Erzsébetváros, 2012 (21. évfolyam, 1-21. szám)

2012-12-13 / 21. szám

9 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2012. december 13. Aktuális Mikulásvárás a Kertészben Eljött az esztendő utolsó hónapja, hamarosan a Mikulás is megérkezik! Éppen azért, mert nagyon vártuk már, délután egy kis vidám sportolással készültünk a nagy találkozásra! Nagy volt az izgalom a feladatok végrehajtása közben (is), mert ilyen váltóban még nem volt részünk. Ügyeskedtünk a külön­böző labdákkal, pattogott a pingponglabda hol ide, hol oda, floorball labdát terelgettünk – volt, aki épp „söprögetett.” Majd „puttonyba” csomagoltuk a játékszereket, sőt még „szánt” is húztunk! A vetélkedést pedig az alkalomhoz illő dalocskák éneklésével zártuk. Csütörtök reggelre valóban minden kertészes diákot a Télapó várt az iskola bejáratánál, és szaloncukorral ajándékozta meg őket. A délelőtt folyamán belátogatott az alsós osztályokba, ahol a kisdiákok versekkel és dalokkal fogadták. TISZTELT KERÜLETI SZEMÉLYGÉPJÁRMŰ TULAJDONOSOK! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az önkormányzat által kiadott várakozási engedélyek érvényességi ideje 2013. január 31-én lejár ! A lakossági várakozási engedélyeket postai úton lehet igényelni a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájának címezve (Bp. VII. ker., Erzsébet krt. 6.) vagy az Ügyfélszolgálati Irodákon elhelyezett ládákba bedobva. A kérőlapot minden érintett kerületi lakos részére postán küldjük meg. A kérelmeket 2012. december 17-től tudjuk fogadni! Az elkészített várakozási engedélyeket postai úton juttatjuk el Ön ök höz, a nyilvántartásunkban szereplő kerületi lakcímre, 2013. január 2-át követően. Továbbra is lehetőséget biztosítunk a személyes ügyintézésre a Polgármesteri Hivatal Adócsoportjának (Bp. VII. ker., Erzsébet krt. 6.) 1. és 2. pultjánál, 2012. december 17-től. Csekkbefizetés esetén, kérjük, a befizetést igazoló eredeti csekkszelvényt hozzák magukkal. Lakossági parkolási matricára (1 db) jogosultak, akik jelenleg: • kerületi állandó lakóhellyel rendelkeznek, • a forgalmi engedély alapján bejegyzett tulajdonosai vagy üzembentartói a gépkocsinak, vagy a gépkocsit munkáltatójukt ól kapták kizárólagos használatb a, • az éves gépjárműadót megfizették a kerületi adóhatóságnál (kivéve, ha adómentességben részesülnek), valamint • a kérelem beadásának időpontjában – valamennyi fővárosi parkolás-üzemeltető nyilvántartása szerint – nem rendelkeznek a kérelmezett gépjárműre 30 napnál régebbi jogosulatlan parkolási esemény miatt kiszabott és nem vitatott várakozási díj és pótdíj-tartozással. Kérjük, amennyiben van gépjárműadó tartozásuk , azt mielőbb, de legkésőbb 2012. december 31-ig szíveskedjenek rendezni, mivel a matrica kiadásának feltétele a gépjárműadó megfizetése. A matrica kiadásának további feltétele a 2200 forint költségtérítés megfizetése, melyet a postai úton megküldött készpénz átutalási megbízáson kell teljesíteni. A kérelemhez csatolni kell: – forgalmi engedély másolata – munkáltatótól használatba kapott gépkocsi esetén munkáltatói igazolás a használatba-adásról és a munkaviszony fennállásá­ról, továbbá az illetékes önkormányzat igazolása a gépjárműadó befizetéséről, vagy a gépjárműadót előíró határozat és a befize­tést igazoló csekkszelvények másolata (Munkáltatói igazolás minta letölthető: www.erzsebetvaros.hu ) Az info@erzsebetvaros.hu e-mail címen, illetve a 462-3125, 462-3128, 462-3120 telefonszámokon további kérdéseket tehetnek fel az Ügyfélszolgálati Iroda munkatársainak. Ügyfélszolgálati Iroda

Next

/
Thumbnails
Contents