Észak-Magyarország, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-21 / 164. szám

HÍREK ügyeletes gyógyszertárak »Isteni Gondviselés« Tizesnhonvéd u. 2. »Szent Antal« Csabai kapu 22. szám. »Szent István« Soltész Nagy Kálmán u. lá&ficás Mérsékelt szél, déli, délnyugati felhő- képződés. Néhány helyen kisebb zápor' eső, esetleg zivatar. A hőmé'séklet egy­két fokkal tovább emelkedik. — Müiwich ' Ferenc rendőraltábornagy­r.ak az 1848'as szabadságeszme szelle­mében a magyar demokrácia mege'ő- sítése terén kifejtett kiváló munkássága jutalmazásául a Kossuth érdemrend III. osztályát adományozta a köztársasági elnök. — Nagy; Imre kitüntetése. Tildy Zol­tán köztársasági elnök kedden délben meleg szavak kíséretében adta át a Kos suth Rend I. fokozatát Nagy tőrének, az országgyűlés elnökének. — Az állam birtokába került interná* tusokat rendbehbzzák, berendezik. Az átvett internátusok hat-nyolcezer fo'in- tos segélyt kaptak. Ebből fedezhetik a télire valók beszerzését, a tüzelőanyag bevásárlását. A tanulóotthonok díját lé' nyegesen leszállítják. A szegényebbek díjmentesen élvezhetik az állami inter­nátusokat. — Lenin művelnek 17. kötete jelent meg Moszkvában. A kötet Leninnek azo' kat° az írásait öleli fel, amelyekben a bdsevisia káderek, tömörítéséről, ma'x- ista szellemben való neveléséről' s az opportunistákkal szemben való kérlelhe­tetlen harcról ír. * Mindenfajta selejtpapirt hatósági áron átvesz. Szállításáról gonoskodik. Eszakmagyarországi átvevésre kizárólag jogosult Meiner Dezső, Hunyadi u. 2. ViszositeSadó kereskedőnek SZALICIL Kapható Kovács ÄSeddr Zrsalcai-kapu 7. Telefon 16—42. — Az orgoványi gyilkosok: Héjjas Iván, Francia Kiss Mihály, Danics Mi­hály és Babiczky Zoltán ügyét most tárgyalja a NOT. A szökésben lévő Héjjast és. Kiss Mihályt a népbróság hálálná, az utóbbiakat életfogytiglani tegyházra ítélte. — Felhívjuk a vásárló közönség fi­gyelmét, hogy textlárú vásárlásíríéhoz, a textilkönyvüket feltétlenül vigyék ma' gukkal. KISOSz. — A pedagógusok szövetkezete textil' .akciót indított tagjai részére. Az akció keretében, amely a volt egyházi isko­lák tanítóira és tanáraira is kiterjed, halhavi részlege szövetet, négyhavi résziéin) pedig egyéb textiláruit vá­sárolhatnak a pedagógusok. Az öthóna" pos szénhitelakció keretében ezer va­gon szenet osztanak szét a vidéki ne- velömunkások között. — A miskolci Állami Jogakadémiára a felvételi kérelmeket augusztus 20-ig keli benyújtani. A kérelemhez születési anyakönyvi kivonat, érettségi bizonyít­vány és erkölcsi bizonyítvány csatolandó. A folyamodók írásbeli végzést kapnak a felvételről. A folytatólagosan iratkozó hallgatók beiratkozási határideje szept. I —18. között lesz. — Jó az európai gabonatermés. Az európai gabonatermés 'az idén 30—50 százalékkal magasabb lesz, mint a múlt évben. Londonba megéhezett az első 14 vagon kecskeméti rózsabarack és igen nagy sikert aratott. További 20 vagon szállítása előkészítésben van. — Nincs többé nátha? Dr. Theodor Puck 'felfedezése alapján az eddig fer­tőtlenítésre használt thfaetilglycolt al­kalmazzák a meghűléses betegségek megelőzésére. A színte’en, szagtalan fo' Jvadéjcot zárt helyiségben szétfecsken­dezik és a glycol vízelvonó hatásával remcsak meghűléses betegségeket, de más hilusos betegségeket is meg lehet előzni. 6 ÉSZAKMAGYARORSZÁG — Infláció Kínában. A kínai központi bank kormányzójB bejelentette, hogy a rohamos áremelkedéssel kapcsolatban egy és ötmillió kínai dolláros bankje­gyeket ■ hoznak forgalomtti. Az eddigi legnagyobb névérték a szazezerdolláros bankjegy volt. A férfiszabó és váltócipész szakosztály elnöksége felhívja a tagokat, hogy az alakuló szakmai adóközösségbe folyó hó Végéig a saját jól felfogott érdekükben lépjenek be. A férfiszabók Kendy János­nál, a váltócípészek Gyöngy Lajosnál je' lentkezzenek. , — A hatodik nemzetközi nyelvtudo­mányi kongresszus hétfőn nyílt meg Pá­rizsban. A háború óta eif az első nyelv' tudományi kongresszus. Összesen hat- száz kiküldött vesz részt a megbeszélé­seken. A kongresszust EckHardt Sán* dor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a Magyar Nyelvtudományi Tár­saság elnöke nyitotta meg. * iparosok! Vas' és szögutalványok sürgősen kiváltandók az Ipartestületen. — Az »Orosz kérdés* című Magyaror­szágon is nagy sikert aratott színmű filmváltozatát .elkészítette Michail Komm, a Sztálin díjas kitűnő szovjet rendező. A filmben kihasználták a film minden lehetőségét, új epizódokkal, bevá" gott híradókkal tették még elevenebbé a cselekményt. —’ Magzatehajtás miatt a mezőkövesdi rendőrség őrizetbe vette tNémeth Kata­lin szihalmi lakost. Kihallgatása utáu átkisérték a miskolci ügyészségre. — Az állami tüzoltótanosztály legkä" zelebbi kiképzési idénye szeptember hó­napban kezdődik. Azok, akik leivéteiükít kérik, pályázati kérelmüket 1948 augusz' tus I-én 12 óráig küldjék be az orszá' gos tüzcitóföparancsnokságra (Budapest, Tass Vezér u. 9. sz.). Részletes felvilá' gosítással a miskolci tüzoltóparancsnok- ság szolgál. — Kiskereskedők! Ma, szerdán délután 6 órakor a KISOSz szervezetünk helyi­ségében taggyűlést tartunk. A gyűlés keletében Pogonyi Antal rendöralezredes elvtárs tart előadást az első világhábo" rúról. A gyűlés egyéb tárgyai: folyó ügyek, aktuális gazdasági kérdések, új rendeletek. Az egyes tárgysorozati pon­tok fontosságára való tekintettel teljes számú megjelenést kérünk. •— 400 egyesüfct és asztaltársaság működik Bécsben./A legfurcsább legya“ sülés a »Tetszhalottakat Ébresztő Társaság«. Ennek tagjait haláluk után a társaság orvosai külön megvizsgál­ják, hogy véglegesen megbaltak-e? A 107/15. munkásszázad volt tagjait felkérem, hogy ma este 6 órakor a ta' lálkozó megbeszélése céljából a Kálvin utcai Antifasisztát»helyiségben jelenjenek meg. Dorszásy Ferenc. TESTEDZÉS Az olimpiákról Tizenkét évi szünet után július ,29-én a londoni .Wemb,ey"stadionban ünnepé­lyes megnyitással kezdetét veszi az olimpia. Az ókorban Ipliitos eliszi király és Lykurgos spártai király szerződést kötöttek, amelyben a játékok tartamára szent békét hirdetnek. Az olimpia később az egész görögség nemzeti ünnepévé és az államokat összetűző intézménnyé lett. Amint látjuk, az eredeti elgondolás szerint a játékok a népek összefogásá­nak ügyét szolgálták. / A most megnyíló olimpiára fáklyás staféta fut a monarcho-fasiszta Görög" országból, abból az országból, ahol pol­gárháború dúl. Az - Olympos'hegyről an­gol páncélkocsin és hadihajón hozott tűz lángjánál rendezik az angolok az ünnepélyes megnyitást. Jelkép ez is! — Az olimpiai eszme megcsúfolásának jel­képe. A berlini olimpia a nád propaganda szolgálatában állott, a londoni az angol­szász üzleti érdeket szolgálja, erősíti a kapitalista „sportipart”. Joggal vetődik fel a kérdés, miért jelenik meg Magyarország a londoni ohmpián. Leszögezzük: nem szívesen in' dulunk együtt az 'imperialista s fasiszta államok sportolóival, de a magyar népi demokráciának szüksége van arra, hogy Londonban is megmutassa életképessé­gét, ' szilárdságát, politikája helyes ‘ út­ját. Hogy versenyzőink képességeiknek megfelelően a megérdemelt olimpiai baj­noksághoz jutnak'e, az természetesen a nyugati blokk pontozó biráitól is függ. Aduidén magyar sportembernek tisztá­ban keli lennie azzal, hogy az olimpiai eszme haldoklik s ezen a téren is gyö­keres változásokra van szükség. Ha majd szabadon sportolhat a gyarmati 'gyapotmunkás, a kínai kuli és a világ még sok százmillió elnyomott dolgozója, akkor az olimpiai játékok is azt a tár' sadalmi igazságot fejezik majd ki, amelynek megvalósításában mi mindsn- inkább előre haladunk. 100 magyar versenyző megy Londonba Hegyi Gyula államtitkár, az OSH ve­zetője kedden délután az arlbergi ex- p'essel ulrakelt Londan felé, mint a ma" gyár olimpiai csapat legfőbb vezetője. Elutazása előtt kijelentette, hogy a ma­gyar sport több mint 100 tagú verseny' , ző gárdával vesz részt a londoni játéko­kon. Minden reményünk meg van arra, hogy méltóan szerepelünk a nagy yiada* Ion. Vasárnap 'eggél kel útra az első két repülőgép versenyzőinkkel,' a többi fokozatosan összezsugorodik és augusz­tus 5'én, amikor a versenyzők utolsó csoportja is elutazik Londonba, bezárja kapuit. Apróhirdetést reggel 8 órától délután 5 óráig vés* lel a kiadóhivatal Dsák-u. to sz. Befőzéshez takarékos házasszony sza* harint is használ. Kapható a Városi Dro­gériában. Hollóstető (700 m.). Erdei penzió, utol­só posta Bükkszentkereszt. Tel. 14/á. Kitűnő ellátás, kényelmes ágyak. Külön gyermeknyaraltatás. 1052 Naftaiin, giobol, Dédété, Atom, Gétié. Fly-tox, Homotox és minden más rovar­irtó kapható a Városi Drogériában. 9 STR&ND KENDŐ & .80 / BE RÉS kézimunka Széchenyi u. 38. sz. Kisméretű jégszekrény eladó. Megte' k'nthető d) u. 5—7 óra között Széchenyi u 98. I. em. 1062 Szaiycil, benzolsavas nátrium kapható a Városi Drogériában. Féltonnás Ford teherkocsi eladó. Meg­tekinthető Dankó Pista utca 47. 1Ü63 Nap- és fényvédő krémek, napolajck, nap- és tényvédő szemüvegek nagy vá­lasztékban a Városi Drogériában. Felnémeti mozaiklapok képviselete Sátory Ferenc építő- és tüzelöunyagke- reskedőnél, Zöldfa u. 3. Teletpn 23—23. 1030 Fürdösapka, Jürdőcipő, strandtáska, izaimapapucs nagy választékban a Vá- rosi Drogériában. Mindenféle malorr.könyvek Steiner nyomdában, Hunyadi u. 2. sz. 1056 Házi sörkészítésbez komió kapható a Városi Drogériában. Lakást keresek költségmegtérítéssel. Címeket »Kettőezer« jeligére a kiadóba kérek. 1057 40 éve bevált a Rubois szeplőkrém, hatásáról ezrek beszélnek, fölerakat a Váiosi Drogériában. Autóhoz, motorhoz, csép.'ögéphez elő­írt mentőiádák legolcsóbban a Városi Drogériában. Hiányos mentöládáját k>. egészítjük. Sporttelep épül Mezőkövesden ' Eszakkerület új labdarugó pályával gyarapodott. Mezőkövesden eddig sport­pálya híján a gimnázium udvarán ren dezték a labdarugó mé kőzéseket. Most a község sportkedvelői, a pá1-*0*1 ®s a úé- pi szervek összefogásával sporttelepet létesítettek. Az Országos Sporthivatal 5000 forinttal segíti a kövesdieket s így a pálya építkezése ezen a héten kezde­tét veheti. Az élénk mezőkövesdi sport' élet további fejlődés előtt áll, mert a követelményeknek megfelelően megépí. tett új sporttelep lehetővé teszi, hogy küönböző sportszakosztá/lyok is meg" kezdhessék működésüket. Ezzel a pálya' val a dolgozó parasztság jut sportolási lehetőséghez. o Tornabemutató a vasgyárban. A buda­pesti Postás női és férfi tornászainak részvételével a Diósgyőri Vasas Jósze­rencse Kultur* és Sportegyesütete torna- szakosztalya július 24-én délután 6 óra­kor a vasgyári Stadionban to'nabemutá" tót tart. A bemutatón résztvesznek a má­jus 1-én nagy sikerrel szerepelt gyári tornászak lengő trapéz szamokkal. Nyékládháza—Ónod. A Nyékládházin lejátszott Nyékládháza—Ónod Hejő Kupa mérkőzés ünnepélyes virágcsokor és csn- patzászló átadással kezdődött, amive! , a vendégcsapat kedveskedett a nyékiád. háziaknak. A küzdelemből a nyékládhá ziak 4:2 arányban kerültek ki győztesen. Góllövők: Szalay 2, Főzy, Hankó. Jók: Főzy, Szälay, Dósa. A nyékládházi és ónodi leányok kézilabdamérkőzésén Csa* bai Ica góljával szintén a hazaiak győz­tek. A Magyar Országos Asztali Tenisz Szövetség miskolci kerülete augusztus'. 7-én és 8*án országos vidéki versenyt rendez, melyre 100 egyesületet hívott meg. A verseny fővédnöke az Eszakma" gyarország című napilap, mint az »Eszakmagyarország« vándordíj alapítója. A kétnapos verseny számai program szerint: 7-én a vándordíjas csapaíver seny (DCcsapattaR és az egyéni szá­mok, I., II., III. osztályú férti egyéni, férfi páros, I., II. osztályú női egyes ifjúsági, és gyermekszámok és vegyes páros egészen a döntőig. 8-án a csapa»" verseny s az összes egyéni számok dör.' tői. A verseny végén ünnepélyes díj. kiosztás. Nevezni lehet augusztus 5"g Vékony Sándor MOATSz kerületi elő. adónál (Miskolc, 1. számú postahivatal), Hirdetmény. A katonai szolgálatul kapcsolatos kedvezményi, szo’gá latna' lasztási és mentesítési kérelmek előter­jesztésének határideje pár nap múlva lejár. A kérelmek idejekorán való be.' nyújtása az ujoncbehívásra kerülő had­köteleseknek és a katonai hatóságoknak egyformán érdeke. A honvédelmi minisz" tér erre vonatkozó felhívása a városháza és az_ I. fokú közigazgatási hatóságok hirdetőtábláján van kifüggesztve. Rész­letes felvilágosításokat a város közjogi ügyosztály, vagy pedig a honvéd kiég*- szító parancsnokság nyújt. j-, Dr. Krenner Géza Ä miskolci, bír. végrehajtótól. 316/948. uh. sz. Pk. 4405/947. sz. Árverési hirdetmény-kivonat., A miskolci járásbíróság 1603/946. sz. végzése folytán foganatosított végreiiaj" tás alkalmával lefoglalt s összesen 3579 forintra becsűit Standard rádiót, képeket, bútorokat és egyéb ingókat Miskolcon/ Vásártéri u. 21. sz. alatt 1948 július 26. (huszonhat) napján d. u. 3/<5 (háromne­gyedöt) órako1- megtartandó bírói arVeT résen eladom. Miskolc, 1948 július 1. Dr. Krterirter Géaa k:r. végrehajtó. Az Északin.•iK.varor3z::i» slófie* tési dija ecv hónapra 12 fő-fiat ESZAKMAGYAKORSZAÜ .POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Szkladán Ágostot» Felelős szerkesztő: Révész Jenő Felelős kiadó:. Faggyas Sándor Szerkesztőség: (Deák u. 16» teletonszámai: 13-31 és 17-37 K^dólüvatai: Deák u. iö. le!. (6-83 Postatiók: i4ö. cCsekkszio: 403 052 Borsodi-nyomda Fekete Pa! Felelős nyomdavezető: Fekete Pál

Next

/
Thumbnails
Contents