Észak-Magyarország, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-13 / 157. szám

Halálos szerencsétlen&tg az ózdi vasgyárban Partok Dénes 37 éves ózdi vasgyári munkás a gyá~ területén lévő harckocsi roncsok eltakarítása közben egy hábo. nébó] visszamaradt lövedéket mozdított meg, ami felrobbant és halálra sebezte a szerencsétlen munkást .A nyomozás megindult. A NOT is halálra, illetve életfogytiglani fegyházra ítélte a Nitrokémia vezetőit A NO'f hétfőn hirdetett ítéletgt, a Nitrokémia vezetői, Szabó Kornél ás társának bűnügyében, A KOT elutasítva a semmiség! panaszt, jogerőre emelte Szabó Kornél halálbüntetését, továbbá Sárkány József volt honvé­delmi államtitkár és Kelemen Béla volt ipariigyj államtitkár életfogy­tiglani fegyháról és vagyonelkobzás ró] szóló ítéletét. Ujßhh földrengés Tóidéban Vasárnap harminc migodpemrig t„j'tó földrengés volt Tokjóban. Al japán fővárosban nagyobb károk nem keletkeztek, mindössze ablakok törtek be és falak repedtek végig, A földrengés központja a Tokiótól északnyugatra fekvő 8 zaj fa ma vjdó-* ken volt- A földrengés nem volt erős. Parasztságunk magántulajdonát a kormány nemcsak védi, hanem meg is erősíti A miniszterelnök nyilatkozata népi demokráciánk p a r asztpol itiká járó i Dinnyés Lajos miniszterelnök szomba­ton népes gazdaküldöttség előtt kijelen­tette: a kormánynak nincs semmi szán­déka eddigi mezőgazdasági cs löldbir. itokpolitikai irányzatát megválftmami. Leszögezem — mondotta —, hogy a kormányzat a parasztság magántu­lajdonát nemcsak védi, hanem azt megerősíteni is akarj-a. Hangsúlyozta: teljes mértékben he­lyesli a progresszív adóztatási rend­szert s a szövetkezeti mozgalom kifej­lesztését, ame]y biztosítja a parasztság jövőjét A falu népe annyi keserű ta­pasztalat után ne adjon hitelt a suttogd propagan­dának, amely az ország boldogulásai akarja megakadályozni. A rémhírek terjesztői éppen azok, akik évtizedeken keresztül megakadályozták dolgozó népünk felemelkedését és jólé­tét. Túlzsúfolt a Petőfi-utci egészségház Gondoskodni kell az intézmények megfelelő elhelyezéséről Dr. Hoftemnn Ferenc Ijszti.foorvo?, havi je, ion tétié ben szóvá tette a Petőfi utcaj egészségház túlzsúfoltságát. Eb­ben az épii|othon foglal helyet a tisztj- föorvosi hivatalon kívül a zölckeresz- tes egészségvédelmi tanácsadó, a tüdő. gondozó, a norajbeteggondozó intézet két kerületi tÍ8ztiorvosi hivatal, böí- eaöde, a városi orvosi rendelő. A szá. mos intézmény s lakások e’hciyezé-'é- hez az épültt igen szűk. A felállítandó tüdőosztály s a kifej­lődő járási egészségügyi szolgálat * tüdőgondozó forgalmát fokozatosait csökkenteni fogják, egyébként azon-; bari az intézmények képtelenek ípN adataikat kielégítően ellátni. Az épületi vizes, a váróhelyiségek szakok, a zöld« keresztes szolgálat raktár} anyagának! elhelyezésére nincs helyiség. Nyilvá« nos WC-re is szükség volna. Ezen a helyzeten változtatni kell,, A tisztifőorvos eziránybap már kozds« ményező lépéseket tett. Felfelé törnek a magyar dolgozók... — ezt jelképezi a vasárnap felavatott ..Petőfi Sándor“ kilátó a Bálványos csúcsán AZ MDP HÍREI Párlnifok július 15-én. Pereces 6 óra; Nyíró Sándor. Diósgyőr Ady 7 óra: Fokét o István. Diósgyőr Súgván 8 óra; dr. Bodj Antal. Vasgyár fél 3: Kiss Ferenc» fiigyár (Bórház) 7 óra: Bakó Sálldor. Va8gyár Nyírjes 7 óra; Nagy Jó­zsef, Táncsics Mihály 7 ój-a; Mal- c-sitzky László, í Hejöcsaha fél 8 óra: Losonczj László. II. Rákóczj Ferenc 7 óra; Szederkényi Ferenc. Kossuth Lajos 7 óra; Fülüp József, Sal'lai Imre 7 óra: Nemes Júlia. Dózsa György 7 óra; dj». Ivpnde István. Petőfi Sándor 7 óra; Tjcby István- József Attila 7 óra: Gyulák István. Kwr.b Tamás 7 óra; Medveczkj Jó­zsef, Ujgyőr Központ 7 órg- Ocs- kovszkj János- Yik©nd telep 7 óra: Saljai Éva- Lúdj fűrészüzem 2 ój-a; Tatár Béla. LAÉ'V 3 r-ra; Ke­resztesi Béla. Borsodi nyomda fél J4: Petrozsényj Sándor. Máv. Ffh- 3 éra - ^Sólyomi József. Móv, 6zpu. 5 óra; Kovács Endre. Máv. műhete 8 ■ ti óra; Faggyaj Sándor' YAOBz i úra; I"fiséli r.ásv.’ó. Hejöes-abai MÁK fi óra: Losoncai László. FTercz gép. gyár fél 4 óra; Szederkényi Ferenc, Dohánygyár fól 4 óra: Funk Ernő. Pénteken, 10-án. Sodronygyár 2 óra: Mr£z Ferenc. Mád kiég. par. fél 9 óra; Ljppai Flórián. , Vasárnap, 18-ún Tapolca 7 óra; Malcsjtzky László. Ezen á héten pártnapelöadój érte­kezlet nem lesz. Felhívjuk a beosz­tott előadókat, hogy a sillabuszt sür­gősen vegyék át Szóchenyj u. 103. sz.. alatt. ft; Szerdán délután 0 órakor üzemi titká­ri értekezlet az MDP Széchenyi u. 103. alatti székházéban. Vezetőség. MDP szemináriumi hallgatók figye­lem! A szemináriumi záróünnepély szombaton este 7 ó'akor lesz a Nemzeti Színházban. A hallgatók megjelenése kö­telező. Az évzáró ünnepély után szom- .VIton este 8 órakor nagyszabású évzáró bált rendezünk a Koronán, melyre min- lenkit szeretettej meglüv a Vezetőség. Felhívjuk az egyéni tanulásban részt- revő elvtársainkat, hogy július hí 18.an lógjuk tartani az egyéni tanulók me­gyei konferenciáját. A megyei koriie- •encián azok vegyenek részt, akik meg­kapták a most folyó politikai tanfolyam anyagát és egyben felhívjuk az elv- lársak figyelmét, hogy a tantolyamot táró szemináriumra készüljenek fel. — Kérjük az elvtársakat, hogy lapunk „Párthírek” rovatát kísérjék figyelem­mé], hogy a Megyei konferenciával kap. isolates későbbi közleményekről Undo-, mást szerezzenek. Magyar Dolgozók Pártja borsodmegyei bizottsága. 4 ESZAKM AGYARORSZÁG A Diósgyőri Vasas Jósze'encse Sportegyesület Turista szakosztálya vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között avatta fel a Bükk hegység leg. magasabb csúcsán, a Bálvány tetejen epüit 23 m. magas kilátó tornyot, amelyet a szabadságharc lánglelkü költőjéről, Petőfi Sándorról neveztek el. Az ünnepséget szombaton este Pe­tőfi Sándor emlékezetére gyújtott cen­tenáriumi tábortűz vezette be. Vasárnap délelőtt tömött sorokban igyekeztek a termeszét rajongói a gyö­nyörű fekvésű Bánkút felé, hogy részt vegyenek a kilátó avató ünnepségen. A Himnusz hangjai után Cserhalmi Lajos elszavalta Petőfi: A hegyek között c. versét, majd a turista szakosztály neve- ben Domonkos Vince üdvözölte a meg­jelent vendégeket. Eröss Antal a Ma­gyar Vándorsport vezetősége részéről üdvözölte a diósgyőri turistákat. A Ma­gyar Dolgozók Pártja nevébe;, Happ István köszöntötte a turistákat és elis­merésének adott kifejezést a torony fel­építéséért. Kristóf Sándor • a N1K, baze. i-;?s János az egri. Beste István a vas- út;S, Fekete Pál a miskolci turisták ne­vében mondott üdvözlő beszédet. Her- ezeg Ferenc, a diósgyőri vasgyár mun. kásigazgatója a gyár dolgozói nevében kijelentette: ez a torony * magyar dolgozók élni- akarását és felfelé törését bizonyítja. Miskolc város idegenforgalmi Hivatala nevében Szabó Pál, a 750. sz. vasgyári cserkészcsapat részéről Lendeczky László, a diósgyörvasgyári Szí I nevé­ben Be inger István beszélt. A vasgyári turisták vezetője, Balogh Ferenc elnök ünnepi beszédében a követ­kezőket mondotta: A szabadságharc lánglelkü költőjé. öl neveztük el ezt a tornyot. Meg,nyújtottuk a Bálványost, hogy még tovább tekinthessünk és láthas­sunk. Wagner Vilmos alapító tag visszapillan­tást vetett a’ turisa múltra, majd a kö. TCiiség lelkes éljenzése közben átadta rendeitetsének a tornyot. A meredek lépcsőkön felmásztunk a torony tetejére. Amerre szem ellát, sárga búzakalászokat ringat a szél, amott a hegyek sötétjei kéklenek, tá­volban a Magas l átra hótödte csúcsai láthatók. Az ünnepséget társasebéd követte, majd délután a vasgyári zenekar és a Vasas Dalárda lelkes tagjai szórakoz­tatták a közönséget jk. —) Szigorúbban ellenőrzik o pmbttárusítftst Júniusban Nagymislcolc területén) egyetlen rablógyilkosság, gyilkosság sem( fordult elő. A havi rendőri jelentés 2f^ súlyos testisértésről, 6 halálos balesete röl, 6 öngyilkosságról, 22 betörésről 198 lopásról, 38 sikkasztásról számot be, bz előzetesen letartóztatottak számé 14. Bűncselekmények miatt 198 ügy van folyamatban, az elintézett ügyek száma; 95. Perecesen és környékén az eimufgj hónapban számos gombamérgezés lóri dúlt ejö, de csak néhány esetben piacot* vásárolt gombától. A gyakori eseteid megszüntetése végett egyrészt a piBcsj szigorúbb ellenőrzését léptették életbe,-j másrészt figyelmeztető utasításokat ad«i .lak ki a közönségnek. Felhívás az MDP szervezeteihez i Az Egyesülési kongresszus megtette] latta népünk felemelkedésének útját. A| kongresszus anyagát a Magyar Ddlgo«j zók Pártja minden pártmunkásának« párlb)zaitr»ijának, minden népnevelőnek« agitátornak és pártunk valamennyi tag« jának ismernie kell. El kell juttatni par. tunk programját és pártunk vezetőinek? döntő jelentőségű kongresszusi beszé«. cicit a dolgozók széles rétegeihez. K kongresszus anyaga maradandó értékíl útmutatás, amelyet minden öntudatos? dolgozónak át keli tanulmányoznia éa meg kell őriznie. Olvassuk és terjesszük az egyesülés* kongresszus anyagát! Rákosi Mátyás: A Magyar Dolgozóid Pártjával erős, virágzó Magyarország, ért. (Beszámoló és zárszó.) Szakasite Árpád: Harcban a munkásárulókkal a munkásegységért. (Beszámoló.) Fai kas Mihály: °Erős, egységes marxista-len’.« nista pártért. (Beszámoló.) A népi de. mokrácia útján a szocializmusért. Gerti Ernő, Rajk László, Révai József, Vajda Imre hozzászólásai. A párttal a népért. Kádár János, Ma« rosän György, Kossá István hozzászó« lásai. A Magyar Dolgozók Pártjának pro« gramnyilatkozata és szervezeti szabály, zata. Mindegyik füzet ára darabonkmfi 50 fillér. Az anyag tanulmányozásaim« alapfokú és haladó vezérfonalakat is. ho« csájlottunk ki, 30 fitlérees árban. Kap« ható az MDP szervezetekben és e Szikra bizományosoknál. CORSO rnoxi műsora Julius i3-íöl Julius 15-íg Sátán követei Káprázatos kiállításit, fantasztikus íílmremek Előadások kezdete: Hétköznap 6 és 8, vasárnap és ünnepnap 4 órakor is Jegyelővétel vasár-és ünnepnapi órától Szakszervezeti iskolái tamilni: kitünteted! Frlas lendületet adott az oktató munkának az lYSz vasárnapi borsodi konferenciája A Szakszervezeti Tanács Iskoláját Végzettek Szövetsége vasárnap dél­előtt a vármegyeháza nagytermében konferenciát tartott. Nyiczky György meryej oktatási felelős elnöki meg­nyitó 3zavaj után Háry Béla IVSz központi titkár a két munkáspárt e?> csillésének jelentőségével foglal, kinőtt. A jugoszláv helyzetről szólva m egállapí tóttá; sokat kell tanulnunk, hogy a jugo- szlávok tévedése nálunk soha meg ne történhessék. Az IYSz mozgalom hibáira rátérve megállapította: nem mjndig azokat küldték be az iskolákba, akik ezt meg­érdemelték, hanem sokszor olyanokat, akik igyekeztek kivonni magukat a termelő munkából. Kitüntetés, ha valaki részt vehet a szakszervezeti iskolákon. El kell tá­volítani az oda nem való elemeket, a fejlődőképes dolgozókat leli tani. tani. lágy aztán ők fs taníthassanak- A miskolci munkát példakép állította oda. Layer László, a központ vidéki tit- kárhelyettese új káderképző tanfolya­mok megindítását, kultúr- és sport- tanfolyamok szervezését., könyvtárak felállítását és az egyes !YSz csoportok kiizüttj munkaversenyt jcleulcJto be. Gordoni Géza miskolci titkár a helyi eredményeket ismertette. Két szakszervezeti iskolát fejeztek he eddjg 58 hallgatóval. A „Szghad május esték" keretéhen mintegy 15 ezer főmii tömeget mozgattak meg■ Szakszervezeti szabadegyete­met indítottak, 35 esetben üzemi szakszervezeti napokat tartottak. Gajdos Aladár ózdi, Nádaj Ferenc diósgyörvasgyári, Nagy János borsod- nádasd; tjtkár ugyanilyen eredménye­ket jelenteit be a konferenciának. Szeptemberben országos IYSz kon­ferenciát hívnak egybe Budapesten, amelyre megválasztották a borsodi kiküldötteket. — Megkönnyítik a menhelyi gyerme­kek örökbefogadását. Az állami menhe- lyen gondozott gyermekek részére a népjóléti minisztérium bevezeti az inté­zeti gyámságot, vagyis az állami gyer- mekmenhely igazgatóságát illeti meg a menhelyi gyermekek feletti gyámság. Ezzel lehetővé válik az elhagyott és talált gyermekek örökbelogadasa. Lehe­tővé válik az olyan gyermekek örökbe­fogadása, akik meg nem telelő szít ói környezet heyelt jó nevelő szülőkhöz kertetek és bennük új szülőket is talál­tak.

Next

/
Thumbnails
Contents