Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)

2015-10-22 / 9. szám

5 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2015. október 22. Aktuális A‍k‍t‍í‍v‍a‍n‍ ‍i‍d‍ő‍s‍ ‍k‍o‍r‍b‍a‍n‍ ‍i‍s‍ Október 1-je óta zajlik az Idősek hónapja elnevezésű programsorozat a kerületben. Számos jól sikerült eseményen vehettek részt eddig is az erzsébetvárosi nyugdíja­sok, de az érdeklődők még bőven talál­nak maguknak izgalmas programokat az utolsó napokra is. Erzsébetvárosban nemcsak egy napig ünneplik az időseket, hanem egész októberben. Az önkormányzat a hónap minden egyes napjára készült programmal a kerületben élő nyugdíjasok számára. „Egész évben igyekszünk a legteljesebb mértékben gondoskodni időseinkről, nem­csak programok tekintetében, de szociális és egészségügyi ellátásban is, melyben a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ van segítségünkre” – mondta Vattamány Zsolt polgármester. Az Idősek hónapja programsorozat egy közös kerületi kirándulással kezdődött október 1-jén, a nyugdíjasok dr. Vető Marietta alpolgármester és Vattamány Zsolt polgármester társaságában utaztak Egerbe, ahol szüreten, illetve az ahhoz kap­csolódó játékokon vettek részt, és természetesen az ízlelőbimbóikat is kényeztették a Korona Borház­ban. „Nagyon jó volt a hangulat, mindenki remekül szórakozott. Igazi aktív kikapcsolódásban volt része a jelenlévőknek” – mesélte dr. Vető Marietta. Október 2-án megnyílt a Dohány utca 22–24-ben a Közösségi kávézó és infor­mációs pont, ez alkalomból kerületi idősek elevenítették fel kedves emlékeiket, majd a Nosztalgia Dalkör adott színvonalas műsort. Rendszeresek voltak a kirándulá­sok, valamint a városnéző túrák. A délutáni kreatív foglalkozásokon üveget festeni, varrni és hímezni is lehetett. Délutánon­ként filmeket vetítettek az Akácfa utcában: a Hyppolit, a lakáj című filmen ugyanúgy szórakoztak az egybegyűltek, mint Hofi Géza jelenetein. A programok folyatódnak Október 26-án a Dózsa György u. 46. szám alatt a reggel 9-kor kezdődő kéz­műves foglalkozáson a papírtechnikák­kal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, 13.30-kor az Egy szoknya, egy nadrág című filmet vetítik az Akácfa utca 61-ben, a közösségi kávézóban pedig Miklós Imréné mesél Otthonunk Erzsébet város címmel. Október 28-án 13 órakor metodista istentisztelettel zárul az egész hónapos ren­dezvénysorozat a Peterdy utcai gyülekezeti helyen, ezen a napon is lesz filmvetítés és alkotóműhely, másnap (29-én, csü­tör tökön) pedig sétahajózni lehet majd a Dunán. Ez utóbbi programra október 27-ig lehet jelentkezni a klubokban. 14 órától közös gyertyagyújtás lesz a Dohány u. 22–24-ben, ahol alkalom nyílik közö­sen megemlékezni az elhunytakról. Október 30-án a Dózsa Gy. u. 46-ban történelmi érdekességekről tartanak elő­adást, illetve lesz jogi tanácsadás és film­klub is, délután pedig a Bajor Gizi Múzeu­mot lehet majd megtekinteni, erre október 29-ig van lehetőség jelentkezni. Ismét otthonra lelt E‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍v‍á‍r‍o‍s‍b‍a‍n‍ ‍H‍o‍u‍d‍i‍n‍i‍ A világhírű szabadulóművész, Harry Houdini a Csengery utcában született 1874-ben Weisz Erik néven. Erzsébet­városból indulva hódította meg először Amerikát, majd az egész világot. A művész családi kötődései határain­kon is átnyúlnak, Kárpát­aljához (Őrdarma, ungvári járás) köthető származásának tiszteletére Ungvár városa a Külgazdasági Külügymi­nisztérium Magyarország Főkonzulátusa közbenjá­rásával Erzsébetvárosnak ajándékozott egy, a művész tiszteletére készített szobrot, amely Kolodo Mihály mun­kája. Az alkotás ideiglenesen a Dohány utcai zsinagóga udvarán állt, október 9-e óta azonban bárki megtekintheti a K11 Művészeti és Kulturális Központban. „Az illúzió igen nagy szerepet töltött be Harry Houdini életében is, ő azon­ban jól tudta, hogy szorgalom híján, kitartás nélkül a legte­hetségesebb ember is könnyű­nek találtathat. Egész életében szenvedélyesen gyakorolt, tanult, hogy tökélyre fejlessze szabadulásait, amelyek által korának legzseniálisabb, leg­népszerűbb művészévé vált” – kezdte szoboravató beszédét Vattamány Zsolt, Erzsébetvá­ros polgármestere, aki megkö­szönte, hogy a szobrászművész felajánlotta művét a kerület­nek. „Bízunk benne, hogy hozzájárulhattunk ahhoz, hogy minél többen megis­merhessenek egy nagyszerű, fiatal magyar művészt. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Bácskai Józsefnek, az ungvári magyar főkonzulnak, vala­mint a Pannónia civil szerve­zetnek is, akik lehetővé tették, hogy ez a szobor Erzsébetvá­rosba kerüljön” – fogalmazott a polgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents