Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 15. szám
A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, és 1 órát a hűtőben pihentetjük. A tészta 2/3-át akkorára nyújtjuk, hogy kibélelhessünk vele egy közepes tepsit. A töltelékkel meghintjük a nyers tésztát, majd rászórjuk a fél kiló szőlőt. A maradék tésztát vékonyra kinyújtjuk, és befedjük vele a sütit. Villával megszurkáljuk, felvert tojással megkenjük. Közepes lángon pirosra sütjük. Szőlős piskóta Szőlős krémes Egyszerű piskótát sütünk, erre készítünk krémet. 5 dl tejet felforralunk és belekavarjuk a tojás– sárgáját 2 kanál cukorral és a pudingporral. A maradék két kanál cukorral kemény habbá verjük a fehérjéket, és óvatosan hozzákeverjük a krémhez. Ha már kihűlt, a piskótára kenjük és rátesszük a szőlőszemeket. A tetejét piskótamorzsával megszór hatjuk. Szőlő helyett tehetünk rá málnát vagy epret is. Szőlős finomságok Fűszeres szőlőzselé Vágjuk félbe a szőlőszemeket, és osszuk el négy öblös üvegpohár vagy kompótos tálka között. Tegyük be a hűtőbe. Közben készítsük el a zselét. Vágjunk ki a fél narancs héjából egy hosszú csíkot, majd préseljük ki a levét, és tegyük félre. Tegyük a narancshéjat egy lábasba a borral és a csillagánizzsal együtt. Óvatosan melegítsük, amíg majdnem felforr, majd mérsékeljük a lángot, és főzzük csendesen 10 percig, majd vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a cukrot. Szűrjük le a megédesített bort egy tálba, szórjuk a zselatint a tetejére, és keverjük óvatosan, amíg el nem olvad. Adjuk hozzá a narancs- és szőlőlevet, és tegyük félre hűlni 5 percre, vagy amíg a folyadék langyos nem lesz. Öntsük a zselés keveréket a szőlőre, és hagyjuk kihűlni, majd tegyük a hűtőbe 4 órára, vagy amíg megszilárdul. HOZZÁVALÓK 225 g mag nélküli piros vagy sötétlila szőlőszem egy kisebb narancs fele 250 ml bordói vagy más testes vörösbor 2 db csillagánizs 40 g porcukor 1 zacskó zselatinpor 250 ml piros szőlőlé HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ 40 dkg liszt 1 tojás 25 dkg margarin 22 dkg cukor ½ cs . sütőpor, ½ citrom reszelt héja Töltelék 10 dkg darált dió 10 dkg zsemlemorzsa 10 dkg kristálycukor ½ kg szőlő HOZZÁVALÓK 6 tojás 6 evőkanál liszt 6 evőkanál cukor 2-3 nagyobb fürt szőlő 5 dl tej, 1 cs. pudingpor 4 evőkanál cukor 4 tojás 21 Ízes élet