Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)
1948-08-05 / 177. szám
Szeptembertől autóbusz is közlekedik Miskolc belső útvonalain A Kossuih-szállóhoz helyezik át a megállóhelyet A város rendkívüli tanácsülése foglalkozott a lakosság régi óhajával, hoúy azokon a fontosabb útvonalakon, amelyeken villamos közlekedés nincs, rendszeresítsenek autóbuszközlekedést. T)r. Kristóf Tibor városi főügyész ezirányban már tárgyalásokat fo'yiatoH a MÁV AÜT-tctl. A MÁVÁUT vezetősége szerint semmt iálya sincs annak, hogy a kívánt au-tóbuszközlekedést azokkal «* u utóbuszokkal, amelyekkel a tapolcai forgalma* bonyolítják le, a városon belüli forgalom, lebonyolítására is beállítsák. A tanács felhatalmazta a polgármestert, folytassa le a közlekedésügyi minisztériummal s a MÁV AU T-fal a szükséges tárgyalásokat, hogy az antóbusiközlekedés már az iskolaév kezdetén megindulhasson. A városi tanács elhatározta azt is, hogy a tapolcai autóbusz megálló, helyet a miskolci ipari kiállítás kezdetén áthelyezik a Kossuth szálló elé. Tárgyalások indultak me 9 a MÁV A Uj-tal arról is, hogy a MAVAUT megállóját is a Kossuth szállóhoz helyezzék, aminek a föltétele az, hogy a város a Kossuth szállóban hivatalos helységet biztosítson a MÄVAUT számára. * • Bőséges felhozatal, némi áresés a szerdai A szerdai hetipiac bőséges íelhoza'aía — különösen a gyümölcs teleknél — újabb áresést idézett fel. Az árak a gyümölcsléteknél a következőkép alakultak: alma 1—2 torint,, kör. te 1.40—2.üU, sárgabarack 2.b(j—d.ot), őszibarack 2.40—3.5u, ringiószuva 2—3, bóclisziiva O.öO—0.70, hercegsziiva 1-1.20, vörösszilva 0.90—1.10, szoilö 2—4, görögdinnye O.öÜ-1.20,. sárgadinnye U.bu-1, málna 4.50—5.50 forintba került. , A zöldségfélékben egyedül a zöldborsónál mutatkozott áremelkedés. A tööbi zöldségfajtáknál az árak általában a régi szinten mozognak. A paradicsom kilója 0.50—0.70 iorintba került. iNagypap- rika 1.60—2, hegyespaprika 1.60—2, zö.d. kukorica 0.10—0.20, vegyes zöldség 0.20 —0.40, vöröshagyma 0.70—1, tej fokhagyma 0.20—0.3Ó, egy kilogramm 3-4, hetipiacon fejes káposzta 0.20—0.30, karból 2.50—3^ burgonya 0.50—0.70, kelkáposzta U.2Ü—J 0.30, uDorka 0.20—0.80, zöíqdoisó 2—3* zöldbab 0.00—0.80, tök 0.1b—0.20, kála-i rabé darabja 0.10—0.20 forintos árca keit el. A baromiakban is kielégítő felhozataj mutatkozott; a tej és tejtermékek feihou zatala nagyon gyönge voit. — Tűzharc a londoni légikikötőben. Az angoi löváius melletti légikikötő irodájában ifegyérlekű «anyrudakat helyeztek el. Ezek továbbszállítását másnapra terveztek. A késő esti órákban 12 bandu ta hato.t be az irodába, tüzet nyitottal« az aranyrudakat őrző rendőrökre. KevoU verharc kezdődött. Több rendőr és báliddá megsebesült. Kilenc banditát sikerűit elfogni. Hadífogolynévsor ’A legújabb hadi fogolyvon átokkal a következő északmagyaro rezági hadi- fogtyok érkeztek Máramarosszi- getreí I ' 1V Csécsi Dezső Bükkaranyos, Gáspár Győző Bodrogszer, Nagy Imre Mohj Palincsák Gyula Sátor alj aljhely. A város átvette a Kossuth-száHőt A város augusztus 1-én átvette a Kossuth szállót. A szakértő bizottság megállapította azokat a hiányokat, amelyek pótlása a korszerűsítés érdekében feltétlenül szükséges. A város a beruházánokhoz megszerzi a szükséges hitelt. Románia tiltakozása A párisi román követség tiltakozik a Jules Moch »szocialista« belügyminiszter rendőrsége által indított románellenes hajsza miatt. A követség közleménye megállapítja, hogy devizaüzelmek és tiltott politikai tevékenység ürügyén ro. mán állampolgárokat, nagyrészt haza. készülő diákokat tartóztattak le. éj csütorns ez fit'onii Óceán és o Csendes Óceán közűn? A közeljövőben ameriKai katonai küL* döttség utazik Columbia délamerikai köz.* társaságba, hogy a Panama csatorna he* lyett egy új csatorna építésének lehetősé, geit tanulmányozza. Panama köztársaság ugyanis vissza.* utasította az USA-nak azt a kérését, hogy továbbra is katonai támaszpontokat tarthasson a csatorna övezetében. Legyen víz! [ a diósgyőriek | Legyen világosság! Népgyűlés, színes sport- és kultúrműsor: Vasárnap: Szakszervezeti Nap A bozfgazgatásilag Nagymiskolc- hoz csatolt Diósgyőr községnek rágj panasza a vízellátás megoldatlansága. A magánlakásokban és középületekben vízvezeték nincs, artézi kutak szolgálnák a vízellátást és a Király- kutj forrásból táplált közkutak- A helyzet azonban az, hogy a magánkutak vize erősen elapadt, a közkutak is gyéren adják a vize*. A magánkutak vize meglehetős meszes, ivásra alig alkalmas. Szemben a községházává] van az egyik közkút Nézzük, amint egy asz- szony odaakasztja vedrét s bizony jó 5 perc is eltelik, aimíg a veder a gyengén csurdogáló vjzzel megtelik. A körülálló asszonyok elmondják’, hogy a Király-kuti víz igen jó ivóvíz a forrásnál, de mire ideér, már távolról sem olyan és ezért is hosz- szű utakat kell tenni, hogy háztartásukat vízzel elláthassák. Még ennél is vigasztalanad) a he1y- ret — amint azt Nyifö Sándor elv- táis, az MDF Ady-szervezetének titkára elmondja — a Hunyadi Mátyás utcában és a Lengyel-telepen ahol g kutak teljesen kiapadtak, amióta a Bere-aljai bányával alámentek. Az itteni lakosok, szegény proletárok egy kilométerre járnak vízért Diós- győr-TaPolcára. Szóval Diósgyőr a vízellátás szempontjából tarthatatlan helyzetben ▼an ég még az űj 5 hónapos terv is mindössze egy közkút létesítésére irányoz elő hitelt. Ezzel persze nem oldódik meg a diósgyőriek égető problémája. ____ lTránTa____ 4\ FILMSZÍNHÁZ i Augusztus 5, 6, 7, 8 Féláron mutatjuk be a világ ElSadáskezdések; hétköznap 6 és 8 óra, vasárnap 4-kor is. 2 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Hasonlóan rossz a helyzet a közvilágítás terén, amin azonban lényegesen könnyebb segíteni. Még a főutcán is kevés számú ég kis fényerejü villanykörte van, a beljebb eső részeken csak szétszórtan ég esténként egy-egy gyenge villanykörte, a perifériákon pedig egyáltalán nincs világítás. A diósgyőriek azt kívánják, hogy a főutcán az utca közepe felett elhelyezett erősebb jvlámpákkal, a többi részeken pedig sűrűbben elhelyezett villanyégőkkel oldják meg a közvilágítás kérdését, hiszen ők is érezni akarják, hogy — Nagymiskolciak — városlakók lettek. Miskolc ég a miskolcj járás; pedagógusai nagy érdeklődés mellett tag- értekezletet tartottak a Dolgozók az iskoláért-mozgalomba való bekapcsolód ás megbeszélése céljából. Kardos István az MDP képviseletében rámutatott az iskolák államosításának nagy jelentőségére. — Semmj kétségünk sincs afelói, hogy Borscdmegye, a város és a járás nevelői teljes mértékben eleget fognak tenni kötelességüknek. Pfiszter József a magyar egyhavi reakció mesterkedéseire mutatott rá- Koren László összefogásra hívta fel a nevelőket- Végre szilárd összekötő kapocs lehetnck az iskolák, a szülök, a dolgozó tömegek között. Méltatta azokat a hatalmas áldozatokat, amelyeket a dolgozók tömegei hoztak és hoznak a népnevelés ügyéért. Minden eddigi kiállításnál érdekesebbnek ígérkezik a szeptember 3—13 között megtartandó Budapesti Őszi Vásár, amely merőben más lesz, mint bármely eddig megtartott kiállítás. Milyen eszközöket és árukat készít a gyári munkás és a kisiparos a földművelő számára, mit termel és hogyan a falusi parasztság a városi dolgozók részére? Erre a kérdésre ad elsősorban választ az Őszi Vásár, *ne!y olcsó, jó és sok árujával egyben az élet. színvonal emelkedésének is bizonyítéka A ,miskolci ipari vájár és kultúr- hét egyik legkiemelkedőbb mozzanata lesz az augusztus 8-án a budapesti szakszervezeti ég sP°rt csoportok rész vételével rendezendő Szakszervezeti Nap. Mar az előző napon, szombaton délután 5 órakor a Vasutas Szakszervezet mozgóképművészeti kiállításának ünnepélyes felavatása a pályaudvaron, este 8 órakor pedig a KuPúr Hét megnyitása ég az azzal kapcsolatos műsorog est vezetik be a másnapi nagy eseményeket. Nyolcad lkán, vasárnap Horváth ZoVán a Népszava főszerkesztője üdvözli reggel 8 órakor a Soha még nem vop az országban olya,n szoros kapcsolat a tömegek és a nevelők 'között, mint ma. A nevelők politikai nevelése annál fontosabb, mert eddig elzárták őket a tömegek legelemibb törekvéseinek megismerése elől és súlyos mulasztásokat kell pótolni. Tisztába kell lennie minden pedagógusok, hogy politikai szemlélet, tői mentes nevelés elkép-jUv-leMen. Nyjczki György a boisűömcgyei szakszervezet; titkárság képviselője a munka versenyről beszélt, arról, miképpen kapcsolódhatnak be a pedagó. gusok a versenybe. Magasszinvonalű vita követte a felszólalásokat. Elhatározták, hogy augusztus végén nagyszabású megyei pedagógus napot rendeznek. lesz, de azt is demonstrálja, hogy m't jelept a munkás-paraszt szövetség » gyakorlatban. A íéláru u'azási kedvezmény augusztus 31-én lép érvénybe és a vásárlátogatóK szeptember lö-ig tartózkodhatnak Budapesten. Az Utazási és egyéb jelentős kedvezmények igénybevételére jogosító Vásárigazol vány okát néhány nap múlva már országszertt árusí ják és ilyet mindeüSÍ GSSfczhet ma. gának. A dolgozó tömegek s a nevelők között elmélyült a kapcsolat Minden killlításná! érte ibbnek ígérkezik az Úm Vásár szakszervezeti csoportokat és be., szél a szakszervezeti kd-JUra éi SPOrt kérdéseiről. 1) órakor Diósgyőrvasgyári ezines sportbemutatók, 11 órakor a büda-* pesfi Vasas Szakszervezet versenyzői, nek motorkerékpárverscnya, 12 órakor a szakszervezeti válogatottak birkózó ég boxbemutatója, délután likőr a budapesti vasasok női ég férfi- versenyzőinek szertorna és talajíbi- na bemutatója, 4 órakor a sAJÓszení:« Péteri PTK ég a P'dnokj PTK Bányász Kúp a döntője, 6 órakor a budapesti szakszervezeti válogato’t és a borsodmegyei szakszervezeti válogatott labdarugómérkőaése lesznek a Szakszervezeti Nap kiemelkedő eseményei. Délután 3 órától párhuzamosan a sport műsorral a népkerti szabod színpadon gyér- mák nap és népi t&ncberaitaiÁk, bábszínház, ének ég zenekarok a különböző zenekarok bemutatói követik egymást, fővárosi és borsodi Irultör- esoPortok részvételével. Esti* 9 órakor avatják fel a népkerti szabadtéri színpadot a budapesti Vjgopera és Szalay Karola operaházi priirabale- i-ina felléptével. Az előadást a Nép- kertben reggelig tartó szabadtéri tané követi. — Felhívás a szőllő- és gyümölcstermelőkhöz! A Mezőgazdasági Kiállítás rendezöbizottsága felkéri Miskolc és környékének szöllő- és gyümölcstermelőit, hogy terményeiket hozzák fel az augusztus' 8-án megnyíló gyümölcskiáU lításra. Felhozható néhány darabból a ló fajtagyüjtemény, vagy nagyobb menynyiig. Elhelyezés, fe’l.rat díjmentes. Er. tőkés dijak, oklevelek.. Legcélszerűbb a gyümölcsöt a szombati nap folyamán átadni: kereskedelmi íiúiskola, Deák Ee- renc utca, postával szemben. Fájdalommal, de az isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szeretett tér jem és édesapánk Halésx Pál ny. Mév. kovács életének 65-ik évében elhunyt. Temetése f. hó 5-én 6 órakor les*; h ref. Deszka-temető ravatalozóiából. GYÁSZOLÓ CSALÁD