Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)
2015-10-22 / 9. szám
– Közel 800 társasház van a kerületben – mondta Nagy Andrea képviselő, a Szövetség az Európai Erzsébetvárosért frakció egyik képviselője. – A társasházi pályázat, amit szinte minden lakóközösség megváltásként vár, a kihirdetéskor néha öröm, néha bánat. Sajnos a pályázaton kívül, egyéb forrás nagyon kevés van, amivel a társasházak tudnának élni. Ami talán ennek ellent mond, az, az évtizedek óta jó kezekben lévő, gondos tulajdonosok és közös képviselet együttes munkája, meg egy kis szerencse a plusz bevételi forrásra. – A tudatos, megfontolt, egyirányú gondolkodás rohamosan viszi előre egy társasház életét. Nem volt ez így másképpen ennél a társasháznál sem. Hosszú évek, évtizedek fáradhatatlan és összehangolt munkája jellemzi az itt élőket és közös képviselőjüket, Fehér Andrásnét, melynek gyümölcse egy szinte teljesen felújított épület. Mint tudjuk Erzsébetváros épületei többségében elmúltak 100 évesek. Sajnos. Ha nem viseljük gondjukat példa értékűen, mint ez a társasház, akkor nem csak esztétikai, de komoly műszaki gondok is felmerülhetnek, melyre mindig csak a felelősősöket fogjuk keresni, holott a „nem működésért” mi magunk vagyunk a felelősek. Az ilyen és hasonló sikertörténetekhez, csak gratulálni tudunk! Így tovább! Vegyünk példát a Péterfy Sándor utca 24-ről és a hasonlóan együtt gondolkodó cselekvő lakóközösségekről. ERZSÉBETVÁROS » 2015 OKTÓBER 14 AKTUÁLIS Lakossági kapcsolat. Nyílt, szabadtéri fogadóórákon várják az MSZP képviselői és segítőik a lakosságot, minden szombaton 9-től 12 óráig, a Garay piac és a Klauzál téri csarnok előtt. – Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak a hivatalos menetrend szerint, hanem szabadon, kötetlenül, és mindenképpen közvetlenül tudjon a lakosság a megválasztott kerületi képviselőikhez fordulni – mondta Devosa Gábor, az MSZP-frakció vezetője. – Éppen ezért rendszeressé tettük, az immár évek óta időnként megszervezett nyílt fogadóóráinkat, és hetente várjuk azokat az érdeklődő erzsébetvárosiakat, akik szeretnének közösséget vállalni a kerület fejlesztésében, vagy akik hivatali problémáik megoldásához kérnek szakmai segítséget. Tapasztalataink szerint a legtöbb ember szívesebben kér tanácsot, segítséget, ha azt kötetlenül teheti, ugyanakkor javaslatokkal, ötletekkel is szívesebben állnak elő, ha azt egymás között tudják felvezetni. Itt a kölcsönösségen van a hangsúly. Mi is segítünk, ha tudunk, és a lakók is támogatják munkánkat, ami alapján a saját igényeik szerint fejlődhet a kerület, mi pedig képviselni tudjuk az érdekeiket az önkormányzatban. Mindenkit szeretettel várunk, mert a kerület érdekeinek képviselete, és fejlődésének előremozdítása közös érdekünk! Beszéljük meg! Ilyen volt, ilyen lett! » Dr. Kispál Tibor és Devosa Gábor, a szeptember végi nyílt fogadóórán » Piros Pont MSZP Lakossági Központ Budapest, VII. Dob u. 65. • Tel.: 342-7531 • E-mail: bp07@mszp.hu • Honlap: www.mszp007.hu • Nyitva: hétfőtől–péntekig 10.00–18.00-ig. Képviselői fogadóórák DR. KISPÁL TIBOR Fogadóóráját két helyszínen tartja. Minden hónap első péntekén 14:00-16:00-ig, a Piros Pont irodában. (Budapest VII. Dob u. 65.), és minden hónap második péntekén 14:00-16:00-ig, a Király utca 97. szám alatti Nyugdíjas Klubban. E-mail cím: tkispal@gmail.com; Tel: +36 30 655-2822. DEVOSA GÁBOR Fogadóóráimat folyamatosan tartom, telefonon történő megbeszélés alapján. Időpont egyeztetés hétköznap 8.00-16.00 között. Kérem, hívja a 06-30-900-3311-es, vagy a 462-3106-os telefonszámon az MSZP-frakció titkárságát, ahol kollégáink szívesen állnak rendelkezésükre. Megtisztelő bizalmát ezúton is köszönöm! Műszaki átadáson jártunk. Sajnos kevés Erzsébetvárosi társasház büszkélkedhet azzal, amivel a Péterfy Sándor utca 24., hogy szinte már csak a külső homlokzata várt felújításra, ráadásul mindezt önerőből. Méltón büszke a tulajdonosi közösség az épületükre. » Nagy Andrea képviselő