Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)
1948-08-03 / 175. szám
All a népért dolgozik, arra Isten áldását kell Kérnünk Pataky István gk. esperes beszéde a sajóládi ünnepen Epén a hároméves terv első évének befejezésekor került sor arra, hogy Sa. jőlád és Sajópetri házaiban felgyulladjon a villanyfény. Nagy ünnepséget rendeztek ez alkalommal, amelyen megjelent és beszédet mondott Pataky István gör kát. esperes is. A lelkipásztor káért többek között a pártok szerepének méltatására is és egyebek között a következőket mondotta: — Mai ünnepünket a Magyar Kommunista Pártnak köszönhetjük, amely me 3kezdte a harcot a falu villamosításáért és most a Magyar Dolgozók Pártjában folytatja küzdelmét. Ez a párt volt az, amely elkészítette a hároméves tervet s ennek keretében készült el a két szomszéd község villamos hálózata. Mi arra, aki a népért dolgozik, Isten áldását kérjük. Általános helyeslés közben felsorolttá ezután azokat a nagyszerű eredménye, két, amelyek az MKP, most pedig az M DP erőfeszítéseiből születtek, s amelyek 1 további sikerrel kecsegtetik a magyar népet. Szerankó Dezső az MDP nevében beszélt és hangsúlyozta, hogy pártunk a magyar nép jobb jövőjéért szállt síkra, harca napról-napra újabb győzelmeket hoz. — Az ünnepséget közebéd fejezte be. | A közalkalmazottak új fizetése A hivatalos lap vasárnapi száma közli a köztisztviselők fizetésemeléséről szóló kormányrendeletet. Az állami fisz tviselők fizetése a következőképpen alakul: Zárójelben a fizetési osztályok II., illetve III. fokozatait közöljük, 1. lüüő forint, I/a 1695, II. Ibii, 111. 1358, IV. 1190 (1021), V. 855 (769), Vt. 720 (679, 624), VII. 586 (551, 516), Vili. 498 (469, 446), IX. 418 (404, 390), X. 376 (362. , 347), XI. 3333 (326, 319), Xll. 305 (298, 291), XIII. 284 (277, 270), XIV. 263 (256, , 249), XV. 237 forint. A pedagógusok új fizetése a következő: XVI. 1056, XV. 864, XIV. 816, XIII; “ 768, XII. 720, XI. 672, X. 624, IX. 582. VIII. 540, VII. 504, VI. 468, V. 444, IV; * 420, III. 402, II. 384, I. 366 forint. ' A rendelet közli az állami számvevőszéki alkalmazottak, az ftélöblrák* ál. laműgyészek, honvédségi személyek, államrendőrségi alkalmazttak, tűzoltók- egészségügyi alkalmazottak, államvasuti és postai alkalmazottak új fizetését, valamint a fizetési pótlékok összegét is. , Az új fizetések augusztus 1-én lépnek életbe. fi tűrsoftalom segítségét várj® hogy teljesíthesse fontos szociális és nevelő feladatát az elhagyott gyermekek épülő miskolci otthona A Huszár-laktanya, hatalmas udvarának zöld sövénnyel övezet1 helyén húzódik a nemrégiben újra megindult Patronázs-otthon. épülete. Az udvaron itt is, ott is serényen dolgozó lányokkal, fiúkkal találkozunk. A szobákban a lányok 'horgos kodnak, takarítanak. Az intézet igazgatója- Tdaskó Zoltán irányítása mellett halad a munka, csinosodik a komor épület. — Az igazi szervező és építő munka alig három hete indult meg — közli. Az egyesület elnöke Baranyai Károly törvényszéki tanácselnök, a fiatalkorúak bírája. Célúul', ho'iy az árva, elhagyod, züllésnek kiteli fiatalokat megmentsük, számukra otthon* biztosítsunk s a leghaladottabb szellemű neveléssel a társadalom hasznos, építő to-diaivá formáljuk őket, A növendékek általában 8—22 éves korig tagíaj az intézetnek. Anyagi alapunk úgyszólván semmi — tájékoztat az igazgató. — Ellátást a népkonyháról kapunk- ^ Reggeli általában feketekávé, ebéd és vacsora egy tál étel. Elsősorban a társadalom segítségére« támaszkodunk. Az MNDSz-nek sokat köszönhetünk. A Vöröskereszt is hathatós támogatásáról biztosított bennünket. Agyunk nagyon kevés- Szalmazsákunk nine®. A növendékek rossz nagykabáton, deszkán s az innen- onnan szerzett ágyneműkön pihennek. A tatarozás^ munkával úgy haladunk, hogy a mesterek egy-egy napra elengedik segédjeibe* s azok dolgoznak nekünk. A kisegítő munkát teljes egészeben a növendékek adják, A Farkas-csapat az élen Amint végignézünk az udvaron, a munka menetét figyelve, önkéntelenül Makarenko: „Uj ember kovácsa“ című könyve jut eszünkbe. Saját maguknak készítik, csinosítják a gyermekek a hulló vakolattól rut falakat, rendezik a kavicsos udvart, javítják p rozoga ablakokat. Leglelkesebb a Farkas József vezetésével dolgozó kis csapat. Farkas József kicsi gyermekkorától mintegy 15 intézetben fordult meg- _ Kiváló munkaerő. Csoportjának tagjai boldogan dolgoznak vele. Mindenhez ért, semmi sem nehéz neki s amellett humorával is megkönnyíti társai munkáját. ... A kezdeti munkákon kívül -ovabbi terveink; az intézetet 200 Személyesse akarjuk fejleszteni' Belső iskolai tanítást szervezünk' tanműhelyeket állítunk fel mind a fiúknak, mind a lányoknak_____________ 2 ÉSZAJQÍ AGYA RORSZÁG Mozigépet akarunk vásárolni, megindítjuk a kulturális életet, szórakozási lehetőséget teremtünk, hogy a szociális nevelést teljes mértékben megvalósíthassuk. Az analfabétákat megtanítjuk irni-oivasnj. Köszöntésüket is megválasztottuk. „Emberek leszünk 1“ Bízom a társadalom, a szervezetek támogatásában és abban, hogy ezt az intézetet i® államosítani fogják. — Addig is várjuk a vasgyár s minden üzgm hathatós támogatását, hogy a villanyt beszerelhessük, az épületet lakhatóvá telessük s megindíthassuk az igazi nevelő munkát. His®zük, a kérő szónak lesz foganatja! Tóth Ferenc• Olajfinomítót, szappangyárat, gyümölcsfeldolgozót akarnak létesíteni a mezőkövesdiek A földművelésügyi minisztérium összeesküvői még ólai. ütőiket is elvették töltik Csendes a ktsvároska, a kánikulában az utcáin ólig van élet> ezer és ezer lakosa hiányzik, szerte az országban dolgoznak a sommások, ügy-két hét múlva azonban vége a cséplési munkának' hazahozzák a verejtékesen megdolgozott kenyeret / s jönnek az új gondok, elsősorban az állandó munka biztosításának problémája. IpaTi üzemek kellenének ide' ezt fudja mindenki, szerepel a UDP munknprogramjálan is, amelV olyan nagy örömöt váltót* M ez«n a vidéken. . Sok szép tervet kidolgoztak már Mezőkövesd iparosítására — tájékozGerö Ernő: Gazdasági és politikai téren erőnk megszilárdult Lelkes ünnepségen vette át Budapest népe ax újjáépített Marglt-hidat Hatalmas, lelkes ünnepségen vette át Budapest népe az újjáépített, megnagyobbítoH Margit-hjdat. A feldíszített hjdon ég környékén ezrekre menő. tömeg köszöntötte az ün népségre érkező Rákosi Mátyást, SzakSsits Árpádod, Dinnyés Lajost S Gerő Ernőt, a hídépítő minisztert, — 1946 őszén megígértük, — mondotta Gerő Ernő —, hQgy a fasiszta gonosztevők által felrobbantott Margit hidat felépítjük. A hjdmunkások megtartották szavukat. Megsokszorozta erejüket a munkásosztály egysége, a Magyar Dolgozók Pártja megalakulása. Megállapította GerÖ Ernő; Gazdasági és politikai téren erőnk megszilárdult, nemzetközi tekintélyünk megnövekedett, A Marshall- tgrv rabszolgasága néllcül 5 hónap alaft 120 millió dollárnak megfelelő összeget fóraito1 tunk beruházásra. A közönség lelkes éljenzése mellett emlékezett meg a Szovjetunió ég vezetője, Sztálin generalisszimusz hatalmas támogatásáról, amit a ma- gyár demokráciának nyújtott. A főváros nevében Bognár József polgármester vette át a hidat. Az avató ünnepséget követő népünnepélyen tjzezrek élvezték a pompás előadásokat, szórakoztak a Margitszigeten. A hajnali órákjg tartott a derűs, felszabadult, vidám mulatság. Nyolcezren fiirödíek vasárnap a tapolcai strandon A tapolcai strandon vasárnap óriási forgalmat bonyolítottak le. 800U türdöje- gyet adtak ki. Az autóbusz 7ÜÜU utast szállított ezen a napon. Örömmel álla pitjuk meg, hogy amióta a tapolcai megállónál a rekeszeket helyreállították, a torgajom zavartalanul bonyolódik le. Ez annak is köszönhető, hogy megtelek) szá mu autóbusz áll rendelkezésre, úgyhogy a hatalmas forgalom ellenére sem telt meg valamennyi rekesz, olyan sűrűn for dúltak az autóbuszok. További probléma a tapolcai út portalanítása, mert azok a fürdőzők, akik az autóbuszt nem tudják megfizetni és gyalog kénytelenek Tapolcára kimenni, po felhőben teszik meg út jtikat a nagy hőségben. A Gazdag CIRKUSZ ma és minden este tél 9 órakor nagy előadást tart Fellép a világhírű 3 óriási eieSdn! és a többi attrakció mnxTJW&Fjn.s-i tat bennünket Sereg István bíró. —. Olaj finomítót szerettünk votna^ szappan- és kencegyáraf, meg gyümölcsfeldolgozó üzemet. Mindegyiknek igen megfelelne <* teriU let. A járásban rengeteg olajosnőrény* termelnek, a mezőkövesdi olaj gyúrj t ásnak százéves múltja van. Sok-i kitűnő szakmunkás áll rendelkezésre* a-kifc messze vjdókrőj hozott nyer3* anyagot dolgoztak fel. Ezzel a* üzemmel volt kapcsolatos a szappangyár terve, meg a kenceüzenié* amelyre olya** nagy szüksége ro!n^ az országnak. Drága valutáért küH földről hozzuk be lenolajszükség]®* tünk legnagyobb részét- Ugyancsak! nagy jelentősége volna a gyümölcs, feldolgozó üzemnek, mert a környéken jelenleg hatatlan értékek mennek veszendőbe a feU dolgozás hiánya miatt, pedig még az épület is meg volna hozzá. Szerveztük egyre-másra a küldöttségeket; a minisztériumokhoz^ eleinte Bán Antalok szabotáló csoportja buzta át- a számításokat, legutóbb pedig a földmívelésügyj minisztérium összeesküvői játszották kj| őket. Leépíteni, hogy felépíthessünk L„ — Régen tudjuk, hogy nagy bajoí voltak a földmívelésügyiben, alkal - műnk volt megismerni az urakat, — jegyzi meg a bíró. Elsikkasztották Oz aktáinkat, «mikor egyszer keményen felléptünk, oda is mondogattuk nekik: látjuk, előbb önöket kell leépíteni,, hogy mi felépíthessük üzemeinket, Nemcsak gyárakat nem kaptunk, de még olajütőinket js leállítottuk azzal az ürüggyel, hogy rosszul sajtoljuk ki a magvakat és sok olaj e’vész. Persze, ez nem iga*. A mi olajütőink nem 17 litert, hanem 28—29 litert sajtoltak M. a vámüttetéskor egy mázsára 21 litert adtunk a parasztoknak. Jellemző, hogy 10 olaj ütőnk közül ir>03t három visszakapta engedélyét, pedig éppen ez a három mutatta fel a leggyengébb eredményeket a próbaütéskor. Az olajütők Mezőkövesd egyetlen iparát jelentik, sok ember kényért függ munkájuktól' Hol engedélyezték, hol betiltották a működésüket. Jó volna liaa megtisztított földmívelésügyj minisztérium felülvizsgálná: miért jobb fa kinek jó. hogy egy mázsa magból 23—24 liter olajat üssenek ki 28—32 liter helyett s megállapítanák, milyen módon jutottak engedélyhez éppen a legrosszabbul dolgozó olaj- ütők? ,