Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 19. szám
Bencze Ilona Jászai Mari-díjas színésznő, rendező. Több mint negyven éve játszik a Madách Színházban. Sokoldalú művésznő: a színészet mellett tanít, rendez, énekel, és az írást is hobbijának tekinti. Minden tevékenységét maximális odaadással végzi, a kikapcsolódást a jóga, a testedzés és a természet közelsége adja meg számára. vagyok képes létezni és alkotni úgy, ha arányvesztett és kiegyensúlyozatlan vagyok. Sokat „beszélgetek” magammal, és ezekből a „dialógusokból” érdekes dolgok derülnek ki rólam és a világról. Az nem lehet, hogy az ember csak megy előre, szemellenzővel, mint a ló, és nem gondolkodik el tettein és azok hatásain. Ugyanis ezek a történések később „visszaütnek”, vagyis az élet előbb-utóbb egyensúlyt teremt. Elég régóta tanítok, és az óráimon rengeteget foglalkozunk a nagy drámák szituációinak boncolgatásával, azzal, hogy mi a motivációja az egyes szereplők cselekedeteinek, és hogyan épül fel egy-egy színdarab. Mostanában a Shakespeare-vígjátékokat vizsgáljuk. Szinte hihetetlen, amit a drámairodalomnak ez az óriása tudott az emberi lélekről és minden „porcikánkról”. A tanulókkal izgalmas felfedezéseket teszünk, fantasztikus utakat járunk be az általa teremtett világban. – Az Ön pályáját szemlélve látható, hogy nemcsak színészként, hanem olyan más „szerepekben” is keresi az önkifejezést, mint az írás, a tanítás, és amiről még nem beszéltünk, a rendezés. – Adódtak ezek a lehetőségek: nem terveztem, hogy tanítsak vagy rendezzek. Amikor alkalom kínálkozott, éltem vele, és soha nem bántam meg. Sajnos, az évek múlásával a színpadi szerepekre való felkérések egyre ritkábbak, ezért jó, hogy vannak más feladataim is. – Már-már közhelyszerűen meg szokták kérdezni a színművésztől, hogy van-e olyan vágyott szerepe, amit még nem kapott meg. Inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy lehet-e egy színésznek szerepálma? – Hogyne lehetne, többségünknek van is. Én azért vagyok szerencsés, mert nekem soha nem voltak, így nem ért csalódás, hogy nem játszhattam el őket. Bíztam a rendezőimben, igazgatóimban, hogy olyan szerepekkel „kínálnak meg”, ami számomra is jó lesz. Így aztán mindenfélét kaptam: az abszurdtól a vígjátékon, a drámán, tragédián át, a modern és a klasszikus darabokig mindegyikben szerepelhettem. Mindent eljátszhattam, nem nagyon maradt olyan, ami hiányozna. Tévéjátékokban, filmekben is szerepeltem, előbbiekben elég sokat, a filmezés folyamatossága azonban kimaradt az életemből. De nem érzem problémának, hogy így alakult. – Ma a kulturális körökben sok az elégedetlenkedő hang, hogy látja, mennyire hat ez ki a szakma egészére? – Eléggé, mert sosem jó, ha a politika erőteljesen be folyásolja a művészetet. A művészeti ágakat, valamen ynyit, szakmailag kell kézben tartaniuk hiteles hozzáértő embereknek. A szakmai kuratórium véleményét pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni. – Évtizedek óta Erzsébetvárosban játszik. Csupán a munka helyszíne Önnek ez a városrész? – Ez az otthonom. Másodéves főiskolásként kerültem ide, negyven éve játszom a Madách Színházban. A teátrum és környéke sokkal több nekem, mint munkakörnyezet. Erzsébetvároson nem „átsuhanok”, hanem használom a benne rejlő lehetőségeket. Ha pedig a Madáchba belépek, úgy érzem, hazaérkeztem. Nagy gyönyörűség négy évtizedet egy színházban eltölteni. 7 Portré
