Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 199-227. szám)
1948-09-24 / 222. szám
A napiisle'ci szervezetek legyetó Méltóak a Magyar öslpzil Párti baz! Egyhangú lelkesedéssel tette magáévá a nagvmtakolcl párttagság a Pollikat Bizottság határozatát A Magyar Dolgozók Pártja nagymiskolci táborának legjobbjai sereglettek se s töltöttek meg zsúfolásig a színházat csütörtökön délután a nagymisossze s toltotipk meg zsuiolasig a színhazat csütörtökön délután a nagy mis koleí pártbizottság aktíva értekezletén. Rákosi Mátyás képe alatt hatalmas felirat tűnt az egybegyűltek szemébe: »A Párt, t.sztulássa] erősödik*. Prlesőtől Jórsel: Segítsünk a falu dolgozóinak az osztályharcban! A szeretet és ragaszkodás meleg tapsa fogadta a színpadon helyetfoglaió nagy- miskolci Pártbizottságot s a Borsodm.*- gyei Bizottság képviseletében megjelent PrieszcJ József országgyűlési képv selő megyei titkárt, aki Csacsovszky Józset országgyűlési képviselő megnyitó szavai után üdvözlő szavában arra mutatott rá bogy az élesedő osztályharc területe mindinkább a falura helyeződik át ahol a dolgozó parasztság vívja küzdelmét a kizsákmányoló elemekkel szemben. A reakció ide tette át működési színhelyét s még sokáig szükség lesz arra hegy az ideológiailag képzettebb műn- kásosztály segítse, támogassa dolgozo parasztságunkat a teljes felszabadulásáért vivo t harcában. Minden elvtársnak meg kell ismernie Pártunk falusi politikáját, s támogatnia kell azt * küzdelmet, wnely a falvakban a szociaPz.mus építéséhez szükséges előfeltételek megteremtéséért folyik. A nagy figyelemmel kisért felszólalás után Mihala Gyula, a Magyar Dolgozók Pártja nagymiskolci titkára tartotta meg referátumát az MDP Politikai B'zottsá- ga szeptember 2-án hozott határozatáról Mihala Gyula beszámolója — Ez a határozat méltán kellett országos feltűnést — állapította meg. — A tag- és tagjelöltfelvételi zár'attal kapcsolatos feladat végrehajtása nagy harci feladatot jelent. Elsősorban a Párt jegjobbjaira hárul e határozat végrehajtása. l.eszögezte: az A1DP a magyar népi demokrácia vezető ereje. Népi demokráciánk a munkásosztály befolyására egyre jobban erősödje. Erőnk tette lehe'ővé, hogy nyíltan beszélhessünk a hibákról és hiányosságokról és rávilágítsunk arra az útra, amelyen haladnunk kell. Hivatkozott arra, hogy a realeó a városokban Miskolcon is jelentkezik. Jelentkezik r rémhírekben, bázról-házra terjedő alattomos agitát'óban. Olyan Pártra van szükség, amely erős, egységes, magában fogfalja a munkásosztály és a haladó értelmiség legjobb elemeit. Páriánk: élcsapat! Visszatek'nive az 1945-től megtelt útra s az elért eredményekre, megállapította: a Párt megfelelt élcsapat jellegének. vezetése, politikai irányvonala töretlennek bizonyult hiszen o’yr.n vezető állt az élen, mint Rákosi Mátyás. (Hatalmas taps.) A nagymiskolci pártszerveze’ekbcn is ott találjuk a do’gozók legjobbjait. De azt fs meg kell állapítanunk, hogy a mi pártszervezeteinkbe is sikerült befura- kodniok korrupt karrierista elemeknek, reakciós köztisztviselőknek, nagykereske- • döknek. osztályellenségeknek. A kommunista és a párttag fogalmának azonosulnia kell! El kell távolítani a szerve^ zetek soraiból az osztályidegen elemeke* A karrieristák nt. korruptskat kell eltávolítani! A továbbiakban erélyesen visszautasította a politikai bizottság határozaté, val szynyrakelt rémhíreket és va^á gatá- sokftt. — A határozat nem irányul a volt szociáldemokraták ellen, h'szen mind a szakszervezetekben, mind a nagymiskolci pártbizottságban a volt kommunisták és szociáldemokraták összeforrása a legteljesebb mértékben megtörtént. Nem irányul az értelrmség ellen. A mi pártunk szívesen fogadja soraiba a szocializmus építésében résztvevő haladó értelmiségieket. Nem irányul azok ellen a kisiparosok és kiskereskedők ellen, akik haladó -gondolkodásukkal, marxi-lenini öntuda. tukkal s munkájukkal hitet tettek ame'- lett, hogy hozzánk tarloznak és velünk együtt harcolnak. Nem gondolunk arra, hogy pártunkból tömegesen kizárjuk az érte)m;ség'eket, kisiparosokat és kiskereskedőket. A karrieristák, a korruptok eltávolításáról van szó, akik csak azért csatlakoztak pártunkhoz, hogy jó állást biztosítsanak gyárosok, földbrt'kosok, nyugatosok, fasiszta múltú elemek nagykereskedők, inaguknak. Szó van a volt bankárok minden osztály idegen e’em ei távolításáról. ÍElcnk helyeslés.) Ezután megvilágította Miliala elvtárs a tagielöltté való átminősítés nagy nevelő erejét és jelentőségét. — Szervezeteinknek elsősorban aktíváinknak mozgósítaniok kell erejüket, mindig szem előtt tartva a kommunista pártépítés szempontjait, a politikai b- zottság határozatában körvonalazott módokat. a végrehajts érdekében. Olyan pártié kell megerősödni, amely alkalmas k további harci feladatok megoldására. Arra kell törekednünk, hogy a nagymis. kclci pártszervezetek méltóknak bizonyuljanak a Magyar Dolgozók.' Pártjához s annak nagy vezéréhez, Rákosi Mátyáshoz. Döntő kérdés a pArtokt&tás A helyesléssel és tapssal többször megszakított beszámoló után Kardos István propagandavezető az ideológiai tisztaságért folytatandó harc jelentőségéről beszélt. Hivatkozott a jugoszláviai s a lengyel tanulságokra, megállapítva, hogy az ideológiai elhajlások csirái egyes párttagoknál, olykor egyes szervezetekben nálunk is megtalálhatók. A szakemberek, védelmének ürügyén nem egyszer háttérbe szorultak a megbízhatóság szempontjai. Sokhelyütt egészségtelen a Párt és a közigazgatási apparátusok viszonya itt-ott soviniszta megnyilvánulásokkal is találkozunk, akadnak, akik elmossák a pái-t élcsapatjellegét, y A NÉKOSz nagymjsko’.ci kollégiumában is észlelt .tapasztalatok alapján fel kell vennünk a harcot a paraszíromanti kával szemben, amely válaszfalat húz a munkásosztály s a parasztság közé s ezzel végső fokon a k'zpákmányolók kezére játssza a dolgozó parasztságot. Meg kell erősítenünk tagjainkban az éberséget a háborús uszííókkal, az imperialistákkal szemben. A Párt harci képessége szoro6 összefüggésben áll ideológiai egységével. Kiemelve ' az oktatás fontosságát, hangsúlyozta: a munkásosztálynak a politikai és gazdasági irányításban elfog’alt veze. tő szerepe mellett kulturális téren is magához kell ragadma a vezetést. Kardos István beszéde után széleskörű, termékeny vita indult meg, amelynek ismertetésére visszatérünk. 10 íi] kSzvitágffásl lómpfil szereinek lei A Bójái és' a Zielenszki utcában a Gázgyár mentén, valamint a Hermáimtól :pen 5—5 közvilágítási lámpát szerelnek fel. üsíerkocsi robban) — eltűnt a város Az algíri Lagouat mellett két lőszerszállító katonai tehergépkocsi felrobbant. A robbanás olyan erejű volt, hogy a város egyik negyedét eltüntette a föld színére!. A borzai* más szerencsétlenségnek 19 halálos áldozata van. a sebesültek száma többszázra, az anyagi kár 300 mii* lió frankra tehető. Hiéhal MintafsJy RSíTi s?ersti a devokratifecs pörgőt...! Mindszenty prímás felfüggesztette d*. Spacel István papot a funkciók gyakori lásától. A felfüggesztést engedetlenséggel indokolták meg, mert a / haladó szel* lerrü pap a demokrácia szolgálatát választotta a reakció szolgálata helyett. Hé! hfilélos itélst o népMtóségon A budapesti népbíróság Teleki Gyida rádiómüszierészt és Bendics Emil borügynököt, akik tagjai v Itak a kassai kémelhárító kire# deltségnek és ott állat: kegyetlenkedéssel vallatták az oda előállított szerencsétlen embereket, csütörtökön halálra ítélte, ügyükkel végső fokon a NOT foglalkozik. — Dr. Horváth Iván. Csehszlovákiá budapesti követe csü örtökön megláto- ' gáttá Ortutay Gyula kultuszminisztert. A GF fontos rendelkezései nyomán nagymennyiségű műtrágyái és veiőmnpt köp hitelbe a dolgozó parasztság Jegynélkűli étolajat hoznak forgalomba A GF csütörtöki ülésén clhatá rozta, hogy a 1Ö holdon aluli gazdák és az uszálysujtotta területen a nagyobb gazdák is egy évi hiteire kapnak pétisót és szuperfoszta- tot. Az igényelt műtrágyát a föld- müvesszö vetkezetek osztják ki. Äz inségsujtotta területek számára a MOSzK 300 vagon vetőbúzát utal ki. Elhatározta a GF, hogy a zaírhiány megszüntetésére 150 vagon étolajat hoz forgalomba jegy nélküli kiosztásra, kilónként 9 forintos áron, személyenként tél literes juttatásban. A munkásifjak középiskolai és egyetemi előkészítő intézeteinek felállítására az év végéig 1 millió forint rendkívüli hitelt engedélye* zeit a GF. ib ezer üj szaktmmkáRt képeznek ki A szakmunkás utánpótlás fokozására ez év végéig líi.OOUve- az ötéves terv régéin 35.000-re fokozzák a gyáriparban az uj tanoncok számát. A közlekedési és építőiparban az új tanoncok számát az ötéves terv f oly a mán legalább 5000-reí kell emelni. A bányászatban 19 AJ végéig 2000 új vájárt keil kiképezni. A tanoncok gyakorlati kiképzésére az űzetnek keretében tanműhelyt állítanak fel. A tanoncoktdtásra és tanoncok elhelyezésére n folyó év ben 9 millió forintot szavazott m<?g a GF. Nagy súlyt helyez ezenfelül a be- * tanított munkások egyrészének biztosítják a szakmunkásképzést szakmunkássá való átképzésére és továbbképzésére* ÚJ neaizeti vállalatokat létesít a GF Az építőiparban további nemzeti vállalat létesítését határozta el a GF. Számos textilkereskedői szövetkezet kérte felvételét a textilnagykereskedelmi vállalatokba. A GF engedélyezte beolvadásukat. Állami kéményseprőüzem létesítését határozta el a GF. Az országos kisipari szövetkezet számára a szövetkezetbe tömörült kisiparosok anyagellátásának biztosítására a új nemzeti vállalatok alakulna* GF 2 millió forint forgótőke kölcsönt szavazott meg. A GF elrendelte. hogy a gyógyszertárak délután 18 óráijj kötelesek nyitvatar- tani, anélkül, hogy az alkalmazót* tak munkaidejét meghosszabbítanák. A GF leszállította a sokszorosítási és leírási díjakat olyan mó-' dón. hogy ezentúl a leírási munkáért az 1938- november 26*i árak ötszörösét, a sokszorosítási munkáért 4.5-szeresét számíthatják fel. Az összeg közülietek hirdetéseiket csakis az Állami Hirdető Nemzeti Vállalatnál tehetik közzé. A Kisgazdapárt politikai bizottságának figyelmeztetése szervezeteihez: Őrködjenek, nehogy isméi antidemokratikus elemek kirakodjanak a pártba A Függetltn Kisgazdapárt politikai bizottsága Dobi István elnökletével ülést tartott. Gyöngyösi János főtitkár tartott külpolitikai tá jékoztatót, amelyhez Katona Jenő és Ortu’tay Gyula kultuszminiszter szcűt hozzá. Tudomásul vette a politikai bizottság, hogy a Független Kisgazdapártban szakbizottságok foglalkoznak a Függetlenségi Front programjának kérdésével. A demokratikus pártokban folyó tagrevizióvai kapcsolatban utasítja a politikai bizottság a szervezeteket, hogy a legszigorúbban őrködjenek, nehogy is. mét antidemokratikus, oportunis• ta. vagy a népi demokrácia, iránt közömbös elemek furakodjanak be a pártba. Hozzájárult a politikai bizottság, hogy október vége előtt megtartják második balatonkenesei értekezletet- amely ismét tárgyalja az országos politika fontos kérdéseit, hogy kialakítsa a kisgazdapárt ál* lá-’iQufiát. ( Dobi István bejelentése alapján tudomásul vették Rátz Lajos lemondását a politikai bizottság tagságáról. ÉSZAKMAGYARORSZÁG 3