Erzsébetváros, 2014 (23. évfolyam, 1-18. szám)

2014-08-14 / 13. szám

9 www.erzsebetvarosimedia.hu • www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2014. augusztus 14. Aktuális A fejlesztés kilenc kerületet, összesen 30 fő- és gyűjtőútszakaszt érint, 1600 férőhelynyi kerékpártámasz kihelyezé­sét, valamint 20 kisebb forgalmirend­módosítást foglal magában. A ferdén tolatva parkolást a kétirányú kerékpározásra megnyitott egyirányú utcákban alkalmazza a BKK, ugyanis a tapasztalatok szerint nagyobb biz­tonságot jelent a közlekedők számára. A gépjárművezetők induláskor hely­zetükből adódóan mindkét irány­ban belátják azt az útszakaszt, ahová kihajtani készülnek, így a kerékpárral közlekedőket is jobban észreveszik. A terveket minden esetben forgalom­biztonsági szempontból is vizsgálták. „Szokatlan lehet ugyan tolatva, ferdén parkolni, de ennél a műveletnél a tükrök segítségével maximálisan rálát a vezető az érintett útszakaszra, illetve a kerékpárosok által használt, a parkoló autók melletti sávra. A mai rend, misze­rint orral, ferdén kell beállni, kényel­mes, gyors és biztonságos, azonban kiálláskor a tolatás még kerékpárosok nélkül is kockázatos, hiszen nincs az autókon olyan tükör, amelyik ebben a szögben lát, és a járművezető sem képes tökéletesen hátrafelé, a másik autó takarásából figyelni. Biciklis forgalom esetén a tolatás még inkább baleset­veszélyes: a fokozatosan vagy hirtelen kiálló autó vezetője nem biztos, hogy időben észreveszi a kerékpárost. A par­kolási rend módosítása tehát szükséges és indokolt mind a kerékpárosok, mind pedig az autósok biztonsága érdekében. A ferdén tolatva parkolás további elő­nye, hogy az autó hátsó csomagtartó­jába a járda felől lehet bepakolni, s így az autós sincs kitéve az úttesten zajló forgalom veszélyeinek” – olvasható a BKK hivatalos tájékoztatásában. A BKK újabb utcákban vezeti be a ferdén tolatva parkolást A‍ ‍k‍e‍r‍é‍k‍p‍á‍r‍o‍s‍o‍k‍ ‍b‍i‍z‍t‍o‍n‍s‍á‍g‍a‍ ‍é‍r‍d‍e‍k‍é‍b‍e‍n‍ ‍e‍g‍y‍r‍e‍ ‍t‍ö‍b‍b‍ ‍h‍e‍l‍y‍e‍n‍ ‍v‍e‍z‍e‍t‍i‍ ‍ b‍e‍ ‍a‍ ‍B‍u‍d‍a‍p‍e‍s‍t‍i‍ ‍K‍ö‍z‍l‍e‍k‍e‍d‍é‍s‍i‍ ‍K‍ö‍z‍p‍o‍n‍t‍ ‍a‍ ‍f‍e‍r‍d‍é‍n‍ ‍t‍o‍l‍a‍t‍v‍a‍ ‍p‍a‍r‍k‍o‍l‍á‍s‍t‍ ‍ a‍ ‍b‍e‍l‍v‍á‍r‍o‍s‍b‍a‍n‍.‍ ‍A‍ ‍M‍O‍L‍ ‍B‍u‍b‍i‍ ‍k‍ö‍z‍b‍r‍i‍n‍g‍a‍r‍e‍n‍d‍s‍z‍e‍r‍ ‍m‍e‍g‍v‍a‍l‍ó‍s‍í‍t‍á‍s‍á‍v‍a‍l‍ ‍p‍á‍r‍h‍u‍z‍a‍m‍o‍s‍a‍n‍ ‍ a‍ ‍B‍K‍K‍ ‍f‍o‍l‍y‍t‍a‍t‍j‍a‍ ‍a‍ ‍b‍e‍l‍v‍á‍r‍o‍s‍ ‍k‍o‍m‍p‍l‍e‍x‍ ‍k‍e‍r‍é‍k‍p‍á‍r‍o‍s‍ ‍b‍a‍r‍á‍t‍ ‍f‍e‍j‍l‍e‍s‍z‍t‍é‍s‍é‍t‍,‍ ‍m‍e‍l‍y‍n‍e‍k‍ ‍c‍é‍l‍j‍a‍,‍ ‍h‍o‍g‍y‍ ‍ a‍ ‍k‍e‍r‍é‍k‍p‍á‍r‍o‍z‍á‍s‍,‍ ‍a‍z‍ ‍a‍u‍t‍ó‍s‍ ‍f‍o‍r‍g‍a‍l‍o‍m‍ ‍é‍s‍ ‍a‍ ‍p‍a‍r‍k‍o‍l‍á‍s‍ ‍e‍g‍y‍a‍r‍á‍n‍t‍ ‍b‍i‍z‍t‍o‍n‍s‍á‍g‍o‍s‍a‍b‍b‍á‍ ‍v‍á‍l‍j‍o‍n‍.‍ ‍ 2014 novemberéig folyamato­san bevezetik a ferdén tolatva parkolást az alábbi utcákban is, a kétirányú kerékpáros behajtás k‍i‍j‍e‍l‍ö‍l‍é‍s‍é‍v‍e‍l‍ ‍e‍g‍y‍i‍d‍e‍j‍ű‍l‍e‍g‍:‍ Jókai utca Podmaniczky utca (Bajcsy-Zsi­linszky utca–Teréz körút között) Vörösmarty utca (Podmaniczky utca–Király utca között) Rippl-Rónai utca Benczúr utca Király utca (Teréz körút–Akácfa utca között) P‍é‍t‍e‍r‍ff‍y‍ ‍S‍á‍n‍d‍o‍r‍ ‍u‍t‍c‍a‍ ‍ (Rottenbiller utca–Cserhát utca között) Murányi utca (István út–Damjanich utca között) A‍l‍s‍ó‍ ‍e‍r‍d‍ő‍s‍o‍r‍ ‍u‍t‍c‍a‍ (Dohány utca–Munkás út között) Huszár utca (Rózsák tere–Rákóczi út között) f‍o‍r‍r‍á‍s‍:‍ ‍b‍k‍k‍.‍h‍u‍ BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT BKK „‍A‍ ‍f‍e‍r‍d‍é‍n‍ ‍t‍o‍l‍a‍t‍v‍a‍ ‍ p‍a‍r‍k‍o‍l‍á‍s‍t‍ ‍a‍ ‍k‍é‍t‍i‍r‍á‍n‍y‍ú‍ k‍e‍r‍é‍k‍p‍á‍r‍o‍z‍á‍s‍r‍a‍ ‍ m‍e‍g‍n‍y‍i‍t‍o‍t‍t‍ ‍e‍g‍y‍i‍r‍á‍n‍y‍ú‍ u‍t‍c‍á‍k‍b‍a‍n‍ ‍a‍l‍k‍a‍l‍m‍a‍z‍z‍a‍ ‍ a‍ ‍B‍K‍K‍.‍”‍

Next

/
Thumbnails
Contents