Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-08-25 / 8. szám
17 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2016. augusztus 25. Helytörténet 17 vetkezeti tagok a minden hónap első hétfőjén történő vásárlás összértékéből 5% visszatérítést kaptak. A protokollmegnyitót 1987. március 25-én tartották, a vásárlók számára pedig március 27-én reggel 7 órakor nyílt meg a Klauzál téri Skála Csarnok. A Skála különféle látványosságokról is gondoskodott: a téren régi autók jártak körbe, térzene szólt, a csarnoképülethez illő, a XIX–XX. századforduló hangulatát idéző korabeli ruhákban manökenek vonultak fel. A csarnokban egyidejűleg mintegy nyolcszázan vásárolhattak kényelmesen, természetesen a nyitáskor ennél lényegesen többen voltak. Az árukészlet egyharmada lett napi, friss élelmiszer, harmada műszaki, háztartási és híradástechnikai iparcikk volt. A Skála áruházak átlagos kínálatához képest több napi, friss árut, húst, baromfit, zöldséget, gyümölcsöt, pékárut és tejterméket árultak. A csarnok közepén – több százféle tejterméken kívül hidegkonyhai és cukrászati készítmények árusítására – tej-sajt szigetet alakítottak ki. A Skála Csarnok sikerét jelzi, hogy már 1987-ben be kellett vezetni az éjszakai nyitva tartást. Azonban a lakosság már az építkezés során is kritikával illette a csarnok üzemeltetőit. A kerületi hangulatjelentésekből megtudhatjuk, hogy „különösen az itt lakók nem látják biztosítottnak az árurakodást, az autóparkolást, mivel észrevételük szerint sem megfelelő rakodóhelyeket, sem autóparkolókat nem alakítottak ki a csarnok körül, illetve annak közelében. Emiatt fennáll annak a veszélye, hogy napközben hatalmas forgalmi dugók keletkeznek a keskeny utcákban”. A nyolc kitelepített árus pedig az építkezés másfél évében nem tudta kielégíteni a lakosság igényét, sokan nehezen szokták meg a piac hiányát, a virágárus, a pecsenyesütő vagy a lángosos természetesen nem tudta pótolni a zöldség-gyümölcs árusokat. A helyi lakosság kénytelen volt a maszek zöldségesekhez járni, akik pedig az új vevőkör bizalmatlanságát és a piaci vásárlási szokásokat, az áruk tapogatását és az alkudozást rótták fel nekik. A nyolcvanas évek végén az államilag szabott árak sem feltétlenül segítették a lakosságot. Ahogy a korabeli panasz olvasható a Budapest folyóirat lapjain: „Talán az a baj – kezdi –, hogy túl sok a felhajtás a csarnok körül. A »tavasz áruháza«, meg hogy 27-féle kenyér kapható. De azt nem teszik hozzá, hogy a legtöbbnek tíz forintnál kezdődik az ára. […] Azelőtt, ha kimentem a csarnokba, mindig alkudtam. Most szabott árak vannak. Ha vettem két kiló karajcsontot a mészárszékben, olyan orjalevest főztem sok zöldséggel, házi reszelt tésztával, hogy a király is megnyalta volna utána a tíz ujját. Most honnan vegyek karajcsontot – az áruházban?! Jöttek a falusi öregasszonyok, hoztak egy kis újkrumplit, kerti sóskát, fejes salátát; délután négy felé már féláron is ideadták, nehogy lekéssék a vonatot. Az áruházban nem lehet alkudni!” Emellett a hangulatjelentések beszámolnak arról, hogy „a Klauzál téri Skála Csarnok zöldségárai azonosak, több esetben pedig drágábbak a magánkereskedőknél is”. Sőt, a nyolcvanas évek végi folyamatos áremelkedések következtében 1987 júniusában már olyan vélemények is elhangzottak, hogy „a Skála a maffia helyett végzi ma már a zöldség-gyümölcs fronton az árfelhajtó szerepet”. A megemelkedett árak elhomályosították az olyan látványosságokat, mint a mini kávépörkölő és a kürtőskalácskészítő, és mindig többen nézegették a konzerveket, mint a gazdag fűszerkínálatot. A csarnok már nem volt többé piac, hanem Skála áruház, eltűntek a hentesek, a baromfisok, a bolgárkertészek és a lángossütő, a lacikonyha – és a tanács végül a hamburgersütőt sem engedélyezte –, az őstermelők számára a Klauzál téri bejárat előtere maradt. Rácz Attila A Klauzál T éri Vásárcsarnok átépítése 1987-ben
