Erzsébetváros, 2014 (23. évfolyam, 1-18. szám)
2014-11-06 / 17. szám
14 Erzsébetváros 2014. november 6. www.erzsebetvaros.hu • www.erzsebetvarosimedia.hu Aktuális Ünnepi megemlékezés Erzsébetvárosban Országszerte megemlékezéseket tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 58. évfordulóján. Erzsébetvárosban a nemzeti ünnep alkalmából a Szent Erzsébet plébániatemplom kertjében hajtottak fejet. A megemlékezésen Vattamány Zsolt kiemelte, fontos, hogy ne csupán emlékezzünk 1956 fiatal hőseire, hanem adjunk is értelmet küzdelmüknek, valósítsuk meg azokat az álmokat, amelyekért harcoltak. Legyünk méltó utódaik, hiszen a legfontosabbat, a szabadságot, nekik köszönhetjük – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, tudnunk és mernünk kell élni ezzel a szabadsággal, és nem szabad elfelejtenünk: bátor tettekre békés időkben is szükség van. „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” – idézte Széchenyi Istvánt Vattamány Zsolt. Ennek a meggyőződésnek köszönhetjük szerinte többek között az első pesti Duna-híd, a Lánchíd felépülését, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, a dunai kereskedelem felélénkülését. Itt, Erzsébetvárosban szintén nagy dolgokat vittünk végbe az elmúlt időszakban – folytatta –, olyan léptékű fejlődésen ment keresztül a kerület, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, amely valamennyiünk sikere. Nincs más dolgunk, mint folytatni ezt a közös munkát, így őrizzük meg mi 1956 emlékét, nemcsak a szívünkben, hanem mindennapjainkban, tetteinkben is – hangsúlyozta a polgármester. Az ünnepi műsor és megemlékezés után a pártok és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a templomkertben található angyal szobrot. Hamvas Levente az ERöMŰVHÁZ igazgatója is megemlékezett A Szövetség az Európai Erzsébetvárosért frakció is koszorúzott A Demokratikus Erzsébetváros frakciója is elhelyezte koszorúját Az LMP képviselői is tiszteletüket tették a templomkert angyal szobránál