Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)
2017-06-22 / 6. szám
2017. JÚNIUS » KÉPVISELŐI MELLÉKLET 3 képviselő, 3. választókerület VERES ZOLTÁN 2015-ben a Molnár Antal Zeneiskola egyes termeinek felújítását és statikai megerősítését végezték el. Ennek eredményeként megújult a folyosói vizesblokk az iskola épületében, a folyosói üvegfalon új nyílászárókat helyeztek el, a zeneteremben és az előtérben új padlóburkolatot fektettek le. A 2016-os évben szintén az oktatási intézmények voltak a középpontban. Az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola számos termében tisztasági festést végeztek. A Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ Nyár utcai irodahelységeiben energetikai rekonstrukció keretében új kazánt építettek be, és cserélték a külső nyílászárókat. Az épületek belső felújítása mellett ugyanebben az évben egy kültéri felület is megszépült: a Wesselényi utca 42. számnál található tűzfal festését az adott jubileumi évhez igazítottuk. Az épület homlokzatára a TIME magazin által az év emberének választott 1956-os szabadságharcos portréja került fel. 2017-ben a választókörzetben az ingatlan-felújítási munkálatok leginkább az önkormányzati közigazgatási épületeket (pl. Polgármesteri Hivatal) érintik, illetve egyes utcák rekonstrukcióját is elvégzik majd: idén az egész Akácfa utcában és a Dob utca Kazinczy utca–Erzsébet körút közötti szakaszán felújítják a teljes útburkolatot. Mindezekből látszik, hogy az évről évre megtervezett, folyamatos fejlesztési program eredményeként számos területen tud az önkormányzat rekonstrukciókat végrehajtani. Minden évben sikereket könyvelhetünk el, amelyek Erzsébetváros értékeit növelik az itt élők és az erre járók számára egyaránt. FOGADÓÓRA időpontja: megbeszélés szerint bejelentkezés a +36 30 486 55 65-ös telefonszámon Veres Zoltán » E rzsébetvárosban látható eredményei vannak a gondos és előre megtervezett fejlesztési programnak. Az élet minden területén találkozhatunk a rekonstrukciók eredményeivel. Ezek a fejlesztések már évek óta gyarapítják egész kerületünk értékeit, ezért is szeretnék egy kis áttekintést adni a 3. számú egyéni választókörzet területén az elmúlt években végbement felújításokról. Kerületi fejlesztések a 3. számú egyéni választókörzetben