Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-26 / 194. szám

A „Ráma/ IP besúgója volt A sárospataki rendőrség átadta a íniskolci népügyészségnek Somosi Lajos sárospataki lakos, volt honvéd századost, aki a hozzá beosztott honvédekkel kegyetlenkedett. A hírhedt Római II. besúgója volt. Népbíróság elé kerül­A newyorkJ egyelem dékánja: A kommunizmust nem leket megsemmisíteni Ernest Melby a newyerki egyetem dékánja kijelentette, begy az Egyesült Államokban egyre erőszakosabbá válik az »ördögűzés«. A kommunizmust nem le­het »ördögűzéssel« elpusztítani. Ezt több ízben megpróbálták, de mindig eredmény­telen maradt. »Óriási összegeket költünk Európában a háború előkészítésére, de a kommunizmust bíboréval nem lehet le győzni, mert a kommunizmus eszme. Ha a világ minden kommunistáját meg is ölnék, milliók állnának helyükbe«. L&zuh^n! két »mesiksf repülőgép ­Súlyos repülőszerencsétlenség történt Frankfurt mellett. Két amerikai Dakota repülőgép összeütközött a város felett és mind a kettő iángbaborulva lezuhant. A repülőgépek a berlini »légihid« járataihoz tartoztak. Rákosi Mátyás útmutató kecskeméti beszéde mély benyomást gyakorolt a parasztság tömegeire — állapítanák meg rádiónyilatkozatukban a párt vezetői 4 és limps ImsiMiflé ezért száll harcba a mlslrolcl tizleiveieStfse^ seaiBőeu vasutasa Bebrits Lajos államtitkár aktivaüiésen ismertette a feladatokat A rádió szerdai-heti szemléje keretében l demokratikus pártok vezető féríiai nyi“ (etkoztak Rákosi Mátyás kecskeméti be. izédéről. Dobi István miniszter, a Független Kisgazdapárt elnöke, kijelentette, hogy (Rákosi hatalmas beszéde igen mély be. nyomást gyakorolt a Kisgazdapárt törne, geire is. A kecskeméti beszéd mezőgaz” dasági vonatkozásaival kapcsolatban meg* alapította Dobi miniszter, hogy a gépesi. téssel és a tudomány eszközeinek fel. használásával lehet a termésátlagot igen lényegesen emelni és a paraszt munkáját re jelentősen megkönnyíteni. A gépek és egyéb korszerű vívmányok gazdaságosan csak nagyobb egységek* ben alkalmazhatók, ezért szükséges a sző. vétkezés. A szövetkezést azonban nem erőszakoljuk. Meggyőződésünk, hogy a szövetkezés előnyeit látva, minden, sa­ját érdekeit felismerő dolgozó paraszt ‘ önként kéri majd felvételét a szövetke. zetbe. A Nemzeti Függetlenségi F'ontról ki­jelentette, helyesnek és szükségesnek lát. ja, hogy az azonos célokért küzdő pártok lépjenek egymással az eddiginél is szo­rosabb munkaközösségbe. Az új Nemzeti Függetlenségi Front, amelyben a pártok kereteiket változatlanul fenntartják, szép. temberben létrejön. Da'vas József miniszter, a Nemzeti Pá­rás* ipáit vezetőségének tagja hangsú. lyozta, hogy Rákosi Mátyás kecskeméti beszéde az egész dolgozó magyar nép számára komoly útmutatást adott. A be­szédnek különösen az a része nagyjelen­tőségű, amely a paraszti- jövendő nagy kérdéseivel foglalkozott, A Nemzeti Pa­rasztpárt megalakulása óta a munkás_pa- raszt szövetség elvi alapján állt és azóta is ezt a politikát követte. Ez a politika azt jelenti, hogy mi lehetetlennek, jár­hatatlannak tart-ttunk valamiféle ködös bizonytalan »harmadik utat«. Azt akarjuk, hogy a parasztság fel- emelkedésével tűnjék el minden kü. lönbség a falusi és városi dolgozók között. Ezt pedig egyedül az ipari mun. kássággal szoros szövetségben tudjuk'' kiharcolni. Zsolt Béla, a Magyar Radikális Pá-t vezetője többek között kijelentette: Rá. kosi Beszédében azt a kezdettől való ál. iáspontuSkat látjuk megerősödve, hogy nincs külön városi és falusi demokrácia, hanem csak egyetlen oszthatatlan demo. krácia van. $ | EDtWXiWií. *P*M»Uk«da(lE Nagyfontosságú értekézlet színhelye volt szerdán délelőtt a vármegyeháza. A miskolci Uzleivezetőség vasutas dolgo. zói gyűltek egybe, hogy megtárgyalják az előttük álló őszi forgalom lebonyolító, sának s a 4 és fél napos kocsifcrdulónak isikeres végrehajtását. Az értekezleten a közlekedésügyi miniszté ium képviselem tébea Bebrits Lajos államtitkár vett részt, aki tájékoztatta az egybegyűlteket a vasutasságra váró feladatokról. Az é'tekezletet Szalóky Emil üzlet- igazgató nyitotta meg, majd a résztvevők melegen ünnepelték Bebrits Lajos állam, titkárt, akinek éppen névnapja volt. Beb. its Lajos beszédében rámutatott arra, hogy eddig a kocsiforduló 7.3 napig tar­tott, most tűzzel vassal azon kell lenni, hegy elérjük a 4 és fél napos kocsiío*. dűlőt s megnövekedett szállítási igé. nyeinket ki tudjuk elégíteni. Az őszi forgalom szeptember 1-től december 1-ig Járt. Ez alatt az idő alatt el kell szállt, tani a falvakból a mezőgazdasági tér. menyeket rendeltetési helyükre s ugyan­akkor a szükséges ipari szállításokat is le kell bonyolítani. A magyar államvasutak előtt olyan feladat áll, amilyen még eddig soha. 70 százalékkal nagyobb forgóimat kel le- bonyoííani, mint bármikor s ezzel szem. ben kocsi, és mozdony parkunk még nem érte ej a békebeli számot. Bebrits Lajos államtitkár nagy tetszéssel fogadott beszéde után a vasutas dolgo. ,, zók gazdagí.ották értékes felszólalásait- ' kai az akuvaüjés eredményeit. A hozza, szólók valamennyien a íorgaiofn gyo'si. tása érdekében tettek értékes javaslato­kat. Szabó József szakszervezeti titkár ? munkaversenyek hibáira mutatott rá. Az őszi forgalom lebonyolításának ideje egy­beesik az öthónapos részlette-v végrehaj. tásával, tehát a vasutasoknak azon keli lenniök, hogy azt minéj sikeresebben vég. rehajisák. Kokovai Győző, az MDP üze­mi pártszervezetétől beszélt s mint a bu­dapesti titkári értekezleten, itt is igére, tét tett a vasutas dolgozók nevében, hogy vállalja a 4 és félnapos kocsifordulót. A jólsikerült, magasszinvonalu é-tekez. letet Szalóky üzletigazgató zárta be, majd Bebrits Lajos államtitkár és kísére­te Szerencsre és a tokaji hid építkezése* hez látogatott el. Egyesülne!! az egftszsöaasyl szgfestervezeteh Az egészségijeyi alkalmazottak szak. szervezete augusztus 28-án és 29_én tart­ja Budapesten az Uj városházán második küldött közgyűlését, amelyen 158 hazai, valamint román, cseh, bolgár, albán és francia vendég vesz részt. A küldöttgyü. lés legfőbb programpontja az egészségi szakszervezetek egységesítésének vég­rehajtása lesz. Jövő héten választják meg a kiküldöttekéi a szak*# s ser vezeti kongresszusra A Budapesten megta-tandó országos szakszervezeti kongresszus a Szakszerve­zeti Tanács 23 albizottsága készíti elő. A fővárosban és vidéken a jövő héten vá­lasztják meg az egyes v szakszervezetek és üzemek küldötteiket. Többszáz magyar., országi kiküldött mellett mintegy 20 o'- bzág szakszervezetének delegáltja vesz reszt a Szaktanács kongresszusán. y&erékpá? Külső piros, fekete 37.90 Belső piros 10.60 Csengő 7.80 Iskolatáska Hititáska simatetős 6 80 Hátitáska képes tetős 7.80 Hátitáska lakk 29.80 Aktatáska )akk 39.80 Aktatáska gumi 74.80 flíteHorrás tagjainak 4 havi Eitel BODNÁR BAZÁR tLínházzal szemben , PEST! BAZÁR Eitasgiák a szélhámos meskoicS képügynököt , Háger Barna miskolci ügynököt megbízta Lahita Ernő, hogy képeinek vevő. két szerezzen. Háger a reá bízott nyugta könyvvel s a megrendelőktől beszedett pénzzel megszökött. Lafóta Ernő feljelentésére országos körözést adtak ki eile, ne. A rendőrségnek sikerült a szélhámost Bicskén elfogni. Aikisérték a miskolc rendőrségre. A {iisestiM Keatmunisllkiiak lesz ©lén ereiSk ez iruSéSt etüveiltásin Papivoda jugoszláv repülőtábor­nok, aki THo rémuralma miatt kénytelen volt hazájából elmem külni, levelet intézeti n román mun­káspárt központi hivatalos lapjá­hoz, Sconteiához. A levélben el mopdja_ hogy a jugoszláv kommu, njgtúlt semmit sem tudtak arról, hogy Titót több Ízben figyelmeztet. ték hibáira és lehetősébe volt n he­lyes útra térni. Tito az áruló klik­ket titokban tartotta. A marxista- leninista eszmékhez hű. sZbvjetba- rát jugoszláv kommunistáknak meg lesz a kellő erejük, hogy eltávolít sáli az ország éléről az árulókat és megvédjék az ország függetlensé­gét amelyet Titóélc veszélyeztetnek. Szeptember 8—?-én országos minta- gazda értekezlet lesz Budapesten A földmivelésügyi minisztérium szeptember 8.án és 9.én mintagazda é’iekez- letet rendez Budapesten a Vasas székházban. Az értekezleten 300 mintagazda vesz részt, továbbá valamennyi főispán és alispán, a FEKOSz és az UFÜSz központi és megyei titkárai, a NIK kiküldötte, a megyei gazdasági felügyelőség vezetői, a gazdajegyzők és a MUSzK kiküldöttei. A z értekezletet Dobi István föjdmívelésügyi miniszter nyitja meg, majd Nagy Imre, az országgyűlés elnöke, és Keresztes Mi­hály föidmívelésügyi államtitkár ismerteti a mezőgazdaság fejlődésének irányát. Az értekezlet végén nyújtják át a kitün te'.éseket a termelési 'versenyben kiváló eredményt elért gazdáknak. Borsod magye mintagazdaje lőttjei­Bo'sod vármegye mezőgazdasági tér. Balatoni József tisztbábolnai 13, Tó'h B. Ferenc alsóábrányi 5, Molnár Károly me­zőkeresztesi 20, Holló József szentistvá- ni 4, Pongó József tardi 14, Molnár Jó. zsef bogácsi 2, Lévai István mezőkövesdi 3, Csuhái Miklós novaji 5, Kozsik István cserépfalui 23, Barczi Károly nyékládhá. zai 10, Kecskés Sándor szirmai 5, Balassi Imre ónodi 4, ifj. Tatár Sándor alsózsol- s cai 7, üy. Eles István ksgyö-i, Kovács Ferenc sátai 8, Marázi András sajóné. meti, Orbán Lászlóné imolai 2, Sahin Sándor pu'noki 22, Ipacs László serény, falvai. Molnár Mihály héti 7, ifj. Bola esek Lajos dédesi 4, Pacze András sajó- szonlpéteri 7, özv. Ronyecz Jánosné sajó. galgóci és Tfjkés Károly sajókazinci 6 holdas gazda. melési bizottsága 31 borsodmegyei gaz. dát jelölt ki akiket a mintagazda cím el. nyerésére terjesztenek fel a íöldmlvelés- ügyi miniszterhez. Az edelényi járásból 4, a mezöcsátiból 5 a mezőkeresztesiből 4, a mezökövedi- ből 4, a miskolciból 5, az ózdból 2, a putry>kiból 3, a sajószentpéteri járásból 4 gazdát választotta ki. A kijelölt gazdák a következők: Pusztai Sándor abodi 15 ho’.das gazda, j Melczer Ferenc borsodi 17, üalkó Lajos edelényi 14, Tomorszki István szendröi 10, Szepesi József ároktői á, Hornyák Jó­zsef hejökereszturi 19. Labanc József he. iÖDaDi 9. iti. Csoika Mihálv mczöcsáti 3. A lengyel parfízásdalosok hangversenye .Kedden a miskolci színházban, Szetidán Diósgyörvasgyásban tar­totta -együttes hangversenyét a len­gyel Pochodnia énekkar és . a vas­gyári Vasas férfikar. A Pochodnia. mint ismeretes Lengyelország kép­viseletében vett részt a nemzetkö­zi dalosversenyben. A kitűnő lengyel férfikar, am elv­nek minden egyes tagja akttv par­tizánként tevékenykedett az elmúlt háborúban, olyan magas színvona­lat mutatott, hogy felülmúlta azo­kat a várakozásokat is. amelyeket eddigi sikeres szereplései után hoz­zá fűztünk. A minden tekintetben válogatott énekkar főleg nemesen ércesen zengő basszusaival Hint ki. Összetanultságuk tökéletes. Egy­aránt magas művészettel ad iák elő a legnehezebb műdalt és a legegy szerübb népdalt- Kimagasló telje­sítményükben természetesen orosz­lánrésze van vezénylő karnagyuk­nak. Marian Zavatszky professzor, nak aki a kiváló muzsikus ösztö­nével fogta össze énekkarát, A hangverseny másik szereplői« a diósgyőri Vasas énekkar Gránát József karnagy vezénylésével ugyan csak kiváló élményt nyújtott. A) jól ismert kiváló énekkar teljesít ménve mellett külön élmény „volt Nvitraj László, az énekkar nagy­szerű basszusszólistájának száma: Mozart Ssfiktetés a szerálvhól című operájának nehéz Ozmin-áriájáS adta elő. Közreműködött -még Óránál Endre, aki korát meghazudtoló vir­tuozitással és átéléssel játszotta Haydn C-dur hegedűversenyét' Recht József szakavatott zongora­kíséretével. ÉSZAKMAG YARORáZAG 3

Next

/
Thumbnails
Contents