Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)

2017-04-27 / 4. szám

K‍É‍P‍V‍I‍S‍E‍L‍Ő‍I‍ ‍M‍E‍L‍L‍É‍K‍L‍E‍T‍ » 2017. ÁPRILIS 10 K‍I‍S‍M‍A‍R‍T‍Y‍ ‍A‍N‍N‍A‍ ‍ k‍é‍p‍v‍i‍s‍e‍l‍ő‍,‍ ‍9‍.‍ ‍v‍á‍l‍a‍s‍z‍t‍ó‍k‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍ G‍o‍n‍d‍o‍s‍k‍o‍d‍á‍s‍ ‍a‍z‍ ‍ó‍v‍o‍d‍á‍s‍ ‍k‍o‍r‍ú‍a‍k‍r‍ó‍l‍ A‍ kormány az elmúlt években is rengeteg gondoskodást mutatott az óvodás korú gyer­mekek felé. Először is bevezet­ték, hogy minden hároméves gyermeknek kötelezően óvodai ellátást kell biztosítani, eképpen segítve a gyermekek szocializáci­óját, hiszen így már sok tapaszta­lattal rendelkezve kezdhetik meg iskolai éveiket. Ezzel kapcsolatban támogatást is kapnak az önkormányzatok. Pályázatot írtak ki ugyanis a hároméves kor alatti gyermekek napközbeni elhelyezését és a 3–6 éves gyerekek óvodai elhelyezé­sét támogató fejlesztésekre. ‍ A pályázati keretösszeg több mint 15 milliárd forint, ami jelzi, hogy a kormány kiemelt feladatának tartja, hogy a gyermekek megfelelő és korszerű intézmények­ben tölthessék el bölcsődei és óvodai éveiket. További pályázati lehetőségek is nyitva állnak a meglévő intézmények fejlesztésére. Példaként említhetjük, hogy nemrégiben írtak ki egy 3,5 milliárdos keretösszegű pályázatot óvoda- és óvodai konyhafejlesztés körben. Ezeket olvasva egyértelművé válik, hogy az ország veze­tése elkötelezett támogatója az óvodák fejlesztésének és gyarapításának. Erzsébetváros ön­kormányzata is ha­sonlóan gondolko­dik a kerületi óvodák állapotával kapcso­latban. Fontos, hogy a már meglévő intéz­ményeink állapotát megőrizzük, de az is, hogy mindig meg­ragadjuk a lehetősé­get a fejlesztésekre. 2016-ban rengeteg óvoda átalakítását, modernizálását vé­gezték el, aminek eredményeként gyer­mekeink kulturált környezetben szerez­hetik meg az iskolá­hoz szükséges tudást és képességeket. A Dob és a Kópévár Óvodát összesen több mint 10 mil­lió forint értékben újították fel. Hűtési és energetikai átalakításokat végeztek a Brunszvik Teréz Óvodában, a Magonc Óvoda tetőszerkezetének hőszigetelése szintén elkészült 2016-ban. De ezzel nem végeztünk: 2017-ben ugyanúgy foglalkoz­nunk kell intézményeink állagmegóvásával. A‍z‍ ‍E‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍ ‍T‍e‍r‍v‍ ‍k‍e‍r‍e‍t‍e‍i‍n‍ ‍ b‍e‍l‍ü‍l‍ ‍i‍d‍é‍n‍ ‍k‍o‍r‍s‍z‍e‍r‍ű‍s‍í‍t‍i‍k‍ ‍ m‍a‍j‍d‍ ‍a‍ ‍N‍e‍f‍e‍l‍e‍j‍c‍s‍ ‍Ó‍v‍o‍d‍a‍ ‍ f‍ű‍t‍é‍s‍i‍ ‍r‍e‍n‍d‍s‍z‍e‍r‍é‍t‍,‍ ‍f‍e‍l‍ú‍j‍í‍t‍­j‍á‍k‍ ‍a‍ ‍M‍a‍g‍o‍n‍c‍ ‍é‍s‍ ‍a‍ ‍D‍o‍b‍ ‍ Ó‍v‍o‍d‍a‍ ‍u‍d‍v‍a‍r‍á‍t‍.‍ ‍A‍ ‍K‍ó‍p‍é‍­v‍á‍r‍ ‍é‍s‍ ‍a‍ ‍M‍a‍g‍o‍n‍c‍ ‍Ó‍v‍o‍d‍a‍ ‍ e‍n‍e‍r‍g‍e‍t‍i‍k‍a‍i‍ ‍r‍e‍n‍d‍s‍z‍e‍r‍é‍t‍ ‍ k‍o‍r‍s‍z‍e‍r‍ű‍s‍í‍t‍i‍k‍,‍ ‍é‍s‍ ‍n‍a‍p‍k‍o‍l‍­l‍e‍k‍t‍o‍r‍o‍k‍a‍t‍ ‍t‍e‍l‍e‍p‍í‍t‍e‍n‍e‍k‍.‍ A gondoskodás folyamatos az országban és Erzsébetvá­rosban is. Ennek eredményeit pedig gyermekeink élvezik. Felújított és korszerűsített in­tézményeinkben gyermekeink elől minden akadály elhárul­hat, így sokszínűbb tudást sa­játíthatnak el. K‍i‍s‍m‍a‍r‍t‍y‍ ‍A‍n‍n‍a‍ F‍O‍G‍A‍D‍Ó‍Ó‍R‍A‍ I‍d‍ő‍p‍o‍n‍t‍j‍a‍:‍ m‍e‍g‍b‍e‍s‍z‍é‍l‍é‍s‍ ‍s‍z‍e‍r‍i‍n‍t‍.‍ B‍e‍j‍e‍l‍e‍n‍t‍k‍e‍z‍é‍s‍ ‍a‍ +‍3‍6‍ ‍3‍0‍ ‍9‍4‍8‍ ‍1‍6‍ ‍6‍3‍-‍a‍s‍ t‍e‍l‍e‍f‍o‍n‍s‍z‍á‍m‍o‍n‍ . »

Next

/
Thumbnails
Contents