Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2011 / 3. szám

hullára III barátsága, Nina ragaszkodása a szerephez, a testsanyargató, éjszakába nyúló gyakorlások és a tökéletességre való megrögzött törek­vés egyre inkább nyitja meg a balerina sötét énjét, mely úgy tűnik, felőrli a lányt. Színház CSÁKI RITA: BELSŐ SZOBA /VIRGINIA WOOLF/ BEMUTATÓ2011. MÁRCIUS 25.19:50/ (AZ RS9 SZÍNHÁZ ÉS A FORMIUSZ SZÍNHÁZI EGYESÜLET BEMUTATÓ ELŐADÁSA) történetében középpontjában egy árva kis­lány, Gerda áll, aki a véletlen folytán vetődik Andersen szegényes pincelakásába. Ander­sen megelevenedett bábfigurái - az Ólom­katona, a Táncosnő, Zsófi rongybaba és Öle manó - egy különleges küldetés teljesí­tésére kérik fel a kislányt: meg kell ölelnie a Hókirálynőt, hogy feloldódhasson a jég az emberek szívéről, és egy boldogabb, szere- tetteljesebb világ köszöntsön ránk. Program Az előadás a XX. századelő mára már klasz- szikussá vált írónőjének életét dolgozza fel, feminista világnézetének ’miért’- jéről, belső nyugtalanságáról, a „lét-nemlét” állapotáról szól. Mit jelent számára a toll, a papír, a pala­tábla, a kalamáris? S mit jelent életében a szellem, a test, a lélek, s mi a szerelem? ÁRNI IBSEN: MENNYORSZÁG- SKIZOFRÉN VÍGJÁTÉK A FORMIUSZ SZÍN­HÁZI EGYESÜLET ÉS AZ RS9 SZÍNHÁZ KÖZÖS PRODUKCIÓJA Árni Ibsen izlandi író skizofrén vígjátéka hat fiatal hétvégi kiruccanásáról szól, egy kölcsönkapott nyaralóban. A cselekmény egyetlen nap leforgása alatt játszódik le; ezalatt végignézhetjük a mai ,tipusfiatalok’ mindennapjait. Esznek, isznak, szórakoz­nak, jót derülnek saját szellemi szegénységü­kön. Tükör ez az előadás, melyben a szerző sok humorral és megértéssel segíti a mai fia­talokat egy tartalmasabb élet elérésében. ANDERSEN- ZENÉS JÁTÉK KÉT RÉSZBEN FELNŐTTEKNEK ÉS GYEREKEKNEK MAGYAR SZÍNHÁZ Nincsen olyan felnőtt és gyermek, aki ne ismerné H. Ch. Andersen meséit, de talán kevesen tudják, hogy a nagy író élete önma­gában is egy varázslatos mese volt. Világhírű ember szeretett volna lenni, színészként, majd színpadi szerzőként akarta meghódí­tani a nagyközönséget, a siker azonban olyan területen köszöntött rá, amire maga sem számított. A mesék hozták el számára a halhatatlanságot, egyéb művei ma már elhalványulnak azok mellett. A zenés játék EGYENLÍTŐ BAZÁR 2011 2011. MÁRCIUS 29-31, ERZSÉBETVÁROSI KÖZÖSSÉGI HÁZ A Budapesti Esélyek Háza immáron har­madik alkalommal rendezi meg Egyenlítő Bazár 2011 nevű esélyegyenlőségi program- sorozatát, 2011. március 29-31-e között az Erzsébetvárosi Közösségi Házban. A ren­dezvény eszmei célja, hogy felhívja a figyel­met a szolidaritás fontosságára, a hátrányo­sabb helyzetben lévők esélyeinek növelésére. A három napos eseménysorozat lehetőséget teremt olyan szervezetek, projektek bemu­tatására, amelyek a demokrácia fejlesztése, a toleráns gondolkodásmód terjesztése, a leszakadó csoportok integrációja terüle­tén jelentős tevékenységet fejtenek ki. Az Egyenlítő Bazár három részből áll össze. Délelőttönként rendhagyó osztályfőnöki órák várják az általános és középiskolás diákokat ahol önmagukról, társaikról, a csoportjukról tudhatnak meg többet, vagy magukétól teljesen eltérő emberek élethely­zetéről saját bőrön megtapasztalt élményt szerezhetnek gyakorlatias, játékos foglalko­zások formájában. Délutánonként előadá­sok, workshopok, kerekasztal-beszélgetések színesítik a programot, melyek elsősorban a segítő szakmákban dolgozók számára nyújthatnak hasznos információkat. Azok­nak, akik közelebbről szeretnék megismerni az esélyegyenlőség területén tevékenyke­dők munkáját, érdemes ellátogatniuk az EsélyPiacra, ahol a szervezetek standdal, kisebb játékokkal, jóízű beszélgetésekkel várnak minden érdeklődőt. További infor­máció és jelentkezés a www.eselykert.hu oldalon. Minden program ingyenes.

Next

/
Thumbnails
Contents