Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)
2015-05-21 / 4. szám
ERZSÉBETVÁROS » 2015 MÁJUS 14 AKTUÁLIS Nagy Andrea képviselő a saját választókörzetét érintően tett fel kérdéseket a rendőrkapitánynak, mégpedig a Péterfy Sándor utca, Bethlen utca, Baross tér és környezetét érintően. – Örömmel hallottuk a beszámolóban, hogy sok esetben a bűncselekmények száma csökkent a kerületben. Az indoklást, a bizonyos bűncselekmények számát érintően is elfogadhatónak tartom, hiszen teljesen elképzelhető, hogy amíg az egyik bűncselekményfajtával kiemelten foglalkoznak, a másik területen növekedő lehet a tendencia. Azonban a beszámolóban, az én körzetemben egyébként állandó veszélyeztetettségben élő lakók számára, nem sok adat hangzott el. Az előző lapszámban már jeleztem, hogy a kész körzeti megbízotti iroda azért nem működőképes, mert egy szennyvízcsöveket elfedendő területen nincs a vakolat befejezve. Nagy öröm számomra, hogy az iroda működtetését a rendőrkapitányság megkezdi, amint a felújítást befejezik, és tudom, hogy az állomány szempontjából sem könnyű napi 24 órás felügyeletet biztosítani, de talán a hosszabb ügyeleti idő nagyobb biztonságot jelentene a lakók számára. Aki ismeri a Péterfy utcai helyi „specialitásokat”, az tisztában van azzal, hogy a rendőri jelenlétre nem 8 órában, hanem állandóan szükség volna, hisz a lakosok lassan már nappal is félnek közlekedni az utcán. A jelentés nem tér ki a Bethlen Gábor utca és a Baross tér közötti, kiemelkedően veszélyeztetett szakaszra, ahol igen változatos bűncselekményekkel találkozhatunk, az illegális cigaretta-árusítástól a zsebesekig. Mikor sétálhat ezen a környéken úgy végig valaki, hogy ne szorítsa a hóna alá a retiküljét, vagy ne rettegjen attól, hogy leszólítják, vagy ne rettegjen attól, hogy bele kötnek? A rendőrkapitány válaszában kitért arra, hogy tudomásul kell venni sajnos, hogy több olyan „bűncselekmény” is megvalósul a környéken, ami gyakorlatilag nem a rendőrség hatáskörébe tartozik, így többek között az illegális árusok kérdése sem. Való igaz, hogy ezen helyzet jelentős kihatással van a közbiztonságra is, de legjobb esetben is az összehangolt akciók megvalósításával lehet ezek mértékét csökkenteni. A KMB iroda napközbeni nyitva tartása remélhetőleg és várhatóan jelentősen javítani fog a környéken élők biztonságérzetén. Rendőri jelenlét a „Keleti” környékén Nagy Andrea A képviselő-testület áprilisi ülésén hangzott el a rendőrkapitány beszámolója, amit 3 tartózkodás mellett a képviselő-testület elfogadott. Az ellenzéki képviselők közül többen is hozzászóltak a témához, az alábbiakban a Szövetség az Európai Erzsébetvárosért frakció tagjainak a véleményét foglaltuk össze, akik elfogadták a beszámolót. A belvárosi kerületrészt érintően a rendőrkapitány beszámolója több ponton kifejezett pozitívumokról számolt be. Ujvári-Kövér Mónika a testületi ülésen megköszönte a rendőrkapitány konstruktív munkáját, azonban jelezte, hogy számos területen van hova fejlődni, hiszen például a testi sértés és a garázdaság mintegy 10 százalékkal nőtt a kerületben 2014-ben az előző évhez képest. Ugyanakkor örömét fejezte ki a rendőrkapitány bejelentése kapcsán, miszerint összehangolt intézkedési terv lett elfogadva a V., VI. és VII. kerületre vonatkozóan, mely értelmében április 23-tól fokozott rendőri jelenlét lesz Belső-Erzsébetváros utcáin a készenléti rendőrség bevonásával. Ez konkrétan plusz 10-15 fő rendőri jelenlétet jelent az érintett területen. – Bízom benne, hogy ezáltal sikerül teljesíteni az ez évi fő célkitűzést, a közterületen történő rendrakást, a látható és érzékelhető jelenlétet. Ez ügyben köszönet illeti Erzsébetváros országgyűlési képviselőjét, dr. Oláh Lajost is, aki több ízben kezdeményezte Pintér Sándor belügyminiszternél a kapacitás bővítését Belső-Erzsébetvárosban, és a rendőri szervek vezetőit, akik érzékelve a problémát összefogtak az ügy érdekében. Már a biztosító sem fizet Üröm az örömben, hogy a közbiztonság romlása már olyan méreteket öltött a bulinegyedben, hogy némely biztosítótársaság az idei évre kötendő társasházaknak szóló vagyonbiztosítási ajánlatában „az épület környezete” miatt nem hajlandó bevenni a rongálás és vandalizmus kiegészítő biztosítást! Ujvári-Kövér Mónika a fentiek okán azt kérte a rendőrkapitánytól, hogy a fokozott ellenőrzés mellett a térfigyelő rendszer fejlesztésével érjék el, hogy ha a bűncselekmény elkövetését már nem is tudják megelőzni, legalább annak felderítését elő tudják segíteni. – Kerületünk társasházai védtelenek és vétlenek ebben az ügyben. Mindenképpen a legerősebb és leghatékonyabb szervezettségre van szükség már ahhoz is, hogy a helyzet ne romoljon tovább. Bízunk a rendőrkapitány munkájában, reméljük látványos javulásról is beszámolhatunk majd az összehangolt akciók eredményeként. Készenléti rendőrség a bulinegyedben Ujvári-Kövér Mónika ÖSSZEHANGOLT AKCIÓK Az összehangolt akciók pedig nem csak a különböző közrendet vagy vagyont védő ellenőrző szervek, hanem a kerületek és a főváros között is egyeztetést, szervezést igényelnek. Nem lehet elkülönítve kezelni pl. a Baross tér és környéke problémakörét, mint ahogyan nem lehet a belvárost, a Madách teret, a bulinegyed részt sem kizárólag kerülethatáron belül kezelni.