Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)

2015-05-21 / 4. szám

dalmi- és képzőművészeti pályázatot is hirdettek, a tanév végén pedig egy röplabda-bajnokság keretében mér­kőzhetnek majd meg az evangélikus gimnáziumok diákjai. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium igyekezett minél színvo­nalasabb programokkal ünnepelni a jubileumot az iskola egykori öregdiák­jainak segítségével. „ A Fasori elmúlt 25 évét végigkíséri a valamikori diákok támogatása. Az újraindítást is ők kezdeményezték. Óriási erkölcsi- és anyagi támogatás­sal álltak az ügy mellé, e nélkül nem biztos, hogy ’89-ben újra kinyithatta volna kapuit az intézmény. Így azon­ban a miénk lehetett az első vissza­adott egyházi iskola. Az öregdiákok a mai napig figyelemmel kísérik munkánkat, ha kell, segítséget is nyúj­tanak, például alapítványokat hoztak létre, melyeknek köszönhetően számos díjjal tudjuk honorálni a diákok és tanáraik kiemelkedő munkáját. Sokat köszönhet nekik a fasori gimnázium, és ők is egész életükben hálásak. Kollégáimmal együtt azon dolgo­zunk, hogy mi is az elődeink nyomába érjünk” – fogalmazott Hajdó Ákos iskolaigazgató. O‍r‍s‍z‍á‍g‍o‍s‍ ‍h‍á‍r‍f‍a‍v‍e‍r‍s‍e‍n‍y‍ Alig ért véget a Molnár Antal Zeneis­kola által szervezett kamarazenei fesz­tivál, ismét nagyszabású eseménynek adott otthont Erzsébetváros. A három­évente megrendezendő zeneiskolai és szakközépiskolai hárfaverseny országos döntőjét április 24-én és 25-én tartották az iskola Erzsébet körúti főépületében. A verseny társrendezője az újbudai Weiner Leó Zeneművészeti Szakközép­iskola volt. A versenyt ötödik alkalommal rendezték meg, főszervezője ezúttal is Kiss Tünde, a zeneiskola igazgatója volt, aki évtizedek óta lelke, motorja a hazai alap- és közép­fokú hárfaoktatásnak. A zsűri elnöke dr. Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, egyetemi tanár, a Zeneakadémia rektora, a zsűri további tagjai pedig Peták Ágnes, a Magyar Állami Operaház szólóhárfása, főiskolai adjunktus, valamint Németh Pál Liszt- és Hungaroton-díjas fuvola­művész, karmester voltak. A rendezvény színvonalát dicséri, hogy a versenybizott­ság 7 arany, 5 ezüst és 5 bronz fokozatú elismerést osztott ki a résztvevők között, melyeken kívül még jó néhány különdí­jat is kaptak az arra érdemesek. A rendező iskola egyik növendéke, Ferge Elizabet maximális pontszámot ért el, így arany oklevél lett a jutalma, Szenes Alíz arany fokozatot, míg Szombathy Anna különdíjat kapott. A verseny gálaműsorát a nemrégiben átadott K11 Művészeti és Kulturális Központ­ban tartották, ahol az első helyezetteken kívül fellépett az ír népzenét játszó Éiri együttes is. AKTUÁLIS A‍z‍ ‍i‍s‍k‍o‍l‍a‍ ‍m‍e‍g‍k‍a‍p‍t‍a‍ ‍a‍ ‍T‍ö‍r‍t‍é‍n‍e‍l‍m‍i‍ ‍E‍m‍l‍é‍k‍h‍e‍l‍y‍ ‍k‍i‍t‍ü‍n‍t‍e‍t‍ő‍ ‍c‍í‍m‍e‍t‍ 25 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2015. május 21. Egyház

Next

/
Thumbnails
Contents