Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2011 / 19. szám

Karácsonyfa alakú adventi naptár A kis dobozból karácsonyfaszerűen felépülő adventi naptárat könnyen elkészíthet­jük. 24 fadobozkára van szükségünk hozzá, de akár egy nagyobb méretű gyufás skatulya is megfelel erre a célra. Piros temperával színezzük a dobozokat! Az elké­szült darabokra arany festékkel fessük rá egyenként a számokat, melyek a napokat jelzik, december elsejétől egészen szentestéig! Tempera helyett mintás csomago­lópapírral is bevonhatjuk a dobozokat, és számokat, matricákat ragaszthatunk a felületükre. Ha ezzel kész vagyunk, a 24 dobozt piramisszerűen – tehát mindig eggyel többet felhasználva – ragasszuk össze az oldaluknál fogva! Három dobozt hagyjunk ki a piramisból, ezek lesznek a karácsonyfa tartópillérei, amelyeket az elkészült piramis aljára ragasszunk, és rejtsünk mindegyikbe apró kincseket, finom­ságokat! Az édesség mellett kisebb játékokat – a fiúkéba kisautót, a lányokéba pedig hajcsatot – is tehetünk a dobozokba. Kis zoknikból készült naptár A zoknikat jelöljük meg 1–24-ig számokkal, és egy szalagra facsipesszel csíptessük fel őket. Egy kicsivel több időt igényel tőlünk, de személyesebb az ajándék, ha saját magunk kötjük vagy varrjuk meg a zoknikat. Mindegyiket töltsük meg édességgel vagy apró meg­lepetésekkel. A szalagot, tetszés szerint, csillagokkal vagy gömbökkel díszíthetjük. Kellékek: 24 darab zokni 24 darab kis facsipesz szalag, díszek A meghittséget, melegséget sugárzó adventi koszorút saját magunk is elké­szíthetjük, csupán néhány könnyen beszerezhető és a természetben is megta­lálható alapanyag szükséges hozzá. A legegyszerűbb megvenni a fenyővel tűzdelt koszorúalapot, de mi magunk is elkészíthetjük leesett, letört, hajlékony ágakból, vesszőkből, és díszíthetjük tobozokkal, kis csomókba drótozott fagyöngydarabkákkal, csipkebogyókkal. Emellett kell hozzá 4 darab tetszőleges színű gyertya is. A gyertyák rögzítésé­hez némi ügyesség és néhány szál drót szükséges, amelyeket – hogy könnyeb­ben beszúrhassuk őket a koszorúba – egy kicsit felmelegítve kell a gyertyák aljába bedugni. A dekorálás fantázia kérdése, aminek csak az egyéni ízlés szab határt. Felhasználhatunk hozzá például aszalt narancsszeleteket, fahéjrudakat és egyéb esztétikus dolgokat, terméseket, szalagokat is. 15 Életmód

Next

/
Thumbnails
Contents