Észak-Magyarország, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-26 / 168. szám

Tisztviselőnő a vármegyei fogalmazói karban Változások a borsodi közigazgatás vezetésében sum-íoi Kerékpár Villany Rádió Miskolc, Széchenyi utca 9 sz. RÉSZLET lésügyj minisztérium minden vezető állását és kölcsönösen leigazolták egymást. aminek eredményeképpen a földmívelésügyi minisztérium tisztviselőkarQ ma is 90 százalék­ban a régi horthysta tisztviselők- bői áll. ». A blokk célja a letartóztatottak val. tamása szerint az volt, hogy ,.a mi­nisztériumban kialakítandó szellemet az ellenforradalmi érék szolgálatába lehessen állítni“. Pemeczky Béla és bűntársai a kártevések irányelveit és végrehajtá­sát részint az Actio Catholica kere­tén belül a Pemeczky Béla vezetése a)a*t létrehozott „társadalmi munka- csoport“-ban dolgozták ki, részint pedig magánlakásokban an kétezerben megtartott vitaesteken. A nyomozás felderítette azt is, hogy Fabjnyi Rudolf, a közgazdasági osztály vezetője és drm Kiss Elemér az agrárpolitikai főosztály tisztvi­selője egy idegen hatalom ügynök kével voltak kapcsolatban akinek átadták a minisztérium több bőrön­döt megtöltő szigorúan bizalmas jelzéssel ellátott iratait1 és a S éveg terv bizalmas részleteit- Ezeknek az iratoknak az országból- való kjcsempéazését a nyugati hatá­ron a honvéd határvadász alakulatok akadályozták -meg. I Szovjetunió engedménye Bulgórióiik A Szovjetunió 9 millió dollárról 4.5 millió dollárra csökkenti azt az összeget, amelyet Bulgária a volt német követelégek után tartozik fi­zetni a Szovjetuniónak. A Szovjet­ünk a bolgár kormánynak különböző kereskedelmi és' szállítási vállalatokat ad vis8za. I népegénségfir kinyve Most jelent meg a népjóléti mi­nisztérium kiadásában a „A. Nép- egészségőr könyve“ című egészség- ügyi könyv, amelyet a legkiválóbb szakemberek1 állítottak össze, A könyv felölel; mindazokat az ismere­teket, amelyek a népegészségőrj hi­vatás teljesítéséhe* elkerülhetetlenül szükségesek. Ä népegészségöri szervezetet a népjóléti kormányzat azért hívta életre, hogy segítséget nyújtson a hivatalos hatóságoknak a dolgozó nép egészségügy; problémáinak meg­oldásában­Itgisztos «lseién megkezdik ■ ródiéliidó építésé? A hároméves terv keretében wo gusztus elsején ünnepélyes keretek körött kezdj meg a posta a Szolnok melletti 135 kjlpwattos rádjóleadó Miését- Az adóállomás a várostól két kilométer távolságra #p35. A ezükségo0 villanyhálózat kj- mér awgkfgdték. Ezen fog su*é*«C>s*»; Bodape^t IL, amely jelen­ik** SO kilowatton energiával adja a Máiért, Q Í£ZAKM AGYARORSZÁG Ä várínegye közigazgatásában je­lentős változások törtéutek. A miskolci járás főjegyzői tisztsé­gébe Tóth Dezső putnokj főjegyzőt helyettesietek he. Az ózdi járási főjegyzöséget Kjssoergely János hódoscsépányi jegyző vezeti. Fekete József vármegyei fogalmazó, mezőkövesdi lakos a putnokj járási főjegyzői teendőket látja el. A vár­megye jegyzői székébe Zoltay István vármegygj fogalmazó került, dr. Sza­''Feketß Mihály főispán a helyettes polgármesteri állásba Farkas Dezső városi műszaki tisztviselőt helyettesí­tette be- Egyidejűleg Mosonyi Géza helyettes polgármesterré való behe­lyettesítését, mivel pártja kizárta so­raiból, hatálytalanította a főispán. Ugyancsak hatálytalanította Nyá- rády Bertalan városi aljegyző ta­nácsnoki behelyettesítését, ő» a köz­ellátási hivatal vezetésétől felfüggesz­tette és ellene a fegyelmi vizsgálatot megindította­Farkas Dezső a felszabadu.ás óta A Dolgozók az iskoláért“ mozga­lom egyre nagyobb tömegeket hódit mpg Borsod megyében. A gzakszer- vezetj csoportok egymás után jelen­tik be csatlakozásukat, ajánlják fel keresetük egyrészét s munkájukat il falusi iskolák helyreállítására. A Magyar DdJ.gozóh Pártja ózdi széf vezetéke s az ózdi szakszerve­zetekbe tömörült dolgozóit ÍJ,0 ezer forint értékű munkával é$ anyag­gal segítik elő az iskolák újjáépü- léséf. Az ózd; járásban rohammunkás cso­portok tatarozzák kj s rendezik be az elhanyagolt volt felekezeti iskola­ló István putnoki lakost pedig vár­megyei fogalmazónak nevezték ki. Legnagyobb feltűnést bizonyára az a kinevezés fogja kelteni, amely Ma­gyarországon először juttat fonto­sabb • beosztást nőnek a vármegyei közigazgatásban. Nyeste Mária vármegyei irodase- dédti$ztet 10 évi kitűnő munkájá­nak elismeréseként vármegyei fo­galmazói állásba helyettesítették be. élénk tevékenységet fejt kj „ demo­kratikus építömunkában. Az ő érdeme elsősorban a VAOSz helyj szerveze­tének kjépítése- A közalkalmazottak érdekeinek védelmében igen nagy ér­demeket szerzett. Oroszlánrésze van abban, hogy a közalkalmazottak tá­borában a nép; demokrácia szelleme egyre erősebb gyökeret ver- Fáradha­tatlansága, munkaképessége biztosíték arra. hogy fe>]e]ős megbízatásában eredményes munkát fog kifejteni a város dolgozóinak javára. épületeket. A nagymiskoloj famunkások 6 munkáscsoportot alakítottak; mind­egyikben 8—8 dolgozó foglal helye*. Az iskolák rendbehozatalához szük­séges famunkákat vállalják magukra. Sorra alakulnak meg a vasas roham- brig^ok Js. A vasas szakszervezet miskolci vezetősége 200 forintot sza­vazott meg azi iskola akció javára. A sodronygyár dolgozói 443, a villany- telepé 200, az üvegipapi munkások 200, a«; orvosszakszervezet 100, a szakszervezeti tagok szövetkezete 200 forintot ajánlott fel az iskolák újjá­építésére. d Mámor rsssilgslre értet! észoiimagvcrorszúgi hartifogíYok névsora Csaté Béla Miskolc Cspi Gézei Bánréve Demhó János Novujidrány, Gáspár Jánog Miskolc, Győr József Sátoraljaújhely, Izsó Gyula Szín, Juhász József Sárospatak, Lengyel Káro.y Szikszó, Molnár András 11 er- hádnémeti, Mészáros I^ijos Göve- rvs'zka, Rácz Imre Sátoraljaújhely, Winkler Gyula Miskolc, Zsüle Miklós Ózd, Shew: Aki Wallocera szavaz u hu ludasra szavoz Bemard Shaw egy sajtónyilatko­zatában bírálta Bevin politikáját és kijelentette hogy Nagy-Britann»á­nak feltétlenül tárgyalásokat kell kezdenie a Szovjetunióval. A küszö­bönálló elnökválasztásokkal kapcso­latosan Shaw megállapította, hoay Wallace az egyetlen haladást képvi­selő elnökjelölt. „Aki Wallaeera sza­vaz, az a haladásra szavaz“, mon­dotta Shaw. [fe esifedi I A beszerző __________ szövetkezeté _______ a jovo! _______________ Támogasd beszerző szövet­kezetedet, mert ezzel saját magad jövőjét építed Vásárolj a Felsömagyarországi Kiskereskedők _____ Beszerző __________ Szövetkezetében ★ Textil osztály Szentpály-nfca 9/a. ★ Hatósági cikkek (cukor) elosztó: Széchenyi álca 92. szám ★ Fűszerrövid-, kötöttszövött és gyarmatárú osztály: Széchenyi u‘ca 107 szám. Megszöktek a fasiszta vérbírák A NŐJ nemrégiben ítélte 8 évi fegyházra Zsitvay Tibort, a reakciós rend hjrhedt igazságügy miniszterét. Méhes Ignácot, Fálffy Eleket és Paulay Gyulát, a '•ai-iív—Fürst-per vészbíráit 3 és. Cet _3 és fél évi fegyházra, K 'aizei Miklóst pedig 2 évj börtöare ítélt?. Y:plze\ jelene1­Dfmitrav magyar kitüntetése Tildy Zoltán köztársasági elnök a külügyminiszternek a miniszterelnök útjái> tett elöterj^gztésére Georgjn Dimjtrovnak a magyar-bolgár barát­ság ápolása terén szerzett érdemei elismeréséül a Kossuth érdemrend I. osztályát, Vaszily Podarov külügy­miniszternek pedig a magyar Köztár­saság! Érdemrend nagykeresztjét adományozta. kezet;, a Markó utcaj fogházban bün­tetése letöltésére. Páulay Gyulát rendőr kísérte be. Amikor Zsilvayt, Méhest és Pálffy Eleket he akarták kísérni, kiderült, hogy valamennyien sdüntek lakásukról. Elfogató paran­csot adták ki ellenük. Felvilágosító előadások Borsodban ■ beszolgáltatásul A megye valamennyi kózségélen. a jegyzők tájékoztatták a falvak dol­gozóit a oes-C Jgáltatásrói. Részt vet­tek a felvilig .{Bás munkájában a megye kör gazgatási vezetői js, élü­kön a főispánná., az alispánnal, va­lamint Kovács Lóránt vármegyei fő­jegyzővel. Farkas Dézsa 3z ói helyettes polgármester Mosonyi Géza és Nyárády Bertalan behelyettesítését a főispán hatálytalanította A NOT Is halálra ítélte Pafay Lajos miskolci fasiszta századost A miskolci népbíróság nemrégiben tárgyalta Patay Lajos volt szá­zados népellenes bűnügyét. Az elvet ímült fasiszta tiszt egy munkás szá­zad parancsnoka volt a háború alatt. A század tagjait válogatott kegyetl enséggel kínoztatta, Számosat közülük minden hadbírósági tárgyalás nél­kül kivégeztetett. Hogy a századához tartozó 200 ember közül csak 30 tért haza, azért elsősorban őt terheli a felelősség. A miskolci népbíróság n szadista századost kőié,általi halálra ítélfe. Fellebbezés folytán került az ügy a NOT Szabó Mihály-tanácsa elé, amely a halálos ítéletet helyben­hagyta- Patay kegyelemért folyamodott. Borsod dolgozói munkával, pénzzel segítik az államosított iskolák újjáépítését 240 ezer forint értékű munkával s anyaggal segítenek az ózdiak

Next

/
Thumbnails
Contents