Erzsébetváros, 2012 (21. évfolyam, 1-21. szám)
2012-08-16 / 13. szám
Erzsébetváros 2012. augusztus 16. www.erzsebetvaros.hu „A felköltözésünk a húgom és az én jövőm miatt történt. A tradicionális kávéházi cigányzenét játszó zenészek itt voltak a legnagyobb számban jelen. Az édesapám »bekezdett stabilba« – ahogy ezt mi zenész szlenggel mondani szoktuk – a New York Kávéházban, amit akkor még Hungária Étteremnek hívtak. Őt követte az egész család.” „Csak kiállok, és előadom a legmélyebb érzéseimet” 12 Portré Török Emese Hogy emlékszel az iskolás éveidre? Az általános iskolát még a IX. kerületben kezdtem, majd ötödiktől a Dob utcai Általános Iskolában folytattam, a mai angol-magyar kéttannyelvűben. Amikor kívülről megláttuk, el voltunk ájulva a húgommal, hogy ilyen gyönyörű, szecessziós épületben fogunk tanulni. A Dob utcai már akkoriban is erős iskola volt, magas szintű nyelvoktatással, anyanyelvi tanárokkal, ami máshol még ritkaságszámba ment. A pályámon nagy jelentősége van az angol nyelvtudásnak, örülök, hogy itt a tudásomat meg tudtam alapozni, hiszen rossz kiejtéssel, helytelen nyelvhasználattal ma nehezen boldogulnék jazzénekesnőként. Az éneklés mióta van jelen az életedben? A IX. kerületi iskolában az énektanárom kötelezővé tette számomra a kórustagságot, miután kiderült az énekesi tehetségem. Ez elsős vagy másodikos koromban úgy történt, hogy amikor énekórán a tanító néni meghallotta a hangomat, úgy gondolta, hogy azt azon nyomban mindenkinek hallania kell, és a tanóra kellős közepén végigvitt az iskolán. Minden teremben énekeltetett miközben körbeálltak, tapsoltak, volt, akivel még táncoltam is. Érdekes módon ezt még élveztem is. Nem jöttem zavarba a szerepléstől, mert mindig is volt bennem egyfajta kettősség: magánéletben inkább visszahúzódó, visszafogott vagyok, színpadon viszont a temperamentumos, szenvedélyesebb énemet igyekszem megmutatni. Hogyan folytatódott a középiskola után az életed? Érettségi után megismerkedtem a későbbi férjemmel, Barcza Horváth József nagybőgőssel. Ő irányított a műfaj felé. Korábban soha nem hallgattam jazzt, még Ella Fitzgeraldot és Louis Armstrongot is csak felszínesen ismertem. Józsi mutatott nekem énekeseket, felvételeket. Először furcsa volt számomra ez a műfaj a viszonylag monoton R’n’B után, ahol nem is a harmóniákon és a dallamokon van a hangsúly, hanem a díszített éneklésen és a groove-okon. Ezekkel ellenpontozzák a zenei egyszínűséget. A jazzben ez éppen fordítva van. Gazdag a harmóniavilág, ezért az a jó, ha valaki minél letisztultabban énekel. Ez nekem nagyon hamar megtetszett, úgyhogy nemsokára elmentem egy meghallgatásra Winand Gábor jazzénekeshez, akit Józsi mutatott be nekem. Azután
