Erzsébetváros, 2013 (22. évfolyam, 1-17. szám)

2013-10-31 / 17. szám

6 Erzsébetváros 2013. október 31. www.erzsebetvaros.hu • www.erzsebetvarosimedia.hu Aktuális „Tavaly az Alkotmánybíróság ki­mondta, hogy az önkormányzatok »tiltott közösségellenes magatartások« szankcionálására irányuló rendele­tei alkotmányellenesek, így azokat hatályon kívül helyezte. A kerület vezetésének fontos az itt élők nyugal­ma, így a képviselő-testület még ebben az évben megalkotta a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló új rendeletét. A jogszabály a közös­ségi együttélés szabályaival ellentétes magatartásnak minősíti az üzletek éjszakai nyitva tartására vonatkozó, valamint a jogosulatlan, illetve nem megfelelő közterület-használattal kapcsolatos szabályok megszegését. Az ilyen magatartást tanúsítókat a hatóság akár 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal is sújthatja” – mondta el lapunknak Csüllög Szilvia, az önkormányzat Hatósági és Ügyfél­szolgálati Irodájának vezetője. Szintén az erzsébetvárosi lakók éjsza­kai nyugalmának elősegítése érdeké­ben hozta meg a képviselő-testület a közterületen elhelyezett vendéglátó- ipari teraszok működésére vonatkozó rendeletét. A közterületen elhelyezett teraszok 22 óra és az azt követő nap reggel 6 óra között nem tarthatnak nyitva, így csökkentve a környékbeli lakókat terhelő és pihenésüket zavaró környezeti zajhatásokat. Bevezetésre került a vendéglátóte­raszok közterület-használati díjából befolyó ún. működési hozzájáru­lás, amely az érintett üzletek által kiváltott lakossági panaszok kezelését szolgálja. A képviselő-testület 2013-ban alkotta meg az üzletek éjszakai nyitva tartását szabályozó rendeletét, amelynek hatására a kerület jelentős részén a vendéglátóüzletek 24 óra és reggel 6 óra között kötelesek zárva tartani. Vattamány Zsolt polgármester előző lapszámunkban kifejtette: ha szüksé­ges, tovább szigorítják a szabályokat. Következő lapszámunkban a rende­letek betartatásáról és az ellenőrzések tapasztalatairól olvashatnak. Fontos az erzsébetvárosiak nyugalma! E‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍v‍á‍r‍o‍s‍ ‍ö‍n‍k‍o‍r‍m‍á‍n‍y‍z‍a‍t‍a‍ ‍t‍ö‍b‍b‍,‍ ‍a‍ ‍s‍z‍ó‍r‍a‍k‍o‍z‍ó‍h‍e‍l‍y‍e‍k‍e‍t‍ ‍é‍r‍i‍n‍t‍ő‍ ‍r‍e‍n‍d‍e‍l‍e‍t‍t‍e‍l‍ ‍ k‍í‍v‍á‍n‍j‍a‍ ‍e‍l‍ő‍s‍e‍g‍í‍t‍e‍n‍i‍ ‍a‍z‍ ‍i‍t‍t‍ ‍é‍l‍ő‍k‍ ‍é‍j‍s‍z‍a‍k‍a‍i‍ ‍n‍y‍u‍g‍a‍l‍m‍á‍t‍.‍ ‍A‍ ‍j‍o‍g‍s‍z‍a‍b‍á‍l‍y‍o‍k‍ ‍ b‍e‍t‍a‍r‍t‍a‍t‍á‍s‍á‍r‍ó‍l‍ ‍a‍ ‍V‍I‍I‍.‍ ‍k‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍i‍ ‍r‍e‍n‍d‍ő‍r‍s‍é‍g‍,‍ ‍a‍ ‍k‍ö‍z‍t‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍-‍f‍e‍l‍ü‍g‍y‍e‍l‍e‍t‍ ‍é‍s‍ ‍ a‍ ‍p‍o‍l‍g‍á‍r‍ő‍r‍s‍é‍g‍ ‍a‍z‍ ‍ö‍n‍k‍o‍r‍m‍á‍n‍y‍z‍a‍t‍t‍a‍l‍ ‍e‍g‍y‍ü‍t‍t‍m‍ű‍k‍ö‍d‍v‍e‍ ‍g‍o‍n‍d‍o‍s‍k‍o‍d‍i‍k‍.‍ ‍

Next

/
Thumbnails
Contents