Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2016-10-20 / 10. szám

23 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2016. október 20. E‍g‍y‍h‍á‍z‍ Fasori orgonafesztivál A Fasori Zenés Esték keretében rendezik meg idén az I. Fasori Orgonafesztivált a kerület református templomában. A színvona­las komolyzenei programot kínáló rendezvénysorozat részeként külhonból érkező ismert és díjnyertes orgonaművészek szólal­tatják meg a nemrégiben megújult fasori templomi orgonát. A Fasori Orgona Alapítvány szervezésében fellépő művészek közül elsőként az Egyesült Államokból érkezett Jeremy S. Burns adott koncertet október 4-én 19.30 órai kezdettel. Az előadás szünetében áhítaton vettek részt a jelenlévők. A hangversenyso­rozat további részeként október 11-én a Párizsból érkező Frédéric Blanc, 18-án a holland Sietze de Vries, 25-én pedig Olivier Latry, a Notre-Dame orgonistájának játékát hallgathatja meg a közön­ség. Az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat Erzsébetváros önkormányzatának támogatásával valósult meg. Október 2-án kezdődtek a zsidó őszi nagyünnepek Vasárnap, október 2-án este köszöntött be a zsidó újév, a Ros Hásáná. Ezzel kezdetét vette a zsidó időszámítás 5777. éve. A két­napos ünnep nem csupán az örömről, hanem a bűnbánatról és a következő évre való felkészülésről is szól. Ros Hásáná a nyitánya az őszi ünnepsorozatnak, melyeket összefoglalóan szokás nagy­ünnepeknek nevezni. Az ima központi része a zsinagógákban a sófárfújás: a kos­szarvból készült kürt hagyományos dallama megtérésre szólítja a híveket. Az ünnepi étkezésekkor mézbe mártott almát és kalácsot esznek, mellyel az édes és kerek évet szimbolizálják. Mivel a zsidó vallás szerint ilyenkor dől el minden ember következő évi sorsa, az „Íratassál be egy jó évre!” jókívánsággal szokás egymást köszönteni. Az ünnep második napján kerül sor a táslich szertartásra, mely­nek során a hívők jelképesen megszabadulnak bűneiktől. Ezt a szertartást olyan élővíz, folyó, tó vagy tenger partján szokás elvé­gezni, melyben élnek halak. Az újévet követi Jom Kipur, az engesztelőnap, amelyen a hagyomány szerint megpecsételődik a következő évre hozott ítélet. Ezen a napon a zsidók bűnbánatot tartanak 25 órás böjttel, melynek során sem ételt, sem italt nem vesznek magukhoz. Az ünnepek az egy hétig tartó Szukottal, a sátoros ünneppel folytatódnak, amivel a pusztában vándorló őseikre emlékeznek. Ennek utolsó napja Szimchat Torá, a Tóra örömünnepe, ami az őszi ünnepek záróakkordja. További információért és az imaidőkért keresse fel honlapunkat: www.zsido.com Mindenkit szeretettel várunk a kerület zsinagógáiban!

Next

/
Thumbnails
Contents