik be az NB 11.-ben és ha efölött az egyesület fölött sikerül a Pity-nak győ­zelmet aratni, úgy ismét komoly ver­senybe kerülhet a bányászegyesüret az. elsőség kérdésében. A nuk fogadkoznak, hogy mindent elkövetnek annak érdeké­ben, hogy a fontos bajnoki pontokat Miskolcon tartsák, s ezzel nagy örömet szerezzenek a lelkes szurkoló hadnak. A mérkőzést megelőzően a U V i K—PTK II. csapatainak összecsapására kerül sor. MMTE—MOGÜRT találkozó színhelye lesz a népkerti labdarugó pálya. A MM­TE csapatának alkalma nyűik majd be­bizonyítania, hogy a multheti vereségből .anulva szívvei-lélekkel fekszenek bele a küzdelembe, amely esetben természete­sen nem maradhat el a várt siker. Amint értesülünk, az egyesület vezetősége a sportszerűséget tartotta szem előtt, ami­kor az összeállításon változtatott. MM­TE— SBTK II. csapatai mérik össze ere­jüket 3 órai kezdettel. Mindkét mérkő­zés iránt nagy az érdeklődés. Az MVSC és a DVTK idegenbe utazik, hogy pontjai számát szaporítsa. Ismerve a két egyesület játékosainak klubszere- teté't és küzdenitudását, reméljük győz­tesen térnek haza. Az OVTK és Saujhely is komoly fela­dató^ megoldása elé kerül. Az NB III.-ban szereplő egyesületek játékvezető kéréseiket az időpont pontos megjelölésével a JT-hez Budapestre küldjék, úgy, hogy a kérés legkésőbb a mérkőzést megelőző hét végén beérkez­zék. A kéréssel egyidöben 40 forint fi­zetendő a Testület 08.960 sz. csekkszámv Iájára. A határjelző kiküldése miatt a kezdési időpontot az illetékes JT alosz­tállyal is közölni kell. Az NB Hl. Sal­gótarján— Miskolci csoport ügyét az ELASz-nál működő NB 111. bizottság in­tézi, így a mérkőzéssel kapcsolatos ösz- szes ügyekben ,az érdekelt egyesületek ide torzuljanak. Az intéző bizottság fel­hívja az NB lií. egyesületeket, hogy in­tézőjük nevét, szülelést évét, foglalko­10 LSZAKMAGYARORSZAG zását és pontos címét, valamint az egye­sület levelezési címét, esetleges telefon- szárnát azonnal jelenteni szíveskedjenek. Megej’ette az Északi LASz a 11. ősz- tály és a sajóvölgyi, valamint az ELASz II. o. keleti csoportjának sorsolását, amit a jövő héten közlünk. ® Stockholmban a 300 méteres síkfutás­ban a jamaicai Mac Hemjey 32.4 másod­perces idővel új világcsúcsot ért el. Az MVSC folyó hó 8-án, szerdán dél­után 4 órakor a Szirma úti sporttelepen aiapszabájymódositó közgyűlést tart. Határozatképtelenség eseten ugyanaznap délután fél 5 órakor a megjelentekre való tekintet nélkül megtartja a közgyű­lést. Totóeredmények: Kispest—Szén‘lőrinci AC 1:0 (1:0). Vasas-Csepel 4:2 (3:0). SziftháíZ A4a este 7 órakor a Miskolci Nem­zeti Színház első vendégjátéka a VAOSz népkerti szabatéri színpadán. Színre ke­rül János vitéz daljáték 3 félvonsában, Vincze Ottó vezényletével, a VAOSz teljes zenekarával, új rendezés, fényes kiállítás csodálatos fényhatások. A ba­lettet táncolja: Borsody Ursula. Kedve­zőtlen időjárás esetén az előadás a színházban lesz megtartva. Hejyárak: 1.50—5 forintig. Jegyelővétel a Miskolc: Nemzeti Színház pénztáránál és az elő­adás napján a szabadtéri színpad pénz­táránál. KOSSUTH Szeptember ^ ,45 HOLNAP TÖRTÉNT Szeptember 6, 7, S Cigányok T.o'a Csornája bámulatos alakítása Figyelőm ! Uj kezdéseit! 8tci,=.özüsp fél ti és 8 óra, va<ár- és Ünnepnap 3, fél 6 ás 8 órakor Apróhirdetést reggel 8 órától délután 5 óráig vesz fel a kiadóhivatal Deák-u. lü sz. Globol, Dédété, Atom, UéUé, Fly.tpx, Homotox és minden más -róvanr tó a Városi Drogériában. Kétszobás összkomfortos lakást költ- ségmegtérítéssel keresek. Cím a kiadó­ban. 2483 40 éve bevált a Rubais szeplékrém, hatásáról ezrek beszélnek, lelerakat a Váiosí Drogériában. \^iűná';t<lntui II.­BERES kézimunka Széchenyi u. 38. sz. Vidékre postán utánvéttel Kiállítási garnitúrák, paplanos reka. miék, mindennemű kárpitosmunkák rak. táron, kaphatók 1. o. olcsó árak. Mellék­utca, kis rezsi. Győri bútorházban. 225ö Két iskolás íiunak vagy leánynak ellá­tást és lakást adok. Dankó Pista u. 24. 2342 Garami, Havasi gyopár, nagyenyedi Kovács, Dávid, bórax cs az összes már­kás arckrémek nagy választékban a Vá. rosi Drogériában. Udvari fedett színre alkalmas barakot és tetőszerkezetet, vagy kész baiakot ve­szek. Cím a kiadóban. _____________24o2 Szalycil, benzolsavas nátrium kapható a Városi Drogériában. ifEKT tökéletes szabás, nagy választék olcsó érek. STERN SÁNDOR Széchenvi-u. Ö6. Hitelforrás tagja Eladó Dankó Pista utca 37. szóm alatti 244 négyszögöl házhely. Érdek­lődni lehet. Dankó Pista utca 24. szám alatt. 1014 Gyermekszeréíö, főzni tudó mindenest hosszú bizonyítvánnyal azonnal felve­szek. Pataky, .Hadirokkantak utcája 2/a. 2454 —I---------I-----------------------------------------­Száraz, ráncos arcbőr gyógyszere: Hormonin krém. Folerakat a Városi Drogériában. 35 éves önálló iparos házasság céljá­ból megismerkedne 24—3,0 éves házias növel. Fényképes levelet „Őszirózsa” jeligére a Kiadóba. 2469 Háromszoba összkomfo.tos belvárosi lakásomat elcserélném hasonló kétszo­básért. Cim a kiadóban. 2447 Gyermekszerető, tőzni tudó mindenest hosszú bizonyítvánnyal azonnal felve­szek. Anderkó lstvánné, Zsolcai kapu 7. szám. Húscsarnok. 2485 Megbízható mindenes szakácsnőt kere­sek. Széchenyi u. 38. 2486 Gyöngyvirág u. 45.x és Horváth Lajos 8. számú házak, eladók. Érdeklődni le­het Dr. Lőwi Sándor ügyvédnél, Soltész Nagy Kálmán u. 2. 2489 Eltűnt szeptember elsején Juhász Béni 76 éves ballába (faláb). Putnokról Miskolcra utazott. Feltalálása esetén ké­ri a rendőrségei értesíteni. Fürpes Gyula Putnok. 249(1 Jókarban lévő cipész varrógép olcsó áron eladó. Diósgyörvasgyár, Glanzer utca 22. ' ‘ 2470 Eladó 5 hónapos süldő, gróf Apponyi Albert utca 35. 2464 Vetőgépek, ekék, daralók, szölőprések szőlőzúzók gyári árban. Vas Józsefnél, Zsoiczi kapu 1. NÍK bizományi lerakat. . 2471­Jókarban lévő féltéé sportkocsi eladó. Proitászka utca 22. 2462 Generáljavított 1100-ss Fiat 4 szemé­lyes autó, új tényezős és új kárpitozás­sal eladó, Zajácz, Attila 18. 2463 Megvételre- keresek a belvárosban , 3—4 szobás családi házat. Címeket a ,.i kiadóba kérek családi ház jeligére. 2446 Befőzéshez takarékos háziasszony sza" harint is használ. Kapható a Városi Dro­gériában. 1075 Zománcozott asztaltüzhelyek, csikó- : tűzhelyek, zománcedények és háztartási« cikkek legolcsóbban Vas József vasképp jt reskedésében, Zsolcai kapu I. 2471 >*j Békebeli minőségű Fodor.féle kézpasz. ta a Városi Drogériában. Szekértengelyek, kocsivasalások legol­csóbban Vas József vaskercskcdésébent Zsolcai l^apu ' 0i7’ 2471 Autóhoz, motorhoz, cséplőgéphez elő­irt mentőládák legolcsóbban a Városi Drogériában. Hiányos mentőládáját ki­egészítjük. Beiratkozás Varga Gyula gyorsíró- é< j gépiróiskolájába. Kossuth u. 10. 2466 Modern komplett dió teleli dó Faragott ebédlő 2 személyes rekamié Antik vitrin elsőé Hadirokkatak-u, 11. d. u. 3—5 között Ha féláron alul akar vásárolni, érde.övt mes bemenni, körülnézni, böngészni — használt, átdolgozott hálók, ebédlők, f konyhák bőrgarnitúrák, kárpitosáruk irp,, dabútorok — Bizony Ákos u. 15. Román Béla asztalosmíiheiy. Csere, vétel, eladás. Telefon: 21 — 10. 2394* Szalagfűrészgép 3000-ér.t, faeszterga-:* pad 1000-érl -eladó, ellenszámíára is. Nyár utca 7. 246?'’ ■ Sfzüíök figyelmébe! Gyermek-kabátok nagy f válaszúkban OLCSO ARBAN STERN SÁNDOR SmecliPuyi-u. út;. Hhtellcrrás tagj,* Alkalmaz, szakmailag k,képez allarni*11 érdekeltségű vállalat olyan politikailag igazolt, intelligens urakat) esetleg hői?', gyeket, akik Borsod, Zemplén és Abauj'. megyében kiterjedt ismeretséggel, össze,- ‘ köaetéssel rendelkeznek. Írásbeli aján-,! tatok életrajzi adatok megjelölésével „Biztos jövő” jelig alatt a kiadóhiva­talba küldendők. 2482 cowso fifmszlisiin mílsere Szeptember 4, 5, ti CSENDHÁBORÍTÓ Ezerarcú ke’et színes meséje Jön! Jön! Ezt látják a csillagok Előadások kezdete: Hétköznap Sás 8, vasárnap es ünnepnap 4 órasor is Jegyelővétel hétköznap tél 5-töl, vasár­nap és ünnepnap 10—Iz-ig és 3-tól Hirdetmény. 150 q egységes korpa ke- '"' rül szétosztás!a a k;s allatiaUók része-,, re kg.-ként 55 filléres hatósági áron. AtT utalványok kiadása az O. K. J. Miskolci Kirendeltségén (Mindszent u. 20.) törté­nik. Fizetni az átvételkor kell (Józae’ A. 15.) a széfosztó helyen. A kiváltott utalványt 3 napon belül kötelesek be vaj- •' Írni. Polgármester. Az És*akmaE.varor*zÁer nlőrizc íési díja érv hónapra IZ forin* ESZAKMAGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő: Vajda Gá Felelős kiadó: Faggyal 'Sámli Szerkesztőség: (Deák u i teleíonszámok: 13-31 és ,1/ Kiadóhivatal: Deák u. 16. te. Postafiók: 146. Csekkszla: 4 Bocsodi-nyomda Fekete Ifi, re!elős nyomdavezető; Fekete '4

Next

/
Thumbnails
Contents