Észak-Magyarország, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)
1948-07-13 / 157. szám
elvetemült terméssvujteptet fosén el a rendőrség Kigyulladt Baksa községben 8* Agyik gazdálkodó két kazal szénája, A. tüzet a szeles idő ellenére j» gyors ág kemény munkával eloltatfák. A, rendőrség gyanúsnak találta az ügyei, rövidesen megállapította, hogy szándékos, gyújtogatás történt. A gyújtójától sikerült elfogni Győrfi Jenő .közsébelj lakos személyében. Az elvetemült ember bevallotta, hogy a község egész termésének elhamvasztását remélte a .nagy szélben. Hivatalos magyar válasz egy újabb amerikai rágalomra Illetékes hely közlése szerint az amerikai külügyminisztérium pénteki sajtóértekezletén az a kijelentés hangzott et. hogy a magyar kormány meg akarja ' akadályozni, hogy a közönség meghallgassa az »Amerika Hangjának« adásait és hogy a magyar rendőrség újabban több embert tartóztatott le amiatt, hogy az »Amerika Hangját« hallgattak. ’’letékes hely megállapítja, hogy ezek a kijelentések szemen szedett valótlanságok. Ma Magyarországon m.ndenk szabadon meghallgathatja azt a rádió- állomást, amelyiket akarja és emiatt senkit sem tartóztatnak le. Alagyar részről megütközéssel állapítják meg, hogy hivatalos amerikai személyiségek a nyilvánosság előtt olyan kijelentéseket tesznek, amelyeknek ellenkezőjét minden gyermek tudja At agyarországon. Az alaptalan rágalom miatt a magyar kormány jegyzékben tiltakozott az Egyesült Állmok kormányánál. ítélet a lébényl nyilas tömeggyllkosok ügyében Drótos és Krojcsi büntetése: halál, Csicsicsé és Cziaaeré: életfogytlfilsni kéiyszermmka Két hétig bartó, izgalmakban bővelkedő tárgyalás után a miskolci népbíróság dr. ’ Fűrész tanácsa héttön hirdetett ítéletet a lébényi tömeggyitkosok népel- lenes bűnügyében. A tárgyalás megkezdése előtt hatalmas tömeg lepte el a törvényszék folyosóját. Többszázan akar. tak bejutni a tárgyalóterembe, hogy végighallgassák az elvetemült tönveg- gyitkosok bűnügyének belejezö tárgyalását. A több ’•éndőrrel és fegyörrel mege'ősített terembe csak a népügyész, ségiő] kibocsátott jeggyel léphettek be a hallgatók. A zsúfolásig megtelt tárgyalóterembe 10 órakor vonult be a népbiróság. Az utolsó szó jogán először Drótos Gyula adta elő védekezését. Mind ö. mind vád. lot társai továbbra is megmaradtak konok tagadásuk mellett s sem a számos tanúval rájuk bizonyított kivégzéseket, sem a minden képzeletet felülmúló kínzásokat az utolsó percekben sem voltak hajlandók elismerni. Két órás tanácskozás után feszült csendben hirdette ki a népbiróság ítéletét dr. Fűrész Endre tanácselnök. A népbíróság Drótos Gyulát és K-ájcsi Jánost halálra, Csicsics Bélát és Gzimmer Józsefet életfogytiglani kényszermunkára ítélte, Gergely Lajost, aki három évi börtönbüntetését előző ítélet alapján kitöltötte, a bíróság felmentette. Az elítéltek büntetése ezenkívül még aliases nyugdíjvesztés s 10 évi politikai jogvesztés. A tárgyaláson felvonult tanuk egybehangzó vallomása alapján a népbiróság beigazolínak látta a vádrat pontjait. A vádlottak a legszörnyübb bűnöket követték' el, kezükhöz sokszáz ártatlan ember kiontott vére tapad. A nyila* tömeggyilkosok előbb a miskolci Huségházá- ban kínozlák meg áldozataikat, akiknek javarészét a Létr 1 »tetőn kivégezték. A dunántúli vérengzéseikkel rettegésben tartották az egész környéket. A Mo- sonszentmiklóson feltárt tömegsír 146 áldozatának kivégzéséért őket terheli a felelősség. Az ügyész Drótos és Krajcsi ítéletében megnyugodott, a többiek ügyében súlyosbításért felebbezett. A halálraítéltek kegyelemért folyamodtak. A te]eb- bezés .olytán az ügy a NU1' elé kerül. 512 szegény Kapóit segélyt júliusban A város' közigazgatási bizottságánál# hétfői ülésén beterjesztett polgármesteri jelentés szerint a város szociális murva Kaja kereteben júniusban 130 gyorsse. géiyt, 197 közsegélyt es Bö lakbérse, gélyt fizettek ki. A magyar norma kea reíeben 97 ízben segélyeztek rászorulom kát, egy személy kapott temetési sem gelyt. A város által fenntartott kei népkonyhán 450 személy étkezik. Július 5-től kéthetenként ötvenes csoportok, ban 200 szentélyt nyaraltatlak 1 apojeán. Távefiéteben Ítélkeznek Mitiaiovlts felett A budapesti népbíróság, hír szerint4 a tanácsok nyári szünetj ügy beosztása elienére, soronkívül tüzj ki a7- Actirt Oatholjca bűnöseinek ügyében a tár« gyalást. Mihalovjts Zsjgmond felet* távollétében ítélkezjk a külöiitanáe-s. Olimpiai botrány Londonban Két futótehetsége! kihagylak, mert uégmk Máris kirobbant az e]sö hatalmad olimpiai botrány Londonban, ahol úgy 'látszik, az angolszász imperializmus szelleme bevonult a spuriba is. A legtöbb sportágban már kiválogafj ták az olimpiai versenyzőket, kivéve a« atlétákat. A legtöbb eséllyel induló at. iéták közé számították E. A4c Donald Bailey rövidtávú futót s az ugyancsak rövid távon versenyző Wint-tet. Az angol sportemberek megdöbbenve fogadták hogy ezt aj két versenyzőt kihagyták az olimp ai keretből meri mind a kettő néger. A sport történetében eddig- példátImd botrányról beszélnek legtöbbet mos{ Angliában. 13 miskolci iskola, 52 nevelő került az eilamnoz Máris 20 ezer forintot utaií ki részükre a kultuszminisztérium A miskolci tatifelügyelöség júniusi je- •» 10.000 forintot, az iskolavezetők’ részére 12.000 forintot utalt ki. Az állami kine. lentése szerint Nagymiskolcon az államosítás 13 általános, illetve népiskolát s 52 nevelőt érintett. Ezeknek az iskoláknak a dologi kiadásaira a kultuszminisztérium 7300, a személyi kiadásokra vezési kérvények határideje 15-én jár le, de- a kérvények javarésze máris beérkezett. \ 39 ARCCAL AZ ISKOLÁK FELÉ!“ Pénteki bevételük 5 százalékát »» államosított: iskolák heiyr«» Utasára fordítják a miskolci kiskereskedők Léteibe helyeztek Msszkvábnn o magyar békeszerződés A moszkvai rádió jelentése szerint július 10-én a Szovjetunió külügyminisztériumában megjelent Votta. Ausztrálra rendkívül ikövete és Golovkin helyettes külügyminiszternek ünnepélyesen atnyujtoota a Romániával, Bulgáriává],, Magyarországgal és Finnországgal k.\ jött békeszerződések jóváhagyott példányait. Ezeket a békeszerződések értelmében Moszkvában kell letétbe helyezni. VILÁGPOLITIKA ____ &&&okban A CSEHSZLOVÁK Kommunista Kárt központi bizottsága azonnati hatállyal megszüntette a további tagtoborzástVARSÓBAN aláírták Csehszlovákja és Lengyelország közötti áru- Rjeref'orgalomr# , vonatkozó egyezményt. ROMÁK kereskedelmi küldöttség ÍjC.kez$tt Prágába gazdasági tárgyalásokra. BRIT parlamenti kiküldöttek francia körökkel megvitatják a J.a Manchg Csatorna alatti vasút ter- 1$t’ és a határozatokat a jövő héten, terjesztik j, brit, illegve a francia országgyűlés elé. KOLOZSVÁROTT megkezdődött a Magyar A ép/ Szövetség országos kongresszusa Kacsák Sándor elnök megnyitásával ég. Takács Latos nem- tetiségi abnjniszter politikai beszámolójával. OLASZ kereskedelmi küldöttség utazik Moszkvába, kereskedejmj egyez, meny megkötéséreÁl. Gl ORGY király elrendelte, hogy a királyi címek felsorolásából kj kell hagyni India császára“’ meglel Ölé sK A cím eltörlése, amelyet slá$zör Viktória királynő használt, hivatalosan is szentesíti Anolia kivonulását Indiából, A KIOSz-ba tömö-ült miskolci kiskereskedők, akik már az élmunkások meg. jutalmazásával is megmutatták áldozat- készségüket, most „Arccal az iskolák felé" mozgalmat indítottak. Elhatározták, hogy az államosított iskolák helyA legutóbbi hadifogolyvonattal a következő északinagyarországj hadifoglyok érkeztek Mdramaro!S7igetre: Budai Jánog V jyvitány, Babifi János Miskolc, Ficzere /stván Bor- sodivánka, Fel'Jbauer KáToly Sajó- sséntpéter. Galkó István Rakaca, Győrfi Károly T iszol it r. Gáj János Alsószuha. Hideg János Takt aharkárnj. Ho/rálk Sándor Mád, Hajdú József Tiszacsege, Kovács Kálmán Tjszacsege, Kovács József Mezőkövesd. Klejn István Sátoraljaújhely, Králik Pál Aisóhernád, Kuberk István Rgkacaszend, Kiss József Bold- vo., Molnár Gábor Takinkénéz, Hagy Károly Mezőkeresztes, Frigyó János Láva, Pólyák Ríván. Mályi, Rndjes István Sansza, Rozsnyók Mihály Végardó. Szakái László Aggtc ek. Szabó Béla Telkibánya. Szabó Gyula. Takiaszctda. Szűcs László Gagybátor, Si/jlár Miklós Szakai-álló, Sárközi reáljitására az összes miskolci kiskereskedők pénteki, július lü-i bevételük 5 százalékát ajánlják fel. A fogyasztó közönség maga is áldozatot hoz az iskolák helyreállításáért, ha bevásárlásait erre a nop''a süríti. Jan0s tarcai. Tóth István "Aggtelek, Tender Zoltán Görömböfy, Tóth Béla Göncruszka, Török János Vég. ardú, Tóth Sándor Munok, Takács Ferenc Krastnok vajda, Tóth Lukács V agycsécs, 1 ergo János Végardó, Varga László Hangon;/, Vajóezkí Zoltán Sajókaza, Vas Lajos Ari'“, Varga Lajos Ózdf Várady Béla Sn- jőszentpelcr, T átady József Sajókaza. Jó a termés a város gazdaságában A polgármesteri jelentés szerint a város gazdaságában a terméskilátások nagyjában kedvezőek. A 16 hold búza. 14 hojd rozs közepes, a 9 hold á"pa termés közepesnél jobb, a 13 holdnyi zabvetés igen jó eredményt ígér. A Hl hold lucernáson 63 mázsa lucerna termeit, s a 16 hold rét is jó állapotban van, úgy hogy jó takarmány termés ígérkezik Elfogyok a „Vilmos császár“* banda egyik tágját Vakmerő rablótámadás történt vasár, napra virradóra Kispest határában. Let« Jenő nyugatról visszaszökött egykoK SS-legény revolverrel ralámadt cgj f. aisotíorre, kifosztotta, majd a kocát.1 val együtt el akart menekülni. Ngg* hajsza után sikerült csak eltogft.?.1,’; - derüli, hogy tagja az alvj'ágban hírhedt * tiSásjgiL -bandának, amejvruA . veiéi? a Títnrég elfogott Kovács 'Vilmos volt. A veszedelmes bunozot statá- riáüs bíróság elé állítják. így fejlődik o nép ipáról A N1K most kiadott jelentése a jú. nius havi termetesről számol be. Gsepjo- gépböl áprilisban 34-et, júniusban bo-?v gyártottak. Teherautót áprilisban tizen. Letét, júniusban huszonhatot, fogatot’ eket áprilisban 3182-t, júniusban 4'4/ü-el» és motorkerekpári áprilisban 201-eU júniusban pedig több m,nt a kétszereséi’,. ol2-t. A termelés ilyenirányú emelne- dése híven tükrözi a munkaversenyci egyre javuló szellemét. S Postás Szakszervezet gyermek kuiiurcsopsrijánok suture A DKSz kulturális inunk avereo,. nyéuek keretében szombaton este: ? uépkertj Vígadóban nagy sikerrel pett fel a postás szakszervezet gyer- mek-kultúrcsoportja. Ez az első gyep. mekcsopoi’t. amely a kultúrvergenj keretében szerepeK Értékes bemu’la\ hozóján népj táncokkal, énekszámok’ kai, sok szép eredeti borsodi néit motivum ismertetésével gyönyörköd, tette a közönséget. Ötletes szám volt Kacséi» Pongrác János vitézének nép?- táncra átültetett feldolgozása. A tehetséges gyermekcsoport a budapesti, szakszervezeti napon is be fogja mu. talni tudását. A Szakszervezeti Tanács borsodmc- gyei kulturosztájya (DKSz) hatható* támogatást nyújt ahhoz, hogy ennek a kiy kuRűrgárdának a példája nyomán a7 összes miskolci üzemekben’ megszervezzék a népi tömegsportot ÉSZAKMAG YARORSZAÜ 3 Máramarosszígefre érkezett északmagyarországi hadifoglyok névsora