Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-10-20 / 10. szám
www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2016. október 20. Irány Budapest! Október 27-én egy 3 tonnás erdészeti kocsival indultunk el Budapestre. Megdöbbentünk a Kálvin tér látványán – pedig a háborúban sok mindent láttunk –: kilőtt harckocsik, felszedett villamossínek, barikádok, leomlott homlokzatok, a 3. emeleten a félig lelógó zongora és a sírok. Lepakoltuk a szállítmányt. Az ország minden részéből volt ott teherautó, élelmiszerrel. Elindultunk a Blaha Lujza térre. A közelben, a Csokonai utcában lakott a menyas zszonyom, Marika, felmentünk hozzájuk. November 3-án elmentünk a Nagykörúton a Royal melletti kozmetikai üzletbe, ahol Marika dolgozott, hogy kitakarítsuk, rendbe hozzuk az 5-i nyitásra. Az alig néhány hónapja felújított New Yorkpalota újra romossá vált; majd újraépítjük… Ezt a nyomorult, de szép kis hazánkat már annyiszor feldúlták az évszázadok során, és mégis megvan. Megható látvány volt, ahogy a járdára kitett papírdobozok pénzgyűjtő perselyként szolgáltak az elesettek hozzátartozói számára. Gyűltek az utcán a szemétkupacok is, felvettem egy törött, piros színű, frigiai sapkás, a szabadságot szimbolizáló huszárfejecskét, felismertem, hogy ez az értékes herendi huszáralakról való. Egy pillanatra rossz sejtelmem támadt. Az Akácfa utcában is akadt dolgom. Ott krampácsolták a Sztálin-szobrot. Egy vasfűrésszel én is lementem, és a térdkalácsából egy tenyérnyi darabot lefűrészeltem; a vitrinben őrzöm a kis huszárfejjel együtt – emlékek ‘56-ból. A tragikus november 4. Hatalmas robbanások, ágyútűz zaja hallatszott a Keleti pályaudvar, a Rákóczi út és a József körút felől. Egy T-34-es befordult a keskeny Csokonai utcába, és tüzelt a szemközti Gyémánt-házra és az Athenaeum-nyomdára. Gyorsan elhelyezkedtünk a pincében. Iszonyatos volt a dörej. Gyorsan beraktuk az ablakmélyedést matracokkal, zsákokkal, ami épp a kezünkbe került. Halálsápadtan, szótlanul kuporogtunk a vackainkon, akkor kezdtünk ráébredni, hogy mi is történik. A csata szünetében – talán 15–20 percig tartott – mozgolódást észleltünk az utcán, lótó-futó emberek, főleg fiatalok voltak, új házakat is kerestek, meg már menekülni is kényszerültek a túlerő elől. Három fiatalt mi is befogadtunk. Piszkosak, fáradtak voltak, az egyik meg is sebesült. Délután 3 óra körül dörömbölés a kapun és orosz kiáltások hallatszottak. Három orosz katona rontott be, kettő meg a szálloda felől, kérdezték, hogy kik laknak a házban, végig akarják kutatni a lakásokat, brigantikat keresnek. Lementek a pincébe. Reich Zsiga bácsi, az Auschwitzot is megjárt ember percek alatt átváltoztatta a három fiatalt társasjátékozó gyerekké. Túszok voltunk a Palace-ban A főhadnagy parancsot adott a katonáknak, hogy kísérjenek át mindannyiunkat a szálloda pincéjébe, illetve a szuterénbe, amely egy szinten volt a Rákóczi úttal. Háttal nekitámasztott minket az ajtónak, ablakoknak, és felelőssé tett bennünket, hogy az utca felől senki nem jöhet be a helyiségbe. A fő h adnagyot próbáltam rábírni, hogy az idősek és gyerekek beljebb, védettebb helyen foglalhassanak helyet. Levitt a mély pincébe, ahol 10–12 súlyosan sérült, félig megégett katona feküdt pokrócokon, ponyván. Kötszerük nem volt, a pincérek tiszta abroszokat téptek szét kötszernek. A legelemibb gyógyszerük, eszközük sem volt, elégett a sebesültszállító gépkocsijuk is. Egy szanitéc-féle katona előkerült, aki a főhadnagytól sürgősen irrigátort, láz- és fájdalomcsillapító gyógyszereket kért. Mellém adott két fiatal orosz katonát, hogy menjek el velük a legközelebbi kórházba, és szerezzem meg a gyógyszereket. A két katona reszketett, mint a nyárfalevél. Elrejtettem őket Marikáék lakásában, majd átmentem a Blaha Lujza téri Rókus kórházba, ahol egy ismerős orvos segítségével megszereztem a gyógyszereket. A két orosz katonát előhúztam az ágy alól, átadtuk a gyógyszert a főhadnagynak, s megdicsértem „bátor” katonáit. Még az kellett volna, hogy két orosz katonával sétáljak a Blaha Lujza téren! November 6-án a pesti utcán Emberek ezrei tódultak az utcára, az orosz katonák behúzott nyakkal ültek a harckocsiban. Az emberek elnéztek a fejük felett, senki nem szólt hozzájuk. Néma tüntetés volt, amely megmutatta az élni akarást! Hova tűnt el a négy nappal ezelőtti bizakodás? Hova lett a Nagy Imre-kormány? Mi következik ezután? Bizonytalanná vált minden, a jövőnk, a sorsunk. Az emberek kezdtek felocsúdni a kábulatból, sokan az ország elhagyása mellett döntöttek, elsősorban azok, akik féltek a megtorlástól. 13 Portré
