Észak-Magyarország, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-07 / 152. szám

A Ilf icflciscicl, i MMi Italilisi ■ IlliSlIiii 1 SZOTfdfllltiVfil Cllill MDP megyei értekezlete! egyhangúan foglaltak állást a Központi Vezetőség politikája és Rákosi Mátyás mellett A Magyar Dolgozók Pártja vasár­nap az or®zág valamennyi megyéjé­ben aktjva értekezletet tartott, ame­lyen a Párt v^zqUíi ismertették a Központi Vezetőség illáéi ogiaffiüsáfc a jugoszláv kérdésben. Szolnok me­gyében <3®rő Ernő közlekedésügyi miniszter 'mosdott beszédet ég kije­lentette — mi habozás nélkül egy*z«r '$ mrr dtftkorra ^választottunk; a nom- függeß8ns?9e*, a beké*t a haladást. &zérb megyünk a Szwjetwniérta!, Bstá^msal, Barkas Mihály az MDP főtitkár- äsgiyetteee a baranjamegyai értek®* leten mondott beszédét. A jugoszláv Kommunista Párt; vezetői szakítot­tak a Szovjetanjó Kommunista (bol­sevik) Pártjával g ez®el Hton van­nak az imperjali»öus tábor felé. A harmadik út aa árulás útja, ük­kor is ha Tßo iárh! ■ —- mondotta beszédében,. Székesfehérvárott S*akaSi% 'Árpád 8» MDP elnökig mondott nagyhatá­sú beszédet^ amelyen az értekezlet ró&ztvevő} Iblkesen fogadtak. Oomgrádmegyébea Marosán György a® MDP főtitkárhelyettese Esztergommegyében Raji/ László helúgyvpiinisztoík 3fe*mplémnegyében Olt Károly népjóléti miniszter, Sza­bolcsban Vajda Imre ipar ügyi ál­lamtitkár, Nógr ád megy éten; Kádár János MDP főtitkárhetyettese mon­dott beszédet, A megyei érteked eteken megnyilvánult a párttagság törhe­tetlen bizalma a Központi Veze­tőcég, Rákosi Mátyás iránt. akj bjztos kézzel és bölcsen vezette és vezeti Pártunkat a marxizmus és leninizmus egyedül helyes útján. Valamenxiyj értekezlet egyhangúm elítélte a jugoszláv vezetők ssovjeí- eüenes, imperialisták1 érdekeit szol­gáló politikáját, lelkesen éljenezte a Szovjetuniót. s annak bölcs vezető­jét. Sztáöat. Lass» ips, fe mills csak iifili 8Z ípiflilés Isrilill ' ' Kényelmes, modern lakások lesznek a 24 lakásos bárházban, melynek alapkövét szombafon rakják i® A m^skolni 24 lakásos, bérház alapkövét július 10-én teszik le- Miskolc közönsége érdeklődéssel várja «at az első jelentékenyebb mígámoíkykat s®ofeúlú építfcezds*- epäösügyi főigazgatóságnál megtekintettük az építkezés e!fo- S&doSS tervrajzait. A bérházat a legmodemdbfe . formában, a terület Ssgiobb kihasználásával tervezték meg. ^ A háj-wa emelet«« házban wégy- «ses1 fast lakás helyezkedik majd egymágfölé azonos beoltás sserin4. Kg?J-effy emeleten 2 kétszobás és 4 egy szoba-hálófülkés lakás épül. A* egyszobások alapterülete 5.50x ®.90 méjjer. a lakószoba 4.06x3.63 wáteP, aaaÉhez 4.06x1-75 - m-es hál A füllig tartozik. A fürdőszoba mérete 1.75x2.50, a konyháé 1.82x2-50 m. ■A kétszobás lakások alapterülets 8x3.40 m. egyik szoba 8-87x4.06 ni, 8 ehhez 2.20x2.30 m-es sékezőfülke taAozik. a másik szoba 3.35x406 m- Konyha, fürdőszoba, előszóba és zárt eríeély tartozik minden két­szobás lakáshoz, A' lakások faérét még nein állapítot­ták meg. A* alagsorban mfaiden lakás részére külön pince, egy szénraktár, Jcazánház,• terje­delmes mosókonffha é$ szárító- kamra lese elhelyezve. Magának az épületnek $ frontja, alaki kiképzése tetszetős, modern, és a kor követelményeihez mérten íz­léses. A kíkásók , vßiffOf,sár, beosztásuk Praktikus. Általában azonban toi-ebfa y zárná ogaládok számára alkaJimas. A maganépJífezéS egyébkén4 Mjs­koícpn. ép-ágy, mint másutt még bi­eonyos idő elteltével fog lendülete­sebb tmap&ban megindulni Ozdon már épül 40 lakás az ottani ház­építő szövetkezetnek juttatott köl­esönből, egyébként » vármegye terii- firtén ja egyelőre csak a középítke­zések nyújtanak az építő iparnak jelentősebb foglalkoztatási lehető­séget. Fekete István építésügyi főigazga­tótól nyert értesülésünk szerint ie" latileg Borsodmegyében a kővetkező építkezések vannak folyamatban: A borsodnádasdi óvoda, g szuhil_ káfjói községháza, Disznóshorváton a községháza, a szociális otthon és egy fii soít őr akt ár felépítése, Felsőzsol- üáfi «te általános iskola helyreállító-' ea, Msózso'cán az óvodg, építésp, van folt'amatban. Ezeken kívül a követ­kező épülethelyreáll&ási munkák folynak; Pvdnokon « hadirokkant oHhon, Miskolcon a randőrfanosz- táiy laktanyája, a gépipari középis­kola a Művésztelep, a - Gytrmek­________ memhely attjsztjlakfca, a köepjnee, a vásárcsarnok, a, Dohánybeváltó épü­lete, Hejőpapiban az általános isko­la, Mezőkövesden a gimnázium, M*- zőcsáton « járásbírósági székház, Ónodon és Dala;fon (is általános iS- kfßa helyreállítási munkálatai foitr- ! nak. Miskolcon a házhelybe* juttatettak türelmetlenül várják az építkezéshez szüksége® költsön kiutalását. Leg- , utóbb ez ügyben. Sjmor miniszteri biztos járt Miskolcon, aki megígérte, hogy a kiutalást szorgalmazni fogja. * Utolsó figyelmeztetés! Ne váskdjasak számla nélkül a kereskeáük! ! An-öt szevcvJúnlc tHdo®ást, hogy * . , n“. . i ____VXí-X««­a miskolci nagykereskedők között vannak olyanok, akik számla nélkül vásárolnák és az '•így ) beszerzett árut ugyancsak számjg, nélkül adják tovább, Eszel az eljárásukkal! megkárosítják az államot, amivel nem kis mérték­ben csökkentik az adóbevételt- Az ilyen eljárás súlyos büntetést von maga után, A KISOSz vezetősége ÍS tudó máit gzeíEett a visszaélések­ről és a máj niapon gyüM-et hívott egybe, amelyen útdíjára figyelmezteti « kereskedőket ar­ra, hogy számia nélkül ne vdse- rfll,;:aflak é$ ne. cd jónak tovább árat, , ^ t. ' mert á veaetőség Maga fosrta kjaiflii a becsületes kereskedők közül azo­kat, akik áthágják - a. demokráciát gazdasági téren védő törvényeit. Felemelkedik a parasztság A kormányzat megállapította a ga- bonanemüek árát. A búza árát 60 formá­ban, a rozséi 54 forintban, tehát lénv®. gében változatlanul megmaradtak a ta­valyi beszolgáíiatási árak. Mi volt az oka a kormányzatnak, fiogv fenntartsa az eddigi árakat? Az alaovetö indok; a stabíújzáció éroeke. Vannak olvan döntő fontosságú cikkek, amelynek áremelke­dése feltétlenül magával ragadta a többi árakat is. Ilyen döntő cikk a beszoigái- tatttt gabona, amely a kenvéreliatás ■alapja. Ha tehát ez drágulna, úgy min­den bizonnyal áremelkedési hullámot hozna maga után — ezt pedig nemcsak ar városi munkás, de maga a dolgozó paraszt is megsinylené. Az Infláció őrületének nemcsak a vá­ros, hanem a falu dolgozói is áldozatul estek, a stabil forint nemcsak a munkás, hanem a paraszt zavartalan felemelke­désének |s a feltétele. Éppen ez a szi­lárdság tette tehetővé, hogy a parász- ság 6b forintért nagyjából ugyanannyi árut vásárolhat, mint egy évvel ezelőtt. A továbbiakban nem az a cél, Itogy a vásárlóértéket egyszintes tartsuk, • hastet« hogy azt emeljük. A hároméves terv alapvető célja a dolgozók életszínvona­lának emelése — e téren is ' komoly eredményeket mutathatunk fel falun is. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a kötelességüket pontosan teljesítő gaz­dák a beszolgáltatott gabona után má- zsáníint 10 forint jutalmat kapnak. Így tehát valójában a beszolgáltatott bűzéi ára nem 60, hanem (70 forint. A heseoi- gáltatás és a földadó teljesítése után a fennmaradó gabonát a forgalmi áron sza­badon adhatják el. A rendelet szerint a beszolgáltatás után fennmaradó fölösle­get tavaly 80 forintért vették át. Ugyan­akkor a zsírosparasztok az elrejtett ga­bonát feketén sokszor a 80 forintos ár többszöröséért adták el s ezzel megkáro. sították a kisparasztságot is. Ez most megszűnik. A demokréeii törvényeit tiszteletben tartó dolgozó pa­raszt a kötelezettségek teljesítése wtá* fennmaradó feleslegei — amely a jó­termés következtében jelentős mennyi­ségű — a piacon küalakuió szabad áron adhatja el. A népi demokrácia, iránt a példa is mutatja — zavartalan felemel­kedést biztosít a dolgozó parasztság szá­mára. Még © héi&n tárgyalja a kormány a késaikaimasaitak tteotés- r©nsi©Méséi Előrehaladott stádiumba jup'H zése, A pénzügyminisztériumban fások, vasutasok, pedagógusok ^ s'*ak gyadják az augusztus 1-én életbelépő remény meg van rá, hogy az előkés a pénzügy.miniszier még & héten mi zottak fizetésrendezését szabályozó tése után az illeiményhivataiok ho: emelt fizetések folyósításának utóké j sütéséhez. a közafkatmazat^oJc fizetégrende megjelentek a közalkalm-azotia>e.. pos- szervezeteinek küldöttei, hogy letár- fizetégpendezés módozatát. Minden zítő tárgyalások lebonyolítása után nisztertanács elé viszi a, közálkalma- rendeletet- A minisztertanács áön- zájjátnak az augusztus 1-i már fel­ki MDP kizárta Rob Antal országgyűlési képvisel©! és Karadícs Edaárdot a Délszlávok Demokratikus Siofetségénsk munkatársát Az MDP Központi Ellenőrző Bizott­sága közli: R03 ANTAL, a Magyar Dolgozók Pártjának országgyűlési képviselője, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára, a Aigoszlív Kommunista Párt ügyében a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségé­nek állásfoglalásával szembehelyezke­dett. Rob Antel nem volt hajlandó a ma­gyarországi délszláv dolgozókat a ma­gyar dolgozókkal való testvéri összefo­gás, a nagy Szovjetunió iránti hűség szellemében nevelni. Rob Antal a marx- izmus-fenrnixmus útjáról letérő jugo­szláv vezetőkhöz voit híj, nem a marxiz- mus-'Tonifiizmushaz, amellyel a délszláv nép igazi érdekei egybeesnek. Rob Antalnak ez a magatartása árt a délszláv nép és a magyar nép szoros barátságának, árt a Magyar Dolgozóit Pártjának, melynek tagja volt. Ezért a Központi Ellenőrző Bizottság a Magyar Dolgozók Pártjának soraiból kizárja. Kjnradics Eduard, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségénél! munkatársa a Jugoszláv Kommunista) Párt ügyében szembehelyezkedett az MDP Központi Vezetőségének határoza­tával. Karadics befolyását arra használta fel. hogy megzavarja a hazai délszláv nem­zetiségű dolgozók és a magyar dolgozók testveri összefogását. Párteltenes magatartása miatt a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság kizárta a’ Pár I tagjai sorából. legolcsóbban mosóárúk nagy választékban Linóleum Széchenyi ntca 6 Luxuslakás telTCtt uicsft típus kislakás I Az építési ég köamunkaügyí ss» nfezter a kislakások építésének fo­kozása érdekében rendelhet készíteti 'firról, hogy olcsóbbá tegye a kislaká­sok építését és ugyanakkor Meg­szüntesse a luxu'sópítisezKst. A lak*« sokat típus temek atepján készítik, « szobaszám nem hafájdha^ meé két szobát, a lakófelület UgfefjeM 48 négyzetméter, a lakás beim^ goss ágát 2.70 méterben, jíllapítjáf meg. Ezek a méreteik' teljes agésfflft»«« megfelelnek az egészséges latoké h9 vetelményének. Ezeken: felülj mere* tehát már eüenke»ik » fedt*r^cosS*l4 feltételeivel. ___________ Veszedelaies esseupészt fogtok a hatíroB Teszedelmes csempesrti tet* míatlaixná az enesf rendőrkapitány*: ság. Hossza3 megfigyelés Után «Lieg« ták és átadták a Gazdaság^ TtendÄr- ségnek Pavljk Mihály oHanf tekert^ aki rendszeresen járt át G$ek*zl*. vákiába és minden útján nßffp* mennyiségű csempészár-ut 4á az országból Elfogatásikor 400 darab fiőjíejkent-i dot t^iáltak nála. Tárcát, fi ki Dn. <iape8ten feketepiacon szerezte be % különféle csempészárukat a buda­pesti rendőrség tette árfelmatlanxlá. ÉSZAK MAG Y ARORSZ AG 5

Next

/
Thumbnails
Contents