Erzsébetváros, 2012 (21. évfolyam, 1-21. szám)

2012-03-22 / 5. szám

4 Erzsébetváros 2012. március 22. www.erzsebetvaros.hu Aktuális Kerekasztal-megbeszélés Az ELTE-PPK és az Erzsébetvárosi Önkormányzat március 5-én megbeszélést tartott az Erzsébetvárosi Önkormányzat üléstermé­ben – a két szervezet a közeljövőben együttműködik számos, az oktatást érintő területen. A hallgatókat előtérbe helyező téma­köröket beszéltek meg. Olyan részmegállapodásokat szeretné­nek kötni, melyek elsősorban egymás tudására és lehetőségeire alapozva kölcsönös előnyöket biztosítanak mindkét fél számára. A megbeszélésen Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere és az önkormányzat illetékes munkatársai vettek részt. Ú‍j‍r‍a‍ ‍K‍u‍l‍t‍ú‍r‍a‍ ‍u‍t‍c‍á‍j‍a‍ Tavaly átadták az Erzsébetvárosi Önkormányzat Kultúra utcája projektjének keretében rehabilitált épületeket és utca­részeket. A Kazinczy utcának Dob utca és Wesselényi utca közötti szakasza teljesen megújult, sőt, az egész Kazinczy utca díszburkolatot kapott, amely így jobban illeszkedik a műemléki környezetbe. 2011 után idén április 22-én újra megrendezik a Kultúra utcája elnevezésű programsorozatot, amelyen ismét sok érdekes program és egy utcányi kultúra várja az érdeklődőket. A‍ ‍T‍V‍7‍ ‍a‍j‍á‍n‍l‍a‍t‍a‍:‍ ‍ S‍z‍i‍r‍t‍e‍s‍ ‍T‍a‍m‍á‍s‍ ‍i‍n‍t‍e‍r‍j‍ú‍ Az Erzsébetvárosi Televízióban „130 éves Erzsébetváros” címmel sorozat indult, amelyben a kerület színházai kerül­nek bemutatásra. A Budapesti Kama­raszínház után most a Madách Színház múltjáról és jelenéről beszélgettek Szirtes Tamás igazgatóval. Az interjú­ról készült teljes felvételt megnézhetik az Erzsébetvárosi Televízióban. A Kertész-suli hatalmas sikere Az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola Kertész utcai székhelye minden évben ered­ményesen szerepel a Vörösmarty Mihályról elnevezett Országos Hazafias vers- és prózamondó versenyen, amelyet az idén március 8-án 17. alkalommal rendeztek meg. Ughy Attila Gábor országgyűlési képviselő, Pestszentlőrinc pol­gármestere megnyitó beszédében elmondta, hogy nagy öröm a szervezők számára az idei, eddigi legmagasabb, 140 fős részvételi arány, és hogy csakúgy, mint korábban, még határon túli magyar diákok is versenyeztek. A nemzeti érzés erősödése az i?úság körében örömmel tölti el mindannyiunk szívét. Az ország egyik legrangosabb, legjobban szervezett versenyéhez neves, hozzáértő zsűri dukál. Őze Áron színművész, a Magyar Színház igazgatója, Császár Angéla színművésznő, Kiss László, a Magyar Versmon­dók Egyesület elnöke és Nagy András, Nagy László költő fia foglalt helyet a zsűriben. A rendkívül magas színvonalú verseny művészi élményt jelentett a hallgatóságnak, s e nemes vetélkedésben a középiskolások közül a második helyet szerezte meg Lukács Dániel, a Kertész utcai iskola 9. osztályos, színi tagozatos növendéke. Felkészítő tanára Bendzsák István. E‍l‍ő‍z‍e‍t‍e‍s‍ ‍z‍e‍n‍e‍i‍ ‍ meghallgatás Az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium előzetes zenei meghallgatásra és ismerkedő beszélgetésre várja az intézménybe jelentkező gyermeke­ket és szüleiket 2012. március 26-án és 27-én. Jelentkezni Szabó Katalin iskolatitkárnál lehet a 06 (1) 342-77-73-as telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents