Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 13. szám
vele, odajött hozzám, és azt mondta, ne haragudj rám, igazad volt. – Mikor ment nyugdíjba? – 1974-ben, negyvenegy év szolgálat után. Egész életemben dolgoztam, még ellenőr is voltam. Az én feladatom volt a nagy kenyérgyárak ellenőrzése. Utána még 23 éven át dolgoztam az IBUSZ-nál postakihordóként is. – Manapság, ha elmegy a pékhez, látja, melyik a jó és melyik a rossz kenyér? – Jaj, ne is beszéljünk róla, ma már egyáltalán nincsenek jó kenyerek. Amikor a nagy kenyérgyárak leálltak, és megjelent a maszekvilág, mindenki elektromos kemencéket vásárolt. De ami abban sül, az nem kenyér. Ahhoz, hogy a tésztából a kovászolástól a kisütésig kenyér legyen, legalább tizenegy óra szükséges, ezt akarják mostanság megspórolni. – Mit hiányol leginkább a kenyerekből? – Egyáltalán nem törődnek azzal, hogy mit csinálnak. – Van, pontosabban volt egy nagyszerű hobbija, a jelvénygyűjtés. Hogyan lett az ország egyik legismertebb gyűjtője? – Még a 20-as évek elején, gyermekfejjel vöröskeresztes segítőnek választottak, és kaptam egy vöröskeresztes jelvényt. Ekkor kezdtem el gyűjteni a jelvényeket. Akármerre jártam, mindig hoztam magammal valamilyet. A felszabaduláskor, amikor bejöttek az oroszok, mindent újra kellett kezdenem, mert egy orosz katona szétszórta a ládában őrzött kincseimet. Nagyon sok elveszett akkor. Amikor 1949-ben megalakultak a különféle klubok, én is beiratkoztam. Akkor már tudatosan és korok szerint kezdtem gyűjteni a különféle jelvényeket, hiszen egy gyűjtemény csak rendszerezve ér valamit. Jártam az országot, mindig figyeltem, hol bukkan fel valami, hol, mikor tudok esetleg cserélni. Amikor már újra el lehetett menni Erdélybe, átmentem, hogy minél több régi magyar jelvényt gyűjthessek össze. Egy idő után elindult a nemzetközi csere, sőt, tagja lettem egy belga klubnak is. – Hány jelvénye van összesen? – Óh, nem, ma már egyetlen darab sincs. A jelentősebb, történelmi példányokat a volt főnökömnek ajándékoztam. A többit elcserélgettem, apránként eladogattam. Mit is csinálnék velük ma már?! Pedig még ma is rendszeresen hívnak. Képzelje, két hónappal ezelőtt Spanyolországban voltam, egy ottani vezérigazgató meghívására, akivel tíz éven át leveleztünk rendszeresen és cserélgettük a jelvényeket. Öt napig vendégeskedtem náluk. – Hogyan él manapság, mivel tölti az idejét? – Mindennap sétálgatok kicsit, rendszeresen eljárogatok a régi klubomba, a Fővárosi Művelődési Házba a Fehérvári útra. – Mióta lakik ebben a lakásban? – Idén lesz 56. éve. És tudja mi a furcsa? Hogy a lakás, amiben élek, valaha pékség volt. 17 Anno
