Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-08 / 180. szám

A magtermafési szerződésnél előnyben lesz a szövetkezet A kormány rendelést adott ki, amely szerint a jövőben csak a MOSzK, az állami gazdasá­gok, növénynemesítő telepek, nö­vénytermelési hivatalok és más ®lm lami vállalatolt köthetnek szerző­dést nemesített magvak termeszté­sére. Más szervik, 'agy eé/ek csak a Terv­hivatal javaslatára a földművelés­ügyi minisztérium engedélye alapján köthetnek ilyen szerződé«^ A rende­let szerint a szerződések kötésénél előnyben kell részesítene a földműves szö­vetkezeteket, azok %giait, valamint a dolgozó kis és középparasztotaat. A kormány ezzel a rendelettel ki akarja küszöbölni azt a jogos Pa­naszt, hogy s°kan nyerészkedésre és nagy haszonra spekuláló cégekkel kötöttek a kistermelőkre hátrányos termelési szerződést. 60 mázsát árölt feketén egy tarái cséplögépmlafdonos A miskolci rendőrség nyomozói újabb nagyarányú csiplési visszaélés­ről ránaofták le a leplet cz elmúlt napokban i'ard községben. Merész Károly cséplőgépkezelő és Kiss János ellenőr a községben mintegy 11 gazdánál végeztek csépiéit. A gazdáknak elcsépelt vegyes terményből összesen ÖP métermázsa 94 kilogramm mennyiséget Merész Ká­roly cséplőgépkezelő a cséplési könyvekbe nem vezette be.-Kjss János ellen­őr szintén részese volt a íeketézésnek, mivel tudóin ön a volt a gépkezelő te­vékenységéről és nem ellenőrizte A rendőrség a gépkezelőn és az ellen*- őTön kívül nyolc csépetfető gazdát veft őrizetbe. A nyomozás tovább tart. Kihallgatásuk után átadják őket az ügyészségnek, ahol a két elején bíró­ság elé állítják őket■ A Magyar Dolgozók Pártja a mezőgazdaságot s az áruforgalmat is megszabadítja a tőkés befolyástól Zászlót avatott a MOSzK miskolci üzemi pártszervezete A szövetkezel! mozgalom s a tervgazdálkodás viszi az iparosságot A KlOSz és OiLISz közös ankétja a vásár előestéjén A munkás-paraszt szövetség jegyé- tan tartotok meg szombaton dél­után a magánalikalmazottuk SZ;)L_ szer'ezeti helyiségében a MOtízK miskolci kirendeltsége MDF üzemi pártszervezetének zászlóava1» üni- n épségét. Mautner György, a miskolci kiren­deltség áruosztályának vezetője üd­vözölte a megjelenteket, majd Frie- szol József országgyűlési képviselő az MDP bors ovimé gyei titkára ünnepi beszédében kifej tét1«: a népj demo­krácia sok szektorban íélreállított:a már a tőkéseik befolyását, de még mindig jelentős a tőkések belojyása: az áruforgalom és a mezőgazdaság területére. Az MDP a *épt demokrácia élén most ennek a. két székárnak a tőkés kizsákmányolástól való megtisztításá­ra veszi a- irányt, Kz a harc becsüle­tességet, osztály hűséget, áldozatkész­séget és politikai felkészültséget kí­ván azoktól, akik e zászló alá tömő“ rülve a munkásosztállyal együtt akar­nak küzdeni a szövetkezeti vonalon a szocializmus eléréséért, A szövetkezet fegyvert jelent. Vi­gyázzunk erre a fegyverre! Öntuda­tos emberek kezébe adjuk ez* a fegy­ver*, amelyet a ina rxianüs-! enjiiiz- inus jegyében kell kezelni- A zászló alá tömörülő sereg a zászlót győze­lemre fogja vezetni. Prieszol József hatalmas tapssal fogadott beszéde után Csata István a MOSzK országos elnöke te*! bitet A Szakszervezeti Tagok Szövetkezete pavilonjában olcsón fogyaszthat kitűnő bort, Dreher sört. Állami Villamossági Rf. IporigozgstósóBa oló tartozó R. I. H. V. Sz. Miskolci Üzletigazgatósága az ipar, a mezőgazdaság ée a dolgozók szolgálatában Központi irodák: Miskolc, Baross G. u. 24. Tel. 15-21,14 00 Miskolcj Patak utca 9 Telefon 12-48 FelTllágosftások. tanácsok 9—15 óráig. PAJTASOK! Okvetlen nézzétek meg az UMacá Mámád a gimnáziumban a munkás-paraszt szövetség melíeH, majd Szántó Béla vezérigazgató, Bá­nyai. Halásznó, Labádi elvtársak fel­szólalásai után az egyes szervezetek képviselői verték be a zászlószögeiket. Végezetül Losoncai elvtárs méltatta az ünnepség jelentőségét. A miskolci iparj kiállítást szomba­ton este 7 órakor kisiparos ankét vezette he a városháza nagytermé­ben. Kozmán Lajos, a K]SOSz mis­kolci csoportjánaik ügyvezető elnöke nyitotta meg az ankétet. Sípos Ist­ván a KlOSz országo® ügyvezetője a kisiparosság anyag, hitel és munka-- alkalom kérdéseiről beszélt. A tóza- badszervezet véleményezése alapján utal kj anyagot az iparügyi mjnjszté- rilm, ami azt jel-ejjM, h0gy az anyag oda jut, ahol arra szük­ség vanm Fede*et nélkül /s nyújta­nak majd bizonyos kereten belüli hitelt. Az iparosság érdekeit i* szolgálja a tervgazdálkodás. Gél lérj Sándor az OKISz vezetője rámutatott a szövetkezeti mozgalom döntö jelentőségére. A nagytőke ver. senye állandó bizonytalaiuágot je­lent a kisiparosságnak­A szövetkezeti mozgalom megold­ja a kisiparosság legégetőbb prob­lémáit, s a tervgazdálkodásban n kisiparosság hozzájut az anyaghoz, hitelhez és a munkaalkalomhoz. A szövetkezés csak az önkéntesség alapján jöhet létre. Ezután a résztvevők tettek fel kér. dfiseket a budapesti kjküldötteknckt akik minden problémáról részlet táj okozta4 ássál szol gólt a k. „A munka a legnagyobb dicsőség“ Megkezdődött a ku turhe. A miskolci kulturhetet s a mai szak. j szervezeti napot szombaton este a szín. házban Bóka László kuluszminisztériumi államtitkár nyitotta meg ünnepélyes mű­sor keretében. A magyar művelődés új útjairól be­szélve megállapította­célunk az, hogy népünket, az értelmi nevelés útjára vezessük. Olyan neve­lést akarunk nyújtani, hogy a magyar ifjúságot ne lehessen többé félreve­zetni, A múlt az ifjúságot a munka Iektcsin; i lésére tanította. Mi meg akarjuk taníta­ni, hogy a munka a legnagyobb dicsőség» amely kinek-kinek az értékét Is adja. A nagy tetszéssel fogadott méjyenszántó beszéd után f ekete Pál, a KlUSz mis­kolci elnöke az ipari kiállítás jelentősé­gével foglalkozott, majd változatos, szín- vonalas kultúrműsor következett. Szovjet lisztéi irőloek Beriiiifctn A berlini malmok megkezdték a Szov­jetunióból érkező gabona feiőrlését és a liszt szétosztása a közeli napokban kez- dó'dik valamennyi övezet lakossága ré­szére. Betételhelyezésnél, rövid- lejáratú kölcsönnyújtásnál átutalásoknál, utazási ügyek­ben, készséggel áll rendel­kezésére a BORSOD-MISK0LCZ1 TAKáSÉSPtNZTÁR MISKOLC Széchenyi utca 15 —17. sz. I Telefon: 12-28, 12 29 ÚJahb éhségsztráfk Nyugat-Nómetországban Berlin nyugati szektorában a városi ta. delt el tiltakozásul a fancia hatóságok nács adatai szerint naponta 1200 fővel I könyörtelen leszerelési politikája ellen, emelkedik a munkanélküliek száma. I Ugyancsak félnapos általános sztrájkkal A francia övezet Szakszervezeti Sző- I tiltakoznak Hessenben a tűrhetetlen nyo. vétségé hétfőre általános sztrájkot ren- | mór ellen. Olaszország • _ az imperialisták kemény diója Az olasz Kommunista Párt főtitkára, Togliatti ellen elkövetett merénylet fejfedie az imperialisták s a zsoldjukban á'llo fasiszták elvetemült, mindenre ké­pes, aijas módszereit. A terroristák terve meghiúsult s politikailag épp az ellen­kező hatást értek el, mint amit akartak. Zűrzavarra, bomlásra számítottak — ehelyett az olasz do.gozó milliók a nép függetlenségéért, szabadságáért köveiké, zetes harci elszántsággal küzdő Kommunista Párt mögé sorakoznak fel. A munkásszolidaritás, a harci egységet oly csodálatosan kitejező általános sztrájk gondolkodóba ejtette az angolszász köröket is. Oiiatosan — figyelmeztet a Times A Times arra emlékeztet, hogy a háború óta Olaszországban sok gyilkosság! kísérlet mérgezte meg a pojitka. életet. Az újság a következőket írja: „Az elfo­gott diák bevallotta, hogy Togliatti agyonlövése céljáról utazott Rómába, akit Olaszország ellenségének tekint. A diák azt is mondta, hogy magától, ónként és bűntárs nékül járt el. Alig hihető azonban, hogy 5t és azokat, akik hasonló bűncselekményeket kö­vettek el, nem befolyásolta a jobbolda'i-szélsőség és a neofasiszták erőszakra való uszítása. Olaszország jóhíre és a termékeny k.bontakozás reénye kívánja, hogy a poLt.kai élet az új fasizmus és a fasiszta módszerek fenyegetésétől meg­szabaduljon.” Ilyen a „segély“ 1. Az olaszokat a Marshall-terv mostohán kezeli és személyenként csupán 16 dollárt kapnak, míg a nyugati németek 34 dollárt. (A segélyösszeg a lakosság számával elosztva.) 2. Olaszország nem olyan minőségű és mennyiségű árut kap, mint amilyenre szüksége van. Amikor vasat kér, tejkonzervet kap. 3. A Marshall-terv az olasz bortermelést csökkenteni fogja, hogy a franc»a érdekeltségeknek kedvezzen. 4. Az Egyesült Államok gazdasági hatalma korlátlan kémkedési lehetősé­gekre ad alkalmat. 5. Amerika ellenőrzése Olaszország felett nagyobb lesz, mint naci-Nemet- országé volt Bulgária és Románia felett. Körülbelül olyan lesz, mint am lyet a fasiszta Olaszország gyakorolt Albánia felett. A Kommunista Párt me ’frősc'dött A Manchester Guardian írja: Az utóbbi néhány hónap alatt Olaszországban a Kommunista Párt nem veszített súlyából. A most bevégződött általános sztrájk a világot mindenesetre figyelmeztette, hogy a kommun stákat még min­dig minden harmadik olasz támogatja. Nyllvánva’óan de Gasperi is így látja. A Népfront pártja az 1947-es szakszervezeti vá'asztásokon a szavazatok 80 szá­zalékát kapták és nehéz |esz ezt a többséget megváltoztatni. A munkásság nem liiri a fasizmus újjáélesztését A The New Statesman and bla'ion ltja: A sztrájkok és a demonstrác'ók ki­fejezésre juttatták az olasz munkásság hangulatát, amely nagyon jól tudja, hogy akár magánszemély volt a gyilkosjelö’.t, akár nem. a fasiszták és neofasisz ák állandóan izgattak, gyilkosságra. Ez az eset nem egyedülálló, hanem a túlkapá­sok sorozatának egyike. De Gasperi hatalmát amerikai segélynek köszönheti; a világon semmifél» se­gély nem tarthatja öt tovább hnta’mon. ha nem akar és nem képes az olaszor­szági fasizmus újjáéledése ellen felépni.

Next

/
Thumbnails
Contents