Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)

2017-07-27 / 7. szám

Aktuális N‍a‍p‍r‍ó‍l‍ ‍n‍a‍p‍r‍a‍ ‍t‍ö‍b‍b‍e‍t‍ ‍é‍r‍n‍e‍k‍ ‍ a‍z‍ ‍e‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍v‍á‍r‍o‍s‍i‍ ‍l‍a‍k‍á‍s‍o‍k‍ Az FHB közétette legfrissebb lakásárindex-elemzését, amely­ből kiderül, hogy hozzávetőleg 17 százalékkal kerültek többe a magyarországi lakóingatlanok 2016-ban, mint egy évvel koráb­ban. A fővárosi belső kerületekben még nagyobb az értéknöveke­dés. A VII. kerületben egy év alatt több mint harmadával mentek föl a lakásárak, a VI., a IX., az I. és az V. kerületben pedig 25‒30 százalékos volt az áremelkedés. Mint ismeretes, 2013-ban mély­ponton voltak az ingatlanárak, az akkori értékhez képest az erzsé­betvárosi lakásokért most 81,5 százalékkal kell többet fizetni. A lakásépítési kedv is emelkedett, Budapesten 2016-ban meghá­romszorozódott a kiadott engedélyek száma az előző évhez képest, és 2017 első három hónapja is hasonló tendenciát mutat, hiszen országos szinten az engedélyek 46 százalékát a fővárosban adták ki. A szakemberek úgy számolnak, hogy a tavaly kiadott építési engedélyek eredményeképp hamarosan elkezdődnek az új lakások átadásai, a Budapesti Lakásriport adatai szerint csak Budapesten közel 4600 lakás átadása várható 4 vagy több lakást tartalmazó projektekben, 2018-ban pedig a számuk meghaladhatja a 8 ezret. Kép forrása: magyaridok.hu Az evangelizációs turné célja egy – alapve­tően a fiatalok nyelvére hangolt – progra­mon keresztül az aktuális i?úságvédelmi kérdések tálalása, értékek közlése, a család, a házasság és különösen a hit életmentő fontosságának hangsúlyozása, amely a fiatalokkal folytatott kapcsolatfelvétel és beszélgetések útján valósul meg. Céljuk, hogy a fiatalok önfeledt nyári szórakozásába is becsempésszenek olyan értékeket, amelyek növelhetik az esélyeiket az eredményes és boldog felnőtt életre. A program fontos eleme az abszolút fiatalos hangvétel és a nap végi koncert, amelyen egyházi zenéit a legmodernebb és legfiatalosabb stílusban jeleníti meg a zenekar. Még több információt megtudhat a kerületi közösség életéről a weboldalukon: www.golgotabudapest.hu Ha a jövőben szeretne a közösség esemé­nyeiről értesülni, kövesse a www.facebook. com/budapestgolgota facebook oldalt! Balatoni evangelizációra készülnek a Golgota Gyülekezet fiataljai Az Erzsébet körút 13. szám alatt működő Golgota Keresztény Gyülekezet i?ai arra is felhasználják nyári szabadságukat, hogy Balaton­parti városok terein, strandjain egy keresztény fiatalokból álló zenekarral adott koncert kíséretében osszák meg kortársaikkal keresztény életük értékeit, megtapasztalásait és az evangélium örömüzenetét. 5 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2017. július 27.

Next

/
Thumbnails
Contents