Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)

2017-04-27 / 4. szám

1‍2‍ K‍É‍P‍V‍I‍S‍E‍L‍Ő‍I‍ ‍M‍E‍L‍L‍É‍K‍L‍E‍T‍ » 2017. ÁPRILIS MOLDOVÁN LÁSZLÓ k‍é‍p‍v‍i‍s‍e‍l‍ő‍ Van, ami nem eladó! Emlékszem, a 2014-es önkormányzati választások előtt a Fidesz krumplit osztott a lakosságnak – komolyan vehető program helyett. Erzsébetváros önkormányzata húsvét előtt tavaly 1 doboz tojással „örvendeztette meg” az Erzsébet Kártya birtokosait, az idei évben 1 házi készítésű sonkával plusz 1 üveg tormával – április 7-től 13-ig átvehetően. A Klauzál téri csarnokban adták át ezeket, és minden nap nagyon hosszú sor állt, hogy hozzájuthassanak a beígért porté­kához. Nem is igazán arról szeretnék írni, hogy ezt az akciót sem sikerült megszervezni rendesen, mivel általában néhány óra alatt elfogyott az aznapi készlet és sokan hiába álltak sorba órákat, sőt, volt olyan nap is, amikor az átvétel szünetelt. Valójában az a mentalitás dühít, amelyik lenézi a lakosokat, amelyik úgy gondolja, így meg lehet venni az embereket, így lehet szavazatokat vásárolni ahelyett, hogy tisztességes munkalehetőségeket te­remtene tisztességes bérezéssel, normális egészségüggyel és oktatással, szociális bérlakásprogrammal, társadalmi szolidaritással az elesettek, a szegények iránt, élhető közösséget teremtve a kerületben, az országban. Ahogy a humorista mondta: „Előbb egy normális hétköznapot kellene rendezni…” » Í gy viszont egyértelművé vált, hogy érdemes a Fővárosi Választási Bizottsághoz fordulnom, hiszen a Városligeti Építési Szabályzatot (ami lehetővé teszi 300 ezer tonna beton Városliget­be építését!!!) a Fővárosi Közgyűlés fogadta el, és egy fővárosi népszavazás rábírhatja a fővárosi képviselőket, hogy változtassanak rajta. Ezért március elsején három kérdést nyújtot­tam be a Fővárosi Választási Bizottsághoz, mely március 24-én ezt az egyet hitelesítette: „Egyet­é‍r‍t‍-‍e‍ ‍Ö‍n‍ ‍a‍z‍z‍a‍l‍,‍ ‍h‍o‍g‍y‍ ‍a‍ ‍F‍ő‍v‍á‍r‍o‍s‍i‍ ‍K‍ö‍z‍g‍y‍ű‍l‍é‍s‍ ‍ú‍g‍y‍ ‍m‍ó‍­dosítsa a Városligeti Építési Szabályzatot, hogy a Városliget közpark megengedett legkisebb zöld­f‍e‍l‍ü‍l‍e‍t‍e‍ ‍7‍0‍%‍ ‍l‍e‍g‍y‍e‍n‍?‍”‍ A kérdés egy laikus számára nehezen érthe­tő, de érdemes azt tudni, hogy Magyarországon minden közparkra ez a szabályozás vonatkozik, azaz minden közpark legkisebb zöldfelületének 70%-nak kell lennie. Tehát, ha a Fővárosi Köz­gyűlés ennek a kérdésnek megfelelően módo­sítaná a Városligeti Építési Szabályzatot, akkor visszaállítaná a Városliget közpark jellegét, és számításaink szerint nem lehetne épületeket építeni bele. A fellebbezési határidő lejártáig három fellebbezés érkezett, melyeket a Kúria fog tárgyalni. Jó lenne, ha a Kúria elutasítaná a fellebbezéseket, és végre az erzsébetvárosiak valamint más budapestiek is kifejezhetnék a véleményüket a projektről, nem a fejük felett döntenének megint eme, életminőségüket jelentősen befolyásoló építkezésről. Így talán választ kaphatnánk arra az egyszerű kérdésre, melyre eddig senki sem válaszolt: miért Bu­dapest leglátogatottabb közparkjába kellene múzeumokat építeni (már most 250 milliárd­nál tartó költségvetéssel), amivel tönkretennék a Városligetet, mikor erre sokkal alkalmasabb helyszínek kínálkoznak (Nyugati mögötti te­rület, Rákosrendező és más rozsdaövezetek). A‍ ‍z‍ö‍l‍d‍ ‍c‍i‍v‍i‍l‍ ‍s‍z‍e‍r‍v‍e‍z‍e‍t‍e‍k‍ ‍é‍s‍ ‍a‍z‍ ‍L‍M‍P‍ ‍i‍s‍ ‍t‍e‍l‍j‍e‍s‍ ‍e‍r‍ő‍­v‍e‍l‍ ‍k‍é‍s‍z‍ü‍l‍ ‍a‍z‍ ‍a‍l‍á‍í‍r‍á‍s‍g‍y‍ű‍j‍t‍é‍s‍r‍e‍.‍ A Városliget közpark jellegének visszaállítása Moldován László A‍ ‍h‍ó‍n‍a‍p‍ ‍m‍á‍s‍o‍d‍i‍k‍ ‍ k‍e‍d‍d‍j‍é‍n‍ ‍1‍7‍ ‍é‍s‍ ‍1‍9‍ ‍ ó‍r‍a‍ ‍k‍ö‍z‍ö‍t‍t‍ ‍a‍ ‍P‍o‍l‍-‍ g‍á‍r‍m‍e‍s‍t‍e‍r‍i‍ ‍H‍i‍v‍a‍t‍a‍l‍ ‍ I‍.‍ ‍e‍m‍e‍l‍e‍t‍ ‍1‍0‍3‍-‍a‍s‍ ‍ s‍z‍o‍b‍á‍j‍á‍b‍a‍n‍.‍ ‍ T‍e‍l‍.‍:‍ ‍0‍6‍-‍7‍0‍-‍7‍0‍3‍-‍ 6‍5‍3‍3‍.‍ ‍E‍-‍m‍a‍i‍l‍ ‍c‍í‍m‍:‍ ‍ m‍o‍l‍d‍o‍v‍a‍n‍.‍l‍a‍s‍z‍l‍o‍@‍ e‍r‍z‍s‍e‍b‍e‍t‍v‍a‍r‍o‍s‍.‍h‍u‍.‍ ‍ H‍o‍n‍l‍a‍p‍:‍ ‍w‍w‍w‍.‍ f‍a‍c‍e‍b‍o‍o‍k‍.‍c‍o‍m‍/‍ m‍o‍l‍d‍o‍v‍a‍n‍l‍a‍s‍z‍-‍ l‍o‍l‍m‍p‍/‍ ‍?‍r‍e‍f‍=‍h‍l‍ FOGADÓÓRA » A helyi (erzsébetvárosi) népszavazási bizottság nem hitelesítette a helyi n‍é‍p‍s‍z‍a‍v‍a‍z‍á‍s‍t‍ ‍c‍é‍l‍z‍ó‍ ‍(‍L‍i‍g‍e‍t‍v‍é‍d‍ő‍k‍é‍n‍t‍ ‍b‍e‍a‍d‍o‍t‍t‍)‍ ‍k‍é‍r‍d‍é‍s‍e‍i‍m‍e‍t‍ a‍ ‍L‍i‍g‍e‍t‍ ‍P‍r‍o‍j‍e‍k‍t‍t‍e‍l‍ ‍k‍a‍p‍­c‍s‍o‍l‍a‍t‍b‍a‍n‍,‍ ‍d‍e‍ ‍a‍z‍ ‍i‍n‍d‍o‍k‍l‍á‍s‍o‍k‍b‍ó‍l‍ ‍k‍i‍d‍e‍r‍ü‍l‍t‍ ‍–‍ ‍a‍m‍i‍ ‍e‍g‍y‍é‍b‍k‍é‍n‍t‍ ‍s‍e‍j‍t‍h‍e‍t‍ő‍ ‍v‍o‍l‍t‍ ‍–‍,‍ ‍h‍o‍g‍y‍ ‍E‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍v‍á‍r‍o‍s‍n‍a‍k‍ ‍ semmilyen hatásköre nincs helyi népszavazást tartani ebben az ügyben.

Next

/
Thumbnails
Contents