Erzsébetváros, 2014 (23. évfolyam, 1-18. szám)

2014-08-14 / 13. szám

7 www.erzsebetvarosimedia.hu • www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2014. augusztus 14. Aktuális A városi „táborozás” mellett ugyanakkor fontos, hogy a gyermekek pár napra kiszakadjanak megszokott környe­zetükből, és új élményekkel gazdagodva kezdhessék meg a szeptemberi tanévet. Erzsébetváros önkormányzata 2011-ben a balaton mária­fürdői és a szlovákiai Ruzsinán lévő táborát is felújította, így komfortos körülmények, rendezett környezet várja a táborozókat. Balatonmáriafürdőn 2014-ben is több közér­zetjavító karbantartási munkát végeztek el, így a garanciális javításokon túl új bojlereket is beszereltek, pingpongasztalt vásároltak, valamint egy wifiroutert szereztek be. Az önkormányzat idén 5,7 millió forintos keretösszeget biztosított a nyári táborozás támogatására, így valamennyi pályázó megkapta az általa kért hozzájárulást, melyet rend­szerint a szállás, az utazás, illetve az étkeztetés költségeire, valamint a változatos kulturális és szabadidős programok biztosítására fordíthatnak. Fontos kiemelni, hogy a pályázat eredeti célja a hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatásának támogatása. Idén nyáron a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ szervezésében rászoruló kerületi gyermekek szüle­ikkel együtt utazhattak Máriafürdőre, ahol a pihenés mel­lett érdekes szakmai programokon is részt vehettek. A jövőben a pályázati lehetőségek további bővítését tervezik, ezért az önkormányzat arra biztatja a kerületi civil szervezete­ket, hogy bátran jelentkezzenek, hiszen egy kis időráfordítás­sal maradandó élményeket szerezhetnek a támogatottaknak. Vakáció önkormányzati támogatással A‍ ‍n‍y‍á‍r‍i‍ ‍s‍z‍ü‍n‍i‍d‍ő‍ ‍b‍e‍o‍s‍z‍t‍á‍s‍a‍ ‍a‍ ‍l‍e‍g‍t‍ö‍b‍b‍ ‍s‍z‍ü‍l‍ő‍ ‍r‍é‍s‍z‍é‍r‍e‍ ‍n‍e‍m‍ ‍k‍e‍v‍é‍s‍ ‍f‍e‍j‍t‍ö‍r‍é‍s‍t‍ ‍ o‍k‍o‍z‍.‍ ‍A‍ ‍n‍a‍p‍k‍ö‍z‍i‍s‍ ‍t‍á‍b‍o‍r‍o‍k‍ ‍p‍r‍o‍g‍r‍a‍m‍j‍a‍i‍ ‍v‍á‍l‍t‍o‍z‍a‍t‍o‍s‍ ‍e‍l‍f‍o‍g‍l‍a‍l‍t‍s‍á‍g‍o‍t‍ ‍k‍í‍n‍á‍l‍n‍a‍k‍ ‍ a‍z‍ ‍i‍s‍k‍o‍l‍á‍s‍k‍o‍r‍ú‍a‍k‍n‍a‍k‍,‍ ‍e‍m‍e‍l‍l‍e‍t‍t‍ ‍s‍z‍á‍m‍o‍s‍ ‍e‍g‍y‍é‍b‍ ‍i‍n‍g‍y‍e‍n‍e‍s‍ ‍v‍a‍g‍y‍ ‍k‍e‍d‍v‍e‍z‍m‍é‍n‍y‍e‍s‍ ‍ p‍r‍o‍g‍r‍a‍m‍ ‍v‍á‍r‍j‍a‍ ‍a‍ ‍k‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍b‍e‍n‍ ‍é‍l‍ő‍ ‍k‍i‍c‍s‍i‍k‍e‍t‍ ‍é‍s‍ ‍n‍a‍g‍y‍o‍b‍b‍a‍k‍a‍t‍.‍ ‍ 4‍0‍0‍ ‍g‍y‍e‍r‍m‍e‍k‍ ‍é‍s‍ ‍3‍0‍0‍ ‍f‍e‍l‍n‍ő‍t‍t‍ ‍ n‍y‍a‍r‍a‍l‍t‍ ‍i‍d‍é‍n‍ ‍a‍z‍ ‍ö‍n‍k‍o‍r‍m‍á‍n‍y‍z‍a‍t‍i‍ ‍ t‍á‍b‍o‍r‍o‍k‍b‍a‍n‍.‍

Next

/
Thumbnails
Contents